kertmanufaktúra

2012. március 13., kedd

Kutya vagy kert? I.

A kutya is elfér
Sokaknak ismerős kérdés. Amire a válasz nem tűnik egyszerűnek. Pedig az. A helyes válasz: és. Kutya és kert.

Persze ez nem csak úgy, magától lesz, ehhez a felek türelmes, kitartó munkájára van szükség. Az elején óráról órára, napról napra. Egy kölyökkutyának lehetetlen elmagyarázni, hogy neki a fűvetéshez gondosan előkészített területen még végigtrappolnia sem szabad, vagy hogy a kerítésen túl, a szomszéd kutyalány nem is olyan vonzó, ha hozzá a zöldségeskerten keresztül vezet az út.

Kutyaügyben a legfontosabb szabályt – megelőzendő a későbbi bosszúságokat – érdemes kőbe vésni: kutyaálló növény nem létezik. Nincs olyan gyep, amelyik megmarad a kerítés mellett rohangáló kutya talpa alatt. Csak a műfű az, amelyiken nem keletkeznek sárga foltocskák, ha lánykutyusunk rendszerint körbepisili a pázsitot. És nincs olyan cserje sem, amelyik epekedve várná a boldog pillanatot, amikor egy könnyed lábemelő gyakorlatot követően a négylábú családtag megjelöli a leveleit. Nem, a növények nincsenek és nem is lesznek kutyásítva, és mindeddig nem sikerült kitalálni azt a zsenge cserjeágat sem, amelyik kibírja egy kutya(kölyök) harapdálásait.

Viszont mindezekre van egy biztos recept a birtokunkban. Az van ráírva: intelligencia. Ilyenje általában a kutyáknak és az embereknek is van, s igaz, ami igaz, sokszor a kutyáknak jut több belőle. Ez az intelligencia egyébként az a valami, ami olyankor mutatkozik meg, amikor a gazda méltóztatik rászólni az ebre, ha az óraszám ugat, mert a szomszéd házban meglebbent a függöny, vagy mert verebek értekeznek a porban fürdés aktuális kérdéseiről a cseresznyefán, vagy a szomszéd macskája manikűrös-pedikűrös foglalkozásba kezdett egy kiszáradt tuskó tetején.

És ez a valami arra is képes, hogy rábírja embertársainkat, vigyenek magukkal zacskót a kutyasétáltatáshoz, mert mégiscsak össze kell(ene) gyűjteni a kutyagumit. De ez a valami akkor is jól jön, ha a szomszéd halkan szóvá teszi, hogy kutyánk miatt nem lehet aludni, s mi ezt képesek vagyunk megérteni, s nem üvöltjük le a szomszédot, és nem küldjük el melegebb éghajlatra, nem mutogatunk neki egyezményes jeleket, amiből legutóbb már a médiasztárrá átlényegülő munkanélküli vájár is villantott egyet a parlamentben.

Tévhit, hogy a kutya nem tanítható meg a legelemibb kerti szabályokra. Egy kiegyensúlyozott, jól szocializált négylábú igenis megérti, hogy ki kell kerülnie az ágyásokat, hogy nem rághat meg mindent, s hogy jobban jár, ha a telekhatárok mellett közlekedik. Saját tapasztalatomból tudom, hogy mindezt egy puli, egy németjuhász és egy rodesiai ridgeback könnyedén megtanulja. Természetesen vannak olyan kutyák, „akik” habitusuk, természetük vagy éppen a túltenyésztés miatt nem alkalmasak, nem képesek az együttélés szabályainak betartására, esetükben csekély vigasz, hogy emögött az esetek túlnyomó többségében azért az ember áll.

Ami biztosan nem működik: a kert egészében szabadon bóklászó kölyökkutya társaságában gyepesíteni, hagymás növényeket telepíteni, palántázni, kerti tavat építeni, öntözőrendszerünk csöveit lefektetni, japán kertet kivitelezni. (Ez utóbbit fenntartani felnőtt kutyus esetén sem egyszerű…) Az éppen kialakítandó kert és a kölyökkutya nem feltétlenül együtt értelmezhető fogalmak. De a kutya és a kert szeretetével együtt még ez a helyzet is megoldható. Ha kutyusunk már kiskamasznak számít – hat-nyolc hónap körüli – szóba jöhet egy elektromos nyakörv, kijelölhetünk szabad és tiltott zónákat kutyánknak egy láthatatlan kerítés segítségével, aminek föld alatti vezetékéhez közeledve egy elektromos impulzus figyelmezteti őkelmét: eddig és ne tovább. Kutyaszakértők egyébként állítják, hogy ugyanezt két, viszonylag egyszerű szóval és némi türelemmel is megtaníthatjuk kutyánknak: nem szabad. És azt hiszem, igazuk van.

Mit tehetünk még?
Készíthetünk magaságyást, ennek határolására használhatunk fát, követ, betont, színezett betont vagy éppen téglát. Telepíthetünk egy számmal nagyobb méretű növényeket, a zöldségeskertnek szintén készíthetünk magaságyást, lekeríthetjük a telek egy részét, de építhetünk tágas kifutót is a kutyának. Jól tesszük például, ha a kerítés mellett legalább 70-80 centiméter széles, növénymentes szabad sávot hagyunk, a kutyák többsége ugyanis leginkább itt szereti teljesíteni a génjeiben rögzült őrjárati feladatokat. Az sem árt, ha némi önfegyelem segítségével kölyökkutyát csak a kert kialakítását követő második évben vásárolunk.

A legtöbbet azonban alighanem akkor tehetünk, ha elfogadjuk, hogy ami nekünk, embereknek esztétikai örömöt, megóvandó szépséget jelent, az kutyánk számára egyáltalán nem fontos, hogy nem szépsége miatt nem rágja meg legszebb növényünket, hanem mert a gazda megtiltotta. A kutya elsősorban kutya, s ha neki olyanja van, hogy elássa a velőscsontot, hát nem lesz tekintettel a nagy műgonddal elhelyezett tulipánjainkra, s ha egy meleg nyári délutánon a ribizlibokor aljában esik a legjobb pihenés, háttámlaként vagy párnaként bizony még egy jól nevelt eb is a bokrot fogja választani. Nem azért, mert gonosz, hanem azért, mert ez neki így természetes.

És ne legyünk igazságtalanok: van néhány eset, amikor nem árt kimondanunk, hogy bizonyos kerttípusok vagy kertkialakítások csak bizonyos fajta kutyák jelenlétét feltételezhetik. Ilyenkor célszerű a szóba jöhetők közül választanunk. Ezzel egyszerre hárman is jobban járnak: a kert, a kutya és a gazda.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...