kertmanufaktúra

2021. március 12., péntek

Csigainvázió

Ráérő idejükben mindent megrágnak
(https://captainpatio.com/slugs-snails-coffee)

Harminchat évvel ezelőtt jelentek meg először Magyarországon a spanyol csupaszcsigák, ezek a bájosnak kifejezett jóindulattal sem nevezhető, hol sárga, hol barna, hol vörös puhatestűek.

Kedvelik a vizes, nedves, páradús környezetet, főként éjszaka, vagy a hajnali órákban a legmozgékonyabbak. Gyakorlatilag mindent megrágnak, a növények föld feletti részét éppúgy, mint a gyökereket. Kártételük rendkívüli szaporaságuk miatt jelentős, egy tojásrakás alkalmával kétszáz utódról is gondoskodnak, közülük szinte mindegyik ki is fejlődik.

A védekezésnek valóságos irodalma van, a pro és kontra elméletek közül álljanak itt a legismertebbek.

1. A csigák nem kedvelik a fűrészpor, a fahamu, a kávézacc közelségét, ezekkel kell elriasztani őket.

2. A kávézacc csali a csigáknak, merthogy kedvelik a zaccot, úgyhogy egy zaccal megszórt ágyás mellett csak lesben kell állni, és máris lehet begyűjteni őket.

3. Földbe kell ásni egy lábost, belé sört kell önteni, és megvárni, amíg a csigák belefulladnak az alkoholba.

4. Kölcsön kell kérni a szomszéd néma kacsáját, mert csak ő eszik csigát.

5. Kölcsön kell kérni a szomszéd kacsáját, nem baj, ha beszédes, mert minden kacsa eszik csigát.

6. Tojáshéjat kell összetörni, azon nem szeretnek csúszkálni.

7. Sündisznó kell a kertbe – akár néma is lehet –, mert étlapján előkelő helyen szerepel a meztelen csiga.

A gyakorlatban a következő módszerek eredményesek: a földre fektetett deszkadarabok, palák és fekete fóliák alá üzembiztosan befészkelik magukat, innen csoportosan összegyűjthetők, de szívesen felkeresik a kihelyezett alma és krumpli szeleteket is.

Mivel sok háziasszony és háziférfi számára visszataszító a csupaszcsigák begyűjtése, a legbiztosabb módszerek egyike néhány indiai futókacsa tartása. Kifejezetten rajonganak a csupaszcsigákért, a veteményesben és a dísznövényekben viszont nem tesznek kárt, bónuszként a lárvákat, a férgeket és a legyeket is begyűjtik. Más kacsák általában nem kedvelik a csigákat, de a kivétel itt is erősíti a szabályt.

Ahol nem lehetséges a kacsatartás, ott a Phasmarhabditis hermaphrodita nevű fonálférget érdemes beszerezni, szintén tökéletes megoldás. Ugyancsak eredményes lehet, ha maradásra bírunk egynémely sündisznót, bár a csigaszaporulattal csak néhány népesebb süncsalád birkózik meg sikerrel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése