Tiszafa

Tiszafa

2011-ben a Tiszafa (Taxus) az év fája Magyarországon.

Alighanem mindenkinek kedves ismerőse, jellegzetes leveléről és piros magvairól. Nálunk a Bükkben, Ómassa és Lillafüred térségében és a Bakonyban is őshonos, itt, Szentgál mellett van Közép-Európa legnagyobb őstiszafása. Védett növény. Igen jól használható a kertépítészetben, tűri a szárazságot, szépen megél napon és árnyékban is. Telepítésekor nem árt tudni, hogy a magköpeny kivételével minden része mérgező. Ha bölcsődébe vagy óvodába nem is, házi kertbe nyugodtan telepíthető, a nagyobbacska gyerekek amúgy is hamar és könnyen megtanulják az alapvető kerti tudnivalókat.*

Nevének eredetéről parázs nyelvészeti viták folytak, írásban először 1250 táján említették egy oklevélben, Tyzafa alakban. A tiszafáknak, bár a fenyők leszármazottai, nincsenek tobozaik, a magok a virágos hajtásokon fejlődnek. Kétlakiak – ami nem azt jelenti, mint az egyszeri vizsgázónál, tudniillik, hogy két helyen is laknak –, hanem azt, hogy külön-külön egyedeken találhatók a porzós és a termős virágok.

Nem siet, ráérősen növekszik, ideje van bőven, 2-3000 évig él, egyes irodalmi források szerint 5000 éves példányai is akadnak. Nagyon jól tűri a metszést, ha alakfát szeretnénk belőle nevelni, arra is alkalmas.

Napjainkban, amikor valóságos tujaültetési láz tombol az országban, érdemes lenne alaposabban megfontolni a tiszafa telepítését: sövénynek, szoliternek** is kiváló, a hidegebb teleket is jól bírja, ráadásul őshonos növényünk. Van oszlopos, hengeres, keskeny és szélesebb gömb, elterülő és sárgán kihajtó fajtája is.


* Egy kertépítés alkalmával a házigazda kisfia figyelmesen hallgatva a tiszafa történetét, arra volt kíváncsi, miért nem lesznek rosszul a madarak, amikor megeszik a tiszafa magját. Ki tudja, talán a madarak is rosszul lennének tőle, de óvatosan járnak el: a magot emésztés nélkül ürítik, csak a magköpenyt (az arillust) hasznosítják.

** egyedül, önmagában is mutatós, alakja, szépsége így érvényesül a legjobban
-----