(Részlet Az ügyfélnek mindig igaza van című fejezetből)
Erősen kétséges, hogy történeteink szereplői kapnának-e Oscar- vagy Golden Globe-díjat, esetleg Arany Pálmát, de többfelvonásos alakításuk ráérő szociológusoknak, lélekbúvároknak és kommunikációs szakértőknek valóságos csemege lehet, leginkább a Hogyan ne értsünk szót párunkkal? témakörből. Történetek négy felvonásban.
1. Felvonás
Harmincas éveik vége felé járó férj és feleség, kertjük részleges átalakítását határozták el, cserjék ültetésével, levendulák telepítéséve, a gyepfelület és az ágyások elválasztását betontéglával megoldva. A munka kezdetén szokás szerint utolsó egyeztetés a kertben, változott-e valami a megbeszéltekhez képest, vagy a végső változat lesz a végső változat.
Az lesz, közli a feleség, megbeszélték a férjével, igenis kell a szegély az ágyások leválasztásához. Merthogy a szegély kérdése hosszas fejtörést okozott a családnak, nem lesz-e túl hangsúlyos a betontégla, lapjára kerüljön a földbe vagy élére, piros legyen vagy inkább szürke, vagy mégiscsak piros, s hogy kell-e egyáltalán.
Kell.
Helyére kerülnek a növények, rend van az ágyások körül, következik a szegély.
– Mit csinálnak? – kérdezi a férj, aki aznap először, a szegély hadművelet első üteménél jön ki a házból, szemlét tartani a tercián.
A szegély..., magyarázzuk a gazdának, rátérve ismét a korábban vagy harminckét alkalommal elhangzó tételre, miszerint a fűnyíró kereke majd a betontéglán gördül, feleslegessé téve ezzel a fűnyírást követő aprólékos szegélynyírást.
– De hát abban maradtunk, hogy nem kell! – közli kissé idegesen a férj, nem is érti, miért nem mondta ezt nekünk az asszony. Mindjárt küldi, álljunk már meg addig a munkával.
Megállunk.
A feleség jön és intézkedik. Akkor jó, akkor mégse legyen lerakva az a szegély, a téglák meg kerüljenek ki az utcafrontra, becserélik majd a kereskedésben más hasznosabb cuccra.
Keskeny árok betemetődik, föld visszatömörödik tehát, a betontéglákat pedig kihordjuk az utcafrontra.
– Hú, most mit csinálnak? – érkezik pár perc múlva újból az asszony, hangja kissé ingerült, merthogy összevissza cipelgetjük itt a téglákat, ahelyett, hogy leraknánk őket az ágyás szélébe.
Nagy levegőt vesz ilyenkor az ember, nem értetlenkedik, tudva tudván, hogy az élet nem habostorta.
2. Felvonás
Negyvenes házaspár három gyerekkel, két telek összenyitásával készül a kiemelt díszértékkel bíró kert, termetes fákkal, cserjékkel, örökzöldekkel, vagy nyolcszáz növény elültetésével. A növények közül a három európai ciprus ad okot némi töprengésre, túléli-e majd a telet, darabja százharmincezer forint, mégiscsak meg kell ezt gondolni.
Meggondolják.
Alaposan.
Kétszer, háromszor is, négy hónap alatt jut rá elegendő idő. A családfő végül közli a döntést: jöhetnek a ciprusok! Jönnek, helyükre kerülnek azok is, mediterrán szigetet alkotva más örökzöldekkel a medencetér közelében.
Másnap a feleség szemlét tart a kertben. Szépek a babérmeggyek, az évelőágyások szuperek, a levendula remek, a díszfüvek, óh, be szépek, sikeres szemle tehát. A medence felé kanyarodva azonban szembe jön a három karcsú, gyönyörű ciprus.
– Ez mi?! Ezek mik?! Ki hozta ezeket ide?! – kiabálja bele a napsütéses délelőttbe, a szavak végigvágtatnak a kerten, a méhek és dongók halkabbra fogják a zümmögést.
Kertépítő ilyenkor diszkréten próbálkozik, ciprusok mondja, a terven is ezek voltak, és hát itt van ugye az a családi döntés, amúgy a férje hozta egy szép nagy autóval, együtt a többi hétszázegynéhány cimborával.
– A férjem?! Nem tudtam! Utálom, remélem, hamar kidöglenek! – sziszegi, és sietős léptekkel elhagyja a színpadot.
3. Felvonás
Fiatal házaspár, kertügyben a feleség képviseli a családot. Nagy füves területet álmodtak a gyerekeknek, a kerítés mellé örökzöld sövény kellene, aztán egy sziklakert, pár magaságyás, öntözőrendszer, játszótér, néhány kavicságyás kövirózsákkal gazdagon, készüljön hát a költségbecslés és a terv.
Skiccek, vázlatrajzok, egyeztetések, aztán közbejön a kőművesek elhúzódó kerítésépítése és a tél, a késő nyári költségbecslés viszonylag barátságos összegei a tél végére barátságtalanná válnak.
Drága, mondja a feleség. De miért drága? kérdezi többször is egymás után. Jelentős tétel a kiválasztott örökzöld, kell belőle vagy harminc, a megbeszélt méretben csaknem harmincezer forint. Szeptemberben nagyságrendekkel olcsóbb volt, miért lett most drágább, így újra és újra a kérdés.
A választ leginkább a kertészetek tudják megadni, nem is próbálkozunk részletes magyarázattal, csak általánosságban érintjük a begyűrűző hatásokat és a nemzetközi helyzet fokozódását, hát jó, válasszunk talán kisebb méretet.
Választunk. Újabb költségvetés, újabb egyeztetés, a magaságyás kisebb legyen és máshová kerüljön, és legyen csak az az örökzöld kisebb és kevesebb. Az lett. Elkészül tehát a méret- és színhelyes végleges terv, hozzá a tervezői költségbecslés.
Még mindig drága, különben is, szeptemberben olcsóbb volt, úgyhogy hagyjuk inkább az egészet, nem kell se terv, se kert.
Két nap múlva üzenet érkezik.
A férjtől.
Elnézést kér, azonnal utalni fogja a tervezés díját, írja. Egy sajnálatos félreértés történt náluk, merthogy ő úgy tudta, családja csak egy füves területet szeretne.
4. Felvonás
Ötvenes házaspár, feladat az évekkel korábban megépített kert átalakítása. Termetes örökzöldek kivágása, új ágyások létesítése és egy tipegősor áthelyezése.
A tipegők sorsa központi kérdés, merthogy több évtizednyi idővel ezelőtt a vízvezeték-szerelő mester úgy látta jónak, ha a kerti csapot a járdaként szolgáló tipegősor kellős közepébe helyezi el.
Nem jó, mindig kerülgetni kell, helyezzük át az egész sort, kéri a feleség. A férj viszont rávilágít egy apró részletre, miszerint jön majd az új vizes szaki, aki a kert távolabbi sarkába teszi át a csapot, úgyhogy maradhat a járda a helyén.
Feleség rábólint, férj megnyugodva távozik, ebben maradunk.
Úgy a kertépítés negyedik napja táján, amikor a járda melletti ágyásban is helyükön már az új növények, elterítve a fenyőkéreg, kész a régi lapkövekből újjáépített ágyásszegély, a ház asszonya egy kérdéssel áll elő.
Hogy az a tipegősor, az Isten szerelmére, hogy az akkor nem kerülne végre vagy hatvan centivel odébb?
A kérdésre többféle válasz is létezik, de ebben a lélektanilag fontos pillanatban válasz gyanánt inkább egy kérdés a leginkább helyénvaló.
Kerüljön?
Kerüljön! De mégse jobbra, inkább balra. Az ágyásszegély helyére.
És lőn.
Nagyon úgy néz ki, aznap a kérdéseké a főszerep, mert a késő délután megérkező férj is feltesz egyet.
Az a tipegősor, az miért került arrébb?
