kertmanufaktúra

2021. augusztus 24., kedd

Humán érdeklődés

Misztikum: a reáliák világa
(https://www.atlasobscura.com/)


(Részlet Az ügyfélnek mindig igaza van című fejezetből)


Mindig is humán érdeklődésű voltam.

Ezt mondta a megrendelő, lassan, érthetően, már-már kimérten, hogy a kerttervező is megértse.

Az ügyfél éppen másodjára telefonozta fel kertjének tervezőjét, hogy fontos részleteket egyeztessen vele. Az első fontos részlet annak tisztázása volt, miért van a költségbecslésben két, egymás melletti oszlop.

Tulajdonképpen hamar sikerült tisztázni, hogy az egyik oszlopot az egyszerűség kedvéért nevezhetnénk Tólnak, a másikat pedig Ignek, szóval, hogy a várható költség e két érték közé esik. Remek, mondta az ügyfél, még hozzá is tette, hogy ez korrekt dolog, és kilátásba helyezte: áttekinti a dokumentumot, aztán másnap visszatelefonoz.

Másnap tehát.
Van ez a gyepszőnyeg az anyagköltségek között, s hogy ő inkább ezt nem kéri, s ha nem kéri, akkor ez hogy, mennyibe kerülne. A megfejtés nem volt egy ördöglakat, imígyen szólt: akkor a végösszegből levonjuk a gyepszőnyeg árát. Annyiba.

Ez volt az a drámai pont, amikor az ügyfél lassan, érthetően belemondta Bell úr találmányába, hogy ő bizony mindig is humán érdeklődésű volt. És emiatt ez a kivonás, ez úgy nem végrehajtható, hogy a kerttervező közli az elvégzendő feladatot, ő meg nagy hirtelen kivon két számot egymásból, a dolog ennél bonyolultabb, közölte. És a nagyobb nyomaték kedvéért hozzátette: sokkal.

- Nem…, ez nem olyan, hogy telefonon nekiessünk – fejtegette – jöjjön el személyesen, aztán majd nálunk kivonjuk.

Az ember már csak olyan, próbál segíteni az ő reménybéli megrendelőjének, helyszínen is persze, de telefonon is akár, hogy bizony egyszerű az, és már mondja is a telefonba az egyik összeget, a nagyobbat, aztán a kisebbet, végül a harmadikat, szintén lassan és érthetően, megspórolandó ezzel a további humán kontra reál összevetéseket.

– Nem, nem, nem – kontráz az ügyfél – értse meg, ezt így nem lehet, le kell ülnünk, át kell beszéljük, ezt a matekot személyesen kell tisztázni!

Bizony elgondolkodik ilyenkor a kerttervező, talán ideje lenne szemmel tartani a történelem tanárokat, hogy a magyartanárokról ne is beszéljünk, mert az évszámaik meg a verseik miatt szegény kivonás még behozhatatlan hátrányba kerül itt nekünk.

Ugyanakkor a személyes találkozók – a humán tanerőknek hála –, egyre nagyobb jelentőséget kapnak. Bonyolult egy ügy, az ember nem szívesen lenne az oktatási kormányzat helyében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése