És eljő a szárazságtűró növények aranykora

Egy kedves cimbora: a gyapjas tisztesfű

Korábban úgy volt, hogy minden kertben kell legyen néhány évelő, esetleg egynyári, a nem szeretem a vizet csapatból. Mostanra nagyon úgy néz ki, akkor járunk jól, ha a kert kialakításakor a kifejezetten szárazságtűrő növényeket részesítjük előnyben.

A kínálat bőséges ugyan, de a választás minden kétséget kizáróan csak szűkebb körből lehetséges. A szárazságtűrőknek legkevesebb hatórányi tűző napra van szükségük, de szívesen sütkéreznek nyolc, kilenc órán át is a napon. Kerülhetnek egy napsütéses évelőágyásba, az út mellé szegélyként, ültethetők kőfalak, támfalak lágyításához. Közülük jó néhány nevelhető a teraszon vagy az erkélyen is.

A napimádók sztárja minden kétséget kizáróan a levendula, a begyökeresedést követően akkor sem jön zavarba, ha hetekig nélkülöznie kell az öntözővizet. Ugyanez mondható el a cipruskáról és a zsályákról, de jól elvan csapadék és öntözővíz nélkül a nyuszifül is. Külön érdemes a figyelemre a varjúhájak csapata, a tagok mindegyike hetekig, hónapokig bírja öntözés nélkül, közülük választhatunk törpe, négy-öt centiméteres magasságúra növő fajtát, vagy ötven-hetven centiméteres magasságút is.

Remek választás lehet a molyhos madárhúr vagy a pázsitviola, de nem rajonganak a vízért a yukkák sem. A díszfüvek kedvelői nem hagyhatják ki a növényesítésből a csenkeszeket és az árvalányhajat; a magasabb díszfüvek remekül párosíthatók a szintén szárazságtűrő cickafarkkal.

Harsány folt alakítható ki kúpvirágokból, és szintén segítségünkre lehetnek a szamárkenyerek. Hegyi kecske igénytelenségével bír a kutyatej, a Kleopátra tűje, vagy éppen a tárnics is. A felmelegedés ajtót nyithat a kefevirágoknak, a banksiáknak, az olajfáknak és az agavéknak, utóbbiak közül azonban csak néhány fajta viseli el a mínusz 15-17 foknál hidegebb telet, a többieket télire védett helyre kell szállítani.

A felmelegedés miatt reneszánszukat élik majd az árnyékos kertrészek is, úgyhogy az elkövetkező években egyaránt megnő a kereslet a napimádók és az árnyékkedvelők iránt.

Aszályos évek

Aszály: volt, van, lesz
(https://www.un-igrac.org/)

Az Úr 1715. esztendejét írtuk, amikor Dillherr von Althan báró, a szolnoki vár parancsnoka azt találta írni VI. Károlynak, hogy „Kéne egy a Tiszát a Dunával öszve kaptsoló ujj hajókázható Tsatorna”.

A gondolatot aztán jó magyar szokás szerint illő alapossággal átgondoltuk, s mindjárt 1947-ben hozzá is láttunk a munkához. Kereken huszonkét kilométernyit haladtunk.

2022 augusztus elsején az agrárminiszter bejelentette, hogy egymillió hektáron – ötmillió hektárnyi termőföldünk van – lett oda a termés. A Kárpát-medence közepén, a Föld bolygó Magyarország nevű helyén, ahol a csillagok különös együttállásának köszönhetően minden lehetőségünk megvolt, hogy virágzó kertmagyarországot építsünk magunknak.

Nem tettük.

Nem építettünk Duna-Tisza csatornát, nem létesítettünk tározókat, nem csináltunk tisztességes vízgazdálkodási terveket, helyette beszántottunk mindent, vigyázó szemünket a nagyüzemi gazdálkodásra szegeztük, ezer tonnaszám szórtuk és szórjuk ki a műtrágyát, és különös hülyéknek, jobb esetben vészmadaras károgóknak tartottunk mindenkit, aki a hét szűk esztendő eljövetelére figyelmeztetett. A szántással és a mélyszántással minden évben tönkretesszük a talajszerkezetet, és hallani sem akarunk arról, hogy gabonaföldjeinket takarónövényekkel vessük be, uram bocsá’, mulcsozzuk vagy komposztáljuk, hogy normális talajélet alakulhasson ki.

Vannak kitűnően dokumentált kísérleteink, miszerint csupán ezzel a megoldással nyolcvan-százhúsz centiméter mélységű, humuszos, megfelelő szerkezetű termőtalaj lenne kialakítható. Dísz- és zöldségeskertjeink ágyásaiban pedig még mindig a növény-szünet-növény típusú megoldásokat részesítjük előnyben. Pedig a lenyírt füvet szét is teríthetnénk a palánták között, ott hagyhatnánk a levágott ágakat és szárakat, az elnyírt virágok magtokjait, teríthetnénk mulcsot vagy komposztot itt is a talajra, ezzel akadályozva meg a termőföld cserepesre száradását.

Ideje lenne végre használni a józan eszünket is.

Már ha van nékünk ilyesmink egyáltalán.