kertmanufaktúra

2013. március 26., kedd

Lestyán

Fűszerkertben, évelőágyásban is mutatós
(www.fossilflowers.org)

Régen volt, amikor először használták levesek ízesítésére: az ókorban már ismert és közkedvelt fűszernövényként tartották számon. Szép formájú, évelő növény, Magyarországon mindenütt biztonsággal termeszthető. Ha jól érzi magát, akár kétméteres magasságot is elérhet. Igen jól mutat a fűszerkertben, de szellős, lágy vonalai, levelének izgalmas formája miatt könnyen beilleszthető az évelőágyás növényei közé is, ilyen helyekre azonban mindig csoportosan ültessük. Úgy számoljunk, hogy egy-egy tőnek legalább 60-80 centiméteres helyre van szüksége.

Korábbi századokban mindenütt ismert és termesztett növény volt, aztán csaknem feledésbe merült, sokáig csak erdélyi útjainkon találkozhattunk vele, leginkább akkor, amikor pazar savanyú levesek kerültek az asztalra. (Amúgy sokfelé ismert, de nem lestyánként, hanem maggifűként vagy vegetanövényként, hála modern korunk különös fintorának. E tárgykörbe tartozik még az idiotizmus jeligére megalkotott omlósz szósz reklám*, a következetesen oregánóként emlegetett szurokfű, az ubisali, a kovi ubi, a krizi, a foki, a marha pöri, és legújabban a lekváros croi, szigorúan c-vel írva, merthát azért jó, ha adunk valamit az írásmódra is.) Érthetetlen, de hosszú évekig csak sóhajtoztunk párás tekintettel a lestyán – székelyföld néhány részén "léostyán" az autentikus ejtésmódja – hallatán ahelyett, hogy kertjeinkben megpróbálkoztunk volna termesztésével.

Pedig lestyánt termeszteni nem ördöngösség, napos hely – nem egy mediterrán sziklakerti szerkezet, tehát a reggeltől estig tartó tűző napsütést nem neki találták ki –, nem túlságosan kötött talaj, rendszeres víz- és tápanyagellátás kell hozzá. Elviseli ugyan a félárnyékot is, de ha napra kerül, levelei sokkal több illóolajat tárolnak majd. Vethetjük magról – a boltokban nagy valószínűséggel a Budakalászi névre keresztelt fajtával hozhat össze jó sorsunk – , vásárolhatunk palántát is, a lényeg, 15 fok alatti hőmérsékletnél ne várjunk csodát: lestyánunk nem szeret hidegben növekedésnek indulni.

Mozgalmas, szép virágzatot nevel
(www.permacultuurnederland.org)
Amolyan jolly joker fűszernövényről van szó, hiszen nemcsak levelét, szárát és gyökerét is hasznosíthatjuk. Akár levél, akár szár vagy gyökér, szemet vethetünk rájuk frissen – hűtőben pár napig károsodás nélkül megőrzi frissességét – és szárítva is. Utóbbi művelethez szellős, árnyékos helyre van szükségünk, ha a gyökereket szeretnénk későbbi időkre megőrizni, nem árt azokat a szárításhoz hosszában legalább félbevágni. Ismert és bevált módszer a ledarált lestyán leveleket sóban tartósítani.


Ha a növényt minél több levél nevelésére szeretnénk kényszeríteni, célszerű a virágzatát – ez az izgalmas ernyősvirágzat hosszú szárral akár vázában is megállja a helyét – levágni, így minden energia a levelek nevelésére fordítódik majd.

Gyógynövényként is ismert, teája reuma ellen és vizelethajtásra is kiváló, de a várandós anyák jobb, ha lestyán helyett másféle növényeket választanak a természet patikájából. Gyomorrontás esetén sokan áradoznak egy kis brandybe áztatott lestyánmagos kúra felettébb jótékony hatásáról.

A konyhában elmaradhatatlan kelléke a  jó krumplifőzeléknek, leveseknek, csirkehúsos ételeknek és pörkölteknek, a töltött kacsának, de kiválóan használható körözöttek készítéséhez, sajtok ízesítésére, illetve jól jön, ha ízesített ecetet készítenénk.



*Omlósz szósz, Bendegúzra alkalmazva



2013. március 21., csütörtök

A kert színei: a kék

Búzavirág (Centaurea cyanus)
(www.munroweb.org)

Ezüstfenyő, búzavirág, árnyékliliom, boróka, harangvirág. Persze nemcsak ők. A kék szín számos képviselőjét telepíthetjük még kertünkbe, ha imádjuk a kéket. A kéket egyébként a színelemzők a tisztaság, a biztonság és a becsület színeként tartják számon.

Nefelejcs (Myosotis sylvatica)
(www.aphotoflora.com)
Világos, lágyabb árnyalatai élénkebb, mozgalmasabb megjelenést biztosítanak, sötétebb tónusai hidegebb, csendesebb hatásúak, de bármelyiket is választjuk, a kék eleganciát, talán egy kis méltóságot is képes hozni a kertbe.

Feng Shui szakértők gyakran alkalmazzák ezt a színt, ha erősíteni szeretnék a pozitív energiákat.




Sárgák és pirosak között
(www.gardeningbymistake.com)
Ha kertünkbe kék színű évelőket, cserjéket, örökzöldeket ültetünk, érdemes a szomszédságba piros árnyalatúakról is gondoskodnunk, a kék melletti pirosas színek ugyanis jól jönnek az egyensúly megteremtésében. A kék segítségünkre lehet a térérzet növelésénél is, mivel következetes használatával a kisebb tereket nagyobbnak érzékeljük.


Kellemes, nyugodt összhatást kapunk, ha az évelőágyásban kék színű növényeink szomszédságában nagyobb felületen zöld foltokat alakítunk ki, melyekbe lila színű, lila virágú növényeket ültetünk. Ha a kék mellé sárga vagy narancssárga cimborák kerülnek, egy élénk, erősen figyelemfelhívó, kontrasztos foltot hozhatunk létre.

Kékben pompázó árnyékiliom
(www.hostasdirect.com)
Pánikra akkor sincs semmi ok,  ha kertünk árnyékosabb: válasszuk a lenyűgöző, kékes árnyalatú árnyékliliomokat, a gólyaorr kékvirágú fajtáit vagy válogassunk a harang- és a szarkalábak közül. Érdemes kihasználnunk a színek és a formák kontrasztját, a lenyűgöző látvány megéri, az időráfordítást a kialakítás előtti alapos tervezésre is.



Díszhagyma (Allium caeruleum)



Havasi iringó (Eryngium alpinum)
(www.lindacochran.blogspot.com)

Nagyvirágú gyíkfű (Prunella grandiflora)
(www.thompson-morgan.com)

Törpe lobélia (Lobelia erinus)
(www.missouribotanicalgarden.org)

Himalájai törpeboróka (Juniperus squamata 'Blue Star')
(www.gardenersworld.com)

Sötétkék szamárkenyér (Echinpos ritro)
(www.anniesannuals.com)

Mexikói bojtocska (Ageratum mexicanum)
(www.sladakzivot.com)

Őszirózsa (Aster sp.)
(www.lepage-vivaces.com)

Örmény gyöngyike (Muscari armeniacum)

Szemes begyvirág (Nemesia 'Sweety Bird')
(www.bloomingarden.com)

Ötpettyes virág (Nemophila menziesii)
(www.mostlynatives.com)

Tyúköröm (Nolana paradoxa 'Bluebird')
(www.plantdatabase.co.uk)

Kék csüngő luc (Picea pungens 'Glauca Pendula')
(www.finegardening.com)

Sudárzsálya (Perovskia)
(www.finegardening.com)
Leylandi ciprus (x-cupressocyparis leylandii)
(www.onlineplantguide.com)


Ha kedvünk van, megálmodhatjuk  és megvalósíthatjuk tisztán kékbe öltöztetett kertünket is, de ebben az esetben tudomásul kell vennünk, hogy összhatásában birtokunkat alighanem hűvösen elegánsnak írják majd le családtagjaink és barátaink.

Kert kékben, évelőkkel
(www.toneontoneantiques.blogspot.com)
Kert kékben, hortenziákkal
(www.traditional-landscape.houzz.com)

Kék kertben kék klasszikus
(www.classics.uc.edu)

S ha kész kék kertünk, egy fényeskék délutánon a kerti padon tétlenkedve meghallgathatjuk Gryllus Vilmost, aki arról énekel, hogy kék a kökény kék a káka, kék a hegyek ködszakálla…


További kékek, szépek
   Agapanthus campanulatus
   Anchusa azurea
   Aquilegia vugaris
   Aster novi-belgii
   Campanula persicifolia
   Ceanothus impressus
   Ceratostigma sp.
   Cleamtis sp.
   Corydalis felxuosa
   Delphinium sp.
   Festuca glauca
   Gentiana acaulis
   Hydrangea macrophylla
   Hosta sp.
   Ipomea tricolor
   Iris sp.
   Meconopsis betonicifolia
   Linum perenne
   Phlox stolonifera
   Platycodon grandiflorus
   Primula sp.
   Scabiosa sp.
   Scilla siberica
   Veronica autriaca teucrium
   Vinca sp.
   Vaccinum corymbosum

2013. március 19., kedd

Az egri platán: az év fája Európában

A győztes
(https://www.facebook.com/agria2012?ref=ts&fref=ts)

A 2013-as Európai Év Fája verseny nyertese az egri platán. A versenyre egy-egy híres vagy legendás fával nevezett Bulgária, Csehország, Lengyelország, Írország, Szlovákia és Magyarország. A Kertmanufaktúra blog vendégszerzője, FERENCZY Tamás, Eger város főkertésze – 2012-ben egyébként hazánkban ő nyerte el Az év főkertésze elismerést – foglalja össze a legfontosabbakat az 1978 óta védett egri platánról.

Egy személyes élményemet az Európa Év Fájával kapcsolatban szeretném megosztani a kedves olvasóval: 2007-ben a Virágos Magyarországért Verseny győzteseként az európai verseny részvevője volt Eger városa. Egy meleg nyári napon a kontinens 12 országából érkeztek szakértő zsűritagok városunkba, egész napos program keretében, sok más szemponttal együtt, vizsgálták a zöldterületek fenntartását, az egynyári növények kiültetésének színvonalát, a városi faállomány egészségi állapotát.

Az egyik bírálati helyszín a Termálfürdő volt, ahol ismertettem a fürdő flóráját, köztük az egrieknek oly kedves platánfáról is beszéltem. A sokat látott szakértő zsűritagok ámulva csodálták a Platánkirályt, utólag is meggyőződésem, hogy a fa jelentősen hozzájárult az Eger városnak ítélt arany fokozathoz.

Az  Ökotárs Alapítvány évek óta meghirdeti a Magyarország Év Fája versenyt, melyre bárki nevezhet számára kedves fát. Természetesen sokak által kedvelt fát érdemes jelölni, mivel a későbbi szavazásnál ennek döntő jelentősége van. Az alapítvány a különleges fák segítségével szeretné felhívni a figyelmet történelmi és természeti értékeinkre, azok védelmére. A versenybe 2012-ben hatvan fát jelöltek magánszemélyek, egyesületek, önkormányzatok, melyből szakmai zsűri választott ki tizenhármat, ezekre pedig az interneten lehetett szavazni. Egerben az a döntés született, hogy Eger Város Önkormányzatával, a Városszépítő Egyesülettel, a Termál Kt.-vel, a Városgondozás Eger Kft.vel közösen a Termálfürdő területén élő platánnal indulunk a versenyben.

A fa közkedvelt a városban, kora  – levéltári adatok szerint – körülbelül 250 év. Eger jeles egyházi személyisége, a Líceum építtetője, Eszterházy Károly püspök idején, az 1750-es években telepítettek platánokat a városban. Így valószínű, hogy a benevezett fát is akkor ültették. A fa több, a magyar történelemben jelentős eseményt élt át, az 1848-49-es szabadságharc idején már 100 éves volt, de a két világháború átvészeléséhez is nagy szerencse kellett.

A fához fűződő legenda szerint az egri vár 1552. évi ostromakor a török seregek két vezetője, Ali budai pasa és Ahmed nagyvezír az akkor még kis fácska árnyékából irányította az ostromot, ami azonban csak szép történet.

A platán több mint 7000 szavazatot szerezve, nagy helyi összefogással megnyerte a magyarországi versenyt! Győztesként jogosulttá vált indulni és Magyarországot képviselni az Európa Év Fája 2013. versenyben. Az  európai versenyt az  Ökotárs Alapítvány cseh  testvérszervezete a Nadace Partnerstvi hirdette  meg, melybe hat ország, Bulgária, Csehország, Írország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia nevezett be egy-egy  legendás  történetű vagy a szűkebb környezetben közösségteremtő hatású fát vagy facsoportot.

Európa minden részéből több mint 45 ezer szavazatot adtak le interneten a természetkedvelők, melyből 14 205 szavazat jutott az egri platánfára. Második helyezett a lengyelországi  Kozy platánfája lett 13 898 szavazattal. A lombkoronája alatti tér kulturális és társadalmi élet színtere, de rendszeresen játszanak ott a helyi óvoda gyermekei is. A leadott szavazatok különbségéből megállapítható, hogy Eger szerencse száma mostantól a 307-es. Harmadik helyezett 5 785 szavazattal a Tölgykirály lett Írországból. A legenda szerint a Tullamore városban élő kocsányos tölgy misztikus erővel kötődik a Hutton-Bury családhoz, az ő földjükön áll a fa: ha a fa egy ága letörik, a család egy tagja meghal…

Az első helyért járó díjat a verseny fővédnöke, Janet Potocnik, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa májusban, Brüsszelben, egy nemzetközi konferencián adja majd át Eger város képviselőinek.


Ferenczy Tamás
Eger főkertésze, az Év Főkertésze 2012

2013. március 15., péntek

Megmozgatni nem kell félnetek…

Kiemelve és süllyesztve
A terepszintet. A terepszintet megmozgatni nem kell félnetek, jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem ellenzem.

Sőt. Bizonyos esetekben ajánlom is. Arra azért nem vennék mérget, hogy ebben mindenki egyetért, mindenesetre így mozgalmasabb, látványosabb, izgalmasabb kertet alakíthatunk ki magunknak. A terepszintet persze nem érdemes ötletszerűen megmozgatnunk, és ráérő időnkben ásóval, kapával rátörni a kertre, hogy hegynyi méretű földhalmokat emeljünk a telek közepén.

Gyeppel borított tereplécsők
A munkálatok előtt érdemes papírra vetnünk gondolatainkat arról, hol és miért szeretnénk az egyöntetű, sík felületnél mozgalmasabb telket magunknak. Például azért, mert csinálnánk egy magaságyást a zöldségeskertnek. Vagy egy kiemelt ágyást alakítanánk ki az évelőknek. Vagy mert néhány örökzöldet telepítenénk a kerítés mellé azért, hogy növényeink legalább térdmagasságba kerüljenek. Vagy mert maradt jó néhány talicskányi használható termőföldünk az építkezésből. Vagy egy rézsűt támasztanánk a házba vezető lépcső mellé, hogy ott természethű sziklakertet építsünk.

Többszintű megoldással
Esetleg azért, mert sütögető nép vagyunk, és a szalonnasütésre, grillezésre, bográcsozásra megálmodott helyet néhány lépcsőfokkal lesüllyesztenénk. Vagy mert az építkezésnél megváltozott a terepszint, s a már a telken lévő, korábban ültetett díszfák más és más szinteken találhatók. És természetesen támfalakra, rézsűkre, lépcsőkre akkor is szükségünk lehet, ha kertünk lejtős terepen fekszik.

A szintek elválasztására számos jó megoldás kínálkozik. Építhetünk támfalat fából, ehhez használhatunk pallókat, gömbfákat, vasúti talpfákat, gerendákat. Dolgozhatunk betonba ágyazott terméskövekkel, de a fal készülhet szárazon rakott kövekből is. Építhetünk  falat gabion – kövekkel, sziklákkal, nagyméretű díszkövekkel megtöltött szilárd, tartós vasháló – elemekből, betontéglából, nagyméretű bontott téglából vagy készen kapható támfalelemekből is. A terepszintek áthidalásához választhatjuk a természetes kialakítású rézsűt is, gyepesítve, évelőkkel, kúszó- vagy talajtakaró növényekkel beültetve.

Évelők és örökzöldek kiemelve
Támfalak létesítésénél érdemes időt szánni a tökéletes vízelvezetés kialakítására. Ehhez jó vízáteresztő, szivárgó réteget kell kialakítanunk, amihez tökéletes megoldás lehet egy geotextilbe burkolt vékony kavicssáv a támfal belső oldalánál. Ha támfalunk – vagy emelt ágyásunk oldalfala – fából készül, akkor ezek földbe kerülő részeit be kell kennünk valamilyen víztaszító anyaggal. A fákat vékony kavicságyra kell állítanunk vagy fektetnünk, de a vízszintes, kaviccsal érintkező fafelületeket ne zárjuk le festékkel vagy kátrány tartalmú anyaggal. Ha ezeket is bekenjük, elzárjuk a nedvesség útját, és ezzel gyors rothadásra ítéljük gondosan megépített faszerkezeteinket.

Gyepesített lépcsők használatával
Válasszuk bármelyik megoldást is, a cél mindegyiknél azonos: egy szépen megtervezett, jól megépített, a kert használóinak stílusához, életviteléhez legjobban illő kert kialakítása.














A képek forrása
http://www.facebook.com/pages/landscape-design/44477639614?ref=pb
http://www.facebook.com/pages/Ecossistemas-Gardens-Centers/145156075528002
http://www.facebook.com/pages/Johnsen-Landscapes-Pools/155991204441856
http://www.telegraph.co.uk/