Birsalma, birskörte

Vagy mindkettő. Merthogy néha még a legjobb családból származó birs is képes az egyik esztendőben alma, a másikban körte alakú termést hozni. Amúgy a nagykönyvben az van írva, hogy egy birs vagy alma vagy körte legyen, de hát a legtöbb birs nem olvassa a rájuk vonatkozó fejezeteket a nagykönyvekben. Amúgy 1395 tájáról származik az első írásos feljegyzés róla, s rögtön mindkét változatról olvashatunk, az alma és a körte alakúról is.

Miután kezdésként így kibeszéltem őkelmét, álljon itt egy rövid – és nem teljes – felsorolás a birs felettébb előnyös tulajdonságairól. Fogyaszthatjuk sütve, készíthetünk belőle levest vagy kompótot, ehetjük a legkülönfélébb sültekhez – az első helyek egyikén bizonnyal a liba vagy a kacsa áll, nyomukban ott liheg a malac, a bárány és a pacal –, levesként szintén kiváló, de ha kedvünk úgy tartja, ivólevet és kandírozott gyümölcsöt is gyárthatunk belőle.

Ha ennél is több célra szeretnénk használni, hát főzhetünk belőle lekvárt, dzsemet vagy befőttet, beletehetjük a párlatokba éppúgy, mint a savanyításra szánt káposztába, szilveszterre süthetünk belőle szeleteket, amikhez mézes diót vagy mandulát ropogtathatunk.

Ha semmi ilyesmit nem szándékozunk csinálni, akkor feltehetjük a szekrény tetejére, telt formája, mély sárga színe, pompás illata biztosan sikert arat. Amúgy nyersen nem igazán fogyasztható, íze meglehetősen karcos, fanyar, amit gazdag pektintartalma okoz. Ez persze jó hír, mivel szervezetünknek a méregtelenítéshez a pektinre igen nagy szüksége van. Ráadásul a birs ismert gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásáról is, úgyhogy nem ártana őt újra felfedezni.

Ha a felfedezésben odáig jutunk, hogy ültetésre szánjuk el magunkat, a fácskát fagyzugos, hideg domboldalakra ne telepítsük, mivel a birs a meleget szereti. A kertészetekben érdemes a következő fajtákra vadásznunk: Konstantinápolyi, Bereczky, Mezőtúri, Angersi, Champion. Az viszont nem gond, ha talajunk az átlagosnál nedvesebb vagy éppen meszesebb. Sok gondunk nem lesz a birssel, óvatos egy szerkezet, ügyesen kivárja például a májusi fagyokat, csak azok után virágzik. Gyerekkorában kell kitalálnunk, milyen koronát szánunk birsfánknak, mert a felnőtt fákat már nem tanácsos metszegetni.

A birsszüret fajtától függően kezdődhet szeptemberben vagy októberben, és az sem ritka, hogy december elején is a birs szedésével vagyunk elfoglalva. Alacsony hőmérsékleten károsodás nélkül hónapokig is eltartható, miután birsünk úgy van kitalálva, hogy gyümölcse utóérő legyen, vagyis a szedés után néhány hetes pihenő kell neki ahhoz, hogy érett, kiváló zamatú gyümölcsünk legyen.

A múmia bosszúja

A mi múmiánk csendes, türelmesen fajta. Heteken át csak üldögél az ágon, nem zavarja sem eső, sem napsütés, ilyen réveteg, szinte szemlélődő típus. Amúgy egy lélektanilag fontos pillanatra vár: a faképnél történő hagyásra. Amikor a gazda otthagyja őt ősszel a fa tetején. Vagy a fa alatt. Merthogy múmiánk szívesen időzik a fűben, a bokrok alatt is.

Az igazság az, hogy múmiánk eredetileg nem született múmiának, csakhogy időközben a fát megtámadta a Monilinia laxa, vagy a Monilinia fructigena. Ennek a szépnevű szörnyetegnek meg olyanja van, hogy kórokozói a gyümölcsmúmiákban méltóztatnak áttelelni, hogy aztán tavasszal nekiálljanak megtámadni a virágokat, az ágvégeket vagy a terméseket, és újra minden kezdődjön elölről. A virágok egyébként már bimbós állapotban képesek megfertőződni, ez aztán ha nem is pillanatok, de hetek alatt átterjed a hajtásokra is. A forgatókönyv ilyenkor a következő menetrend szerint alakul: az ígéretesnek mutatkozó rügyek hervataggá válnak, a virágok elpusztulnak, aztán ugyanez történik a hajtásokkal, őket a termőgallyak követik, hogy végül a gyümölcsök is rothadásnak induljanak. Esős, hűvös időjárás esetén a folyamat gyorsabb, és a pusztulást a legkülönfélébb sebek is segíthetik, akár a ráérő rovarok erőteljes harapásai, vagy egy komolyabb jégeső okozta sérülések.

Ha már a sebeknél tartunk, nem árt megjegyezni, hogy a fertőzés gyümölcsrothasztó formája szinte csak a sebeken keresztül okoz károkat, a termés felszínén szép koncentrikus körök jelennek meg, barna, penészes foltok kíséretében, aztán a gyümölcs vagy lehullik, vagy múmiává alakul. Ha ez megtörténik, és a gondatlan gazda nem gyűjti össze a múmiákat, bizton számíthat a múmia bosszújára: az áttelelő gombafonalak tavasszal kiadják a parancsot a konídiumok kialakulására, és máris készen van egy szép tavaszi fertőzés.

A gyümölcsmúmiákat tehát aprólékos munkával le kell szednünk a fáról, aztán guggulóállásba ereszkedve, körbe kell járnunk a fa alját, és onnan is fel kell szednünk az összes mumifikálódott gyümölcsöt. Az sem árt, ha arra is szánunk időt, hogy drótkefével alaposan megtisztítsuk a kérget nemcsak a törzsön, hanem a vastagabb ágakon is. A tökéletes védelem érdekében néhány szakértő rezes vagy kénes lemosó permetezést is ajánl szintén még ősszel, amit aztán télen szinte kötelező jelleggel meg kell ismételni, hogy megakadályozzuk a gomba áttelelését.

Az sem árt, ha a múmiák begyűjtése némi metszéssel is párosul, ilyenkor az elszáradt hajtásokat kell levágnunk legalább 10-15 centiméteres darabot az egészséges vagy annak látszó fás részekből is eltávolítva.
Permeteznünk pedig majd tavasszal, a rügyfakadás és a virágzás közötti időszakban kell, de az sem kizárt, hogy hátunkra kell vennünk a permetezőgépet akkor is, amikor már virágba borultak a fák.

Kérdés tehát, mit csináljunk most, amikor ég nyílnak a völgyben a kerti virágok, az összegyűjtött múmiákkal és a levágott ágdarabokkal?

Vegyük kölcsön az amúgy szerencsére nem bevált mozgalmi elképzelést – a múltat végképp eltörölni –, és törekedjünk a totális megsemmisítésre. Mondjuk égessünk el mindent, ez a legbiztosabb megoldás. (Egyébként ugyanígy kell eljárnunk a molyok által fertőzött, sérült gyümölcsökkel, levelekkel is, ezekből ugyanis előszeretettel bújnak ki a kártevők, hogy biztosra menve tönkretegyék a következő évi termést.)

Ha mindezekhez a munkálatokhoz szakértőkre lenne szükségünk, forduljunk bizalommal kertészeti vállalkozásokhoz, a magunk részéről ehhez jó szívvel ajánljuk növénydoktori tudományokkal is felvértezett munkatársainkat.

Mézga, de nem Géza

Vagyis macskaméz.
Hogy mi köze ennek a ragadós, nehezen folyó növényi gyantának a macskák mézéhez, ez alighanem örök időkig rejtély marad. Az viszont szinte biztos, hogyha kertünkben csonthéjas gyümölcsfa – meggy, cseresznye vagy barack – van, találunk rajtuk mézgát. A fák valószínűleg védekezésképp termelik a macskamézet, arra nézvést pedig, hogy mi váltja ki a gyantaképződést, többféle elmélet létezik.

Az egyik szerint leginkább gombás fertőzés lehet az ok, monília, vagy más, levélkárosodást okozó fertőzés. Oka lehet, ha gyümölcsfáink túl sok nitrogént kapnak, de lehet attól is, hogy magas a talaj mésztartalma. Vagy alacsony a talaj mésztartalma. Lehet macskaméz a fán azért, mert magasan áll a talajvíz. Vagy mert túl sokáig tartottak a tél végi fagyok, sőt, nem is tél végiek, hanem tavasziak voltak. Mézgás lehet egy fa, ha nem volt tiszta a metszőollónk. Mézgás lehet, ha tiszta volt a metszőollónk, de túl sok ágat vágtunk le a fáról. Végül mézgás lehet, ha ezt a túl sok ágat nem tiszta ollóval vágtuk le a fáról. Aztán kialakíthatják rovarkártevők, vegyük példának okáért a farontó hernyót.

Akárhogy is van: a mézgásodás az okozat, a tünet, nekünk tehát itt is illene az okot megszüntetnünk. Miután azonban ezt csak nagy általánosságban tudjuk meghatározni – mondjuk nem járunk messze az igazságtól, ha a fene tudja összetételű rövid mondatot használjuk –, mézga ügyben néhány általános óvintézkedést érdemes megszívlelnünk

Az elszáradt, fertőzött, lehullott leveleket, a gyümölcsmúmiákat szedjük össze, és égessük el. Sebkezelésnél legyünk nagyon gondosak, a metszőollót és az ágvágót rendszeresen fertőtlenítsük. A nagyobb – általában másfél-két centiméter átmérő fölötti – metszési felületeket kenjük be méhviasz tartalmú sebkezelővel.

Természetesen elvégezhetünk néhány tüneti kezelést: a mézgacseppeket szedjük le, az alattuk levő elhalt szövetrészt távolítsuk el tiszta és éles késsel, esetleg drótkefével. Fontos, hogy az egészséges szövetrészig hatoljunk le. Az így keletkező tiszta sebfelületet pedig fertőtlenítésképp dörzsöljük be ecettel, aztán méhviasszal zárjuk le.

Munka közben pedig gondoljunk arra, hogy a magunk részéről mindent megtettünk, de a macskaméz olyan, hogy újra és újra megjelenhet…