kertmanufaktúra

2012. február 22., szerda

Felkészül március

Idei hó, de már nem sokáig marad
Ma azt mondta Reisz András kora délután a rádióban, hogy a hétvégére kora tavaszi időjárás várható. Ha Reisz András nem szólt volna minderről semmit sem ma kora délután a rádióban, akkor ezt a madarak énekéből is tudni lehetne. Merthogy ma a madarak „úgy” énekeltek. Úgy, ahogy télvégi napok közeledtekor szoktak, amikor már lassan olvad a hó, és tudják, hogy a kertek alatt készülődik a tavasz.

Ez jó.
Ez azért jó, mert kertkedvelő ember így február végére kezd hasonlatossá válni a ketrecbe zárt oroszlánhoz, kertkedvelő ember ugyanis február végén már mondjuk ki bátran: alig bír magával, és a kertbe vágyik. Ezt a madarak és Reisz András szíves közlése apropóján nyugodtan megtehetjük, de azért nem árt némi elővigyázatosság.

Példának okáért itt van mindjárt a gyep. Az a szép zöld gyep. Amin ugyan lehet, hogy szemmel láthatóan elolvadt a hó, de ez még nem ok arra, hogy keresztül-kasul mászkáljunk rajta. A talaj vékony felső rétege ugyanis meglehetősen sok vizet tartalmaz, a kissé mélyebb részek viszont még fagyosak de legalábbis tömörek lehetnek. A két talajréteg pedig hajlamos úgy viselkedni, mint a kezdő síelő, amikor ide-oda csúszik a lábán a léc: a nedves, puha, ázott, még ki nem száradt réteg könnyen elcsúszik az alatta lévő keményebb talajon. S ez bizony nem egy esetben nemcsak esztétikai hibákat okoz a gyepben.

Úgyhogy amikor a mínusz négy-öt fokot felváltja a plusz 5-10, adjuk ki magunknak a parancsot: fűre lépni még tilos, és ehhez ragaszkodjunk is következetesen. Amikor viszont a gyepesített talajunkon a hóolvadást követő apró tócsák felszáradtak, megszűnt a már lágy és a még fagyott rétegek közötti különbség, előkaphatjuk a gereblyét, és nekiállhatunk a terület rendbetételének. Ennek első, kihagyhatatlan lépése az elszáradt levelek és egyéb növényi hulladékok összegyűjtése. De mindezt kizárólag akkor, ha a gyepterület teljes biztonsággal száraznak mondható. A gyepszellőztetésre vagy a kikopott felületek pótlására február végén még egyáltalán nem kell gondolnunk.

Rendet tenni a kertben egyébként tél végén kötelező feladat. A területet érdemes megtisztítanunk, be kell fejezni a gyümölcsfák metszését – az őszibarackot és a kajszit tilos télen metszeni, de igen helyesen járunk el, ha a cseresznyét és a meggyet is békén hagyjuk télvíz idején –, gondoskodnunk kell majd kellő mennyiségű szerves anyag, komposzt kijuttatásáról, és meg kell metszenünk a cserjéket is, szóval akad majd munka bőven.

De most, amikor Reisz András tavaszias napokat jövendöl és különféle madarak a hófoltos gyep fölé magasodó faágakon bűbájos futamokat danolásznak, elegendő megtenni az előkészületeket: használható állapotba hozni a szerszámokat, listát készíteni a tennivalókról, tervezgetni az idei kerti szezont, körbejárni a birtokot – nem a füvön keresztül – felmérni a téli károkat és kicsit még várni a tavaszt.

Talán közelebb van, mint gondolnánk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése