kertmanufaktúra

2014. október 21., kedd

Csiszolva vagy gravírozva

Térburkolat gravírozva
(www.hardycementfinishing.com)

Van az úgy néha, hogy a kerttulajdonosnak nem akaródzik feltörni az amúgy jó állapotban lévő betonjárdát vagy a betonozott teraszt. Inkább burkolná fagyálló járólappal, fektetne rá térkövet vagy valami más megoldást választana. A „valami más megoldás” eleddig váratott magára, de most itt van a betoncsiszolás vagy a beton gravírozása.

Egy régi járda újjávarázsolva
(www.hardycementfinishing.com)
A csiszolás során eltüntethetők a felület porladó, málló részei, az építkezés alatt keletkezett kisebb sérülések és repedések. Ezek némelyike egyébként sokszor csak esztétikai problémát jelent, de amikor kész a ház felújítása, helyükön vannak a növények, befejeződött a gyepszőnyeg fektetése, működik az öntözőrendszer, az összképet meglehetősen zavarja a töredezett, sérült betonjárda vagy teraszburkolat.

Terasz, régi új alapokon
(www.hardycementfinishing.com)
A csiszolásos megoldás előnye, hogy a művelet gyors, nem jár többkonténernyi törmelékkel, a felület tartósan kopásálló és azonnal használható lesz, ráadásul az újjávarázsolt felület tisztán tartásával sincs gond. Ez akkor is igaz, ha a felület nem beton, hanem egy korábban készült márvány, mészkő vagy gránit burkolat, merthogy ezek szintén csiszolhatók. Ha a tulajdonos azt szeretné, hogy régi-új burkolata vízlepergető legyen, erre is van megoldás: a felület ilyenkor a márványlapokhoz hasonló fényt kap. Az eljárás kül- és beltérben egyaránt használható, úgyhogy ezzel a módszerrel raktárak, üzemcsarnokok régi betonburkolata is megújítható.

Betonburkolat átalakítva
(www.hardycementfinishing.com)

Beton volt ez is
(www.hardycementfinishing.com)

Beltérben is használható
(www.hardycementfinishing.com)

Új járda bontás nélkül
(www.hardycementfinishing.com)


Az unalmas betonjárdák megújításának másik módja a gravírozás. Ilyenkor a betonfelület színt és mintát kap, kialakítható kisméretű térkő és betontégla hatású felület, gravíroztatható nagyméretű járólap, de megoldható a többféle szín és minta a mintában kialakítás is.


A technológiáról részletes leírás a Z-Milan '92 Kft. weblapján található.


2014. október 8., szerda

Támadnak a kétlábú vadak

Budapest: gyepszőnyeg a sínek között, támadás előtt
(www.bkk.hu)

Így érzik jól magukat. Támadásban.
A kétlábú vadak mindenhol ott vannak, fővárosban és vidéken, nagyvárosban, faluban vagy városnak kikiáltott község közterületein. Mindenütt.

Szinte meg is szoktuk őket. Jelenlétük már-már természetes, semmi különös. Az igazi szenzációt az jelenti manapság, ha egy közterületi pad, kuka, virágzó egynyári, örökzöld vagy évelő képes egy helyben maradni. (A helyben maradásról a magánterületek növényei, állatai, kerti csapjai, létrái és egyéb cuccai szintén regényeket tudnának mesélni.)

Budapest: csendélet személyautóval és gyepszőnyeggel
(www.bkk.hu)
A listára egyébként legutóbb a gyepszőnyeg is felkerült. Történt, hogy sokak örömére hazánkban is elkezdődött a kopár és lehangoló villamos sínpályák területének gyepesítése, valljuk meg, egyelőre kissé visszafogott eredménnyel. Merthogy a kétlábú vadak hamar felfedezték a gyepesített sávokban rejlő fantasztikus lehetőségeket. Például azt, hogy a sínek közötti gyepre autóval is rá lehet hajtani.

Budapest: csendélet busszal és gyepszőnyeggel
(www.bkk.hu)
Miért is ne? Végül is ők, a kétlábú vadak eddig is üzemszerűen rá- és beautóztak a sínek közé, mit változtat a szokásjogon néhány fűszál. Az viszont kétségtelen újdonság, hogy a kétlábú vadak csapatában néhány hivatásos buszvezető is megjelent. Műszak kezdetén vagy végeztével nincs is annál nagyszerűbb móka, mint nagy kék buszunkkal belerongyolni a gyepszőnyegbe, ki tudja, hátha lehet rövidíteni e művelettel néhány métert.

Debrecen: újrahasznosításra kijelölt terület
(www.haon.hu)
Egy gyepszőnyeget persze nemcsak tönkretenni lehet, szóba jöhet példának okáért az újrahasznosítás. Ennek első lépéseként kétlábú vadjaink kinézik házuknál vagy nyaralójuknál az újrahasznosításra leginkább alkalmas területet. Aztán kifigyelik, mikor terítenek gyepszőnyeget a városban. Másnap a frissen fektetett gyepszőnyegből – mondjuk éjszaka, de lehet fényes nappal is –, gondosan feltekerik a szükséges mennyiséget, amit aztán otthon ügyesen újrahasznosítanak.

Kaposvár: a telepítés másnapján, családi kirándulás után
(www.facebook.com/foepitesz?fref=nf)
Így megy ez. Meg úgy, hogy elballagnak egy növényekkel előző napon beültetett utcába – az efféle kirándulás egyébként remek alkalom a kétlábú vadak családos kiruccanására is –, ott kinézik a megfelelő növényeket, aztán határozott mozdulattal kihúzkodják őket a földből. A begyűjtött zsákmány gondos döntéshozatali folyamat eredményeként a házikertbe kerül vagy a piacon végzi. A folyamatot a kétlábú vadak gyakran jelentősen felgyorsítják, kihagyván a növénykiválasztás kétségtelenül időigényes munkáját, s inkább visznek mindent, mi mozdítható.

Az efféle esetekről aztán fényképes írásokban beszámolnak a lapok, a televíziós híradásokban megszólal egy-két szörnyülködő környékbéli, alkalomadtán a történtek egy-egy blogbejegyzésben is helyet kapnak.

Másnap pedig folytatódik minden, gyepszőnyegestől, virágostól és autóstól. Támadnak a kétlábú vadak.

-------------------------

Sövények a kétlábú vadak ellen: Sövényt, szúrósat, támadnak a vadak!

2014. október 2., csütörtök

Tujamizéria, megint

Napfürdő
(www.macroadventures.com)
Most egy bogár miatt.

Történt ugyanis, hogy a szép nevű Lamprodila festiva – magyarul Boróka tarkadíszbogár – volt olyan jó, hogy pár éve Budapesten is tanyát vert. Eleddig őkelme a mediterrán térségekben tanyázott, de úgy tartotta jónak, átruccan hazánkba is. Illetve ez így nem egészen pontos, merthogy legalább tizenöt éve vígan éli világát a barcsi ősborókásban. 2012 óta azonban egyre-másra tűnik fel a lakott területeken is, megjelenéséről, kártételéről szerencsére nemcsak a szaklapok, az írott és az internetes sajtó is részletesen beszámolt az elmúlt hetekben.

Csendélet boróka tarkadíszbogárral
(www.macroadventures.com)
Bogarunknak olyanja van, hogy kinéz magának egy legyengült, gyengébb borókát vagy tuját, majd a kéreg repedéseibe nagy ügyesen elhelyezi petéit. A lárvák aztán beeszik magukat a kéreg alá, ott csinos járatokat vájnak, ahonnan csak a bebábozódást követő kifejlődésük után hajlandók előjönni. Illetve előrepülni. Kint pedig ráérő idejükben szívesen napfürdőznek a borókák és tuják ágain. Amúgy őkelme természetvédelmi oltalom alatt áll, értékét ötvenezer forintja taksálják.

A folyamat itt már visszafordíthatatlan
(www.macroadventures.com)
És most nagyon úgy néz ki, szegény boróka tarkadíszbogár bűnösnek lesz kikiáltva. Pedig nem vele van a baj. Sokkal inkább velünk, emberekkel. Merthogy ha kell, ha nem, tuját ültetünk. Kerítés mellé, gyep közepébe, szomszéd fala mellé sövénynek, hogy eltakarja azt a ronda falat, különben pedig mindegy is hová, csak tuja legyen. Mert az olyan szép.

És ebben azért van valami: a tuja valóban szép. Szép, amikor olyan környezetbe kerül, ahol szép tud lenni, amikor földje nem szárad ki, amikor a harmincöt-negyven fokos melegben a gondos gazda naponta-kétnaponta megitatja egy vödör vízzel, sőt, késő ősszel és télen is hajlandó az öntözéssel bíbelődni. Amikor azért kerül egy kertbe, mert ott színe, habitusa, látványa, szerepe miatt létjogosultsága van, amikor beleillik a szűkebb és tágabb környezetbe egyaránt. Mondjuk egy mediterrán kertbe.

De a nyakló nélkül ültetett tuják kilencven százaléka egyik feltételnek sem felel meg. Divatnövénnyé vált, és honi kertjeink néhány év alatt eltujásodtak. Kis magyar eltujásodás. A tuja ész nélküli telepítése nem más, mint egyfajta igénytelenség. A „jó lesz az” hamis bizonyossága, a „szomszédnak is szép, nekem is kell” csalóka alapállása.

Nem kert, csak tujasor
A magunk részéről már évekkel ezelőtt közhírré tettük, nem vállaljuk olyan kertek tervezését és építését, ahol a „csak néhány tuját a kerítés mellé” szemlélet a legfőbb rendező elv. Merthogy abból sohasem lesz kert, még ha úgy is néz ki, az attól csak néhány tuja marad. Mert a sövény és a tujasor nem szinonimái egymásnak. Egy kert sohasem szerveződhet egy tujasövény kósza ötlete köré, nem alakítható ki kert a szó valódi értelmében egy nyílegyenes, örökzöld sövényből és a köré megálmodott zöld gyepből. Mindez akkor is így lenne, ha a boróka tarkadíszbogár messzire elkerülné Magyarországot.

A vég kezdete
(www.macroadventures.com)
Ráadásul hazánkban számos más, térhatárolásra, intim kertrészletek kialakítására alkalmas örökzöld vagy lombhullató fenyőféle, cserje és évelő közül választhatunk. Választhatnánk. De nem, mi – bár tujáink évek óta pusztulnak –, rendületlenül ültetjük őket, és évről évre elcsodálkozunk pusztulásukon. Pusztulnak a gombás megbetegedésektől, az állati kártevőktől, a vízhiánytól, a barnulástól, a nem kellő mennyiségben képződő gyanta hiányától, a száraz melegtől és igen, újabban talán a boróka tarkadíszbogártól is.

Tulajdonképpen mindegy is, hogy mitől. Az igénytelen kerteknek és a tuják sematikus látványának csak az igényes kertkultúra, az őshonos, nagy tűrőképességű, már bizonyított fajok és fajták telepítése vethet majd véget. És ehhez az is kell, hogy jelentősen változzon a szemlélet kertügyben. Mert ahogy házat sem épít senki saját kútfő alapján, s egy lyukas fogat sem áll neki házilag megreparálni a fürdőszobai tükör előtt, ugyanígy a kert tervezését és a kert építését is – és nemcsak a tuják miatt – érdemes szakemberre bízni.

Persze ez még kicsivel odébb lesz.
Mert nekünk tuja ügyben is Mohács kell.

2014. szeptember 16., kedd

Törpe sásliliom

Törpe sásliliom (Hemerocallis 'Stella d’Oro')
(http://www.buddgardens.com)

Törpesége persze nézőpont kérdése.

Ha méteresre vagy ennél is magasabbra nyújtózkodó társaihoz (Hemerocallis fulva, Hereocallis ’Frans Hals’, Hemerocallis ’Cartwheels’) viszonyítjuk, akkor arra jutunk, hogy sásliliomunkat (Hemerocallis 'Stella d’Oro') feltűnően alacsony termettel áldotta meg a teremtő. Harminc-negyven centiméternél ugyanis alig-alig nő magasabbra, ilyenformán kevés eséllyel pályázhat biztos helyre az évelőágy óriásai között.

Annál inkább helye van egy ágyás előterében más, alacsonyabb – na jó, törpe – növésű cimborák társaságában. És hát ebben a környezetben már egyáltalán nem tűnik törpének őkelme.

Késő tavasztól őszig virágzik
( http://www.pratique.fr/jardinage)

Néha már májusban megjelennek mély sárga virágai, amik aztán egészen őszig, jó esetben október elejéig megmaradnak. A virágok nélküli hónapokban sincs oka szégyenkezni: szétterülő, üdezöld levelei ebben az időszakban is látványossá teszik.

Szegélyként is kiváló
(http://www.lemiepiante.it)

Sárga kékkel: sásliliom levendulával
(www.vwgarden.blogspot.com)

Évelőágyásban zsályával
(http://myhesperidesgarden.wordpress.com/)

Kedveli a napos, világos fekvést, némi szűrt fényt, enyhe árnyékot szívesen elvisel, de tartós vagy mélyárnyékban nem él meg. Ültetés előtt talaját érdemes némi komposzttal feljavítani, ha kötött, agyagos a terület, akkor a komposzton kívül egy kevés folyami homokot is be kell forgatni a földbe. A törpe sásliliom jól használható a sziklakertben, beültethetjük dézsákba, kőedényekbe, kerülhet utak mellé éppúgy, mint rózsák társaságába.

Díszfüvek előtt
(http://notanothergardeningblog.com/)

Tufatálban.
Mellette Árlevelű lángvirág és Törpe kúszó boróka
(Phlox subulata, Juniperus procumbens 'Nana')

Törpe sásliliom Kárpáti harangvirággal
(Campanula carpatica)
(http://notanothergardeningblog.com/)

Megállja a helyét levendulák, tollborzfüvek, zsályák, méhbalzsamok, kúpvirágok, nyári orgonák és kardinálisvirágok között vagy inkább előtt. Képezhetünk belőle egy nagyobb, önálló csoportot is, élénk zöld leveleivel és napfénysárga virágaival látványos foltot alkot.

Szépen oldja a kőfal és a burkolat merevségét
(http://notanothergardeningblog.com/)
Szűrt fényben is jól érzi magát
(http://www.landscapeofus.com/garden/)

Ha túlzottan terjedelmes bokorrá nő, elő kell vennünk az ásót vagy az ásóvillát, és az első pillanatban kissé drasztikusnak tűnő mozdulattal szét kell vágnunk, szét kell osztanunk a tövet. Az így nyert növényeket aztán elültethetjük máshová vagy elajándékozhatjuk a barátoknak, rokonságnak.

Ragyogó sárga színben
(http://www.landscapeofus.com/garden/)

A sásliliomok amúgy a világ túlsó felén, jelesül Kínában zöldségként is ismeretesek, virágbimbóiból önálló saláta vagy köret készül a húsos ételek kísérőjeként, virágszirmait pedig gyakran használják a nagy falon túli cukrászdák.

2014. szeptember 9., kedd

Van egy kis probléma

Nézőpont kérdése
(https://www.facebook.com/Shahram.Design)

A napokban egy épülő családi ház tulajdonosaival találkoztam. Kertet szeretnének. Elmondták elképzeléseiket, megnéztük a telket, beszélgettünk. Nem voltunk ismeretlenek egymásnak: olvasták a kertről, a kertépítésről és a kert tervezéséről írt blogbejegyzéseimet, követik Facebook oldalunkat is. A tervek szerint idén véget ér az építkezés, és tavasszal jöhetne a kert. Ha minden jól megy, mondják. Merthogy van egy kis probléma.

Ez amúgy az egyik kedvenc mondatom.

A van egy kis probléma magyarra fordítva ugyanis általában azt jelenti, hogy meglehetősen kevés – matematikai értelmezésben nulla – az esélye, hogy ház a kitűzött határidőre elkészül. Ennél valamivel kevesebb, hogy elegendő lesz a tervezett költségvetés. És ennél is kevesebb, hogy minden úgy valósul majd meg, ahogy azt a megrendelő elképzelte.

A van egy kis probléma gyakran azt is jelenti, hogy köddé vált a házat tervező építészmérnök. Legalábbis a reménybeli háztulajdonosok számára. Ideiglenesen vagy véglegesen. A van egy kis probléma felvezető első mondat utáni második már-már üzembiztosan a konfliktusról szól. Az építtető és a tervező közötti csatákról, melyek ütközeteit és csapásváltásait jó ideje figyelem és hallgatom, s válok néha akaratlanul is részesévé. Merthogy a csatatér üszkös maradványait nem ritkán a kert tervezőjeként és építőjeként kell kerülgetnem, használható alakzatba rendeznem vagy éppen eltakarítanom a romokat. Ha lehet.

Ismerős helyzetek, típushibák, hihetetlen történetek és elképesztő motívumok a „van egy kis probléma” mögött. Eltűnő tervezővel vagy éppen jól együttműködve vele. Jó ideje görgettem magamban e meghökkentő meséket. Nem tartogatom tovább egyiket sem, inkább összerendezem őket ebben a blogbejegyzésben.

Az építészmérnök eltűnik és később sem kerül elő
Mert összeveszett a tulajdonossal. Vagy a tulajdonos veszett össze az építésszel. Például azért, mert a terv szép, de nyoma nincs rajta járdának. Vagy lépcsőnek. Ami összekötné a bejárati ajtót vagy a teraszt a kerttel, esetleg a nem létező járdával. Ilyenkor az ajtónál vagy a terasz szélénél véget ér a tervezett világ. De a tulajdonos meg olyan, a házból kilépve járdán szeretne bóklászni, a teraszról is lejönne néhanap, úgyhogy ilyenkor telefonál, mi a helyzet a járdával. Az építész ezt zokon veszi, és – vérmérséklettől függően – a következő válaszokkal áll elő: 1. Járda és lépcső nincs, azt majd a tulajdonosok kitalálják. 2. Nem is volt szó járdáról és lépcsőről. 3. Hagynák őt békén egyrészt a járdával, másrészt a lépcsővel, kaptak egy dögös tervet, benne az építész fantasztikus ötleteivel, legyen elég ennyi.

Igen ám, csakhogy a tulajdonosok máshogy emlékeznek: 1. Úgy volt, hogy a járdát és a lépcsőket az építész találja ki, merthogy azok mégiscsak a házhoz tartoznak. 2. Szó volt járdáról és lépcsőről. 3. A terv lehet hogy dögös, lehet, hogy abban az építész fantasztikus ötletei vannak benne, de ahogy a papírra rajzolt fantasztikumok testet öltenek, mintha mindennek az ellenkezője válna valóra, és hát ez kezd több lenni az elégnél.

Ezeken aztán jól elvitatkoznak, s rendszerint még féltucatnyi kisebb-nagyobb vélt vagy valós sérelem, félreértés, nem tisztázott részlet kerül elő. A történet aztán a bevált forgatókönyv szerint úgy folytatódik, hogy az építész (vagy a megrendelő) elköszön. Halkan vagy nem is hallhatóan, néha emelt hangon, de van, hogy csak leteszi a telefont és többet fel sem veszi.

De összevesznek azért is, mert az építész elvállalja a műszaki vezetést, aztán menet közben kiderül, ez leginkább telefonos segítségnyújtást jelent. Már azokban a ritka pillanatokban, amikor az építész hajlandó beszélgetni a megrendelővel. E beszélgetések végén gyakran hangzik el az „oldják meg valahogy!” típusú mondat, amitől a tulajdonos kissé ideges lesz, az ideges tulajdonostól az építész még idegesebb, és némi emelt hangú társalgást követően a felek beszüntetik a kommunikációt.

Hegymászók előnyben: papír és valóság
Gyakorta megesik, hogy a mesterek szerint lesz egy kis gond, ha mindent a terv szerint csinálnak. Merthogy akkor a bejárati ajtó három-négy méterrel lesz magasabban a megálmodott talajszinttől, bár lifttel, helikopterrel és hegymászó felszereléssel egészen kiválón működhet ez is. A tulajdonos ilyenkor felhívja az építészt, aki viszonylag hamar megsértődik, semmiféle gond nem lesz, és nehogy már egy kőművesmester mondja meg a tutit, úgyhogy dolgozzon csak szorgalmasan a bobcates kolléga. A bobcates kolléga tehát dolgozik, a kőművesek alapoznak, falaznak, aztán a folyamat végén a tulajdonos kissé fájó nyakkal mered felfelé, hiába na, egy három és fél méteres magasságban lebegő bejárat nyakfájós pillanatokat eredményez. Majd a kertépítéskor megoldják, feltöltik földdel, mondja az újabb kérdésre az építész, de azt már nem részletezi, mi bírja rá a földet, hogy ott maradjon egy helyben. s hogy hová méltóztatik elfolyni a víznek a földhányásról. S azt sem meséli el, ha valami csoda folytán a föld ott is maradna, hogyan lehetne átjutni autóval e három és fél méteres buckán úgy, hogy aztán azon nagy óvatosan leereszkedve a büszke háztulajdonos használni is tudja az egyébként kissé szűkre méretezett garázsát. („Pedig mondtuk, hogy két autóval szeretnénk beállni!”)

A telek, mint szeméttároló
Amikor befejeződik a ház építése, s kezdődhetne a kerté, a telek igen gyakran egy csinos szeméttelephez hasonlít. Földkupacok, deszkák, lécek, zsákok, törött téglák. Így szokott lenni. Hogy miért szokott így lenni, nem lehet tudni, talán ez is történelmileg alakult így. Talán létezik valami titkos kiskáté, miszerint a zsaluzásból, a betonozásból megmaradt hulladékot a helyszínen kell hagyni, az üres cementes zsákok meg szétdobálva érzik jól magukat, a légkondicionáló csinos papírdoboza hanyagul helyeződjék el egy földkupac tetején, mellette vezeték és csődarabok heverjenek, és az sem árt, ha szögek és raklapok is találhatók művészi rendetlenségben szanaszét. A tökéletes összhang érdekében aztán kell még néhány tejes vagy kakaós zacskó, műanyag üveg, pár konzerv, néhány összeszáradt ecset, kerítéselemekből megmaradt darabok, vágókorongok, ilyesmik. A festékes vödör maradékát pedig ki kell önteni a földre, egy félreeső helyen, egy fatörzs vagy a szomszéd kerítése mellé, az efféle holmiknak keresve sem lehetne jobb helyet találni széles e nagyvilágon.

Eltűnt a termőföld
Kertészeti szempontból egészen remek helyzet, amikor a telekről eltűnik a termőföld. Valahol ott van persze, mélyen az agyagos, törmelékes romtalaj alatt, lent, a betonkeménységűre taposott felső, használhatatlan réteg alatt. Némiképp egyszerűbb – és olcsóbb – lett volna az építkezés kezdetén összegyűjteni, ahogy azt egyébként törvény is előírja, de efféle huncutságokra valahogy nem nagyon jut idő.

Előfordul aztán, hogy az építkezés vége felé közeledve valaki kideríti, hogy a telken a talaj használhatatlan, s érdekes módon mindig ő az, aki éppen tud – megbízható helyről! – remek fekete földet szerezni. És szerez. Ezzel általában két gond van. Nem remek és nem fekete. Legtöbbször rosszabb az eredetinél, törmelékes anyagos rettenet vagy kukoricaszárakkal gazdagon dúsított valami, viszont tuti helyről származik, a sógor/az após/a Sanyi/a Zoli/a gyerek – a nevek és beosztások gyakran elképesztő kavalkádban egyesülnek – ajánlotta, és hát nemcsak a föld, a fuvar is olcsóbb volt. A kertépítéskor aztán kiderül – merthogy az egészet, a régi agyagosat és újonnan beszerzett remek fekete földet is cserélni kell –, hogy mégsem volt olcsóbb. Igaz, a sógor/az após/a Sanyi/ a Zoli/ a gyerek is igazán kereshet egy kis mellékest azon a nyomorult fekete földön. Pláne, ha remek.

Majd elnyeli a föld: csapadékvíz és talajmechanika
Van néhány elvetemült háztulajdonos, nekik visszatérő mániájuk a csapadékvíz. Hogy az hová folyik majd az ereszcsatorna végén, lehet-e vele öntözni a kertet vagy uram bocsá’, felhasználni azt a vizet a mosáshoz, de legalábbis a WC tartályokat azokkal megtölteni. Ezt kérdezgetik a kőművesmestertől, a műszaki vezetőtől és az építésztől is. E kérdő mondatok szépséghibája, hogy kissé későn hangzanak el. Úgyhogy a kőművesmester vagy a műszaki vezető ilyenkor a tervet bogarászva bizonytalanul közli, hogy ezt alighanem csak a tervező és a magasságos atyaúristen tudja. Miután utóbbi rendszerint elfoglaltnak mondható, marad az építész. Ő meg – mert idegrendszere néhány előző csörtétől kissé ziláltnak tűnik – lakonikus egyszerűséggel azt találja mondani, hogy azt a kifolyó vizet majd szépen elnyeli a föld. Igaz, léteznek egészen kiváló megoldások az esővíz összegyűjtésére és háztartási felhasználására, de ezeket kitalálni, apróra megtervezni kétségtelenül macerásabb egy négyszavas válasznál.

És sok van, mi macerás, de nagyon úgy néz ki, a talajmechanikai felmérésnél nincs semmi macerásabb. Merthogy hiába adja tovább a szomszédságtól származó hírt az építtető a tervezőnek, miszerint a területen korábban agyag-, homok- vagy földkitermelés folyt, talajmechanikai tervezőmunka nem történik. Aztán amikor a kőműves mester harminckettedszer noszogatja a gazdát, kérdezné meg az építészt arról az agyagról, a gazda kötélnek áll, és újabb izgalmas telefonbeszélgetés veszi kezdetét. (Már amennyiben a hívott fél is hajlandónak mutatkozik egy kis csevejre.) Az elsőként elhangzó kérdés – elég lesz-e a meglévő alapozás –, persze költői, merthogy addigra a házban már a festők festegetnek. A talajügyi telefonbeszélgetések egyébként nem ritkán azzal a megnyugtató kinyilatkoztatással érnek véget, hogy bánya vagy mi ide vagy oda, a talaj azóta már biztosan „összeállt”.

A tetőtérből remek
Ki tudja miért, akadnak élhetetlen háztulajdonosok is, akik nem elégszenek meg a tetőtéri ablakból élvezhető pazar látvánnyal, nekik a földszintről is jó kilátás kell. Vagy legalább közepes. Ők azok, akik teraszos kialakítású telkek boldog tulajdonosaként a földszintről néznének a kertre, de abból semmit sem látnak. Látnak viszont jó néhány szép terméskövet, merthogy az első terasz támfala jóval magasabban van az ülésmagasságnál. És néha állva is a köveket látják. Ez amúgy szép látvány, de két, maximum három perc elteltével valóságos börtönben érzi magát a család. S ők bizony idegességükben nem tudják értékelni a segítő szándékot sem, pedig a ház, a teraszok és a terméskövek megálmodója segítségükre siet: a földszintről lehet, hogy nem a legjobb, de a tetőtérből egészen remek a kilátás.

Rejtély
Rejtély persze, hogy a tulajdonosok miért nem tájékozódnak előre az építész korábbi terveiről, miért nem érdeklődnek előző ügyfeleinél, miért nem nézik meg házait vagy más munkáit. Megfejthetetlen, hogy a tervezés folyamatában miért nem került szóba a járda, a terasz, a lépcső vagy az irdatlan szintkülönbség. Miért nem kérdezi meg senki a családból, hogyan jutnak majd be a garázsba, és hogy fér majd el két autó egy helyen?

És miért nem tűnik fel egy járda nélküli látványterv, miért csak az építés végén merül fel a csapadékvíz elvezetése, miért van rosszul kitalálva a támfal, miért nincs bent az építési szerződésben a takarítás? Miért dobja el bárki is a tejes zacskót és a cementes zsákot, és vajon miért lesz valaki virtuális műszaki vezető, és miért nem beszél egymással hosszasan tervező és megbízó egy olyan jelentéktelen semmiségről, mint egy ház építése? Miért nem tud két-három ember szót érteni egymással?

És miért tűnik úgy, hogy az igénytelenség már-már elengedhetetlen részévé vált a mindennapi munkának?

2014. szeptember 2., kedd

Szellőrózsa

Hófehér és sárga: megunhatatlan
(www.mostlynatives.com)

Az még a legjobb családoknál is előfordul, hogy akad a kertben egy kihasználatlan és sokszor kihasználhatatlannak tűnő árnyékosabb zug. Ezek általában olyan helyek, ahová jó lenne valamilyen virágzó növényt telepíteni, évelőt talán, hogy ne kelljen mindig a magvetéssel vagy az ültetéssel bíbelődni. Valamilyen virágjával (is) díszítő kedves cimborát látnánk itt, hogy legyen a kert üresen maradt pár négyzetméterén is szép, virágzó növényünk.

Idővel egyre nagyobb helyet foglal el
(www.hertfordshire-garden-design.co.uk)
Ilyen árnyékos, félárnyékos helyekre kitűnő választásnak tartom a Japán szellőrózsát vagy Kerti szellőrózsát (Anemone x hybrida ’Honorine Jobert’), mindkét néven találkozhatunk vele a kertészetekben. Augusztus végén, szeptember elején jelennek meg hófehér virágai, amik általában a késői fagyokig megmaradnak. Kedveli a félárnyékot, az árnyékot, s ezeken a helyeken valósággal világítanak fehér virágai. (A fehér szín kerti használatáról egy régebbi blogbejegyzés ad némi segítséget, de a vörös, a lila, a sárga és a kék színben pompázó növényekről és alkalmazási lehetőségeikről is írtam egy-egy bejegyzést.) Szellőrózsánk gyökérsarjakkal terjed, így egyre nagyobb felületet foglal el magának, erre ültetésekor nem árt figyelni. Nincsenek extra kívánságai, de kijár neki a tápdús, humuszban gazdag talaj és a rendszeres öntözés. A kőkeményre száradó, nehéz, agyagos talajon nem érzi igazán jól magát, és ne ültessük rossz vízelvezetésű, pangó vizes helyekre sem.

Sötétzöld lombúak előtt remekül mutat
(www.perryhillnurseries.co.uk)
Ha jól érzi magát, az egy méteres magasságot is elérheti. A gyengébb növények egy szeles, viharos nap után szívesen veszik a támaszhoz rögzítést, de erre tapasztalataim szerint csak igen ritkán van szükség. Nagyon jól mutat páfrányok társaságában, meténgek közé telepítve, díszfüvek, őszirózsák között és előtt, tiszafa vagy magyal elé ültetve. Március elején a visszahúzódott, elszáradt szárakat – van, amikor ezekből szinte semmi sem látszik, ne essünk kétségbe, szellőrózsánk él és évelő lévén hamarosan életjelt ad magáról – a talajtól úgy öt-hét centiméteres magasságban vágjuk vissza.

Egy-két órányi napsütést még elvisel
(http://blog.lisacoxdesigns.co.uk/)
Nem való tűző napra, de ha csak egy-két óra hosszat éri napsütés, és kellő mennyiségű öntözővízhez jut, ilyen helyen is biztonsággal nevelhető. Mióta hazánk nagy részén a tél, mint régi, klasszikus évszak megszűnt létezni, szellőrózsánk tövét sem kell takarni, e műveletre amúgy hideg teleken nem árt sort keríteni. Erre kiváló az őszi lomb, az apróbb fenyőgally vagy némi széna.

S ha kellőképpen beleszerelmesedtünk a kerti szellőrózsa Honorine Jobert fajtájába – megbízható, kipróbált évelőről van szó, 1858-ban, a franciaországi Verdun egyik kertjében fedezték fel őkelmét –, választhatunk magunknak a rengeteg hibrid közül rózsaszínűt, lilásat, sárgát vagy éppen vöröshöz közelítő színűt.

2014. augusztus 26., kedd

Palástfű

Lenyűgözően egyszerű
(www.stephenprovoost.be)

Vannak évelők, amelyek nem fantasztikus virágpompájukkal vagy lenyűgöző termetükkel hívják fel magukra a figyelmet, a kertbe lépve nem rajtuk akad meg először a szem, és nem is felejtődik rajtuk hosszú percekig a tekintet. Nem, mert tökéletesen belesimulnak az környezetükbe, első pillantásra nincs rajtuk semmi különleges, kitöltik a rendelkezésre álló teret, szegélyezik az évelőágyást, vagy csak ott vannak a kertben, mintha mindig is ott lettek volna.

E csendes társaság egyik biztos csapattagja a Lágyszőrű palástfű (Alchemilla mollis). Elfogult vagyok vele – mondhatnám egyik kedvencem –, igénytelensége, könnyű kezelhetősége, ellenálló képessége és még tucatnyi más jó tulajdonsága miatt. Valamikor ezek között egyébként első helyen tartották számon csodás erejét, merthogy a középkor alkimistái a palástfű levelein hajnaltájt megjelenő harmatcseppeknek varázslatos erőt tulajdonítottak. Mondjuk az aranykészítés során nem vált be száz százalékos sikerrel, az évelőágyak beültetésénél viszont annál inkább.

Aranykészítéshez nem jó, de látványnak remek
(www.stephenprovoost.be)
Ültethetjük szegélynövényként, helyet foglalhat az évelőágyásban a szegélysor mögött, a második sorban, kerülhet tópartra vagy éppen sziklakerti környezetbe is. Ha kertünkben vannak félárnyékos, kissé nedvesebb területrészek, erre a helyre a palástfű kiváló választás, mivel szereti a nedvesebb földet. Rendszeres öntözéséről tehát gondoskodnunk kell, ez persze nem jelentheti azt, hogy időről időre mocsárrá változtatjuk a földet körülötte. Nem gond az sem, ha világosabb, naposabb helyre kerül, de a reggeltől estig tartó tűző napot nem neki találták ki. Jól érzi magát félárnyékban, cserjék, bokrok szűrt árnyékában is. (Egy korábbi bejegyzés a blogon segít értelmezni az árnyék, félárnyék, napsütés témakör kérdéseit.)

Egy ideális megoldás: palástfüvek a tóparton
(www.metamorphosisdesign.co.uk)
Különleges igényei nincsenek, ha jól érzi magát, pár kerti szezont követően terjedelmes bokorrá fejlődik. Erre ültetésekor érdemes figyelnünk, a cserépből vagy konténerből kikerülő palástfüvünk ugyanis hamar eléri és meg is haladja a negyven-hatvan centiméteres átmérőt. Ha azzal a céllal telepítjük a kertbe, hogy egy üde, szép zöld foltot alkotó lágyszárúnk legyen, akár talajtakaróként is használhatjuk: a környező területet hamar birtokba veszi. A méhek és más repülő szerkezetek nagy örömére május-június táján jelennek meg sárga virágai – ha jókedvében találjuk, a virágzás egészen szeptemberig tart –, s ez a sárga-zöld kombináció még élénkebbé teszi a növényt.

Meghálálja, ha ültetése előtt feljavítjuk kissé a talajt. Télire nem kell takarni, a hidegebb telek után is üzembiztosan hajtani kezd. Ha úgy ítéljük meg, hogy palástfüvünk túlságosan elbokrosodott, elő az ásóval vagy az ásóvillával, tőosztással viszonylag rövid idő, kis erőbefektetés árán újabb növényekhez juthatunk.

2014. augusztus 19., kedd

Zöld valamiből angolpark, vagy mi

A megszüntetve megőrizni elvet alkalmazták

Úgy két évvel ezelőtt csak egy zöld valami volt. Egy igénytelen zöld valami. Aztán átváltozott, és angolpark, vagy mi lett belőle.

Az úgy volt, épp akadt az almáriumban negyvenkét millió forint, s mert a városnak azon a részén régebbi korokban egy angolpark létezett, kézenfekvő volt, hogy a kései utódok is effélét csináljanak. Az új angolpark, vagy mi helyén ugyan néhány éve egy uszoda és egy strand működött, de azt földig rombolták, igaz, e művelet minden kétséget kizáróan pozitív eredménnyel zárult, amennyiben a medencék helyét nem vetették be sóval.

A terv az volt, hogy majd itten a botanikus kertekre jellemző növények kapnak helyet, s a városlakók az angolparkot, vagy mit kvázi gyűjteményes kertként vehetik birtokukba. Az angolpark, vagy mi aztán elkészült, botanikus kertekre jellemző növények ugyan nem kerültek bele, de a híradások ennek ellenére első helyen mégis ezt hangoztatták. (Spongyát rá, legyintene kedélyesen Virág elvtárs, mi úgyis tudunk mindent…)

Szóval angolpark, vagy mi.
A vagy mi nélküli angolpark amúgy zseniális találmány, amolyan véletlenszerűen egymás mellé kerülő gyepfelületekkel, fákkal, ligetes területrészekkel, kanyargó ösvényekkel, aztán megint ligetekkel, néhány helyütt kényük-kedvük szerint növő füvekkel, tán kerti tóval is, de mindenesetre jó néhány felfedezésre váró, izgalmas kertrészlettel.

Ebben a vagy mi típusú angolparkban efféléket nehezen találni. Ez egy szerény angolpark, vagy mi tehát. Viszont magáévá tette a nem különösebben szép emlékű megszüntetve megőrizni elvet, s hű maradt a zöld valamihez. Már ami az igénytelenséget illeti.

És azért ez is valami.

Hasonlatos némiképp Virág elvtárs magyar narancsához.

Magyar angolpark.

De leginkább vagy mi.

Vízigényes kandeláber szivárvánnyal

Mindent a szemnek: gazdagon beültetett növénysziget

A párhuzamosok a végtelenben találkoznak

Útban a végtelen felé

Ötletes szegély, a középen pár fantasztikus borostyán

Változatos, gazdag növényvilág

Botanikus kerteket idéz

2014. augusztus 12., kedd

Oroszlán a fán

Az állatok királynője
(www.facebook.com/Bardia.Landscape)

Jól van így. Hogy itt vagy újra. Hogy megint újat tudsz mutatni.
Mert mire mennénk nélküled, élnénk csak mulyán, semmi giccs, semmi parádés cicoma, semmi ízlésficamos rettenet. Szegényebbek lennénk, na.

Hosszú, gyötrelmes évek múltak el úgy, hogy nélkülözni voltunk kénytelenek a fán pihenő oroszlán semmi mással nem pótolható látványát. De a hét szűk esztendőknek is vége szakad egyszer, a mi fán pihenő oroszlán nélküli hét szűk esztendőnknek mostanság lett vége. Jobb későn, mint soha.

Nem lehet nem észrevenni, hogy a kertbarátok giccsigényére a kertbarátgiccsigénykielégítő ipar mily gyorsan és hatékonyan igyekszik reagálni. Autógumi az előkertben? Nosza, készletben készítünk színes autógumi csodákat a mi kedves ügyfeleinknek. Világító őz? Már gyártjuk is. Mosolygó gólyák? Rendeld meg több méretben! Mackó hordóval? Barna vagy fekete legyen?

Mostantól tehát külön bejáratú pihenő műoroszlánunk is lehet. Megnyugtató. Merthogy az ember készíttet magának egy pompás kertet, egy ligetes csodát, aztán elvan benne, mint a befőtt. Oroszlán nélkül. Horror.

Kiülünk a teraszra, kezünkben koktél vagy whiskey, szivar, egy jó kávé, a poharat lazán fogjuk, kisujjunk égnek mered. Mondanék – csak a történeti hűség kedvéért: a szóvég gyakran náknak hangzik – én valamit, búgjuk szívszerelmünknek negédesen, és közelebb hajolva bele is suttogjuk a fülébe: oroszlán. Hogy az kellene még ide. És másnapra megvesszük szívünk szerelmének – kicsit magunknak is, persze – azt az oroszlánt, mert az nem járja, hogy a világító őz és a borjú méretű műkutya csak néhány hegedülő békával tudjon szót váltani kertünkben éjszakánként.

Valahogy így.
Ülünk a teraszon, szemünket legeltetjük a kerten. Az egyik faágon ott pihen a mi pompás műoroszlánunk.

Szép. Az élet szép.

Várjuk az újabb csodát.

2014. augusztus 4., hétfő

Árnyék, félárnyék, nap

Évelőkert változó fényben
(www.blog.farmkitchen.com)

Növényeink úgy vannak kitalálva, hogy e három opció közül legszívesebben egyet, legfeljebb kettőt választanak maguknak, s ehhez – példás önfegyelemről téve tanúbizonyságot – a legvégsőkig ragaszkodnak. Néhányan persze kilógnak a sorból, és akár napra, akár árnyékba kerülnek, vígan élik világukat. Az viszont aligha fordulhat elő, hogy egy árnyékkedvelő hétfőről keddre meggondolja magát, s iziben napra vágyik.

Ez persze nem jelenti azt, hogy egy árnyék- vagy félárnyékkedvelőt nem érhet nap, s hogy egy napimádónak reggeltől késő délutánig a tűző napon kell álldogálnia. A kérdés csupán az, mennyi ideig tarthat a napfürdőzés, illetve hány órát viselhet el árnyékban egy napkedvelő cimbora.

Egy-két órányi napsütést az árnyékliliom is elvisel
(www.heemskerkplants.com)
A félárnyékkedvelők telepítésekor alapszabály lehet, hogy világos helyre kerüljenek, ahol a területet fák, magasabb cserjék, bokrok levelei és ágai árnyékolják. Egy árnyékliliom számára például az a legjobb, ha beeső napsugarak erősen szűrt fényébe telepítjük. De akkor sincs gond, ha árnyékliliomunkat egy, legfeljebb két órán keresztül napsütés éri, feltéve, hogy a nap többi részében garantáltan árnyékban maradhat. Ugyanez persze az árnyék túlsúlyában is igaz: nem probléma, ha két-három órányi világosabb napszakaszt mélyebb árnyékú órák követnek.

Egy-két árnyékos óra nem okoz gondot a lángvirágnak
(www.staudenfan.de)
Nem baj, ha egy napimádó, kifejezetten a tűző napot kedvelő cserje vagy évelő nem nyolc-tíz, hanem csak hat-hét órán át tud napfürdőzni. Azt persze már nehezebben viseli, ha a napsütéses órák száma négy-ötre vagy kevesebbre csökken. és a mélyárnyékiakat sem zavarja, ha reggel vagy késő délután egy-egy órára kisüt felettük a nap.

A tökéletes hely kiválasztásához általánosságban a következőket érdemes megszívlelni. Azok a növények, amelyeket a kertészetek teljes napsütéses helyre javasolnak ültetni, akkor érzik igazán jól magukat, ha a napos órák száma hét-nyolcnál nem kevesebb. A félárnyékot kedvelőknek olyan helyet válasszunk, ahol a napsütéses órák száma nem több négy-ötnél. A mélyárnyékba valóknak pedig az az ideális hely, ahol egy-másfél óránál hosszabb ideig nem érheti őket napsütés. Néhány növénynél megtaláljuk a „némi árnyékot elvisel” kitételt, nekik hat órányi napsütésre biztosan szükségük van.

Általánosságban az is igaz, hogy a mélyárnyéki növények kivételével a növények többsége elviseli, ha önkényesen átsoroljuk őket egy szomszédos csoportba, de ebben az esetben az öntözővíz mennyiségét a csoport igényeihez mérten növelni vagy csökkenteni kell.

A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány a napos és félárnyékos helyre – akár tűző napra – is ültethető évelők közül.

Achillea ptarmica ’The Perl’
Alchemilla mollis
Anemona multufida ’Rubra’
Arabis caucasica ’Plena’
Asphodeline lutea
Astilbe chinensis Pumila’
Campanula sp.
Bergenia cordiflora
Chelone obliqua
Chrysanthemum x rubellum
Delphinium sp.
Echinacea sp.
Eupatorium sp.
Erynginum alpinum
Euphorbia polychroma
Geranium macrorrhizum
Geranium sanguineum
Geranium x magnificum
Gneum chiloense
Gneum occineum
Heuchera sp.
Iris sibirica
Leucanthemum margaritae
Liatris spicata
Lilum sp.
Lobelia sp.
Lupinus sp.
Monarda sp.
Paeonia sp.
Penstemon barbatus
Persicaria sp.
Phlox paniculata
Physostegia virginiana
Potentilla aurea
Primula vulgaris
Prunella grandiflora
Rudbeckia fulgida
Rudbeckia laciniata
Saxifraga cotyledon
Saxifraga paniculata
Sidalcea malviflora
Solidago sp.
Stokesia leavis
Tanacetum coccineum

2014. július 29., kedd

Bókoló amaránt

Bókoló amaránt: hosszú virágfürtök, feltűnő szín
(http://en.academic.ru)

Gyakran van úgy, egyszer csak felütik fejüket a kertben olyan növények, amikről nehezen tudjuk eldönti, maradásra bírjuk őket vagy azonnal útilaput kössünk a talpukra. Közöttük alighanem előkelő helyet foglal el a Bókoló amaránt (Amaranthus caudatus) a maga másfél méteres termetével. Magjait talán a kertünkbe látogató madarak cipelik magukkal vagy a szél hozza, ki tudja. Egyszer csak ott vannak.

Júliustól szeptemberig virágzik
(http://planetmitchell.com/)
Ami pedig a menni vagy maradni kérdést illeti, azt leginkább kertünk stílusa határozza meg. Sokan a legpompásabb amarántra is gyomnövényként tekintenek – ebben kétségtelen szerepe lehet a közkeletűbb, és valljuk meg: nem túl csábító disznóparéj elnevezés is –, s ebbéli meggyőződésükben semmi sem ingathatja meg őket. Ismerek kertbarátokat, akik nemcsak az amarántot, de a szinte kizárólag gyomnövényként ismert Alkörmöst (Phytolacca) is rendre maradásra bírják. Díszes, feltűnő virágai miatt az amaránt megállja a helyét az évelők között a virágágyásokban, de szoliterként is bátran használhatjuk.

Bátran, mert meglehetősen feltűnő, bordó, sötétlila virágfüzérei nem ritkán fél méternél is hosszabbak. Egynyári növény, gyorsan nő, és júliustól szeptemberig virágzik. Gyakorlatilag gondozásmentes, csupán rendszeres öntözésre és tápanyagban gazdag talajra van szüksége. Régebben egyébként a falusi udvarok, parasztkertek népszerű növénye volt, ültették kerítés mellé, a nyári konyha környékére éppúgy, mint az előkertbe.

Bíbor amaránt
(http://www.plantes-et-jardins.com/)
A bókoló amaránt dél-amerikai anyakönyvi kivonattal büszkélkedhet, a nemzetség többi faja szintén a nagy vízen túlról vagy Ázsiából került Európába. Az amarántok meglehetősen régre vezethetik vissza családfájukat, szakirodalmi adatok szerint már időszámításunk előtt több mint 4500 évvel is ismert volt. Az inka kultúrában, illetve az ázsiai konyhában kultúrnövényként tartották, tartják számon, nemcsak leveléért, hanem magjáért is termesztették, termesztik. Manapság az amaránt magja a reformkonyha egyik kedvelt terméke lett, használható kenyérsütéshez vagy tészták elkészítéséhez, de a csúcsgasztronómia háza táján a magjából készült őrlemény panírmorzsaként is feltűnik.

Kínai amaránt
(http://amoreint.com/)
Azt nem mondom, hogy mindezeken felbuzdulva a házikertben kenyérgabonaként essünk neki termesztésének, de formája, gazdag nyári virágzása miatt érdemes helyet keresni neki a tercián. Ez a hely pedig napos legyen, mert az amaránt nem érzi jól magát az árnyékban. Pompásan mutat egy ágyásban háttérnövényként, de egy  természetközeli kertben akár egy népesebb csoportot is kialakíthatunk belőle. A kertészetekben számos hibrid közül válogathatunk, érdemes kipróbálni a Kínai amarántot (Amaranthus tricolor) vagy a Bíbor amarántot (Amaranthus paniculatus) is.


Kínai alkörmös (Phytolacca acinosa)
(http://mycityisagarden.com/)