kertmanufaktúra

2021. március 21., vasárnap

Állami töketlenkedés

Egy pimasz megoldás: sok is, vastag is
(https://clarksvillenow.com/)

(Részlet a Kóklerek kora című fejezetből.)


Valahogy úgy alakult, hogy a földnek ezen a szép tájékán a szolgáltatók leküzdhetetlen vágyat éreznek az állampolgárok kitartó vegzálására, és idegrendszerük rendszeres stimulálására. Hol a bankok, hol a közüzemi szolgáltatók, hol a telekommunikációs cégek érzik magukat mindenhatónak, de dobogós helyet mondhat magáénak az állam is.

Utóbbi legutóbb például megálmodta, hogy idén január elsejétől e kies hazában tilos az égetés. Aztán eltelt néhány hónap, és közröhejbe fulladt az égetős történet, merthogy kiderült: a veszélyhelyzetre való tekintettel mégiscsak lehet. Arra mindeddig a legkitartóbb álomfejtők sem találtak megoldást, hogy milyen furfangos kapcsolat leledzik a veszélyhelyzet és a kerti hulladék, a műanyag flakon, s más szemetek égetése között, úgyhogy marad a legkézenfekvőbb magyarázat: itt szimpla töketlenkedés van.

S a hatalom oly édes tud lenni, megbabonázza még a szemétszállítással foglalkozó szolgáltatók döntéshozóit is, akik bűvöletbe esvén szigorú verdikteket hoznak a lakosság legnagyobb örömére. Ezeket aztán vicces tipográfiai megoldások alkalmazásával kinyomtatják, és bedobálják a postaládákba.

A legújabb tréfák egyike arról szól, hogy a polgár kap három zöld színű – kerti hulladék tárolására amúgy teljességgel alkalmatlan – zsákot, hogy ebbe gyűjtögesse a zöldhulladékot. Ha a polgár olyan kretén, hogy nem elég neki három zsák, akkor vehet háromszáz jó magyar forintokért újabb zsákokat. Sokra ugyan nem megy vele, mert a szolgáltató csak három zsákot hajlandó elszállítani. Elszállít továbbá ágakat és gallyakat is, de ezekből csak félköbméternyit, azt is csak akkor, ha az ágak átmérője nem nagyobb öt-hat centiméternél, s nem hosszabbak egy méternél. Fontos továbbá, hogy az ágak a zsákok mellett heverjenek.

Érdemes lenne további pontokat foganatosítani, úgymint merre nézzen a zsák szája, masnira legyen-e kötve az a csomó, a kapu bal vagy jobb oldalára kerüljön a halom, s mindez szemből vagy a telekről nézve legyen-e értendő, és fontos lenne tisztázni azt is, mikor tegye ki a gazda a cuccot. Nem ártana, ha a szolgáltató meghatározná a mellett fogalmát is, merthogy az élhetetlen polgár képes a saját szája íze szerint értelmezi azt, az egyik laza tíz centiméterre, a másik meg akár egy méterre rakná a gallyakat a zsákoktól, és így képes még káoszba fulladni itt nekünk az egész.

A művelethez aztán kötelező ruházatot is előírhatna a magasságos hivatal, és jó lenne közölni végre a büntetési tételeket is, különös tekintettel a hét centis átmérőre és az egy méter tíz – Uram irgalmazz! – egy méter húsz-huszonöt centiméteres hosszúságra. Merthát mégiscsak tűrhetetlen, hogy a hálátlan és pimasz lakosság mérőszalag nélkül flangál a kertben, direkt vastagabb és hosszabb ágakkal trükközik, és aknamunkája közben észre sem veszi az állam és szolgáltatója segítő szándékát, és mérhetetlen építőmunkáját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése