Kis magyar eltujásodás I.

Nem kert, csak egy sor tuja

Hogy mi az eltujásodás?

Egy speciális kerti kór, egy szemlélet, egy hozzáállás, egy alapállapot, egy elnyújtott jóóóó lessszzzz az-szerű gondolat kiterjedése, egy nem is olyan újkeletű divat vagy mi, jó néhány éve biztosan tartja magát széles e hazában. Ragadós, nem veszélytelen kerti kór ez, könnyen, egyik pillanatról a másikra képes megfertőzni a gyanútlan kerttulajdonost.

Védekezni ellene kifejezetten nehéz, többféle tudománnyal kell ugyanis felvérteznie magát annak, aki harcba száll vele. A fertőzés ugyanakkor száz százalékos bizonyossággal felismerhető. Biztosan elérte azt, akinél elhangzik az eltujásodás típusmondata: „csak néhány tuját szeretnék a kerítés mellé”. És a mondatot sajnos sok esetben tett követi, ilyenkor a kert tulajdonosa a legközelebbi alkalmas (vagy annak látszó) helyen be is szerez néhány tuját, azt lelkesen el is ülteti az ideálisnak megálmodott helyre.

Tudományosan bizonyított tény, hogy az eltujásodás nemcsak a tulajdonoson képes elhatalmasodni, ugyanis gyakran fordul elő, hogy a család vagy a családfő tujasoros ötletét kertépítők váltják valóra.

Nem egy válogatós kór tehát.

Az eltujásodásnak ráadásul mellékhatása is van. Amikor a tulajdonos – vagy az eltujásodás kórokozóját hordozó kertépítő – befejezi az utolsó tuja ültetését is, a kór mellékhatásaként kertet lát maga előtt.

Ezzel szemben az igazság az, hogy néhány tuja a kerítés mellett sohasem lesz kert. Néhány tuja a kerítés mellett csak néhány tuja marad. (Ezt az elmúlt években néhány alkalommal sikeresen tudtuk elfogadtatni pompás tujasort megálmodó reménybeli kerttulajdonosokkal. Legalább ennyien viszont nem értették, mi rossz van egy szép hosszú tujasövényben, és miért írtuk ki a honlapunkra, hogy nem követjük a pillanatnyi divathullámokat, és miért nem vállaljuk néhány tuja elültetését katonás rendben, a kerítés mellé.) És ennél egy kertnek, de egy valamire való kerítésnek is több jár.

Megérdemli például, hogy a ráérősebb téli napokon eltöprengjünk kicsit arról, mire szeretnénk használni a kertünket, mit csinálnánk legszívesebben a tercián. Ha a válaszok között nem szerepel a mediterrán kert, az úszómedence, az úszás, a dél, a napsütés egyike sem, máris távolabb kerültünk a tujáktól. Ha helyettük a „nem szeretném a szomszéd lepukkant fészerét nézegetni óraszám” mondattal találjuk szembe magunkat, akkor sincs semmi okunk, hogy – úgy március vége tájékára – felírjuk naptárunkba: tuját beszerezni. Merthogy a tuja és a sövény nem kéz a kézben járó fogalmak, többtucatnyi jó megoldás létezik akár a belátás megakadályozására, akár a takarásra. Létesíthetünk sövényt virágzó bokrokból, lombhullató vagy örökzöld cserjékből, de felhasználhatunk ehhez lombhullató vagy éppen örökzöld fákat is. A variációk számának a fantázia – és ha ragaszkodni akarunk az igazsághoz, igen, időnként a pénztárca – képes csak határt szabni.

Színek és formák. Összhangban.

Ha bizonytalanok vagyunk, mert az interneten vagy a katalógusokban talált növények fotón nagyon szépek ugyan, de nem tudjuk eldönteni, hogy mutat majd mindez a kertünkben, kérjük kerttervező tanácsát. A kerttervezőt az Úr fényes jókedvében ugyanis direkt azért teremtette, hogy időben szóljon a családnak: a növény, amit fénykép alapján kiválasztottak remek, de néhány év múlva az egész kertet elfoglalja majd. És akkor a család a pihenésre szánt szabadidő minden percét ügyesen kihasználva helyes kis szerszámokkal felszerelkezve írtja majd a terjedő sarjakat. És egy ilyen kerttervező szakértő képes térben is látni, színeket, formákat összhangba hozni, egy jó kerttervező például időben szól a tulajdonosnak, hogy keskeny, hosszú telkét a legremekebb tujasorral is csak még keskenyebbé és még hosszabbá teszi.

Aztán egy kerttervező arra is képes, hogy erre speciálisan kiképzett füleivel kihallja a beszélgetés során a háziak elhangzó mondatai közül például ezt: „mindannyian imádjuk az őszi színeket”. És ha kihallja, akkor már csak egy lépés választja az attól, hogy a háziak elé tárja a meghökkentő valóságot: a tujákból alkotott sövénysor ugyan az idők végeztéig ott strázsálhat a drótkerítés mellett, de azon őszi színekből csak akkor fog megjelenni a rozsdabarna, ha a tuja kipusztul.

És akkor van még néhány apróság: legyenek-e ívek és formák a kertben („legyenek, hogyne, változatos, mozgalmas kertet szeretnénk…” hangzik ilyenkor, de sokszor), milyen színeket szeretne látni a család abban a kertben, milyen színeket nem szeretne ott viszontlátni, melyik évszakban pompázzanak virágzó növények, („minden évszakban, folyamatosan”) mi az elképzelésük télen a kertről és még vagy féltucatnyi hasznos kérdés.

És egy ilyen kérdezz-felelek után még az is kiderülhet, hogy a tujasor nem fog virágba borulni, hogy januártól januárig szép zöld lesz, hogy mozgalmassága és változatossága igen erősen a semmi és a valami között félúton, leginkább a semmi közelében lesz majd mérhető.

És gondos kerttervező ötleteket, kerteket, színeket és hangulatokat mutat a családnak, figyel a házra, a benne élők szokásaira, de mindenekelőtt a gondos kerttervező elmondja, hogy a kerítés melletti tujasor méltatlan ahhoz, amit kertnek nevezünk, még akkor is, ha „a szomszédnak is olyanja van”.

Méltatlan, mert egy kert élettel teli, egy kert maga a mozgalmasság, csupa szín, látvány, méltóság és hangulat, összhang és harmónia. Összhang nemcsak növények, hanem a lakók, a ház és a növények között is, aztán az épített és a természeti környezet között, egy kert felfedezésre váró csoda, egy kert maga a kikapcsolódás, élettér madaraknak, bogaraknak, rovaroknak egyaránt, és egyáltalán: egy kert nem egy hadrendbe állított növényfolyosó.

Ennél a kert és az ember is többet érdemel.

Kis magyar eltujásodás II.
Kis magyar eltujásodás III.