Hull a hó

Tél szele hóval, faggyal jő

Tél van.
Hideg van.
Napok óta hull a hó.
Ez egy ilyen érdekes ország. Hogy itt télen esik a hó.

Hazai hírműsorainknak – rádióban és televízióban egyaránt – ez olyannyira érdekes, hogy reggeltől estig a hóesésnek szentelik ráérő műsoridejüket, úgyhogy amikor százharmincnyolcadszor hallható és látható ez a február táján szinte teljességgel hihetetlen esemény, az emberben csak-csak felhorgad a kérdés: mire való a tél?

A tél általában hógolyózásra és szánkózásra való, az ember ilyenkor havat söpör, autójára téli gumit szereltet, előszedi a szekrényből a nagykabátot, fejébe sapkát nyom, kezére kesztyűt, lábára lábtyűt húz, mert hát erre (is) való a tél. És a tél arra való, hogy dideregjünk kicsit benne, gyönyörködjünk a hóesésben, s ha kedvünk van, hát sílécet csatoljunk, hóembert építsünk a gyerekkel, és egyáltalán: télen téli dolgokkal üssük el az időt.

Aztán a tél még arra is való, hogy napraforgót, szalonnabőrkét és más finomságokat kínáljunk a madaraknak, és ezeket a magvakat példának okáért rendszeresen az ablakpárkányra szórjuk ki, aztán figyeljük a sorrendet, hogy hol a helyük a verebeknek, a rigóknak, a meggyvágóknak és hol a galamboknak. Utóbbiaknak nagyon úgy néz ki, a sor végén van a helyük, legalábbis általában utolsóként topognak végig a párkányon, akkor, amikor az énekesmadarak és a verebek már visszarepültek az ágakra, hátrahagyva a terepet a náluknál termetesebb cimboráknak.

Aztán a tél nem mellesleg arra is való, hogy kezünkbe söprűt fogva, alulról felfelé irányuló óvatos mozdulattal leverjük a vastag hóréteget a növényekről, megkönnyítve ezzel téli mindennapjaikat.

Mire is még?

Talán arra, hogy rácsodálkozzunk azokra, akik fényesre kopott nyári gumival autókáznak előttünk araszolva a téli országutakon, hogy meghallgassuk a kifogásokat, miért nem lehet letakarítani a havat városaink útjairól, közterületeiről, járdáiról és gyalogátkelőhelyeiről, és hogy visszaemlékezzünk a szép őszi mondatokra. A szép őszi mondatok amúgy mind arról szóltak, hogy fel van itt készülve mindenki a télre, hóra s hidegre, ilyenkor általában hadrendbe is állítják a legkülönfélébb rendű és rangú, gondosan kisuvickolt gépeket, amikre polgármesterek vetik vigyázó szemüket, de ez nem elég nekik, ők el is mondják nekünk, hogy minden rendben lesz. És minden rendben is van, amíg le nem esik az első néhány bájos hópihe, hogy azonnal helyzetet idézzen elő.

Ez egy ilyen érdekes ország.
Ahol tél van, hideg van.
És napok óta hull a hó.

Henri Salvador meg a tél kertjéről – a kert teléről, vágyakról, világokról – énekel.

És igen, a tél arra is való, hogy meghallgassunk egy ilyen muzsikát.

És várjuk a tavaszt.