kertmanufaktúra

2018. november 25., vasárnap

Tücsökzene


(Negyedik részlet Az ügyfélnek mindig igaza van című fejezetből)


Lenne itt egy kis probléma.

Hogy milyen, azt az ügyfél nem részletezte, merthogy amúgy is helyszíni megtekintést kíván, mondhatni speciális eset. Kertészember efféle bevezető hallatán száradó növényekre, kikopott fűre, levéltetvekre, darázsinvázióra vagy termés nélküli, szomorú gyümölcsfákra gyanakszik.

De nem.

A problémát a tücskök okozzák. Merthogy reggeltől estig zenélnek, próbára téve a gazda türelmét, amiből egyébiránt sok van, de azért a tücsökzenének is van határa.

Úgyhogy emberünk elballagott a méregboltba, de ott tücsök elleni szert nem tartottak, ajánlották hát neki a lótetű ellen való granulátumot. El is kezdte nagy aprólékosan kijuttatni a szert, de oly sok lyuk akadt a földben, hogy egyedül nem bírt vele.

Ereszkednénk hát féltérdre mindahányan, és szórjuk, szórjuk azt a szert, ha Istent ismerünk!

Mármost kertészember ezen a ponton eltöpreng erősen, belekezdjen-e egy viszonylag tömör összefoglalásba a hang terjedésének mibenlétéről, diszkréten kitérve a hang és a drótkerítés sajátos viszonyrendszerére. Esetleg nagy óvatosan utaljon a tücskök ugrándozó természetére, hogy ebből az aspektusból közelítse meg a szomszéd porta fogalmát, mely fájdalom, de tücsökszempontból értelmezhetetlen. Vagy csak egyszerűen kérdezze meg, mi lesz a máshonnan érkező ciripeléssel.

Semmi. Azzal semmi sem lesz.

A hosszabban kifejtett válaszból ugyanis kiderül, ciripelés és ciripelés között jelentős különbségek leledzenek. A szomszédságból hallható ciripelés példának okáért nem irritáló. És ezt oly erős meggyőződéssel ecseteli a gazda, hogy kertészember látni véli a teraszon üldögélő megtépázott idegrendszert, ahogy a szomszédból átszüremlő tücsökzene dallamára lassan-lassan kisimul. Hiába na, a szomszéd tücske valóságos balzsam lehet a léleknek, gyere már ki drágám, olyan szépen húzzák!

Miféle gond lehetne tehát a máshonnan érkező ciripeléssel? Semmi, mondja a gazda, igazán semmi, de az ő portáján ne hangoskodjanak.

És milyen igaza van. Az ő háza, az ő vára, és ezt igazán tiszteletben lehetne tartani.

Még a tücsköknek is.

2018. augusztus 20., hétfő

A méheket is...

Új foglalkozás: a beporzónő
(www.quora.com/How-will-all-humans-die-if-all-bees-die)

Újabbnál újabb elméletek látnak napvilágot arról, miért pusztulnak tömegesen a méhek nemcsak Európában, hanem a Föld számos pontján. A méhek és más porzó rovarok pusztulását, mint szikár tényt, először jó szokás szerint megpróbáltuk a méhészlobbi nyakába varrni, aztán kitaláltuk, hogy nem is halnak.

Aztán, hogy halnak, de nálunk nem, csak másutt, és hogy nem is olyan nagy a baj.

KÉsőbb megjelentek az első híradások arról, hogy Kína Szecsuán tartományának – 485 ezer négyzetkilométer, 87 millió lakos – néhány megyéjében eltűntek a méhek, s ezzel egy új foglalkozás jött létre: a beporzó. Tavasszal porzóasszonyok és porzóférfiak ezrei indulnak útra, hogy pálcákra erősített szöszmösszel, türelmesen, fáról-fára haladva kenegessék a virágport.

És cikkek ezrei jelentek meg komoly politikai lapokban és rettenetes bulvárújságokban, mely cikkek megpróbálták elmagyarázni a nagyérdeműnek, hogy
1. komplex jelenségről van szó,
2. az okát nem is lehet egyértelműen meghatározni,
3. hiába nevezik meg főbűnösnek a csávázószereket,
4. Kína különös egy hely, meg aztán messze is van.

Ezenközben csendes szavú tudósok egy csoportja Einstein jövendölését idézte, miszerint a méhek pusztulását az emberiség úgy öt évvel lesz képes túlélni.

Aztán Einsteint is szépen a polcra tettük, mert feltaláltuk a robotméheket, megoldva ezzel az élelmiszerlánc és az emberiség egyik életbevágó problémáját. És a világ nagyobb dicsőségére kiderült, hogy a robotméhek jobbak is lesznek az igazinál, mert víz alá tudnak merülni, sőt, ha kell, még úszni is tudnak.

Plusz nem csípnek, nem röpködnek össze-vissza, és maguktól felismerik a polleneket. Előkerült a bűvös szó is, a hatékonyság. Hatékonyabb lesz a gazdálkodás, növelni lehet majd a mezőgazdasági termelést, alacsonyabbak lesznek a költségek, és ki tudja, tán még a kerítés is kolbászból lesz.

Hiába na: sok kérdést már megoldottunk, nem volt soha ilyen jó dolgunk.

2018. június 14., csütörtök

Kleopátra tűje

Kleopátra tűje
(Cleome spinosa)

Feltűnő megjelenésével sztár lehet a virágágyások növényei között. Nálunk egynyári, a trópusokon – Dél-Amerika, Brazília, Argentína – évelőként ismerik. A Kleopátra tűje (Cleome spinosa) fantasztikus virágai nyár közepén jelennek meg, ezekben általában még október elején is gyönyörködhetünk. Nagyra nő, nem ritkán a másfél méteres magasságot is elérheti.

Fehérben is remek
(https://outofmyshed.co.uk/)

Kerülhet évelőágyak hátterébe, de szépségét talán szoliterként mutatja meg leginkább. Választhatunk közülük fehéret, rózsaszínűt, vöröset és ezek számos árnyalatának egyikét. Napos helyet kedvel, a félárnyékos és az árnyékos kertrészeken nem érdemes kísérletezni vele. Meghálálja, ha tápanyagban gazdagabb talajba kerül, amúgy nem igényel extra gondoskodást. Az öntözővíz kijuttatásával sincs mindennapos dolgunk, akkor sem jön zavarba, ha a körülötte lévő föld már kifejezetten száraznak mondható.

Trópusi tájakat idéz
(https://www.edenbrothers.com/)

Kiválóan használható különlegesség, ha kertünkkel – vagy a kert egy részletével – mediterrán vidékeket szeretnénk megidézni: egzotikus megjelenésével, meghökkentő virágaival jól beilleszthető a yukkák, az agavék, a kefevirágok és más napimádó cimborák közé.

A kertészetekben Cleome hassleriana vagy Cleome houtteana néven is találkozhatunk velük.

2018. május 16., szerda

A tizedes meg a többiek


Közvetlen kertkapcsolat: az eredeti értelmezés
(www.homedit.com)

(Részlet a Kóklerek kora című fejezetből.)

Történt egy szép napon – melyről mint kiderült, egyáltalán nem volt szép –, hogy építtető azt kérte az ő építészmérnökétől, tervezne már néki egy közvetlen kertkapcsolatos házat. Hogy ne kelljen lépcsőket mászni, csak úgy egyszerűen, minden különösebb fakszni nélkül juthasson ki a kertbe.

Rendben, legyen közvetlen kertkapcsolat, mondta az építészmérnök. Egyetértettek abban, hogy a szintkülönbség optimális esetben csupán néhány centiméter, de a közvetlen szó azért legfeljebb 17 centiméteres magasságkülönbséget megenged, de egy centivel sem többet.

Ebben maradtak.

Építészmérnök tehát tervezni kezdett. Egy közvetlen kertkapcsolatos házat. A folyamat végén megmutatta a rajzot, volt azon mindenféle vonal, egyenes meg szaggatott, vékony, közepes és vastag, aztán méretvonalak, meg számok, ahogy az a terveken lenni szokott. Miután az építtető azt mondta, jó lesz, fizetett, és elkezdődött az építkezés. Emberek, gépek, zsaluanyag, beton, vas, tégla, mi szem szájnak ingere.

Egy másik szép napon aztán – melyről újfent bebizonyosodott, egyáltalán nem volt szép – építtető szemügyre vette a dolgok állását. S láss csodát, a közvetlen kertkapcsolatos házból a valóságban csak a ház maradt. Bár minden nézőpont kérdése, az ördög tudja, előfordulhat, hogy a közvetlen kertkapcsolat fogalmába egy 1,7 méteres küszöbmagasság is belefér.

Építtető az első pillanatban erős vértolulást érzett halántéki tájon, majd kissé remegő kézzel feltelefonozta építészmérnökét, hogy higgadtnak kifejezett jóindulattal sem nevezhető csevejt folytasson vele a közvetlen kertkapcsolat természetrajzáról, különös tekintettel a 17 centiméteres lelépési magasságról.

Amaz nem jött zavarba, határozottan egyetértett azzal, hogy a 17 centiméter teljességgel beletartozik a közvetlen kertkapcsolat értelezési tartományába. A kérdésre, hogy akkor miért nem annyi, azonnal megnevezte az elkövetőt.

Szerinte a földmérő volt az.

Hogy ő rontotta el. Mer’ rosszul mért. De most már nincs mit tenni, vigasztalta az építtetőt, a falak állnak, az ajtó a helyén, és a küszöb meg ugye, ott vigyorog 1,7 méteres magasságban.

S mert ahol nagy a szükség, közel a segítség, tanácsot is adott az ő ügyfelének, építtessen egy teraszt a küszöb elé, a ház teljes szélességében persze, mert nem árt, ha egy családi háznál akad az ember keze ügyében egy jópofa terasz. Aztán abban egy szép lépcsőt is ki lehet alakítani, az 1,7 méter nem egy leküzdhetetlen akadály, az ember csak leballag a lépcsőn, és máris ott van az a szép zöld gyep.

Építtető tehát pótrendelést adott le némi zsalukőre, betonra, vasra, árkot ástak, betonoztak, falaztak, a folyamat végén pedig a házépítés költségéhez képest csekélynek mondható anyagi befektetés árán egy kifejezetten csinos terasz képződött lépcsővel és minden földi jóval.

Fájdalom, de a feleknek a teraszépítés ideje alatt sem sikerült egyértelműen tisztázni, hogy e vadonatúj építészeti látványosság vajon a földmérő vagy az építészmérnök munkáját dicséri, a dilemma tehát megoldatlan maradt.

Persze könnyen lehet, hogy a hülye tizedesvessző a hibás, merthogy egy önfeledt pillanatában arrébb tette magát, ami legyünk pontosak, mégiscsak egy apró vesszőhiba, az egyes és a hetes is tökéletesen stimmel. Dolgozatjavításnál példának okáért (csak zárójelben: ugyanez a L’art pour l’art-nál példának okádék) megengedőbb tanárok nem is vonnának le mérhetetlen mennyiségű pontokat.

Hogy jár-e pontlevonás az építtetőnek, amiért hónapokon át nem vette észre a felfelé törekvő alapot, és a magassági levegőre vágyó küszöböt, tán külön értekezés tárgya lehetne, melyben alighanem építészmérnök is szívesen részt venne.

A földmérőről nem is beszélve.


2018. május 5., szombat

A szomszéd, ha idióta

Rossz szomszédság, török átok...
(www.archinect.com)

(Részlet a Kóklerek kora című fejezetből.)

A szomszéd, ha idióta, éjszaka tisztes mennyiségű gyomirtóval fújja le a növényeinket, mert „zavaró a látványuk”.

A szomszéd, ha idióta, azzal csönget be hozzánk, adjunk neki gyorsan hárommillió forintot, mert bántja az ő lelkét a telkén keresztül futó szennyvízcsatornánk. A szennyvízcsatorna amúgy hosszú évtizedek óta kanyarog a szomszéd telkén, mivel a legkevésbé sem boldog emlékezetű tanács úgy látta jónak, ha egy telekre két-három szennyvizes vezetéket csoportosít. Nem adunk, erre kiássa a vezetékünket, elvágja, majd gondosan bebetonozza.

A kerítés mellé diófát ültet, mert az ő portáján ez a „tuti hely”, hol diófa megélni képes. És az ő diófája nem nő nagyra, „kifejezetten törpe változat”.

Egy nap lebontja a deszkakerítésünket, és mire hazaérünk a munkából, harminc centiméterrel arrébb telepíti, mert szerinte így helyes.

Feljelent minket, mert az ő háza biztosan a mi növényeinktől vizesedik, s nem az ügyesen kispórolt vízszigetelés hiányától.

A téglakerítés tetejére gondosan összetört üvegcserepeket betonoz, mert idegesítik a falon átugráló macskák.

Földmérőt hívat, mert a százegynéhány éve változatlanul lévő megyehatár szerinte „arrébb ment”.

Barbár módon lecsonkolja a meggyfa ágait, bár „engem nem zavart, sőt, még termett is”, mondja higgadtan.

Reggel hattól látja jónak teljes hangerővel formálni zenei ízlésünket a Dankó Rádió igényes zenei kínálatára támaszkodva.

Következetesen mások gépkocsifelhajtóján parkol, és nem érti, hogy miért nem tudják átrepülni az autóját.

Szeret nagy és büdös füsttel égetni, mindig akkor, amikor frissen teregetett ruhákat lát.

Ha konténert hozatsz, kérdezés nélkül mindenféle kacattal rakja meg.

Ha udvariasan megkéred valamire, csak ordítva tud válaszolni.

Kutyája reggeltől reggelig ugat, és ez jó, mert „az a dóga nekijje”.

Ha építkezel, ettől az ő háza mindig megreped, megsüllyed, tönkremegy.

Imádja a sarokcsiszolót, vasárnap reggelenként be is indítja, „csak egy kis vasmunka, naaa!”.

Brigádot fogad, hogy irtsák ki nála a tücsköket, mert „nagyon hangosan zizegnek”.

Légpuskával tartja rettegésben a környék macskáit és gyerekeit, mert „kurvára hangosak” és ettől majd „megtanulják a rendet”.

A csigákat kifejezetten szép ívben dobálja át a kerítésen, és kérdésünkre döbbent arccal néz szét: „miféle csigák?”.

Évekig parkol félig az úttestre belógva, mer’ azért attól még el lehet férni.

Egérmérget szór ki a fészerbe. Másnap eltemeti a kutyáját, „nem gondútam”, hogy megeszi.