Zöldségágyás: magasan jobb

A tökéletes elhelyezéshez is csak egy jó ötlet kell
(Landscape)

Vagy legalábbis magasabban, mint ahogy azt általában megszoktuk. De miért is kellenének nekünk magasabb zöldségágyások? Több okból. Akár lehet az első helyen az is, hogy a pár órás zöldségeskedést követően a kertből befelé jövet nyugodt szívvel elmondhassuk: egyenes derékkal jöttem, onnan, hol nőnek a répák. Nagy dolog ez kérem, még ha így, számítógép előtt ülve könnyed műfajnak is tűnik.

Néhány félórácska ugyanis guggolva a sorok között, hajlongva a saláták, répák, retkek és babok fölött finoman szólva sem szerepel még a legelszántabb kertész vágyálmai között sem. Egy magaságyással viszont mindezt elkerülhetjük, ráadásul dekoratív elemmel gazdagíthatjuk kertünket.

A megszokott, hagyományos módszer
(Eccosistemas)

Aztán a szempontok közé bekerülhet a terméshozam. Ha egy hagyományos zöldségeskertben a hozamot x-nek vesszük, akkor ezt egy magaságyásban nyugodtan jelölhetjük 4x-szel, már ha kedvünk van matematikai ügyletekbe bonyolódnunk. Ha nincs, akkor egyszerűen rögzítsük a tényt: egy magaságyásban úgy négyszer annyi zöldséget termelhetünk meg magunknak.


Mindehhez persze vízre (is) szükség van. A hagyományos, soronkénti kiskerti zöldségtermesztésben rettegve gondolunk a langymeleg késő délutánokra, amikor vödörszám cipeljük a vizet, hogy azt gondosan kimérve a legkülönfélébb szerszámokat bevetve adagoljuk paprikáink, tökjeink, babjaink és cukkinieink tövébe. Lehet, hogy slagunk van, és nagy ügyesen azzal végzünk kígyózó mozdulatokat esténként vagy hajnalonként, de bármelyik metódust is választjuk, öntöznünk kell rendületlenül. Egy magaságyásnál viszont jóval kevesebbszer kell ugyanezt megtennünk, s ez a pénztárcakímélő módszer igen hasznos tud lenni manapság.

Ásás. Nagyszerű dolog. Ennél már csak az a nagyszerűbb, ha nem kell ásnunk. Ha szert teszünk egy jópofa magaságyásra, az ásást iziben elfelejthetjük, területünk megelégszik azzal is, ha őszönként ásóvillával átforgatjuk a talajt.

Magaságyásban: közelebb egymáshoz

Látvány. Blogíró ezen a ponton kénytelen bevallani, hogy a rendezett sorokhoz szokott hazai kiskertész szemek számára ez a magaságyás legkényesebb pontja. Itt ugyanis nincs rend, sőt, ha lehet azt mondani, első ránézésre leginkább a káosz juthat egy pedáns kertészember eszébe.

Merthogy itt nincsenek ágyások, az ágyások között nincsenek utak, ilyenformán igazi sorok sincsenek, csak növények mindenütt. Leginkább úgy, hogy a levelük összeborul – ez a hagyományos ültetéshez képest kisebb távolságokat és némi lazaságot követel meg a földművelőtől –, a talajból pedig gyakorlatilag semmi sem látszik. Ebből egy újabb előnyre is következtethetünk: jó esélyünk van rá, hogy kerti kiskapánk élét benövi a rozsda, merthogy egy valamirevaló magaságyásban nemigen kell kapálni.

Keskenyre is építhetjük. A szélére akár ülni is lehet.
(Eccosistemas)

Az akár rendetlenségnek is tűnő bájos összevisszaság abból is fakad, hogy a palántákat egyeléskor leginkább oda tesszük, ahol hely van. Üres hely pedig mindig más és más sorban keletkezik, úgyhogy egy efféle ágyásban néha összevissza nő minden. Ez az összevisszaság – de a gondos helykihasználás jobb szó minderre – azonban jó szomszédválasztással jót tesz a növényeknek.


Ha úgy döntünk, hogy síkra szállunk saját magaságyásunkért, először is egy halom komposztra, és/vagy érett szarvasmarha-, esetleg birkatrágyára lesz szükségünk, aztán némi termőföldre, nagy adag elszántságra, egy éles ásóra, lapátra, talicskára és némi szabadidőre. Merthogy a magaságyás nem alakul ki magától, alapos munkát követel.

A magasságot mi döntjük el
(Landscape)

Először is el kell döntenünk, hogy az ágyásban milyen magasra emeljük fel a földet. E magasságot alapul véve ki kell számítanunk, mennyi építőanyagra lesz szükségünk. Ez lehet bontott tégla, fonott fűzfakerítés, dísztégla, vasúti talpfa, rönkfa vagy fadeszka. Aztán szükség lesz még cölöpökre vagy hasábokra, amikhez az oldalfalakat rögzíteni tudjuk, talajfúróra, szögre, fúrógépre, csavarhúzóra, geotextíliára, lenolajra és valamilyen megbízható favédő szerre. Ez utóbbival a földe kerülő cölöpöket kell lekennünk, de álljunk ellent a kísértésnek, és a vízszintes felüket hagyjuk szabadon. Ha azt is bekátrányozzuk, a csapadékvíz nem tud távozni a fából, és rövid idő alatt búcsút mondhatunk a faanyagunknak.

A kiszemelt földdarabot illik legalább egy ásónyom mélységben nemcsak fel-, hanem kiásni. Az aljára egy réteg komposzt vagy érett trágya kerül, erre egy réteg föld, aztán egy újabb adag komposzt vagy trágya, s így megy egészen addig, amíg már csak úgy harminc centiméternyi hiányzik a ágyás végleges magasságáig. Erre az utolsó „emeletre” csak termőföld kerül.

Ha magaságyásunkat deszkából készítjük, a faanyag föld felőli oldalát le kell kezelnünk valamilyen favédő- vagy kátrány alapú szerrel. A külső oldalait festhetjük, lakkozhatjuk, bevonhatjuk lenolajjal, kinek melyik változat tetszik jobban. Amúgy a faanyag külső felületein ez a festegetés évente visszatérő feladatunk lesz. Az ágyás köré pedig téglából, kavicsból, illetve a kert stílusához, hangulatához leginkább illő építőanyagból járdát építhetünk. A magaságyásban felhalmozott föld idővel megrokkan, pótlására érett komposzttal kevert, jó minőségű földet használjunk.


Fotók
www.facebook.com/pages/Landscape/24169642783
www.facebook.com/pages/Ecossistemas-Gardens-Centers/145156075528002