2013. március 19., kedd

Az egri platán: az év fája Európában

A győztes
(https://www.facebook.com/agria2012?ref=ts&fref=ts)

A 2013-as Európai Év Fája verseny nyertese az egri platán. A versenyre egy-egy híres vagy legendás fával nevezett Bulgária, Csehország, Lengyelország, Írország, Szlovákia és Magyarország. A Kertmanufaktúra blog vendégszerzője, FERENCZY Tamás, Eger város főkertésze – 2012-ben egyébként hazánkban ő nyerte el Az év főkertésze elismerést – foglalja össze a legfontosabbakat az 1978 óta védett egri platánról.

Egy személyes élményemet az Európa Év Fájával kapcsolatban szeretném megosztani a kedves olvasóval: 2007-ben a Virágos Magyarországért Verseny győzteseként az európai verseny részvevője volt Eger városa. Egy meleg nyári napon a kontinens 12 országából érkeztek szakértő zsűritagok városunkba, egész napos program keretében, sok más szemponttal együtt, vizsgálták a zöldterületek fenntartását, az egynyári növények kiültetésének színvonalát, a városi faállomány egészségi állapotát.

Az egyik bírálati helyszín a Termálfürdő volt, ahol ismertettem a fürdő flóráját, köztük az egrieknek oly kedves platánfáról is beszéltem. A sokat látott szakértő zsűritagok ámulva csodálták a Platánkirályt, utólag is meggyőződésem, hogy a fa jelentősen hozzájárult az Eger városnak ítélt arany fokozathoz.

Az  Ökotárs Alapítvány évek óta meghirdeti a Magyarország Év Fája versenyt, melyre bárki nevezhet számára kedves fát. Természetesen sokak által kedvelt fát érdemes jelölni, mivel a későbbi szavazásnál ennek döntő jelentősége van. Az alapítvány a különleges fák segítségével szeretné felhívni a figyelmet történelmi és természeti értékeinkre, azok védelmére. A versenybe 2012-ben hatvan fát jelöltek magánszemélyek, egyesületek, önkormányzatok, melyből szakmai zsűri választott ki tizenhármat, ezekre pedig az interneten lehetett szavazni. Egerben az a döntés született, hogy Eger Város Önkormányzatával, a Városszépítő Egyesülettel, a Termál Kt.-vel, a Városgondozás Eger Kft.vel közösen a Termálfürdő területén élő platánnal indulunk a versenyben.

A fa közkedvelt a városban, kora  – levéltári adatok szerint – körülbelül 250 év. Eger jeles egyházi személyisége, a Líceum építtetője, Eszterházy Károly püspök idején, az 1750-es években telepítettek platánokat a városban. Így valószínű, hogy a benevezett fát is akkor ültették. A fa több, a magyar történelemben jelentős eseményt élt át, az 1848-49-es szabadságharc idején már 100 éves volt, de a két világháború átvészeléséhez is nagy szerencse kellett.

A fához fűződő legenda szerint az egri vár 1552. évi ostromakor a török seregek két vezetője, Ali budai pasa és Ahmed nagyvezír az akkor még kis fácska árnyékából irányította az ostromot, ami azonban csak szép történet.

A platán több mint 7000 szavazatot szerezve, nagy helyi összefogással megnyerte a magyarországi versenyt! Győztesként jogosulttá vált indulni és Magyarországot képviselni az Európa Év Fája 2013. versenyben. Az  európai versenyt az  Ökotárs Alapítvány cseh  testvérszervezete a Nadace Partnerstvi hirdette  meg, melybe hat ország, Bulgária, Csehország, Írország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia nevezett be egy-egy  legendás  történetű vagy a szűkebb környezetben közösségteremtő hatású fát vagy facsoportot.

Európa minden részéből több mint 45 ezer szavazatot adtak le interneten a természetkedvelők, melyből 14 205 szavazat jutott az egri platánfára. Második helyezett a lengyelországi  Kozy platánfája lett 13 898 szavazattal. A lombkoronája alatti tér kulturális és társadalmi élet színtere, de rendszeresen játszanak ott a helyi óvoda gyermekei is. A leadott szavazatok különbségéből megállapítható, hogy Eger szerencse száma mostantól a 307-es. Harmadik helyezett 5 785 szavazattal a Tölgykirály lett Írországból. A legenda szerint a Tullamore városban élő kocsányos tölgy misztikus erővel kötődik a Hutton-Bury családhoz, az ő földjükön áll a fa: ha a fa egy ága letörik, a család egy tagja meghal…

Az első helyért járó díjat a verseny fővédnöke, Janet Potocnik, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa májusban, Brüsszelben, egy nemzetközi konferencián adja majd át Eger város képviselőinek.


Ferenczy Tamás
Eger főkertésze, az Év Főkertésze 2012

1 megjegyzés:

  1. Mesegyönyörű, hihetetlen faóriás!

    Élvezet volt olvasni a történetet.

    Petra

    VálaszTörlés