Scarletta: széleslevelű fürtöshanga

Leucohoe axillaris ’Scarletta’
(https://www.baumschule-horstmann.de/)

 

 

Valóságos átváltozóművész, merthogy levelei őszig zöld színűek, aztán a zöld ragyogó pirosas vörösbe vált át. Örökzöld, úgyhogy őszi színeiben a téli hónapokban is gyönyörködhetünk. Hazai teleinket gond nélkül átvészeli, úgy mínusz huszonhárom-huszonöt fokig nem jön zavarba. Tavasszal aztán a vöröses levelek újra zöld színre váltanak, de ekkor sem maradunk vörös árnyalat nélkül, mert az új hajtások bronzvöröses színűek lesznek.

Kerülhet a kert félárnyékos vagy éppen árnyékos részébe, ültethetjük kissé naposabb helyre is, de a nyolc-tíz órán át tartó tűző napot nem neki találták ki. A teraszon egy méretesebb dézsában is biztosan nevelhető. Fehér, kissé illatos virágai májusban jelennek meg.

Májusi virágzásban
(https://www.hovenier.nl/)

Bátran alakítható, metszhető, de enélkül is szép, tömött formát nevel. Legfeljebb másfél méter magas és legalább ugyanilyen széles lesz, de legtöbbször megelégszik egyméter körüli magassággal, nyíratlan sövény kialakítására is alkalmas tehát.
 
Ültetésekor figyelni kell rá, hogy földje jó vízelvezetésű, humuszban gazdag, és savanyú kémhatású legyen. A rendszeres öntözést meghálálja, ha naposabb kertszakaszra kerül, akkor gondoskodni kell róla, hogy
földje sose száradjon ki. Egy dolgot viszont ki nem állhat, ez a huzatos, szeles fekvés, ilyen helyen nem érdemes próbálkozni vele. Árnyékosabb helyen jól társítható páfrányokkal, törpe babérmeggyel vagy japán kövérkével.

Észak-Amerikából származik, a hazai kertészetekben általában Leucohoe axillaris ’Scarletta’ néven találkozhatunk vele, de árcéduláján gyakran ennek szinonimájaként a Leucohoe ’Zeblid’ nevet találjuk.

És eljő a szárazságtűró növények aranykora

Egy kedves cimbora: a gyapjas tisztesfű

Korábban úgy volt, hogy minden kertben kell legyen néhány évelő, esetleg egynyári, a nem szeretem a vizet csapatból. Mostanra nagyon úgy néz ki, akkor járunk jól, ha a kert kialakításakor a kifejezetten szárazságtűrő növényeket részesítjük előnyben.

A kínálat bőséges ugyan, de a választás minden kétséget kizáróan csak szűkebb körből lehetséges. A szárazságtűrőknek legkevesebb hatórányi tűző napra van szükségük, de szívesen sütkéreznek nyolc, kilenc órán át is a napon. Kerülhetnek egy napsütéses évelőágyásba, az út mellé szegélyként, ültethetők kőfalak, támfalak lágyításához. Közülük jó néhány nevelhető a teraszon vagy az erkélyen is.

A napimádók sztárja minden kétséget kizáróan a levendula, a begyökeresedést követően akkor sem jön zavarba, ha hetekig nélkülöznie kell az öntözővizet. Ugyanez mondható el a cipruskáról és a zsályákról, de jól elvan csapadék és öntözővíz nélkül a nyuszifül is. Külön érdemes a figyelemre a varjúhájak csapata, a tagok mindegyike hetekig, hónapokig bírja öntözés nélkül, közülük választhatunk törpe, négy-öt centiméteres magasságúra növő fajtát, vagy ötven-hetven centiméteres magasságút is.

Remek választás lehet a molyhos madárhúr vagy a pázsitviola, de nem rajonganak a vízért a yukkák sem. A díszfüvek kedvelői nem hagyhatják ki a növényesítésből a csenkeszeket és az árvalányhajat; a magasabb díszfüvek remekül párosíthatók a szintén szárazságtűrő cickafarkkal.

Harsány folt alakítható ki kúpvirágokból, és szintén segítségünkre lehetnek a szamárkenyerek. Hegyi kecske igénytelenségével bír a kutyatej, a Kleopátra tűje, vagy éppen a tárnics is. A felmelegedés ajtót nyithat a kefevirágoknak, a banksiáknak, az olajfáknak és az agavéknak, utóbbiak közül azonban csak néhány fajta viseli el a mínusz 15-17 foknál hidegebb telet, a többieket télire védett helyre kell szállítani.

A felmelegedés miatt reneszánszukat élik majd az árnyékos kertrészek is, úgyhogy az elkövetkező években egyaránt megnő a kereslet a napimádók és az árnyékkedvelők iránt.

Aszályos évek

Aszály: volt, van, lesz
(https://www.un-igrac.org/)

Az Úr 1715. esztendejét írtuk, amikor Dillherr von Althan báró, a szolnoki vár parancsnoka azt találta írni VI. Károlynak, hogy „Kéne egy a Tiszát a Dunával öszve kaptsoló ujj hajókázható Tsatorna”.

A gondolatot aztán jó magyar szokás szerint illő alapossággal átgondoltuk, s mindjárt 1947-ben hozzá is láttunk a munkához. Kereken huszonkét kilométernyit haladtunk.

2022 augusztus elsején az agrárminiszter bejelentette, hogy egymillió hektáron – ötmillió hektárnyi termőföldünk van – lett oda a termés. A Kárpát-medence közepén, a Föld bolygó Magyarország nevű helyén, ahol a csillagok különös együttállásának köszönhetően minden lehetőségünk megvolt, hogy virágzó kertmagyarországot építsünk magunknak.

Nem tettük.

Nem építettünk Duna-Tisza csatornát, nem létesítettünk tározókat, nem csináltunk tisztességes vízgazdálkodási terveket, helyette beszántottunk mindent, vigyázó szemünket a nagyüzemi gazdálkodásra szegeztük, ezer tonnaszám szórtuk és szórjuk ki a műtrágyát, és különös hülyéknek, jobb esetben vészmadaras károgóknak tartottunk mindenkit, aki a hét szűk esztendő eljövetelére figyelmeztetett. A szántással és a mélyszántással minden évben tönkretesszük a talajszerkezetet, és hallani sem akarunk arról, hogy gabonaföldjeinket takarónövényekkel vessük be, uram bocsá’, mulcsozzuk vagy komposztáljuk, hogy normális talajélet alakulhasson ki.

Vannak kitűnően dokumentált kísérleteink, miszerint csupán ezzel a megoldással nyolcvan-százhúsz centiméter mélységű, humuszos, megfelelő szerkezetű termőtalaj lenne kialakítható. Dísz- és zöldségeskertjeink ágyásaiban pedig még mindig a növény-szünet-növény típusú megoldásokat részesítjük előnyben. Pedig a lenyírt füvet szét is teríthetnénk a palánták között, ott hagyhatnánk a levágott ágakat és szárakat, az elnyírt virágok magtokjait, teríthetnénk mulcsot vagy komposztot itt is a talajra, ezzel akadályozva meg a termőföld cserepesre száradását.

Ideje lenne végre használni a józan eszünket is.

Már ha van nékünk ilyesmink egyáltalán.

A tölgyfát is szankcionálni kell

Kizárt, hogy induljon
(https://eprimefeed.com/)

Ha orosz.

Kérdés persze, van-e nemzetisége egy tölgyfának.

És politikai szempontból nézvést miféle álláspontot képviselhet egy tölgyfa, konfliktusos helyzetekben semleges marad, vagy a néki tetsző felet támogatja? És képes-e egy tölgy politikai állásfoglalásra 2022-ben, ha egy viharban már tavaly elpusztult?

Mármost nagyon úgy néz ki, a nemlétező fa veszélyes egy szerkezet, legalábbis az Év európai fája verseny szervezői szerint. A testület döntése az első kérdésre is megadta választ: a fa orosz. A legenda szerint 1824-ben a gyermek Ivan Turgenyev ültette el, s hosszú évtizedeken keresztül a Szpasszkoje-Lutovinovo birtok szeretettel ápolt fája volt.

Az orosz író amúgy ezer szállal kötődött a nyugathoz, negyvenöt éves korában búcsút is intett Oroszországnak, és végleg nyugatra költözött. De mert orosz író volt, s fát merészelt ültetni, a 2021-ben elpusztult tölgyet ki kellett zárni a versenyből.

Semmi kétség, ezzel a szimbolikus döntéssel jelentős csapást mértek a teljes orosz politikai elitre, magára az orosz társadalomra, mely döntéstől az Uralon túl átgondolják majd a hogyan tovább kérdéskörét. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a nemzetközi macskaszövetség is a sarkára állt, és minden nemzetközi versenyről eltanácsolta az orosz macskákat, hát nem szívesen lennénk az oroszok helyében.

Ha így megy tovább, jön majd Csajkovszkij, Gorkij, Gogol, Szolzsenyicin, Tolsztoj, Muszorgszkij, Rahmanyinov, aztán a festők, a balettművészek, a karmesterek, a táncosok, a sportolókkal szerencsére már nem kell bíbelődni, őket már az első kanyarban jól megfenyítették. A jogvédő szervezetek pedig mélyen hallgatnak, pedig éppen itt lenne az ideje, hogy szigorú dekrétumokban követeljék az orosz krémtorta, a Pavlova, az orosz pezsgő és az orosz kaviár ellehetetlenítését, nem is beszélve a matrojska figurák pimasz vigyorgásáról a polcokon.

Mégiscsak botrányos, hogy a diszkrimináció már a szankciók világába is betette a lábát.

S ha mindez megvan, csak-csak ki kellene találni, mi legyen az új neve néhány magyarországi településnek is, mert Oroszlány, Oroszi, Oroszló és Orosztony puszta létükben is több mint gyanúsak.

A tervezés nélküli kert mítosza

Pedig jó ötletnek tűnt
(www.facebook.com/ExistingActuality)

(Részlet Az ügyfélnek mindig igaza van című fejezetből)

A tervezés nélküli kert mítosza hosszú-hosszú hónapokra eltűnni látszik, hogy aztán újult erővel bukkanjon elő, meghökkentő mondatokat csalva a reménybeli kerttulajdonosok ajkára, őrületbe kergetve ezzel a kertépítéssel, kerttervezéssel foglalkozó, amúgy galambszelíd lelkeket. A tervezés nélküli kert mítosza nem veszi figyelembe a pénztárca nagyságát, fittyet hány a társadalmi ranglétrára, és nagyon úgy néz ki, öröktől fogva létezőnek tudható be.

A kertre vágyók egy jelentős csoportja már a kapcsolatfelvétel elején kijelenti, hogy néki nem kell terv, csak egy olyan szép kert. Növényekkel, színesekkel, esetleg egy fával. A mítoszhívők persze nem közlik, hogy miféle fára gondoltak, és hogy mily színeket látnának szívesen, s hogy azok a növények alacsonyak legyenek avagy direkt magasba igyekvők, csak annyit mondanak: szép legyen.

Merthogy az a lényege neki.

A szépség.

Elgondolkodik ilyenkor a kerttervező ember, vajon egy bonsai formára nevelt japán törpe tiszafa a maga 5 960 000 forintos árával elég szép-e a megrendelőnek. S ha igen, legyen-e belőle úgy három-négy, persze ízlésesen elrendezve a tercián. S a kerttervező lélek már csak olyan, belébújik időnként a kisördög, meg is említi hát az ügyfélnek, hogy a törpe tiszafa szép is – az a lényege neki! – és igen tisztességes struktúrát ad a kertnek.

Az ilyen megemlítéseket aztán harminc-ötven perces csevegések követik, melyek végén a mítoszhívő megrendelő szembesül a ténnyel, miszerint egy-egy növényből esetenként több száz fajta is létezik, eltérő magassággal, színnel, más-más virágzási idővel és gondozási igénnyel. S ezeket bizony illendő összhangba hozni egymással, mert mégiscsak az lenne a cél, hogy egy esztétikus, jelentős dísz- és használati értékkel bíró kert jöjjön létre. Az ehhez vezető első lépcsőfok pedig egy terv, mérethelyes kiültetési tervrajz növénylistával, tervezői költségbecsléssel, miegymással.

A mítoszhívők között persze jó néhány kertépítő – újabban kertszépítő – vállalkozás is akad, ők nem folytatnak harminc-ötven perces beszélgetéseket, nem terveznek, nem rajzolnak, csak ültetnek, építenek. Ezeket a „kerteket” aztán tisztességesen megtervezzük, újraépítjük, ezzel is – legalább részben – lerombolva a terv nélküli kertek mítoszát.

Negyvenhét perc a telepen

Zavar az erőben
(https://www.facebook.com/Shahram.Design)

(Részlet A kóklerek kora című fejezetből)

 

Van az úgy néha, hogy szürke színű Barabás téglakövet vételeznénk. Ilyenkor az ember elballag az építőanyag kereskedésbe, ahol a pult túloldaláról másodpercek alatt érkezik a válasz: nincs.

Ez a nincs persze nem az ügyintézőé, sokkal inkább a számítógépes rendszeré, már halljuk is a verdiktet: nincs a rendszerben. De a hölgy iziben segítségünkre siet: mennénk már hátra, nézzünk szét a Barabások között, hátha megtetszik egy másik szín is.

Hátramegyünk.

Hátul hegyekben állnak a téglakövek, közöttük diszkréten meghúzódik egy raklapnyi szürke Barabás téglakő. Visszamegyünk tehát, hátha csupán rendszerszintű problémáról van szó. De nem, az irodán megtudjuk, hogy a rendszerrel semmi baj, a gép szerint szürke színű téglakő nincs, így aligha láthattunk effélét.

Nem bonyolódunk bele túlságosan annak taglalásába, miszerint igenis képesek vagyunk felismerni egy raklapnyi szürke téglát, csak udvariasan utalunk rá, hogy azért az a raklap mégiscsak ott van.

A válasz gyors, és rövid: nem lehet ott.

Irány tehát a nem létező raklap, oldalán egy valóságosnak tetsző, vonalkódos papírral, melyet igazunk bizonyítása végett be is mutatunk az irodán. Az irodán egyeztetések kezdődnek. Először a bal oldali kolléganővel, aki szakértő figyelemmel elemzi a cetli tartalmát, ő is belenéz a gépbe, visszaadja a cetlit, a papír átvándorol a jobb oldali kollégához, újabb gépbe nézés és újabb tanácstalanság.

Majd telefonálás kezdődik. Az első hívás nem vezet eredményre, a második igen.

- Azt mondják, biztos rendelésre jöhetett, nem eladó. Válasszanak másikat - kéri.

Hátramenés tehát. És választás. Antracit lesz a nyerő.

Az irodán aztán hamar lehűtik a kedélyeket: antracit sincs.

Labdázgatunk: de van, de nincs. De van, és nincs rajta vonalkódos lap sem. Azért nincs rajta lap, mert nincs is antracit. Nincs benne a rendszerben.

Türelmünk fogytán, ezért előállunk egy javaslattal: tegyünk talán egy közös kirándulást a betontéglákhoz, kiderítendő, van, ami nincs. Erre újabb egyeztetések veszik kezdetét. Először a bal oldali kolléganővel, aki áttekinti a kérdéskört, majd közli, hogy ha nincs, nem lehet eladni. Aztán a jobb oldali kolléga is sorra kerül, aki ismételt telefonálást irányoz elő.

Az első, meglehetősen rövid beszélgetés ezúttal sem kecsegtet megoldással. A második, hosszú percekig tartó diskurzus azonban sikeres: ha van, hát eladható, a rendszerre meg majd ránéznek.

A következő másodperceket alighanem mélylelkű filozófusok élveznék leginkább, s írnának csinos tanulmányokat a korai öröm témaköréből.

- Mennyi kellene belőle? – hangzik a kérdés.
- Kilencven darab.
- Darabot nem lehet vinni, csak négyzetmétert.

Gyors megoldást kínálunk: rendben, visszük négyzetméterben.

Tévedtünk: megoldásunk nem nevezhető gyorsnak. Merthogy a darab és négyzetméter sejtelmes összefüggései újabb egyeztetésekre adnak okot, hiába állunk elő egy három négyzetméteres irányszámmal.

A diskurzus most kivételesen először a jobb oldali kollégával kezdődik, és csak másodjára kerül sorra a balról ülő kolléganő. Kiderül, ő a rutinusabb, prospektusért megy, közli az irányszámot, aztán már csak néhány apróbb számtani művelet, és készülhet is a számla.

A negyvenhét perces.

Tátorján

Tátorján (Crambe tataria)
(https://www.actaplantarum.org/)

Regénybe illő, hogyan és hányféleképpen próbálták elemezni és értelmezni a nevét ennek a már-már elfeledett, de a gasztronómia fellegváraiban újra felfedezett növénynek.

Akadt, aki nevét a tatárokhoz kapcsolja, mások az orkán erejű szelet tartják névadónak. Rácz János remek munkájában, a Növénynevek enciklopédiája című hiánypótló munkájában arról ír, a tatárok alighanem azért kerültek összefüggésbe a tátorjánnal, mert 1583-ban Clusius Carolus botanikus a tátorján nevet tatariára latinosította. Tette ezt azért, mert szerinte a magyarok a tatároktól tanulták meg a növény gyökerének hasznosítási módját. Egyes vélekedések szerint inkább arról van szó, hogy a névadáshoz leginkább a tátog, tátogat igének van köze.

Akárhogy is van, a tátorján évszázadok óta ismert zöldségnövény, gyökérgumóját hosszú évtizedeken át – nyersen vagy főve – rendszeresen fogyasztották. Leginkább kissé édeskés, ugyanakkor csípős íze miatt vált népszerűvé, gyökerét gyakorta főzeléknek készítették el. Ínséges időkben nyersen is fogyasztották.

A csúcsgasztronómia a halványított hajtásait hasznosítja, a folyamat legjobban fekete színű fóliával vagy szalmával történő takarással hajtható végre.

Évelő növény, kedveli a meleg fekvést, nem jön zavarba a tűző napos ágyástól sem, bár a tartós, rekkenő hőséget nem neki találták ki. Vízigénye a közepesnél is kisebb, csak a fiatal növények igényelnek rendszeres öntözést. Kedveli a tápanyagban kifejezetten gazdag, könnyű földet, idősebb korában a komolyabb fagyoknak is fittyet hány. Virágzati szárának magassága elérheti a másfél métert is.

Magyarországon védett növény.