Borsfüvet a bablevesbe!

http://www.classics.uc.edu

Vagy hurkafüvet, babfüvet, pereszlényt, baszirkát, bécsi rozmaringot. Kinek melyik elnevezés tetszik. Az erdélyieknek például a csombord tetszik, ezért ők a borsfűre kizárólag ezt az elnevezést használják. Vannak helyek, ahol mézfűként ismerik, mivel a virágporra vadászó méhcsaládok csapatostul keresik fel a borsfüves „legelőket”. Vergilius például egyik költeményében a kortárs kertészeknek azt tanácsolja, hogy a méhkaptárokat a borsfüves területeken helyezzék el.

A borsfű elnevezése a latin satyr szóból származik, erős, átható illata miatt az istenek eledeleként tartották számon az ókorban, persze földi halandók is rendszeresen éltek vele, miután úgy tapasztalták, erőst fokozza a nemi vágyat.

Amúgy Csombord egy, az Árpád-kor óta létező település Erdélyben, írásos említése 1220-ra tehető. Csombord szülötte a XIX. század neves politikusa, Kemény Gábor, aki volt földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi, illetve közmunka- és közlekedésügyi miniszter is. Az 1880-as években ő indította be a településen a vincellérképzést, a falu a traminijéről, a muskotályáról és az olaszrizlingjéről is ismert.

Hanem a borsfű.

Eredetileg Dél-Európában és Ázsia nyugati felén volt őshonos, de Magyarországon elvadulva is megtelepedett, sikeresen alkalmazkodva a kontinentális éghajlathoz. Eleink a bors elterjedéséig ezzel vadították meg az ételeket. Kiváló fertőtlenítő hatású, csökkenti a teltségérzetet és oldja a görcsöket, karban tartja az emésztőrendszert, de étvágygerjesztőként is ismert. Külsőleg is használatos, leginkább erősítő, frissítő fürdők készítése használják, de a füveskönyvek zsíros arcbőr ellen is ajánlják. Az ételeknek illóolajtartalma és gazdag aroma anyaga adja meg azt a különleges ízt, ami egyedivé teszi.

Bár egyéves, lágyszárú növény, de enyhébb teleken az idősebb növények szépen áttelelhetnek. Gyökere a talaj felső rétegében terjeszkedik el, így nagyobb területről is képes összegyűjteni a földben megtalálható nedvességet. Nem szükséges naponta öntözni, a konyhakertben akár rendszeresen öntözés nélkül is nevelhető. Meleg- és fényigényes növény, felhős, esős nyarakon nem termelődik elegendő illóolaj, és kevesebb is lesz a virág a növényen.

A borsfű bekerülhet a konyhakertbe a tárkony, a rozmaring, a levendula vagy a bazsalikom közé, felhasználhatjuk évelőágyás szegélyezésre, de megállja a helyét a szárazabb környezetet kedvelő évelők között is. Nehéz, agyagos földben nem termeszthető sok sikerrel, inkább könnyen felmelegedő, jó vízáteresztő képességű talajt biztosítsunk számára. Nehezen viseli el a gyomok társaságát. Palántázhatjuk, de helybe is vethető, a magok 1-1,5 centiméternél mélyebbre ne kerüljenek. A sorok távolságára 30 centimétert mérjünk ki, a tőtávolság pedig legalább 15 centiméteres legyen.

Főzéskor a leveleket csak az utolsó pillanatokban tegyük bele a lábosba, különben a sokáig tartó hőhatás miatt nem marad meg a növény pompás illóolajtartalma. Jól illik a babos ételekhez, a vadhúsokhoz, beletehető a töltött káposztába, kolbász is ízesíthető vele, de Erdélyben szívesen használják az almaleveshez éppúgy, mint a pacalleveshez. Ha kísérletező kedvű háziasszonyok vagy háziférfiak vagyunk, lágy, közepes vagy erős ízesítésű ecetek készítésével is megpróbálkozhatunk.

Ha kertészetekben vadászunk rá, akkor Satureja hortensis néven keressük, ez a csombord, a délvidéken kalandozók a hozzá nagyon hasonló téli borsfűvel, a Satureja montanaval találkozhatnak.