kertmanufaktúra

2014. szeptember 16., kedd

Törpe sásliliom

Törpe sásliliom (Hemerocallis 'Stella d’Oro')
(http://www.buddgardens.com)

Törpesége persze nézőpont kérdése.

Ha méteresre vagy ennél is magasabbra nyújtózkodó társaihoz (Hemerocallis fulva, Hereocallis ’Frans Hals’, Hemerocallis ’Cartwheels’) viszonyítjuk, akkor arra jutunk, hogy sásliliomunkat (Hemerocallis 'Stella d’Oro') feltűnően alacsony termettel áldotta meg a teremtő. Harminc-negyven centiméternél ugyanis alig-alig nő magasabbra, ilyenformán kevés eséllyel pályázhat biztos helyre az évelőágy óriásai között.

Annál inkább helye van egy ágyás előterében más, alacsonyabb – na jó, törpe – növésű cimborák társaságában. És hát ebben a környezetben már egyáltalán nem tűnik törpének őkelme.

Késő tavasztól őszig virágzik
( http://www.pratique.fr/jardinage)

Néha már májusban megjelennek mély sárga virágai, amik aztán egészen őszig, jó esetben október elejéig megmaradnak. A virágok nélküli hónapokban sincs oka szégyenkezni: szétterülő, üdezöld levelei ebben az időszakban is látványossá teszik.

Szegélyként is kiváló
(http://www.lemiepiante.it)

Sárga kékkel: sásliliom levendulával
(www.vwgarden.blogspot.com)

Évelőágyásban zsályával
(http://myhesperidesgarden.wordpress.com/)

Kedveli a napos, világos fekvést, némi szűrt fényt, enyhe árnyékot szívesen elvisel, de tartós vagy mélyárnyékban nem él meg. Ültetés előtt talaját érdemes némi komposzttal feljavítani, ha kötött, agyagos a terület, akkor a komposzton kívül egy kevés folyami homokot is be kell forgatni a földbe. A törpe sásliliom jól használható a sziklakertben, beültethetjük dézsákba, kőedényekbe, kerülhet utak mellé éppúgy, mint rózsák társaságába.

Díszfüvek előtt
(http://notanothergardeningblog.com/)

Tufatálban.
Mellette Árlevelű lángvirág és Törpe kúszó boróka
(Phlox subulata, Juniperus procumbens 'Nana')

Törpe sásliliom Kárpáti harangvirággal
(Campanula carpatica)
(http://notanothergardeningblog.com/)

Megállja a helyét levendulák, tollborzfüvek, zsályák, méhbalzsamok, kúpvirágok, nyári orgonák és kardinálisvirágok között vagy inkább előtt. Képezhetünk belőle egy nagyobb, önálló csoportot is, élénk zöld leveleivel és napfénysárga virágaival látványos foltot alkot.

Szépen oldja a kőfal és a burkolat merevségét
(http://notanothergardeningblog.com/)
Szűrt fényben is jól érzi magát
(http://www.landscapeofus.com/garden/)

Ha túlzottan terjedelmes bokorrá nő, elő kell vennünk az ásót vagy az ásóvillát, és az első pillanatban kissé drasztikusnak tűnő mozdulattal szét kell vágnunk, szét kell osztanunk a tövet. Az így nyert növényeket aztán elültethetjük máshová vagy elajándékozhatjuk a barátoknak, rokonságnak.

Ragyogó sárga színben
(http://www.landscapeofus.com/garden/)

A sásliliomok amúgy a világ túlsó felén, jelesül Kínában zöldségként is ismeretesek, virágbimbóiból önálló saláta vagy köret készül a húsos ételek kísérőjeként, virágszirmait pedig gyakran használják a nagy falon túli cukrászdák.

2014. szeptember 9., kedd

Van egy kis probléma

Nézőpont kérdése
(https://www.facebook.com/Shahram.Design)

A napokban egy épülő családi ház tulajdonosaival találkoztam. Kertet szeretnének. Elmondták elképzeléseiket, megnéztük a telket, beszélgettünk. Nem voltunk ismeretlenek egymásnak: olvasták a kertről, a kertépítésről és a kert tervezéséről írt blogbejegyzéseimet, követik Facebook oldalunkat is. A tervek szerint idén véget ér az építkezés, és tavasszal jöhetne a kert. Ha minden jól megy, mondják. Merthogy van egy kis probléma.

Ez amúgy az egyik kedvenc mondatom.

A van egy kis probléma magyarra fordítva ugyanis általában azt jelenti, hogy meglehetősen kevés – matematikai értelmezésben nulla – az esélye, hogy ház a kitűzött határidőre elkészül. Ennél valamivel kevesebb, hogy elegendő lesz a tervezett költségvetés. És ennél is kevesebb, hogy minden úgy valósul majd meg, ahogy azt a megrendelő elképzelte.

A van egy kis probléma gyakran azt is jelenti, hogy köddé vált a házat tervező építészmérnök. Legalábbis a reménybeli háztulajdonosok számára. Ideiglenesen vagy véglegesen. A van egy kis probléma felvezető első mondat utáni második már-már üzembiztosan a konfliktusról szól. Az építtető és a tervező közötti csatákról, melyek ütközeteit és csapásváltásait jó ideje figyelem és hallgatom, s válok néha akaratlanul is részesévé. Merthogy a csatatér üszkös maradványait nem ritkán a kert tervezőjeként és építőjeként kell kerülgetnem, használható alakzatba rendeznem vagy éppen eltakarítanom a romokat. Ha lehet.

Ismerős helyzetek, típushibák, hihetetlen történetek és elképesztő motívumok a „van egy kis probléma” mögött. Eltűnő tervezővel vagy éppen jól együttműködve vele. Jó ideje görgettem magamban e meghökkentő meséket. Nem tartogatom tovább egyiket sem, inkább összerendezem őket ebben a blogbejegyzésben.

Az építészmérnök eltűnik és később sem kerül elő
Mert összeveszett a tulajdonossal. Vagy a tulajdonos veszett össze az építésszel. Például azért, mert a terv szép, de nyoma nincs rajta járdának. Vagy lépcsőnek. Ami összekötné a bejárati ajtót vagy a teraszt a kerttel, esetleg a nem létező járdával. Ilyenkor az ajtónál vagy a terasz szélénél véget ér a tervezett világ. De a tulajdonos meg olyan, a házból kilépve járdán szeretne bóklászni, a teraszról is lejönne néhanap, úgyhogy ilyenkor telefonál, mi a helyzet a járdával. Az építész ezt zokon veszi, és – vérmérséklettől függően – a következő válaszokkal áll elő: 1. Járda és lépcső nincs, azt majd a tulajdonosok kitalálják. 2. Nem is volt szó járdáról és lépcsőről. 3. Hagynák őt békén egyrészt a járdával, másrészt a lépcsővel, kaptak egy dögös tervet, benne az építész fantasztikus ötleteivel, legyen elég ennyi.

Igen ám, csakhogy a tulajdonosok máshogy emlékeznek: 1. Úgy volt, hogy a járdát és a lépcsőket az építész találja ki, merthogy azok mégiscsak a házhoz tartoznak. 2. Szó volt járdáról és lépcsőről. 3. A terv lehet hogy dögös, lehet, hogy abban az építész fantasztikus ötletei vannak benne, de ahogy a papírra rajzolt fantasztikumok testet öltenek, mintha mindennek az ellenkezője válna valóra, és hát ez kezd több lenni az elégnél.

Ezeken aztán jól elvitatkoznak, s rendszerint még féltucatnyi kisebb-nagyobb vélt vagy valós sérelem, félreértés, nem tisztázott részlet kerül elő. A történet aztán a bevált forgatókönyv szerint úgy folytatódik, hogy az építész (vagy a megrendelő) elköszön. Halkan vagy nem is hallhatóan, néha emelt hangon, de van, hogy csak leteszi a telefont és többet fel sem veszi.

De összevesznek azért is, mert az építész elvállalja a műszaki vezetést, aztán menet közben kiderül, ez leginkább telefonos segítségnyújtást jelent. Már azokban a ritka pillanatokban, amikor az építész hajlandó beszélgetni a megrendelővel. E beszélgetések végén gyakran hangzik el az „oldják meg valahogy!” típusú mondat, amitől a tulajdonos kissé ideges lesz, az ideges tulajdonostól az építész még idegesebb, és némi emelt hangú társalgást követően a felek beszüntetik a kommunikációt.

Hegymászók előnyben: papír és valóság
Gyakorta megesik, hogy a mesterek szerint lesz egy kis gond, ha mindent a terv szerint csinálnak. Merthogy akkor a bejárati ajtó három-négy méterrel lesz magasabban a megálmodott talajszinttől, bár lifttel, helikopterrel és hegymászó felszereléssel egészen kiválón működhet ez is. A tulajdonos ilyenkor felhívja az építészt, aki viszonylag hamar megsértődik, semmiféle gond nem lesz, és nehogy már egy kőművesmester mondja meg a tutit, úgyhogy dolgozzon csak szorgalmasan a bobcates kolléga. A bobcates kolléga tehát dolgozik, a kőművesek alapoznak, falaznak, aztán a folyamat végén a tulajdonos kissé fájó nyakkal mered felfelé, hiába na, egy három és fél méteres magasságban lebegő bejárat nyakfájós pillanatokat eredményez. Majd a kertépítéskor megoldják, feltöltik földdel, mondja az újabb kérdésre az építész, de azt már nem részletezi, mi bírja rá a földet, hogy ott maradjon egy helyben. s hogy hová méltóztatik elfolyni a víznek a földhányásról. S azt sem meséli el, ha valami csoda folytán a föld ott is maradna, hogyan lehetne átjutni autóval e három és fél méteres buckán úgy, hogy aztán azon nagy óvatosan leereszkedve a büszke háztulajdonos használni is tudja az egyébként kissé szűkre méretezett garázsát. („Pedig mondtuk, hogy két autóval szeretnénk beállni!”)

A telek, mint szeméttároló
Amikor befejeződik a ház építése, s kezdődhetne a kerté, a telek igen gyakran egy csinos szeméttelephez hasonlít. Földkupacok, deszkák, lécek, zsákok, törött téglák. Így szokott lenni. Hogy miért szokott így lenni, nem lehet tudni, talán ez is történelmileg alakult így. Talán létezik valami titkos kiskáté, miszerint a zsaluzásból, a betonozásból megmaradt hulladékot a helyszínen kell hagyni, az üres cementes zsákok meg szétdobálva érzik jól magukat, a légkondicionáló csinos papírdoboza hanyagul helyeződjék el egy földkupac tetején, mellette vezeték és csődarabok heverjenek, és az sem árt, ha szögek és raklapok is találhatók művészi rendetlenségben szanaszét. A tökéletes összhang érdekében aztán kell még néhány tejes vagy kakaós zacskó, műanyag üveg, pár konzerv, néhány összeszáradt ecset, kerítéselemekből megmaradt darabok, vágókorongok, ilyesmik. A festékes vödör maradékát pedig ki kell önteni a földre, egy félreeső helyen, egy fatörzs vagy a szomszéd kerítése mellé, az efféle holmiknak keresve sem lehetne jobb helyet találni széles e nagyvilágon.

Eltűnt a termőföld
Kertészeti szempontból egészen remek helyzet, amikor a telekről eltűnik a termőföld. Valahol ott van persze, mélyen az agyagos, törmelékes romtalaj alatt, lent, a betonkeménységűre taposott felső, használhatatlan réteg alatt. Némiképp egyszerűbb – és olcsóbb – lett volna az építkezés kezdetén összegyűjteni, ahogy azt egyébként törvény is előírja, de efféle huncutságokra valahogy nem nagyon jut idő.

Előfordul aztán, hogy az építkezés vége felé közeledve valaki kideríti, hogy a telken a talaj használhatatlan, s érdekes módon mindig ő az, aki éppen tud – megbízható helyről! – remek fekete földet szerezni. És szerez. Ezzel általában két gond van. Nem remek és nem fekete. Legtöbbször rosszabb az eredetinél, törmelékes anyagos rettenet vagy kukoricaszárakkal gazdagon dúsított valami, viszont tuti helyről származik, a sógor/az após/a Sanyi/a Zoli/a gyerek – a nevek és beosztások gyakran elképesztő kavalkádban egyesülnek – ajánlotta, és hát nemcsak a föld, a fuvar is olcsóbb volt. A kertépítéskor aztán kiderül – merthogy az egészet, a régi agyagosat és újonnan beszerzett remek fekete földet is cserélni kell –, hogy mégsem volt olcsóbb. Igaz, a sógor/az após/a Sanyi/ a Zoli/ a gyerek is igazán kereshet egy kis mellékest azon a nyomorult fekete földön. Pláne, ha remek.

Majd elnyeli a föld: csapadékvíz és talajmechanika
Van néhány elvetemült háztulajdonos, nekik visszatérő mániájuk a csapadékvíz. Hogy az hová folyik majd az ereszcsatorna végén, lehet-e vele öntözni a kertet vagy uram bocsá’, felhasználni azt a vizet a mosáshoz, de legalábbis a WC tartályokat azokkal megtölteni. Ezt kérdezgetik a kőművesmestertől, a műszaki vezetőtől és az építésztől is. E kérdő mondatok szépséghibája, hogy kissé későn hangzanak el. Úgyhogy a kőművesmester vagy a műszaki vezető ilyenkor a tervet bogarászva bizonytalanul közli, hogy ezt alighanem csak a tervező és a magasságos atyaúristen tudja. Miután utóbbi rendszerint elfoglaltnak mondható, marad az építész. Ő meg – mert idegrendszere néhány előző csörtétől kissé ziláltnak tűnik – lakonikus egyszerűséggel azt találja mondani, hogy azt a kifolyó vizet majd szépen elnyeli a föld. Igaz, léteznek egészen kiváló megoldások az esővíz összegyűjtésére és háztartási felhasználására, de ezeket kitalálni, apróra megtervezni kétségtelenül macerásabb egy négyszavas válasznál.

És sok van, mi macerás, de nagyon úgy néz ki, a talajmechanikai felmérésnél nincs semmi macerásabb. Merthogy hiába adja tovább a szomszédságtól származó hírt az építtető a tervezőnek, miszerint a területen korábban agyag-, homok- vagy földkitermelés folyt, talajmechanikai tervezőmunka nem történik. Aztán amikor a kőműves mester harminckettedszer noszogatja a gazdát, kérdezné meg az építészt arról az agyagról, a gazda kötélnek áll, és újabb izgalmas telefonbeszélgetés veszi kezdetét. (Már amennyiben a hívott fél is hajlandónak mutatkozik egy kis csevejre.) Az elsőként elhangzó kérdés – elég lesz-e a meglévő alapozás –, persze költői, merthogy addigra a házban már a festők festegetnek. A talajügyi telefonbeszélgetések egyébként nem ritkán azzal a megnyugtató kinyilatkoztatással érnek véget, hogy bánya vagy mi ide vagy oda, a talaj azóta már biztosan „összeállt”.

A tetőtérből remek
Ki tudja miért, akadnak élhetetlen háztulajdonosok is, akik nem elégszenek meg a tetőtéri ablakból élvezhető pazar látvánnyal, nekik a földszintről is jó kilátás kell. Vagy legalább közepes. Ők azok, akik teraszos kialakítású telkek boldog tulajdonosaként a földszintről néznének a kertre, de abból semmit sem látnak. Látnak viszont jó néhány szép terméskövet, merthogy az első terasz támfala jóval magasabban van az ülésmagasságnál. És néha állva is a köveket látják. Ez amúgy szép látvány, de két, maximum három perc elteltével valóságos börtönben érzi magát a család. S ők bizony idegességükben nem tudják értékelni a segítő szándékot sem, pedig a ház, a teraszok és a terméskövek megálmodója segítségükre siet: a földszintről lehet, hogy nem a legjobb, de a tetőtérből egészen remek a kilátás.

Rejtély
Rejtély persze, hogy a tulajdonosok miért nem tájékozódnak előre az építész korábbi terveiről, miért nem érdeklődnek előző ügyfeleinél, miért nem nézik meg házait vagy más munkáit. Megfejthetetlen, hogy a tervezés folyamatában miért nem került szóba a járda, a terasz, a lépcső vagy az irdatlan szintkülönbség. Miért nem kérdezi meg senki a családból, hogyan jutnak majd be a garázsba, és hogy fér majd el két autó egy helyen?

És miért nem tűnik fel egy járda nélküli látványterv, miért csak az építés végén merül fel a csapadékvíz elvezetése, miért van rosszul kitalálva a támfal, miért nincs bent az építési szerződésben a takarítás? Miért dobja el bárki is a tejes zacskót és a cementes zsákot, és vajon miért lesz valaki virtuális műszaki vezető, és miért nem beszél egymással hosszasan tervező és megbízó egy olyan jelentéktelen semmiségről, mint egy ház építése? Miért nem tud két-három ember szót érteni egymással?

És miért tűnik úgy, hogy az igénytelenség már-már elengedhetetlen részévé vált a mindennapi munkának?

2014. szeptember 2., kedd

Szellőrózsa

Hófehér és sárga: megunhatatlan
(www.mostlynatives.com)

Az még a legjobb családoknál is előfordul, hogy akad a kertben egy kihasználatlan és sokszor kihasználhatatlannak tűnő árnyékosabb zug. Ezek általában olyan helyek, ahová jó lenne valamilyen virágzó növényt telepíteni, évelőt talán, hogy ne kelljen mindig a magvetéssel vagy az ültetéssel bíbelődni. Valamilyen virágjával (is) díszítő kedves cimborát látnánk itt, hogy legyen a kert üresen maradt pár négyzetméterén is szép, virágzó növényünk.

Idővel egyre nagyobb helyet foglal el
(www.hertfordshire-garden-design.co.uk)
Ilyen árnyékos, félárnyékos helyekre kitűnő választásnak tartom a Japán szellőrózsát vagy Kerti szellőrózsát (Anemone x hybrida ’Honorine Jobert’), mindkét néven találkozhatunk vele a kertészetekben. Augusztus végén, szeptember elején jelennek meg hófehér virágai, amik általában a késői fagyokig megmaradnak. Kedveli a félárnyékot, az árnyékot, s ezeken a helyeken valósággal világítanak fehér virágai. (A fehér szín kerti használatáról egy régebbi blogbejegyzés ad némi segítséget, de a vörös, a lila, a sárga és a kék színben pompázó növényekről és alkalmazási lehetőségeikről is írtam egy-egy bejegyzést.) Szellőrózsánk gyökérsarjakkal terjed, így egyre nagyobb felületet foglal el magának, erre ültetésekor nem árt figyelni. Nincsenek extra kívánságai, de kijár neki a tápdús, humuszban gazdag talaj és a rendszeres öntözés. A kőkeményre száradó, nehéz, agyagos talajon nem érzi igazán jól magát, és ne ültessük rossz vízelvezetésű, pangó vizes helyekre sem.

Sötétzöld lombúak előtt remekül mutat
(www.perryhillnurseries.co.uk)
Ha jól érzi magát, az egy méteres magasságot is elérheti. A gyengébb növények egy szeles, viharos nap után szívesen veszik a támaszhoz rögzítést, de erre tapasztalataim szerint csak igen ritkán van szükség. Nagyon jól mutat páfrányok társaságában, meténgek közé telepítve, díszfüvek, őszirózsák között és előtt, tiszafa vagy magyal elé ültetve. Március elején a visszahúzódott, elszáradt szárakat – van, amikor ezekből szinte semmi sem látszik, ne essünk kétségbe, szellőrózsánk él és évelő lévén hamarosan életjelt ad magáról – a talajtól úgy öt-hét centiméteres magasságban vágjuk vissza.

Egy-két órányi napsütést még elvisel
(http://blog.lisacoxdesigns.co.uk/)
Nem való tűző napra, de ha csak egy-két óra hosszat éri napsütés, és kellő mennyiségű öntözővízhez jut, ilyen helyen is biztonsággal nevelhető. Mióta hazánk nagy részén a tél, mint régi, klasszikus évszak megszűnt létezni, szellőrózsánk tövét sem kell takarni, e műveletre amúgy hideg teleken nem árt sort keríteni. Erre kiváló az őszi lomb, az apróbb fenyőgally vagy némi széna.

S ha kellőképpen beleszerelmesedtünk a kerti szellőrózsa Honorine Jobert fajtájába – megbízható, kipróbált évelőről van szó, 1858-ban, a franciaországi Verdun egyik kertjében fedezték fel őkelmét –, választhatunk magunknak a rengeteg hibrid közül rózsaszínűt, lilásat, sárgát vagy éppen vöröshöz közelítő színűt.