Ásni egyébként több okból is jó.
Jó, mert az ember nem gubbaszt a négy fal között idióta televízióműsorok rabjaként. Jó, mert az ásás megalapozza a porhanyós tavaszi talajt a zöldségeskertben. Jó, mert az őszi kert képéhez hozzátartozik egy szépen felásott parcella. Jó, mert az ásás lehetőséget teremt némi tápanyag földbe juttatására. Jó, mert természetközeli, mert emberközeli tevékenység, és jó, mert jó dolog szöszmötölni ősszel (is) kissé a tercián.
Ásni többféleképpen lehet.
Lehet úgy ásni, hogy az ember szétterít a talajon némi érett szervestrágyát, és komótos mozdulatokkal hantról hantra beleforgatja azt a földbe. Ezenközben igyekszik a fejetetejére fordított rönköket lehetőleg egy darabban visszadobni az árokba, hogy majd a téli fagyok végezzék el a többi munkát.
Az ásásnak méltósága van.
Az ásással nem lehet kapkodni, az ásást nem lehet innen-onnan lecsípett öt perc alatt, sietősen letudni. Az ásásnak pontos forgatókönyve, szertartásszerű mozdulatsora és kimért, ütemes ritmusa van. Az ember a szemével kikeresi a legalkalmasabb pontot, ahová leszúrhatja az ásóját, az elsőre kinézett, és akkor minden kétséget kizáróan tökéletesnek tűnő hely az utolsó előtti pillanatban mégsem mutatja magát tökéletesnek, úgyhogy általában – ha csak egészen kicsit is, de – igazítani kell a helyszínen. Aztán azonos mélységben – nem magasabbra és nem is mélyebbre – lenyomni az ásót, kifordítani a földet, mindezt ritmusosan, tempósan, de nem sietve.
Lehet úgy ásni, hogy az első sor földet kitermeljük a felásandó területről, azt gondosan talicskába tesszük és elvisszük a terület végére. Az árok alját feltöltjük szerves trágyával, majd hozzálátunk az ásáshoz. A második sorból kikerülő földet az árokba forgatjuk, a második sort ismét feltöltjük szervesanyaggal, és ezzel a módszerrel haladunk végig a földükön. Amikor a végére érünk, egészen közelről és a gyakorlatban nézhetjük meg, hogyan lesznek az elsőkből utolsók, a talicskás földadagot ugyanis az utoljára maradt árokba tesszük.
Aztán várunk tavaszig.
Mondjuk az nem árt, ha ásás közben kezünk ügyében van egy vödör vagy más alkalmatosság, és a felszínre kerülő fémet, követ és egyéb huncutságot abba dobáljuk bele. Ha nehéz, agyagos talajjal van dolgunk, néhány talicska folyami homok nagy segítségünkre lehet, a trágyával együtt azt is ássuk be a földbe.
Használhatunk talajjavító anyagokat is, elsősorban Bentonit, Alginit vagy Cofuna jöhet szóba, de némi Futor is jól jöhet. Ha nem jutunk hozzá érett, tisztességes – vegyszer- és antibiotikumtól mentes – trágyához, vásárolhatunk porított szarvasmarhatrágyát, ez egy szagtalan jószág, némelyik gyártó törköllyel vegyesen hozza forgalomba. Ha kertünkben sok a falevél, azt is szétteríthetjük a felásandó területen, kiváló zöldtrágya alapanyag csakúgy, mint az őszre felkészített gyepről lejövő nyesedék, ráadásul ha így járunk el, földigilisztáink alighanem imába foglalják majd nevünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése