2014. február 28., péntek

A kisvállalkozó ideges

(Második részlet Az ügyfélnek mindig igaza van című fejezetből)

A kisvállalkozó azért ideges, mert nem tudja értelmezni az árajánlatot. (Ebben meglepő hasonlóságot mutat nagyvállalkozóhoz, aki szintén árajánlati alapon mutatkozott idegesnek.)

Ám kisvállalkozó idegessége más természetű, minőségileg új, prémium kategóriát jelent. A történet kezdetén kisvállalkozó még nem volt ideges, kifejezetten nyugodtnak volt mondható: egy árajánlatot kért egy szép kertről, gyepszőnyeggel, cserjesorral, hintával, ágyásszegéllyel, mosott kavicsos díszítéssel és egy tuti automata öntözőrendszerrel.

Ilyenkor az van, az ember kiszámolja, mi mennyibe kerül, először oszt, aztán meg szoroz, négyzet- és köbméterekkel bíbelődik, összesít, az egészet igyekszik formába önteni, végül a teljes dokumentációt átadja kisvállalkozónak. Kisvállalkozó azt elolvassa, végigböngészi a leírást, az elvégzendő munkák sorát, a költségbecslés tételeit és minden más hasznos információt. Aztán telefonál.

Azt telefonálja, hogy nézi ő itten ezt az ajánlatot, de sem elsőre, sem másodjára nem tudja értelmezni. Azt még érti belőle, hogy fel van sorolva az összes anyag, s hogy azoknak ára van, de ha tovább olvas, megáll néki az ő tudománya.

Fülemen a telefonnal azon kezdtem tépelődni, miféle mondatok kerülhettek az árajánlatba, amiket kisvállalkozó nem volt képes értelmezni. Hosszú képletek ködlöttek föl, számsorok az ültetendő növények földlabdáinak térfogat kiszorításáról, a talajjavító anyagok mibenlétéről és az ágyásszegély ívének vonalvezetéséről.

Szerencsére kisvállalkozó e dramaturgiailag fontos pillanatban felfedi lapjait: a munkadíjat nem érti. Hogy az miért van ott. Mert kifizet ő pár százezer forintot az anyagokra, az rendben van, de akkor még ott éktelenkedik ez munkadíj nevezetű izé. Miért van az ott? És ezt az anyagköltségen kívül neki ki kellene fizetnie?

Ezt kérdezi a kisvállalkozó.

És erre kellene valamit mondani. Ez az első pár másodpercben eléggé nehéz. Viszonylag gyorsan kiderül, hogy a második néhányban sem könnyű, így aztán egész másodperc csordák vágtatnak tova. Ezalatt szégyenérzettel vegyes önmarcangolás vagy mi tolul fel blogíró kebeléből, amiért nem jutott eszébe, hogy a munkadíj nevezetű tételt törölje a szótárából. És hogy őt most kisvállalkozó idiótának gondolja, amiért egy árajánlatban pimaszul a munkadíjat is merészelte feltüntetni. És hogy nem tudott lépést tartani az új időknek új dalaival.

Az ám, micsoda távlatok tárulhatnának fel, ha meghallanánk az idők – és kisvállalkozó – szavát! Országos kampányok kezdődhetnének remek transzparensekkel: Munkadíjharc! Előre a munkadíjmentes Magyarországért! Dolgozz te is ingyen! Anyagköltség jó, munkadíj rossz! Képződhetnének például vaskos tanulmányok és szakértői anyagok – ezek elkészítésének díját persze nem nyúlnák le a csókosok, mert ők is munkadíj nélkül dolgoznának –, aztán lennének konferenciák és műhelyfoglalkozások is, meg minden, mi szem szájnak ingere.

Nem bontanám ki az igazság minden részletét, ha eltitkolnám, hogy egy pillanatra oly képek is felködlöttek képzetemben, melyeken láttam magam enyhén emelt hangon telefonozni, hogy mégiscsak lennének át nem léphető határok, hogy egy árajánlatnak is van méltósága, hogy kisvállalkozónak szórakozni tetszik-e ráérő idejében, s hogy ez most komolyan van-e gondolva.

Ebből persze – mert a vevőnek mindig igaza van – csak az utolsó kérdés fogalmazódik meg, kifejezetten udvariasan.

Igen, feleli kisvállalkozó, komolyan kérdezi. Hogy miért van ott a munkadíj. Mert neki van egy elképzelése a kertről és munkáról, ám az számszakilag egészen másféle elképzelés. Azért köszöni az árajánlatot, de a munkadíj már nem fér bele.

Nem fér bele.

Már megint ez a szűk keresztmetszet...

2014. február 19., szerda

Lemosó, a tél végi

Ropogós májusi cseresznye: az első lépés
itt is a lemosó permetezés volt
Itt van rögtön a legfontosabb kérdés: mikor van vége a télnek. Merthogy korábban létezett egy megbízható módszer, eszerint a lemosó permetezésre akkor kell sort keríteni, amikor a gyümölcsfák rügyei megindulnak, vagyis még nem kezdődött el a rügypattanás, de már jól láthatóan duzzadtak a rügyek. Amióta azonban a tél után azonnal nyár következik, februárban nyolc-tíz fokos meleg van, a rügyek már január végén majd ki csattannak, hogy aztán márciusban jól elfagyjon minden, s az ünnepen derékig érjen a hó, a metódussal akadhatnak gondjaink.

A helyes időpont megválasztása egyébként azért fontos, mert a felmelegedő időben a rosszfiúk – molyok, tetvek, atkák, bolhák, araszolók és más szerzetek – kezdenek előkecmeregni téli szálláshelyükről, s még kellően kábák és érzékenyek ahhoz, hogy egy jól irányzott permetléadaggal fejbe kólintsuk őket. És hát itt vannak nekünk a szintén nemszeretem gombabetegségek, és ezek ellen is érdemes védekeznünk. Akárhogy is van, ha a nappali hőmérséklet pár napon keresztül legalább 5-7 fok között marad, érdemes előhalászni a permetezőt, és nekiállni a műveletnek. (Hogy ez az 5-7 fokos nappali hőmérséklet éppen februárra vagy márciusra esik, hovatovább nem számít.)

Mandulafa ritkítás után, lemosó permetezés előtt
Permetezés előtt azonban nem árt néhány egyéb hasznos munkát is elvégezni. A gyümölcs- és díszfák, díszbokrok téli sérüléseit, a letört, behasadt, elszáradt ágakat el kell távolítani, és sort kell keríteni a metszésre is. A nagyobb metszési felületeket sebkezelővel kell lezárnunk. Aztán kézbe kell kaparintani egy drótkefét, és azzal alaposan lecsutakolni a gyümölcsfák törzseit, vigyázva, hogy az élő kérget sehol se sebezzük meg. Össze kell gyűjteni a falevelet, a lehullott és a fán maradt gyümölcsöt, függetlenül attól, hogy ezek fertőzöttek-e vagy sem. Ha ezzel megvagyunk, jöhet a permetezés.

Ha a réztartalmú szereket választjuk, velük a gombás megbetegedések ellen védekezhetünk, az olajtartalmúakkal az atkák és rovarok ellen. Természetesen léteznek jolly jokerek, amikkel mindkét társaságot célba vehetjük, az egyik legismertebb közülük az Olajos rézkén, ami a biogazdálkodásban is engedélyezett.

A kombinált szerek ellen csupán a felesleges környezetterhelés szól: ha a kertünkben a tetvek, molyok, atkák ellen kell védekezni, feleslegesen juttatunk ki permetszert a gombás és baktériumos megbetegedések ellen. A kombinált permetszerek hívei viszont azt vallják, az átlagos ismeretekkel rendelkező kerttulajdonos nem tud nagyítóval a kézben részletes felmérést készíteni a lehetséges és valóságos kártevőkről, úgyhogy számukra amolyan biztos, ami biztos alapon a biogazdálkodásban is használatos kettő az egyben alapú megoldás az üdvözítő.

Almafa, már könnyített koronával
A lisztharmatgombák ellen a kéntartalmú szerek használhatóak, kombinációra itt is adódik lehetőség, ebben az esetben a poliszulfidkén tartalmú szereket kell keresnünk.

Ezek nemcsak a lisztharmat és a varasodás, de a pajzstetvek, a levéltetvek és a levélbolhák ellen is hatásosak, ebből a csoportból talán a Nevikén a legismertebb. Amúgy a lemosószerek univerzális James Bondja alighanem a Vegesol névre keresztelt készítmény.

Permetszer-ügyben általában nyugodtan rábízhatjuk magunkat a növényvédő szereket forgalmazó szakboltok munkatársainak felkészültségére. Sok hasznos cikket, leírást olvashatunk a Biokontroll honlapján.

A permetezés előtt itt még tisztázni kell, ki kivel van
Számosan vannak, akik a permetezés helyett a szűkebb és tágabb környezet, a növények és a talaj megerősítésére, ha tetszik, az immunrendszerek javítására esküsznek. Álláspontjuk szerint a permetezéssel – történjen akár biogazdálkodásban engedélyezett szerrel – elpusztulnak a rossz fiúkat kordában tartó jófiúk, s a ragadozók pusztulása miatt a permetezés hosszabb távon inkább káros, mint hasznos. A tökéletes egyensúly kialakítása érdekében inkább rovarszállókat és katicabogár kolóniákat létesítenek vagy ragadozó atkákat telepítenek a kertbe. Akik ez utóbbiakat is szívesen használnák, de nem mondanának le a permetezésről sem, részletes leírást találnak azokról a permetszerekről – és nemcsak a lemosó permetezéshez használatosakról – amik nem ölik meg a ragadozó jó fiúkat.

Bármilyen szert is használjunk, ügyeljünk rá, hogy a munkát csak szélcsendes időben végezzük, s ha nem is öltözünk vegyvédelmi cuccba, legalább egy fillérekért kapható maszkot viseljünk. És hát hadd adjam közre itt Biró János kollégám mindig aktuális figyelmeztetését: minimális védőfelszerelés azért sem árt, mert a nem kifejezetten mérgező szereknek is lehetnek allergiát okozó összetevői, illetve efféle műveleteknél a szemre és a nyálkahártyára is vigyázni kell. Ráadásul a lemosó permetezésnél az áztatáson, néha szó szerint a mosáson van a hangsúly. Vagyis bőséges permetlevet kell kijuttatnunk úgy, hogy abból gazdagon jusson a fákra, bokrokra – a vizes oldatnak tökéletesen be kell vonnia az ágakat – akár 4-6 literrel számolva gyümölcsfánként.

2014. február 10., hétfő

Rózsák jó társaságban

Rózsa és iszalag: tökéletes páros
(www.redinthecity-chicagored.blogspot.com)
Sok kertszerető számára a kert egyet jelent a rózsák jelenlétével: szépek, elegánsak, illatosak, forma és színgazdagságuk lenyűgöző. A rózsák nevelését és gondozását – az egyik leginkább törődést igénylő kerti cimboráról van szó – könyvtárnyi szakirodalom taglalja, ennél azonban jóval kevesebb szó esik arról, milyen növények ültethetők a rózsák kísérőiként. Pedig úgy van ez valahogy, egy pompás rózsatő ugyan önmagában is mutatós, de ügyes kombinációval lenyűgöző hatás érhető el.

Mindig kínál látnivalót
(www.dreamingofroses.blogspot.com)
Egy növényágyással szemben alighanem alapkövetelmény, hogy lehetőség szerint az egész kerti szezonban kínáljon virágzó látnivalót, s a virágzás csúcsidőszakai között pedig a növények levelükkel, formájukkal és egymással alkotott összhatásukkal díszítsenek.

Az sem árt, ha a kert tulajdonosainak nem kell reggeltől estig az ágyásokban görnyedezniük a gyomokkal vagy az elszáradt virágokkal bíbelődve.


Főszerepben: a rózsa
(www.jardindesign.org)
És a rózsa esetében van még egy fontos szempont.

Társait úgy kell kiválasztanunk, hogy szépségükkel, formájukkal, színeikkel egyetlen célt szolgáljanak: emeljék ki a rózsa szépségét, és tegyék a rózsatövek látványát még hatásosabbá.

Mindezt úgy, hogy a kísérők ne váljanak túlságosan hangsúlyossá, hiszen ebben az előadásban a rózsáknak szánjuk a főszerepet.

Díszfűvel és törpefenyővel
(www.genevieveschmidtdesign.com)
A rózsa cimborái nem lehetnek akárkik. Hiába szeretnénk csodás árnyékkedvelő növényeket mellé telepíteni, erről le kell mondanunk, miután a rózsák a kifejezetten napfényes helyeket részesítik előnyben. Első teendőnk tehát szétnézni a napimádó évelők, díszfüvek és egynyáriak háza táján. Figyelnünk kell arra is, hogy a rózsák mellé kerülő növények alkalmasak legyenek részben vagy egészben a talaj takarására is. Érdemes az ágyást úgy kialakítanunk, hogy a hátsó sorba a magasabb, az elől lévő, hozzánk közelebbi helyekre pedig az alacsonyabb évelők, díszfüvek és talajtakarók kerüljenek.

Rózsa és levendula kombinációja
(www.facebook.com/serenityinthegarden)
A csapattagokat úgy kell összeválogatnunk, hogy az ágyás akkor is szemet gyönyörködtető legyen, amikor rózsáink már nem díszítenek virágaikkal. Erre a célra kiváló a levendula (Lavandula), a cipruska (Santolina), a varjúháj (Sedum) vagy az őszirózsa (Aster). Bátran válogathatunk a sudárzsálya (Perovskia) és a krizantém (Chrysanthemum) fajtái közöl is. Remek összhatás érhető el, ha a rózsaágyás hátterébe iszalagot (Clematis) vagy loncokat (Lonicera) ültetünk, ezek kék, rózsaszín, bordó, narancs és sárga színükkel remek kiegészítői lehetnek a rózsáknak.

A gólyaorr ideális kísérő (a képen a Geranium ’Jolly Bee’)
(www.davesgarden.com)
Egy magas törzzsel nevelt rózsa köré tökéletes társ a harangvirág (Campanula),
a nyuszifül (Stachys byzantina), a levendula (Lavandula), a zsálya (Salvia),
a gólyaorr (Geranium ’Jolly Bee’), az őszi margitvirág (Tanacetum parthenium) vagy a törpe sásliliom (Hemerocallis ’Stella d’Oro’).





Néhány további inspiráló kialakítási lehetőség remek rózsakísérőkre.

Astrantia major 'Claret'
(www.crocus.co.uk)

Chrysanthemum maximum
(www.oregonlive.com)

Echinacea purpurea 'Magnus',
Perovskia és Lavandula angustifolia
(www_waterwisegardening_com)

Gaura
(www.powellgardens.blogspot.com)

Rózsák kék szegéllyel, puszpánggal és kúszónövényekkel
(www.gardensbyjeffreyjones.com)

Összhangzattan formák és színek kavalkádjára
(www.dreamingofroses.blogspot.com)

Díszfüvek között
(www.mooseyscountrygarden.com)

A rózsa mellé alacsonyabb évelők kerültek,
a magasabbak a háttérben alkotnak sorfalat
(www.miaslandliv.blogspot.com)

Egy jól bevált megoldás: rózsák öreg téglafalnál
(www.organicgardendreams.com)

A tökéletes összhangzattan megalkotásához a következő fajok és fajták közül válogathatunk.

Agastache
Alchemilla mollis
Anemone japonica
Anemona 'Honorine Jobert'
Anthemis tinctoria 'Sauce Hollandaise'
Astrantia major 'Dark Shiny Eyes'
Aster fajták
Buxus
Campanula poscharskyana
Clematis fajták
Calamagrostis x acutiflora 'Karl Foerster'
Delphinium fajták
Echinacea purpurea ’Magnus’
Gaura
Geranium 'Jolly Bee'
Geranium 'Patricia'
Geranium 'Tiny Monster’
Geranium wlassovianum
Gypsophila fajták
Hakonechloa macra
Heliopsis helianthoides
Hemerocallis 'Stella d'Oro'
Heuchera 'Palace Purple'
Juniperus communis ’Repanda’
Lavandula angustifolia
Leucanthemum maximum/Chrysamthemum leucanthemum
Pennisetum alopecuroides
Persicaria amplexicaulis 'Firetail'
Perovskia
Matthiola incana
Miscanthus sinensis 'Morning Light'
Nepeta x faassenii 'Walkers Low'
Panicum virgatum 'Heavy Metal'
Rudbeckia fulgida 'Goldsturm'
Santolina chamaecyparissus
Salvia verticillata 'Purple Rain’
Sedum matrona
Sedum telephium
Stachys byzantina
Tropaeolum fajták
Verbena bonariensis
Veronica longifolia