Tyúk a forró bádogtetőn

Nagytaréjú, cifratollas, kapirgáló egyedek...
(http://thecity.ie/)

Sőt, tyúkok.
A tyúkok Dublinban vannak fent, a forró bádogtetőn.
Mondjuk az igazság az, hogy amikor felkerültek a tetőre, az már nem is volt annyira forró, és nem is volt annyira szokványos. A betelepítési művelet előtt persze ez is csak egy lapostető volt a sok közül, de…

Egy raklap új élete
(http://www.urbanfarm.ie/)

De a derék dubliniak úgy döntöttek, jobb, ha kihasználják a kihasználatlan helyet a tetőn. Dublinban tehát a városközpont egykor csokoládéüzemként funkcionáló épületének tetején hozzáláttak egy városi farm kialakításához.

S lőn.

Zöldséget termesztenek, növényi hulladékot komposztálnak, halakat tenyésztenek, tyúkokat tartanak, van aquaponia alapon működő rendszerük is, a termékeket pedig a piacon értékesítik.

Vadat Zöldséget és halat...
(http://www.urbanfarm.ie/)

Az aquaponia egyébként némileg leegyszerűsítve nem más, mint mesterséges körülmények között, tartályban nevelt halak által „termelt”, szerves anyagokban gazdag víz felhasználása elsősorban zöldség- és fűszernövények termesztéséhez.

A tálcákban, tartályokban lévő növények növekedéséhez szükséges tápanyagot a halak tartályából érkező víz biztosítja.

A növények jól megélnek  a számukra hasznos tápanyagokat tartalmazó vízből, s miután gyökérzónájuk (és a növények tartásához használatos termesztőközeg) megtisztítja a vizet, az ismét visszakerülhet a halakhoz.

Városi farm Chicagoban
(http://whyfiles.org/)

A városi farmoknak amúgy virágkoruk lészen, Európa és a nagyvilág több zsúfolt nagyvárosában létesültek és létesülnek kertészetek, farmok és farmközösségek, nem ritkán belvárosi épületek lapostetőin.
Ha nem is könyvtárnyi, de terjedelmes szakirodalma van már a városi állattartásnak is.

Modernkori jelenet: tyúk pelenkával
(http://chickensaddlesanddiapers.webs.com/)

Utóbbi néhány lelkes követője a két és négylábú cimborákat nemcsak a kertes házakban, de a lakásokban is tarthatónak gondolja, a csirkéknek és a kacsáknak például már helyes kis pelenkákat is kitaláltak.

Ezek természetesen több színben és méretben rendelhetők az interneten. (Csak most, csak nekünk. Mert megérdemeljük.)

Nem hiszem, hogy belátható időn belül pelenkás tyúkok kotkodálnak a nagyvárosi lakások nappalijaiban, de az bizonyos, hogy az ésszerű keretek között működő városi kertészkedés és állattartás egyre népszerűbb lesz.

Nem azért, mert általa milliós bevételekre lehet szert tenni, inkább azért, mert így van remény rá, hogy azokra az asztalokra is jut némi zöldség, gyümölcs és hús, ahová enélkül aligha kerülhetne.

Városi farm Brooklynban
(www.moresongsaboutfoodandthefuture.wordpress.com)

És ha tyúkok nem is kapirgálnak majd az emeletes házak üres tetőin, paradicsomot, paprikát, salátát, krumplit és fűszernövényeket alighanem egyre több helyen láthatunk majd.

És ebbe az egyre több helybe nem ártana Magyarországot is beleérteni. Merthogy helyünk van bőven, tetőn és házak között egyaránt. Zöldségünk is akad – talán ráérő tyúkokat szintén tudnánk keríteni –, és még segítőkész kertészek is élnek e tájon. Úgyhogy a legújabb táblagyártási hevületben jó lenne látni néhány "Itt hamarosan közösségi kert nyílik!" feliratú holmit. Bár a nemzetközi helyzet közösségi kert ügyben is fokozódni látszik, nagyon úgy néz ki, a Lecsós kert például épp most megy a lecsóba. És nem valami vigasztaló, hogy Virág elvtárs megmondta már jóelőre, milyen is az élet errefelé...

Méhbalzsam

Monarda
(www.waysidegardens.com)

Tudományos nevét Nicolás Bautista Monardes-ról, egy spanyol orvos-botanikusról kapta, aki 1569-ben adta közre jó néhány Amerikában található növény, köztük a méhbalzsam leírását is. Talán ismertebb vörös indiáncsalán néven, azokból az időkből, amikor Észak-Amerikában az indiánok még nem turisztikai látványosságként tartottak előadásokat a rezervátumok kulturális centrumaiban. Akkortájt a Méhbalzsam leginkább gyógynövényként volt ismeretes, leveléből a rézbőrű cimborák ízletes teákat állítottak össze.

A pénzügyek minisztere, Charles Townshend
(www.maryjeanadams.blogspot.com)

Később aztán a telepesek is rákaptak a méhbalzsamra, 1767 után például leginkább csempészáruként beszerezve a teafüveket.

A derék angol pénzügyminiszter, Charles Townshend ugyanis azt látta jónak, ha előáll egy remek kis csomaggal – a pénzügyminiszterek történelmi korokon átívelő vonzódása a csomagokhoz lassan egy szociológia, pszichológiai elemzés tárgya is lehetne –, melynek részeként a teát is megadóztatja.

Miután az angol tea a nagy vízen túl ekkortájt kiesett a pixisből, az ott ideiglenesen állomásozó telepesek a bojkott idején az indiánok méhbalzsamos teáit is elkezdték szürcsölgetni.

A méhbalzsam a tengerentúlon szép karriert futott be nemcsak teák, üdítők és koktélok elengedhetetlen alapanyagaként, de fűszerként is. A méhbalzsam amúgy nálam is szép karriert futott be, ha tehetem, napos évelőágyak növényei közé mindig betervezem.

Izgalmas színek és formák
(www.amothersjournal.com)

Megbízható, hálás évelő – amúgy a Monardák csapatában léteznek egynyáriak is, ilyen például a citromillatú méhbalzsam –, a nyári hónapokban gazdagon virágzik, nevéhez méltóan szorgosan látogatják a méhek és egyéb repülő szerkezetek.

Csodás illata miatt megfontolandó kerti pihenők vagy utak mellé is telepíteni egy-egy foltot belőlük: fűszeres – friss, leginkább citromos, narancsos – illatuk ellenállhatatlan. Egy méter környéki magasságúra nő, és nem igényel extra figyelmet, piros, vörös vagy éppen kékeslilás, élénk virágszíne és formája igazi látványosság.

Egy remek társ: a nyuszifül

Érdemes csoportosan telepíteni, szépségét így mutatja meg leginkább. Napra való, de a szárazságot és a sivatagi körülményeket nem szereti, földjét tehát nem igazán jó betonkeménységűre száradni hagyni, efféle helyekre inkább a kövirózsák ültetését javaslom.

Meghálálja a legalább közepes tápanyag ellátottságú talajt és a rendszeres, de semmiképpen sem az árasztásos vízellátást. Akkor érzi igazán jól magát, ha nem kell bokáig vízben állnia, talaja legyen inkább vízáteresztő.

Cipruskákkal is jól társítható

Elvirágzás után visszavágható, de sokan ezt a lépést kihagyják, miután számukra a prérik világát idézik a szélben bókoló száraz gömbfejek. E kérdésben a Kinek a pap… kezdetű mondás alapján nem érdemes határozott álláspontot elfoglalni.

Ilyen megközelítés alapján történik a késő őszi kerti pücskörészés is: metszőollóval vagy anélkül. Az első esetben üzembiztosan bekövetkezik a méhbalzsam erőteljes visszavágása, míg a második metódus szerint méhbalzsamaink így maradnak télire, hogy a hóeséses napokon fehér sapkával a fejükön álljanak őrséget a téli kertben.

Itt - ültetés után, virágzás előtt - sásliliom,
tollborzfű és menyecskeszem társaságában,
a háttérben hortenzia, a kerítésen
japán lonc igyekszik felfelé

Ha extra adag méhbalzsamra szeretnénk szert tenni, akkor a tőosztás jól bevált módszeréhez folyamodjunk: az idősebb példányokat egy éles ásóval mérettől függően két-három növényre válasszuk szét, majd az így nyert plusz növényeket ültessük el.

A méhbalzsam mellé leginkább az évelő tollborzfüvet, a cickafarkat, a nyuszifület, a cipruskát, a kúpvirágot, a zsályát, a sásliliomot és a menyecskeszemet javaslom, jól kiegészítik egymást, és együtt vidám nyári hangulatot biztosítanak az ágyásban.

És a mai világban ez nem is kevés.

Egy szép fát, mondta Gábor

Kell egy új fa a terciára

Gábor barátom ezt akkor mondta, amikor felhívott telefonon, hogy életének párja egy szép fát látna szívesen a kertben. A kertben, ahol jó néhány szép fa van már, de egy öreg barackfa idén tavasszal megszokott ritmusától eltérően nem hajtott ki, csak álldogált ott csendesen, és így, állva távozott a kertből és Gáborék életéből.

Méltó társat kell neki keresni

Egy új fa kell tehát.
Egy szép fa.

Szép fát találni egy kertbe nagyszerű feladat, bár Gáborék esetén a helyes olvasat alighanem így néz ki: nagyszerű, de nem egyszerű. Nem egyszerű, mert Gáborék kertjének talaja homokos. Olyannyira homokos, hogy ott a túlzófok is kevésnek tűnik, a kertben jó eséllyel lehetne homokbányát nyitni, vagy össznépi várépítést hirdetni a környéken lakóknak.

Egy ilyen tőről metszett homoktalaj egyszerre rendelkezik jó néhány, egyenként is meghökkentő tulajdonsággal. Itt van először is az öntözés.

Egy olyan homoktalajon, mint ami Gáborék kertjében leledzik, az öntözés a legcsekélyebb sikerrel sem kecsegtet, a talaj vízmegtartó képessége nagy jóindulattal is legfeljebb a nullával egyenlő minősítést kaphat. A hektoliterszám kiöntözött víz gyorsan elszivárog, aminek Gáborék és a környék földútjain autózó szomszédok felettébb örülnek, a kertészforma ember öröme viszont már nehezen lenne kitörőnek nevezhető.

Életkép a kerítésen túlról

Aztán itt van a tápanyagtartalom, ami olyan kincs, ami nincs, úgyhogy ilyenformán nitrogénnel és efféle huncutságokkal nem kell foglalkozni. A föld – legyünk megengedőek, és használjuk ezt a fogalmat – tehát a föld hamar kiszárad, már egy langy szellő is képes átrendezni a terepet.

Gáborék kertjében tehát a telepítési munkákat némi ásással, ehhez pár napi hidegélelem és némi Andaxin beszerzésével kell kezdeni. Ha jót akarok  – és miért ne akarnék jót –, kénytelen vagyok azt tanácsolni, hogy ássanak mélyre. Egy normális ültetőgödröt feltételezve legalább kétszer akkora lyuknak kell tátongani a kiszemelt helyen, ez testvérek között is legalább másfél, de az sem gond, ha két köbméteresre sikeredik. Ebbe pedig rétegesen kissé agyagos, érett istállótrágyával kevert termőföldet kell bedolgozni.

Kérdés persze, milyen vastagságot értünk egy rétegen.

Egy rétegen az egyszerűség kedvéért értsünk két, legfeljebb három centiméternél nem vastagabb réteget, amibe tehetnénk tőzeget is, de mert természetbarát nép vagyunk, a tőzeget nem hozom elő. Felemlegetek viszont néhány ásványi őrleményt, az Alginitet vagy a Dudaritot, és diszkréten némi zöldtrágyára is felhívom a háziak figyelmét.

Miután Gáborék kertje legalább ezer négyszögöles, a teljes kert talajának javításához a mennyiséget és a művelethez szánt időt kifejezetten diszkréten adom meg. Eközben – részint kertészéletem megóvása miatt is – időt szakítok rá, hogy emlékeztessem a családfőt a barátság, mint igen fontos érték nagyszerűségére, nem feledkezve meg a felebaráti szeretet és a jámbor türelem fontosságának ecseteléséről sem.

Ilyen előzmények után következhet a szép fa kiválasztása. Ehhez érdemes a meglévő kert növényeit, azok nagyságát, alakját, a telek és a környezet összhangját szemügyre venni, s ezek után kiválasztani a lehetséges jelölteket.

Acer tataricum (Tatár juhar)
(www.missouribotanicalgarden.org)

Acer campestre (Mezei juhar)
(www.biowin.at)

Elaeagnus angustifolia (Keskenylevelű ezüstfa)
(www.servetgarden.com)

Fraxinus ornus ’Mecsek’ (Virágos kőris gömbalakja)
(www.disznovenyek.hu)

Prunus avium (Vadcseresznye)
(www.geograph.org.uk)

Tilia tomentosa (Ezüst hárs)
(www.altiusdirectory.com)

A fákon kívül persze más növényt is ültethetünk homok- vagy homokos talajra, álljon itt önkényes és korántsem teljes válogatás közülük.

Achillea filipendulina

Santolina rosmarinifolia
(www.intersemillas.es)

Prunus tenella
(www.biolib.cz)

Coreopsis grandiflora
(www.orderyourborder.nl)

Yucca sp.
(www.okanaganxeriscape.org)

P. S.
Ha nyertest kellene hirdetnem, nálam ő a befutó:

P. S. 2.0
Gábor még nem döntött

P. S. 3.0, 2013. augusztus 13.
Gábor még nem döntött

Diólevél

Árnyék és gyógyhatás
(www.iccs.edu)

Úgy van az, ha almásderes lovunkat kell átfesteni sötétbarnára, igen jól jön, ha van a kezünk ügyében néhány zsáknyi diólevél. A Tenkes kapitányában Siklósi bácsi szerzett is néhány zsákkal, hogy néhány órás főzöcskézés után cimboráival átszínezze az ezredes lipicai lovát. Persze, ha nincs lovunk, de van diófánk, levelét ráérő időnkben még jó néhány hasznos célra szedegethetjük, száríthatjuk és gyűjtögethetjük.

Úgy tartják, a diólevél sikerrel veszi fel a harcot a baktériumokkal, riasztja a rovarokat és antibiotikumként is megállja a helyét. Régebbi korok javasasszonyai lábizzadás ellen éppúgy javallották, mint szemölcsökre, fekélyre, de használták vértisztító szerként is. A népi gyógyászattal foglalkozók most alighanem összevont szemöldökkel ülnek a monitor előtt, merthogy a népgyógyászati tudomány mai állása szerint mindezekre modern korunkban is kiváló, úgyhogy a múlt időt gyakorlatilag átírhatjuk jelenre.

Én úgy tapasztaltam, hogy levelét júniusban a legjobb szedni, teának fel lehet használni frissen vagy szárítva is. A szárítás sem ördöngös művelet, a leszedett leveleket szellős helyen, egy tálcán vagy pár lécből és szúnyoghálóból elkészített kereten, egymás mellé rakva kell elhelyezni, a folyamat innentől kezdve nem igényel emberi beavatkozást. Ha nagyobb tételben szeretnénk szert tenni diólevélre, négy-ötszörös szorzóval számoljunk, vagyis 4-5 kilogramm friss levélből nyerhetünk egy kilogrammnyi szárított diólevelet.

A szedésnél érdemes figyelni rá, hogy ne egy-egy ágnak essünk neki, és csupaszítsuk le könyörtelenül. Csak kevés többletmunkával jár, de érdemes körbejárni a fát, és a szükséges mennyiséget több helyről begyűjteni. Júniusban a diólevelek még egységes zöld színűek, szerintem ezek a legjobbak a tea elkészítéséhez.

Receptügyben n+1 variáció áll rendelkezésünkre, az általános recept szerint 15-20 gramm levelet kell leforrázni vagy megfőzni bő fél liter vízben, állni hagyni vagy tíz percig, aztán leszűrni, és az így nyert főzetből naponta két-három pohárral elfogyasztani. Teáját ízesíthetjük cukorral, mézzel, de szakértők szerint tökéletes hatás inkább az ízesítés nélküli változattal érhető el. Sokan használják a dió levelét teakeverék alkotórészeként: a teafüvekhez néhány teáskanálnyi szárított vagy egy féltenyérnyi friss diólevelet érdemes hozzáadni. Kedvelt összeállítás a fekete tea szegfűszeggel és diólevéllel.

Ha nem vagyunk gyűjtögető kedvünkben, diófánk alatt egy kényelmes, árnyas kerti padon elmélázhatunk a világ soráról, olvasgathatjuk Hamvas Bélát, Karácsony Benőt, esetleg felidézhetjük, mit írt Weöres Sándor dióügyben.

Koriander

Koriander (Coriandrum sativum)
(www.pharmacywall.com)

Sokan csak mag formájában – ez tulajdonképpen szárított termése – találkoznak a korianderrel, mint savanyúságaink elmaradhatatlan alkatrészével. Bátran kijelenthetem, hogy a növény ennél némiképp izgalmasabb látvány, érdemes a fűszerkertben, a zöldségesben vagy akár az évelőágyában is helyet szorítani neki. Egyike azoknak a növényeknek, amelyeknek minden része fogyasztható.

Átlényegülés
(www.taste.com.au)

A honi gasztronómia kezdődő magára találása jót tett a koriandernek is – így járt egyébként a pálinka, amit örvendetes módon már nem mindenütt dermesztenek fagyosra a hűtőben, és nem bosszantják a kedves vendéget azzal, hogy egy hajtásra szíveskedjen behörpölni –, salátákhoz, mártásokhoz egyre gyakrabban használják. Hogy az íze fenséges-e avagy rettenetes, eldönthetetlen, mindegyik tábornak akadnak szép számmal rajongói. Ellenzői szerint a koriander szaga – ők az illat szót a koriander szövegkörnyezetében sohasem használják – leginkább a poloskát idézi. Rajongói viszont a koriandert kissé citrusos, keserédes íze és pompás illata miatt – itt pedig a szag szó használatára nem találunk példát – világbajnoknak tartják.

Az tény, hogy a koriander neve a poloska szóból eredeztethető, mint ahogy az is biztosra vehető: az egyik legrégibb fűszernövényről van szó. Az ázsiai országokban, a Távol-Keleten vagy Mexikó és Dél-Amerika konyháiban mindennapos szer, ott az egyik legbeváltabb trükk a kész levesek tálalása előtt apróra vagy durvára vágott korianderrel megbolondítani az amúgy is pompás fogást. 

Koriander virágzás: kecses is, fehér is
(www.headshop.si)

Bár a Földközi tenger térségében őshonos, jól bírja a hidegebb klímát is, magjai már 4-5 fokon csírázásnak indulnak, de ha egy reprezentatív közvélemény-kutatást végeznénk körükben, alighanem mindent elsöprő háromharmados aránnyal a legalább 15 fokos meleg lenne a nyerő.

Lágyszárú, egyéves növény, magról könnyen elszaporítja magát. Szereti a napos fekvést, általában arra van szüksége, hogy naponta 8-9 órán át, ha nem is tűző napon, de világos helyen lehessen, ilyenformán a diófa árnyéka nem éppen ideális hely a számára.

Erkélyen is termeszthető

Amúgy meglehetősen igénytelen, nem kiabál folyton vízért, gyakorlatilag mérséklet öntözéssel is beéri, virágzás idején persze meghálálja a némiképp gazdagabb csapadékot. Termesztéséhez elegendő a jó humusztartalmú kerti föld, külön szervestrágyázásra nincs szüksége. Általában március második felében vethető, bár a legújabb divat szerint az időjárás alakulása nincs összhangban a naptárlapokkal, úgyhogy könnyen lehet, e tételben a március szót áprilisra kell javítanunk. Úgy harminc centiméteres sortávolságra vessük, de ha csak néhány növényt szeretnénk állandó, friss fogyasztásra, a magokkal ennél kisebb távolságot vegyünk célba.

Kicsörtethetünk hozzá kezünkben egy ollóval friss leveleket vágni a levesbe, megvárhatjuk a kora nyári heteket, amikor a növény leveleit megszáríthatjuk. Lezárt edényben, üvegben sokáig megőrzi – az A vagy B válasz kiválasztása a blogolvasó döntését igényli – A./ pompás illatát, B. förtelmes poloskaszagát.

Nyerő hármas: tök, gyömbér és koriander
(www.humblecrumble.com)

Ha leveseken túli területekre szeretnénk barangolni, hát hívjuk segítségül a régieket: Egyiptomban vágyfokozóként használták, Kínában a halhatatlansággal hozták szóba, Indiában gyulladások csökkentésére vetették be, a görög és a római korban vértisztításra és a borok ízesítésére is szolgált. S ha már ízesítés, álljon itt egy korántsem teljes lista mindazokról a földi hívságokról, amelyek a hozzáértők szerint egészen más dimenzióba kerülnek, ha korianderrel hozza össze őket jósorsuk: sült húsok, vadító sertéscombok és jóféle kolbászok, bárányhúsok, káposzta, hal, páclevek (babérlevéllel és borssal vegyesen), pástétomok, paradicsomos kaják és curry-s egytálételek.

Köhögés ellen: szirup útifűből

Útifű levél (Plantago major)
(www.commanster.eu)

És fenyőből. És nemcsak köhögés, más felsőlégúti nyavalya ellen is kiváló, hatékony és nem bonyolult elkészíteni. Az elkészítés szezonja amúgy tavasz tájékára esik, ami valljuk meg, manapság már nem jelent olyan egyértelmű időpontot, mint korábban. Általában úgy április és május, de zegernyébb tavaszokon május utolsó harmadáig biztosan várni kell.

Utak mentén, mezőszélén, mindenütt
(www.commanster.eu)

A metódus a következő.
1. Vegyünk egy kényelmes öltözetet és csörtessünk ki a természetbe, ott vigyázó tekintetünk vessük az útifű leveleire és a fenyőfák friss hajtásvégeire.

A természetnek tágabb és szűkebb értelmezése is megengedett, vagyis a saját kiskerttől a közeli erdőig, a parkerdőtől a szomszéd tanyáig terjedő szakaszok éppúgy alkalmasak az alapanyagok begyűjtésére, mint kirándulóhelyek, árokpartok vagy éppen a horgászparadicsomok területrészei.

Döntetlen: egy adag hajtásvég, egy adag útifű levél

2. A kiszemelt zöldekből vételezzünk jó néhány marokkal. A jó néhány marok mint mértékegység természetesen helyettesíthető szatyorral, a mennyiség mérhető dekagrammban, kilogrammban, bármiben, a lényeg az arányokon van. Egy adag útifű levélhez ugyanis egy adag friss fenyő hajtásvég és két adag cukor kell. Kristály.

3. Hazaérve lássunk hozzá a levelek és a hajtások diszkrét mosásához vagy inkább öblítéséhez.

Enyhén, de összetörjük őket

4. Kerítsünk egy méretes lábost vagy fazekat, öntsük bele a leveleket és a hajtásvégeket, majd egy mozsártörővel vagy más, alkalmas célszerszámmal enyhén törjük össze az alapanyagokat. Némi kopácsolás után már hozzá is kezdhetünk a rétegezés precíz és egyszersmind türelemre tanító folyamatához: egy sor útifű, egy sor cukor, egy sor fenyő egy sor cukor és így tovább mindaddig, amíg el nem érjük az edény háromnegyed részét. Ha nem vagyunk az útifű és a fenyő durva elkülönítésének elkötelezett hívei, hát keverjük össze őket, és a rétegezést máris kétszereplős előadássá alakítottuk: egy rész zöld és egy rész cukor, megint egy rész zöld és megint egy rész cukor.

Cukor van az ő tetején

5. Állni hagyjuk. Néha megforgatjuk. Sokáig. Sokáig hagyjuk állni, úgyhogy sokáig is forgatjuk, néha egy hétig vagy nyolc-kilenc napig is, ez idő alatt a masszánk – vagy mink – levet ereszt. Ezen a ponton vegyünk erőt magunkon, mert levünk nem egy kristálytiszta folyadék lesz, sokkal inkább egy átlátszatlan, sűrű – hirtelen felindulásból már-már rondának is nevezhető – szirupot kapunk. Ez némi szöszmöszökkel lesz teli, de ezektől egy sűrűbb teaszűrő segítségével könnyedén megszabadulhatunk.

A második napon

6. A szirupot szűrjük tehát le, töltsük üvegbe, tegyük hűtőszekrénybe, ott hosszú hónapokig (=egy évig is) eláll. Ha elővesz minket a köhögős nyavalya, a szirupból naponta egy-egy evőkanállal (vagy háromszor egy evőkanállal) kell meginni, a hatás garantált.

Útifű szirup:egy kupica egészség

Útifűből egyébként teát is készíthetünk, néhány csésze szintén segít a nyákoldásban, a baktériumok hidegre tételében, a hurutos tünetek enyhítésében és a köhögés csillapításában.

És még egy, ugyancsak fontos tudomány útifű ügyben. Ha megszúrjuk, megvágjuk a kezünket a kertben, kiránduláson, és nincs a kezünk ügyében semmi, amivel a vérzést csillapítani tudnánk, keressünk egy útifű levelet, fonákjával szorítsuk a sebre. Így üzembiztosan, természetes  módon csillapíthatjuk és el is állíthatjuk a kisebb vérzéseket.

Egy nyáron át

Hajnalka: mintha parányi égő világítana

Évelő kúszónövények telepítésénél gyakori kérdés: mennyi idő telik majd el, mire a befuttatandó felületet eltüntetik, beborítják a növények. Legyen bármilyen évelő kúszónk, a válasz nagyjából a nem egyhamar, a néhány szezon, a pár év, illetve ezek hol rövidebb, hol tágabb időt jövendölő társai közül kerülhet ki. Szerencsére azonban feltalálták nekünk az egynyári kúszónövényeket, úgyhogy ha nincs kedvünk néhány szezont várakozással tölteni, az egynyáriakkal gyors, látványos eredményt érhetünk el.

Nyár közepére már nem látni a kerítést
(www.hear.org)

Nem vesztegeti idejét a Hajnalka (Ipomea purpurea), meglehetősen gyorsan nő, meg sem áll három-négy méteres magasságig. Virágai nevéhez méltóan hajnalban kezdenek kinyílni; figyelni kell rá, hogy már a kora reggeli órákban elegendő fényhez jusson. A magvetést biztonságosabbá tehetjük, ha legalább egy éjszakára beáztatjuk a hajnalka magjait.

Útban felfelé

A Szárnyas feketeszem (Thunbergia alata) növekedésben felveszi a versenyt a hajnalkával, ha jó körülményeket – napos fekvés, nem rizsföldeket idéző árasztó öntözés, megfelelő támaszték – biztosítunk számára, akár három méteres magasságot is meghódít.

Júniustól késő őszig virágzik, citromsárga, narancssárga, lila és rózsaszín árnyalatokban kapható.

A magok elvetésével nem érdemes kapkodni, várjuk meg, amíg húsz fok körüli lesz a nappali hőmérséklet. Az elnyílt virágokat lecsíphetjük, ezzel újabb és újabb virágzásra ösztökélhetjük növényeinket.

Nem tűri a pangó vizet
(www.leylant.com)

A meleg Mexikó szülötte a Serleglonc (Cobaea scandens), úgyhogy számára a meleg, napsütéses hely az ideális. Virágai eleinte úgy tűnnek, nem tudják eldönteni, milyen színűek legyenek, fehérrel kevert zölddel kezdik, aztán némi gondolkodás után sötétlilára, bíborra szavaznak. Egész nyáron számíthatunk a serleglonc virágzására, de ehhez napos fekvést kell neki keresnünk és nem szabad túlöntöznünk. A feketeszemnél magasabbra kúszik, ha jókedvében találjuk, akár öt-hat méterre is felkapaszkodik. A vetésnél fokozottan kell ügyelni a pangó vízre, mert magjai túl nedves földben könnyen kirothadhatnak. Segítség lehet, ha a virágföldbe némi homokot vagy perlitet keverünk.

Őszig virágzik a mexikói rózsalepel
(www.plantlust.com)

Jöjjön még egy mexikói cimbora: a Mexikói rózsalepel (Rhodochiton atrosanguineus). Lehet, hogy a hazai labdarúgás iránt rajongó kertészkedőknek nehéz két mexikóit is keblükre ölelni, úgyhogy nekik erősen javallott inkább a növény szépségére és nem származási helyére koncentrálni.

Nevelhetjük dézsában, de kikerülhet a szabadföldbe is, a lényeg, hogy helye napos, széltől védett legyen. A magvetéssel nála is érdemes megvárni, amíg a hőmérő minimum húsz fokot mutat. Nincs oda a víztől tocsogó, mocsaras talajért, úgyhogy vízből inkább többször, de keveset adjunk neki. Késő őszig virágzik, virágai valósággal elborítják a növényt.


Narancssárga, sárga, téglapiros színű, ehető virágok, két-három méteres magasság, napos, esetleg félárnyékos fekvés jellemzi a Sarkanytúkát (Tropaeolum majus). A nagy, már-már fügelevélre hasonlító leveleket növesztő Kanári sarkantyúka (Tropaeolum peregrinum) virágai a kanárimadár tollát idézik. Mindkettő kora nyártól őszig virágzik.

Változatos színek sarkantyúkára hangolva
(www.finegardening.com)

Kanári sakantyúka: ragyogó, élénksárga szín
(www.capitalgardens.co.uk)

Kanárisárga lombsátor
(www.zoonar.de)

Illatos is, s ha kell, kúszik, ha kell, a talajon marad
(www.thompson-morgan.com)

A Szagosbükköny (Lathyrus odoratus) pedig úgy járt, hogy valahogy rajta maradt a szagos jelző, pedig akkor lennénk igazságosak, ha illatos bükkönynek hívnánk. Néha már májusban is virágot hoz, de júniustól biztosan számíthatunk a pillangós virágok megjelenésére.

Vagy négyszáz évvel ezelőtt kezdték el termeszteni, van belőlük jó néhány törpe fajta is. Szereti a gazdagabb talajt, a napos, de nem forró helyet. Nagy melegben érdemes esténként egy kis vízpermettel felfrissíteni őkelmét. Ma már a kertészetekben kaphatók a meleget jobban elviselő szagosbükköny fajták, déli, napsütötte kertrészletbe inkább ezeket érdemes használni.

De választhatunk még a pompás dísztökök közül (Cucurbita pepo var. microcarpa), vethetünk Tűzbabot (Phaseolus coccineus)

A tűzbab dísznövénynek is beillik
(www.thompson-morgan.com)

vagy Trombita iszalagot (Eccremocarpus scaber), mindegyikük megfelel a kiszemelt célra: folyamatos virágzással, gyorsan eltakarják a falat, oszlopot, lábakon álló kocsibeállót vagy éppen kerítést.

A Trombita iszalag Chile, Argentina és Peru tájain honos
(www.muriellesgarden.com)