kertmanufaktúra

2016. február 23., kedd

Rózsás vagy bablevelű varjúháj

Sedum 'Matrona': imádja a napsütést és a vízáteresztő talajt
(www.gardenia.net)
Merthogy mindkét néven megtalálhatók a kertészetekben, de akad, ahol hibrid varjúháj néven forgalmazzák. Akárhogy is van, ha a növény címkéjén a Sedum ’Matrona’ feliratot találjuk, megleltük, amit kerestünk.

A latin matrona szó eredetileg köztiszteletnek örvendő asszonyt jelöl, a német nyelvterületen viszont a kerek, illetve a nagyon vonzó alak szinonimájaként is használatos. A Sedum ’Matrona’ nemesítője, a Freiburg városában élő Ewald Hügin alighanem mindkét utóbbi változatot szem előtt tartotta, amikor 1991-ben nevet választott varjúhájának.

Húsos, csipkézett szélű levelei önmagában is mutatósak
(https://davisla.wordpress.com/)

Sokan, amikor a varjúhájfélék kerülnek szóba, erős késztetést éreznek, hogy Virág elvtárs örökbecsű mondatával álljanak elő, és nem nyitnak vitát arról, melyik a legszebb varjúháj kerek-e nagyvilágon. Meg kell hagyni, a zöldben és bordós színben játszó húsos levelek, szélükön a bíbor színű csipkékkel valóban lenyűgözőek. Ráadásul a tömegesen nyíló pirosas, rózsaszínes virágok látványa sem utolsó. S ha mindehhez hozzávesszük, hogy matrónánk könnyedén eléri a hatvan centiméteres magasságot, némiképp érthetővé kezd válni a legszebb varjúháj képzeletbeli címe.

Ágyásszegélyként is jól használható
(www.appeltern.nl)

A talaj iránt nincsenek extra igényei, szereti a jó vízelvezetésű, laza szerkezetű földeket. Ha a kertünkben agyagos, kötött a talaj, de szeretnénk varjúhájféléket telepíteni, a földet fel kell javítanunk folyami homokkal, és az sem árt, ha a homokkal jól átforgatott talajba némi apró szemű kavicsot is keverünk.

Nemcsak látványos: virágzáskor vonzza a méheket
(www.plantes-shopping.fr)

Imádja a napot, minimális napfényigénye legalább hat óra naponta. Nem szereti a vízben tocsogó földet, úgyhogy inkább kevesebbszer öntözzük: a száraz, kiszáradó földet jobban tűri. Évelő növény, a teleinket jól viseli, tavasszal általában különösebb gond nélkül újul. Télen némi feladatot azért ad, nem kedveli ugyanis a tövénél felgyülemlő olvadós, latyakos havat. Virágait augusztusban hozza, virágzása sokszor októberig is kitart. Telepíthetjük az ágyásokba szegélynövényként, de bekerülhet más, ősszel virágzó évelők közé is.

Vázában is remek
(www.dobbies.com)

Háziasszonyoknak és háziférfiaknak egyaránt jó hír lehet, hogy vágóvirágnak is kiváló.

2016. február 8., hétfő

Kertkialakítás keskeny telken

Térbe fordított örökzöld, megemelt növényvályú, a telek vége
dús növényfallal lezárt. A kerítésre futtatott növények
és a világítás szintén optikai segítség.
(www.deavita.com)

Nem a legideálisabb eset, de van rá mód, hogy a keskeny, nadrágszíjparcellához hasonlatos telekből is használhatóbb kerti tereket alakítsunk ki. Ehhez arra van szükség, hogy optikai értelemben megszüntessük a kert keskenységét, vagyis megtörjük a rendelkezésre álló teret. Ellenkező esetben a növényágyások, illetve a kert egyéb elemeinek vonala megismétli a tér és a kerítés szűk, párhuzamos vonalát, és a tér tágítása helyett újabb hosszanti sávokra bontja a területünket.
.
A párhuzamosok nem a végtelenben, a kerti házban találkoznak.
A növényültetés és a következetesen megépített burkolatok
mind egy célt szolgálnak: a kerti ház kerüljön főszerepbe.
(www.ecossistemasol.com)

Vannak persze esetek, amikor egy keskeny telken kifejezetten ez utóbbira törekszünk. Ilyenkor a telek végében olyan markáns látványosságnak, dísz-, vagy használati tárgynak kell lennie, ami megkívánja, hogy az optikailag még fel is erősített párhuzamosaink e kiemelkedő látványra, épületre, pihenőre, kerti díszre irányítsák a figyelmet.

Körágyások a téglalap alakú kertben, süllyesztett terepszint,
és térbe fordított növények.
(www.mosaicassemblers.com)

Ugyanaz a kert a másik oldalról.
A keskeny téglalap helyett
egy kövér nyolcas lett a meghatározó.
(www.mosaicassemblers.com)

Ha nem ez a célunk, feltétlenül arra kell törekednünk, hogy a keskeny téglalap vagy szűkös négyzet alakú kertből több apróbb teret hozzunk létre. Ez történhet a terepszintek megbontásával, növényzet ültetésével, más mértani formák, például kör vagy körök alkalmazásával, pergola elhelyezésével, a kerti utak hangsúlyozottan íves vezetésével, burkolatváltásokkal, illetve mindezek következetes kombinációival.

Sokszor a kerti út vonalvezetése is szépen tágítja a teret.
(www.gardenlandscapeideas.org)

A tekintet irányító növénykialakítás a talajszinten
és némi látnivaló magasságban is.
(www.katherinebrookslandscapes.com)

Itt íves növényágyások tagolják a teret.
(www.greenes-landscapedesign.com)

A csábítás trükkje: mi van
a kanyaron túl.
(www.tuindesign.blogspot.com)

A tér részben tagolt lett, de a hosszanti sávok megmaradtak.
A fával burkolt falfülkéből nagyon hiányzik egy markáns kerti dísz.
(www.anewgarden.com)

Egy keskeny sávból sokat csináltak. Alighanem akaratlanul,
de számos keskeny csíkra osztották az amúgy sem széles portát.
(www.ecossistemasol.com)

A kert felől nézve sem más a kép: dizájn hosszú, keskeny sávokra.
(www.ecossistemasol.com)

Sávosítás 2.0, avagy zavar a gépezetben. A tipegősor szinte
odarántaná a kert végéhez a tekintetet, a három pengefal viszont
mindennek megálljt parancsol. A terasz burkolatának mintája sem
tágítja a látványt.
(www.gardendesign.com)

Térképzés növényekkel. A magasra nyírt fák átengedik a tekintetet,
az  egyszerre zárt és nyitott fal izgalmassá teszi a kertet.
(https://www.facebook.com/Bardia.Landscape)


A rendelkezésre álló megoldások amolyan szerszámosládaként használatosak, vagyis azt kell választanunk, ami a kert használóinak, a telek adottságainak, a lakóépület és az épített környezet igényeinek a leginkább megfelel. Egyszerűbb esetekben az optimális megoldás néhány órás tervezgetés és ötletgyűjtés után alapszinten házilagosan is megtalálható. Ha összetettebb, részletgazdagabb szempontrendszer alapján kell megtalálni a lehető legjobb tervet, akkor már érdemes kerttervező segítségét kérni.

2016. február 1., hétfő

Lakáskassza: kertépítésre is

Egy szép kert átlag harminc százalékkal növeli az ingatlan értékét
(www.secretgardens.com)

Valahogy úgy alakult, hogy a lakáskassza fogalmához elsősorban a lakásban és a házban történő felújítások fogalma társult. Pedig a lehetséges felhasználási területek köre ennél jóval nagyobb, úgyhogy most, amikor rajtra kész a családok otthonteremtési kedvezménye, és a bankoknál az érdeklődők egymásnak adják a kilincset, talán érdemes áttekinteni a lakáskassza további felhasználási lehetőségeit is.

A megtakarítás összege tehát nemcsak a lakásban és a házban esedékes felújítási munkákra fordítható, az összeg felhasználható a ház körüli, illetve a kerttel kapcsolatos munkákra is. És ezeknél ugyanúgy, ahogy a lakás- és házfelújítás esetén, számlával vagy ennek híján saját, tételes költségvetéssel kell igazolni a felhasznált összeget. Az állami támogatás összege legfeljebb 720 ezer forint, s ez minden adókártyával rendelkező magyar állampolgárt megillet. A támogatás természetesen többször is igénybe vehető, vagyis az aktuális szerződés lejárta után egy újabb köthető, az állami támogatás erre az új kontraktusra is igényelhető. Sőt, a család szerződései közül öt akár egyetlen ingatlanra is összevonható, így már 3,6 millió forint a vissza nem térítendő, illeték-, adó- és járulékmentes állami támogatás. A konstrukció másik előnye, hogy a teljes, vagyis a bruttó, áfával növelt összeg elszámolható.

Terasz: felkerült a listára
(www.designrulz.com)
Nézzük meg, milyen anyagköltségek és munkadíjak jöhetnek számításba a kertépítés, kertrendezés témakörben! A megtakarítás összege felhasználható a tereprendezésre, a munkaeszközökre, a riasztóberendezésre, csapadékelvezető árok vagy folyóka létesítésére, a kerítés építésére vagy felújítására, de a listán ott van a termőföld, a virágföld, a búvárszivattyú, a kútfúrás és az automata öntözőrendszer kialakításának teljes anyagköltsége és munkadíja is. Konténerszállításnál, illetve az anyagok – a teljesség igénye nélkül: homok, cement, mész, beton, tégla, dísztégla, sóder, gipsz, ragasztó, festék – és az építési törmelék fuvarköltségénél az összeg tíz százaléka számolható el.

Kerítés építés vagy felújítás, szintén támogatható
(www.ambiancegardendesign.com)
Finanszírozható továbbá a kerti kandeláberek telepítése, a térkövezés, a kocsibejáró építése, díszburkolat készítése, medence építése, lakáskasszából lehet kifizetni az előre gyártott kerti faház vagy szerszámoskamra árát, a járda építését, a parkosítási munkákat és a dísznövényeket is. Felújítható a terasz, beszerelhető a teraszra egy kézi vagy elektromos napellenző, és a szauna létesítése szintén támogatott, illetve ebbe a körbe tartozik a ház körüli akadálymentesítés költsége is. Lecserélhetjük a bejárati kaput, felszerelhetünk vagy felszereltethetünk rá egy elektromos kapunyitó berendezést és új garázsajtót is vehetünk.

Lakáskassza esetében tehát a lakás és a ház mellé minden további nélkül a kert és a kertépítés fogalomkörét is érdemes felvennünk a szótárba.