2016. december 24., szombat

Az év madara: a tengelic

Több mint ötezer-négyszáz szavazattal nyert
(www.kfki.hu/elovilag)

A Magyar Madártani Egyesület még 1979-ben indította el az Év madara programsorozatot, hogy ezzel társadalmi méretekben is felhívja a figyelmet a madarakra, életmódjukra, táplálkozási szokásaikra és élőhelyükre. Idén nyáron három versenyző indult a 2017 madara címért, a tengelic több mint ötezer-négyszáz szavazatot kapott, a házi verebet kétezer-hatszáznál többen választották, míg az erdei fülesbagoly csaknem négy és félezer voksot gyűjtött be.

Gyakori vendég a téli etetőnél
(www.petbirds.gr)

A tengelic – leánykori nevén stiglic – rendszeres vendég a téli madáretetőknél, amúgy szívesen ver tanyát a kertek, parkok bokrainak vagy cserjesorainak ágai között. Étlapján kiemelt helye van a magvaknak. Nem válogatós, a gyomnövények magvait éppúgy szívesen fogyasztja, mint a téli eleségként felkínált napraforgó, búza vagy köles magot. Ha ünnepi lakomára vágyik vagy étrend-kiegészítő után nézne, elkapja a bogarakat is. Évente két fészekaljat üzembiztosan felnevel, a tapasztalatok szerint a fészekben általában négy-öt tojást található. Érdekesség, hogy a régebbi időkben a kitartás és a termékenység szimbólumának tartották.

Legalább két fészekalj évente
(www.esacademic.com)

A téli madáretetésnél a tengelic kedvében járhatunk mogyoróval – ebből természetesen csak a sózatlan jöhet szóba – dióval, egy csinos darabka natúr szalonnával, a klasszikus faggyúval és a faágakra tűzött almával. Ez az étrend egyébiránt a madáretetőt látogató többi téli vendégnek is tökéletesen megfelel. A rigók nemzedékeken át emlegetni fogják a háziasszony nevét, ha időnként egy kis főtt rizs is kerül az etetőbe, de a főtt sárga- és fehér répa is a népszerűségi listák élén található.

Pihenő a rozmaringon
(http://www.tujilguero.com/)

Az év madarának lenni amúgy azzal jár, hogy számos szakmai és ismeretterjesztő publikáció jelenik meg 2017-ben a tengelicről, a madártani egyesület egy útmutatót is elkészít majd, ebben a fészkelő tengelicek védelméről kaphatunk hasznos tanácsokat.


2016. december 15., csütörtök

Növénydekoráció karácsonyra

Téli hangulatban: fajdbogyó és párnacserje
A recept: végy két Kúszó fajdbogyót, egy Párnacserjét és egy piros vagy fehér, téglatest, esetleg kör alakú fém virágtartót. Helyezd el őket a kaspóban, és máris kész a karácsonyi, téli virágdísz az ablakpárkányra! Az ültetésre nem lesz gond, mert a portékát csinos kis cserepekben kínálják, a virágtartóba pedig cserepestől kerülhetnek a növények.

Mutatós dísze a téli kertnek
(www.tcpermaculture.com)
A kúszó fajdbogyó – Gaultheria procumbens – nevéhez méltón rizómáival kúszva terjedő törpecserje. Piros termései egész télen át a növényen maradnak, de a biztos terméshez az kell, hogy naposabb, világosabb területrészre kerüljön. Halvány rózsaszín árnyalatú virágait nyáron hozza. Egyébiránt inkább a félárnyékot részesíti előnyben, a szűrt fény ideális számára, a tűző napot nem viseli el. Ha naposabb kertszakaszt választunk számára, akkor a szokásosnál bőségesebb öntözésről gondoskodnunk kell.

Talajtakarónak is kiváló
(www.garden.ie)
Húsz centiméter körüli magasságot ér el, talajtakarásra, cserjék alatti foltok beültetésére különösen alkalmas. Örökzöld, leveleivel és piros bogyóterméseivel garantáltan vidám hangulatot teremt a télen gyakran egyhangúvá váló kertben. Gondozásánál figyelni kell rá, hogy savanyú kémhatású földben érzi jól magát. Az ablakdísznek vásárolt fajdbogyó tavasszal kerülhet ki a kertbe, a kiültetéssel természetesen érdemes megvárni a biztosan fagymentes napokat.

Érdekesség, hogy a fajdbogyó leveleiből készült főzetet sok helyütt gyulladáscsökkentésre és enyhe fájdalomcsillapítóként használják. Termése ehető, de nem különösebben ízletes. Mondjuk ez utóbbiról a szavasok és az őzek alighanem más véleményen vannak, merthogy a fajdbogyó kifejezetten előkelő helyet foglal el téli étlapjukon.

Párnacserje: ezüstös gömbök, hűvös, visszafogott elegancia
(www.gardensonline.com.au)
A párnacserje – Leucophyta brownii, illetve korábbi elnevezés szerint Calocephalus brownii – szintén örökzöld törpecserje, de kissé magasabbra merészkedik, elérheti a negyven-hatvan centiméteres magasságot is. Ausztráliában őshonos, ott másfél méteresre nő. Jól érzi magát a homokos, köves, sziklás, kevésbé gazdag tápanyagú földben. Imádja a tűző napot, nem zavarja a kövekről, kavicságyról visszaverődő száraz meleg sem. Ilyen környezetben nyaranta tisztes mennyiségű sárga vagy sárgásfehér virágot is hoz.

Kaspóban, dézsában is nevelhető
(www.odla.nu)
Fagyérzékenysége miatt azonban a hazai éghajlaton nehéz a kertben megtartani, mínusz öt fok alatt feltétlenül tisztes takarást igényel. Másik lehetséges megoldásként a kertbe eleve cserépbe ültetve kerül, így télire beköltöztethető egy fagymentes, tíz-tizenkét fokos, világos helyre. Télvíz idején csak módjával, általában négy-ötnaponként kell öntözni. Tavasszal pedig, amikor a hőmérséklet üzembiztosan eléri a tizenöt fokot, ismét kikerülhet a kertbe. Ha azt szeretnénk, hogy a gömb forma tömöttebb, teltebb legyen, május vége felé érdemes enyhén visszavágni a hajtásokat.

2016. december 4., vasárnap

Mikulásvirág

Mikulásvirág, ahogy nem ismerjük
(www.verdeblog.com)
Ha december, akkor mikulásvirág. Ez a Nyugat-Mexikó vidékein honos, eredeti élőhelyén három méteresre növő cserje évek óta a téli népszerűségi listák élén tanyázik. Talán mert zöld-piros színben pompázó leveleivel a közelgő karácsony díszeire emlékeztet. Már ha ezt a fajtát vásároljuk, mert a piacgazdaságnak hála, ma már bordó, sárga, lila és rózsaszín színben is hozzá lehet jutni. A tudományos magyarázatok szerint egyébként a klasszikus színben pompázó mikulásvirág zöld levelei a reményt, a pirosak pedig Krisztus vérét jelentik.

Mikulásvirág, ahogy ismerjük
(www.po.flowerscanadagrowers.com)

Amúgy nem könnyű megfelelni az igényeinek, merthogy ki nem állhatja a túlfűtött szobát, megelégszik a legfeljebb tizenöt fokos hőmérséklettel is. Nem szereti a szárazságot sem, a szoba levegőjét tehát nem árt párásítanunk. Ha a Mikulás és a karácsony közötti készülődésben nem a mikulásvirág mindennapjai járnak a fejünkben, és elfeledkezünk az öntözéséről, akkor be kell cipelnünk őt a fürdőszobába, és cserepestől alaposan be kell áztatnunk, belemerítve egy vödör vagy lavór vízbe.

Eredeti élőhelyén három méteresre is nőhet
(www.iowapublicradio.org)

Már, ha mikulásvirágunk megéri ezt az időpontot, merthogy igen gyakran a hazaszállítást követő napokban elpusztul. Teszi ezt azért, mert a virágüzletből kilépve sokként éri a kinti hideg, még akkor is, ha alig száz méteres sétát tesz vele újdonsült tulajdonosa a gépkocsiig. A megoldás tehát egy többrétegű csomagolás, ezt a minőségű virágboltok eladói minden alkalommal fel is ajánlják.

Zöld és piros: ünnepre hangolva
(www.giardinaggio.org)

Néhány további elrettentő tény: utálja a huzatot, ki nem állhatja a sötétebb helyeket, iziben búcsút mondhatunk őkelmének, ha a lakásban gyakori a hőingadozás, kényes az öntözővízre, utóbbiból a mészmenteset kedveli. Februárban aztán összes levelének viszonylag gyorsan búcsút mondhatunk, mondjuk ez utóbbi abszolút helyénvaló, a mikulásvirág ugyanis ezzel jelzi, hogy némi pihenésre van szüksége. A némi szó esetében úgy két hónapot is jelenthet, ez idő alatt az öntözővíz mennyiségét érdemes alaposan csökkenteni. Nem sértődik meg, ha a növényt legalább egyharmadával visszavágjuk. Tejnedve mérgező, úgyhogy ehhez a művelethez biztos, ami biztos alapon kesztyűt kell használni, elkerülendő az allergiás reakciókat. Május tájékán ad újra határozott életjelet magáról, ami azt jelenti, hogy víz- és tápanyagigénye is megnő. Elméletileg május vége felé kikerülhet a kertbe, hogy onnan szeptember közepe körül ismét a lakásba cipeljük.

Van, ahol takarócserjének is használható
(www.giardinaggio.org)

Megpróbáltatásaink azonban ezzel még nem értek véget, merthogy az Euphorbia pulcherrima újravirágzásához naponta tizenöt órányi sötétre van szüksége. Ezt úgy érhetjük el, ha kora délután egy dobozt húzunk a fejére – esetleg sötétzárkára ítéljük a konyhakredencben –, amit jó magaviselet esetén is csak másnap reggel vagyunk hajlandóak eltávolítani. Ha minden igaz, november második felében megjelennek a bimbók és a zöld levelek újra pirosodni kezdenek.

2016. november 25., péntek

Kúpvirág sárgában

Sárga kúpvirág (Echinacea paradoxa)
(www.naturenorth.com)

A kúpvirágok alighanem legismertebb tagja a Bíbor kúpvirág (Echinacea purpurea), a dobogó második helyére pedig joggal tarthat igényt a Fehér virágú kúpvirág (Echinacea purpurea ’Alba’). Mifelénk kevéssé ismert a Sárga kúpvirág (Echinacea paradoxa), pedig május végén, június elején megjelenő, nagy virágaival igazi színfoltja lehet a kertnek.

Díszfüvek közt
(www.krolestworoslin.pl)


És nem kizárólag a préri kerteknek vagy a parasztkertekre hajazó természetközeli kertkialakításoknak, éppúgy helye lehet egy „normál” évelőágyásban, mint egy kavicsborítású kertrészletben lángvirágok, méhbalzsamok vagy éppen díszfüvek között. Ha évelőágyba kerül, érdemes figyelni rá, hogy hatvan-hetven centiméternél aligha lesz alacsonyabb és virágai gyakran túlnövik a méteres magasságot, úgyhogy ne váltsunk neki bérletet az első sorokba.


Évelők közt
(www.gardenia.net)

Száraz, tápanyagban inkább szegély talajt kedvel, földje sohasem lehet túlságosan nedves. Általában szeptember első napjait jelzi a naptár, amikor sárga kúpvirágunk még kitartóan virágzik. Virágzása azért is megkapó, mert az enyhe ívben lehajló sárga szirmok valósággal lebegni látszanak a szélben. Télen a kúpok nyújtanak remek látványt, amikor a dér vagy a porhó belepi őket, ha tehát szeretnénk efféle látványban gyönyörködni, az elvirágzott szárakat ne vágjuk vissza. Télvíz idején biztosan számíthatunk az énekesmadarak kitartó érdeklődésére, magok után kutatva ugyanis szívesen időznek a meghagyott kúpokon.


Méhlegelő sárga kúpvirágokból
(https://damschenlab.zoology.wisc.edu/)

Nevét amúgy e kúp ihlette, merthogy az echinos szó görögföldön sündisznót, esetleg tengeri sünt jelent, melyekhez a kúp – vagyis hivatalos nevén a fészektányér – leginkább hasonlít. Érdemes megpróbálkozni nagyobb foltban ültetni őkelmét, a hatás így még erőteljesebb lesz. (A sárga szín egyébiránt a kúpvirágnál önmagában is meghökkentő, erre utal nevében a paradoxa szó.) S hogy a hatást tovább fokozzuk, választhatunk mellé – szintén nagyobb foltban – bíbor kúpvirágot, ragyogó kékben pompázó szamárkenyeret, cickafarkot.

Télen a kúpok vonzzák az énekesmadarakat
(www.gradinahobby.blogspot.com

Aki szeret tizenkilencre lapot húzni, próbálkozzon meg egy méretesebb terület – legalább száz négyzetméterről beszélhetünk – beültetésével úgy, hogy oda túlnyomó részt sárga kúpvirág kerüljön, a tövek között pedig szinte csak elvétve legyen jelen egy-egy díszfű, árvalányhaj vagy kolibri virág.

Így fest nyár elején
(www.chilternseeds.co.uk)

2016. november 19., szombat

Rózsaszín elefánt

Könnyed ormánymozdulatok rózsaszínben
(www.persicaria.de)
De nem a rózsaszínű kád mellé passzoló – amiből az énekmondó szerint amúgy három kell –, és nem is a belga sörök alkohol fokát jelző piktogram. Hanem a keserűfű rózsaszín elefánt – Persicaria amplexicaulis ’Pink Elephant’ – névre hallgató fajtája. Ebből természetesen akár három is beültethető a kertbe, és az sincs kizárva, hogy épp egy lila erkély alatt verhet majd tanyát.

Bókoló virágfüzéreivel késő őszig díszít
(www.vitrowestland.nl)

Lényeg, hogy olyan helyet válasszunk neki, ahol kedvére nyújtózkodhat, merthogy igencsak szereti kiterjeszteni birodalma határait. Társként tehát olyan növényeket kell mellé telepítenünk, amelyeket kissé agresszív természetével nem üldöz ki végleg a kertből. Kerülhet sziklakert szegélyébe, ültethetjük a kerti tavak mellé, de talajtakaróként is alkalmazhatjuk, kihasználva remek takaróképességét.

Vágott virágként is szóba jöhet
(https://staudemarken.dk/)

Nem nő magasra, 40-45 centiméteres termettel áldotta meg a teremtő. Nincs ellenére, ha a talaj a szokottnál nedvesebb, egyébiránt nincsenek extra igényei. Napos, legfeljebb félárnyékos termőhelyen nyár közepétől egészen októberig virágzik majd. Kerülhet konténerbe is, mi több, vágott virágként szintén megállja a helyét. Ha a tél enyhe – és erre mifelénk mostanság elég jó esély kínálkozik – jókedvében még leveleit sem hullajtja el teljesen. Nevét természetesen az elefántormányra emlékeztető szögben álló virágfüzéreiről kapta.

2016. november 12., szombat

Ánizsillatú izsópfű


Ánizsillatú izsópfű (Agastache foeniculum)
(www.finegardening.com)

Mindent tud, amit az előző blogbejegyzés főszereplője, a narancssárga izsópfű, csakhogy levelinek pompás ánizsillata is van. Észak-, Észak-nyugat Amerikából származik, gyógynövényként azokból az időkből ismert, amikor Amerika még az indiánoké volt.

Jól társítható sárga virágú évelőkkel
(http://agardenforall.com/)
Leveléből teát készíthetünk, de ha kedvünk tartja, virágai is a konyhaasztalra kerülhetnek.

Ott a kulináris élvezetek kedvelői szerint karakteres mellékszereplők a gyümölcssalátákban, illetve bátran használhatók a hús és halételek ízesítésére is.

Látványnak sem utolsó
(www.broadlandsnaturally.org)



Egy méter körüli magasságot ér el, virágzása nyár közepén kezdődik, és jócskán az őszbe nyúlik. Ennek a kék színű virágok kedvelőinél csak a méhek és lepkék örülnek jobban, ők ugyanis a tömeges virágfüzéreket valóságos legelőként használják.

Ha kategorizálni kellene, alighanem a szárazságtűrő növények csoportját jelölhetnénk ki neki, nehezen tűri a pangó vizes, átázott talajt. Enyhe fagyot elvisel ugyan, de jobb, ha télire némi védelmet kap, amúgy gondozásmentesen tartható. Ha dúsabb virágzásra szeretnénk ösztökélni őkelmét, a már elvirágzott szárakat vissza kell vágnunk. Remek színhatás érhető el, ha az ánizsillatú izsópfű mellé sárga virágú évelők – cickafark, kúpvirág, napfényvirág – kerülnek.

2016. november 7., hétfő

Narancssárga izsópfű


Nyár közepétől a fagyokig tartó, folyamatos virágpompa.
A képen az 'Apricot Sprite' fajta látható.
(www.mesarbustes.fr)

Ha nagyon rövid, ugyanakkor találó jellemzést kellene adni róla, azt hiszem az igénytelen és a lenyűgöző szó lenne a legmegfelelőbb. Igénytelen, mert ha napsütötte helyre, normál, kissé száraz talajba kerül, semmiféle probléma nem lesz vele. Egyetlen rendszeres teendőnk akadhat csupán, az elvirágzott szárakat érdemes időről időre visszavágni.

Évelőágyásba, prérikertbe egyaránt remek választás
(www.mesarbustes.fr)
Ez nemcsak izsópfüvünk társasági megjelenésére lesz jó hatással, de a virágzás idejét is meghosszabbítja. Júliustól gyönyörködhetünk valóban lenyűgöző virágfüzéreiben, s ha jókedvében találjuk, a fagyos napokig is díszévé válik az évelőágyásoknak.

De kerülhet az előkertbe is, és biztos helye van az egyre divatosabbá váló prérikertek növényei között is. Szereti a rendszeres öntözést, de a nedves, átázott talajt a legkevésbé sem kedveli. Némi fagyot elvisel, de zegernye idők eljövetele esetén érdemes némi lombbal, vagy szalmával téli védelmet biztosítani számára. Levelei enyhe mentaillatot árasztanak, angol nevének egyik tagja – kolibrimenta – is erre utal. Ami pedig a kolibrit illeti, pazar virágaink látványa minden kétséget kizáróan emlékeztet e törpe repülőművészekre.

Agastache aurantiaca 'Tango'
(www.premierelandscapeinc.blogspot.com)
A narancssárga izsópfű – Agastache aurantiaca – évelő növény, de ha hosszabb időn át szeretnénk a kertben látni őkelmét, érdemes gondoskodni az utánpótlásról, merthogy a teremtő némiképp rövidebbre szabta élete fonalát.

A virágágyásban nincs nagy, széles helyre szüksége, inkább felfelé, mint oldalra igyekszik, legfeljebb 50-60 centiméter körüli magasságúra nő. Ha évelőágyásba kerül, garantáltan jól érzi majd magát zsálya, macskamenta, szurokfű, rozmaring, sudárzsálya vagy éppen örökzöld zabfű társaságában.

2016. július 19., kedd

Padot, széket, szekeret

Kis kút, kerekes kút...
(Fotó: Jánosi Imre)
És kerti bútorokat, kerekes kutat, kézikocsit, virágládát, mozsárágyút, lovaskocsit, hokedlit, virágtartót vagy éppen csillárnak való kocsikereket vasabronccsal. Ezt mind elkészíti Jánosi Árpád aranykezű asztalosmester, ha a megrendelőnek efféle kívánsága van. Mindez nékünk azért érdekes, mert Jánosi úr igent mondott a kérésre, lenne partner vállalkozónk, dolgozna velünk együtt, itt, a Kertmanufaktúránál.

Jut figyelem a részletekre is
(Fotó: Jánosi Imre)
Merthogy gyakran adódik olyan helyzet, amikor a reménybéli kerttulajdonos nekünk szegezi a kérdést: készítenénk-e néki egy egyedi padot, szép, széles kartámasszal, keményfából ha lehet, de úgy, hogy a következő párszáz évben ne kelljen bíbelődni a cseréjével és a javításával. És ilyenkor a reménybeli kerttulajdonos képeket is mutat álmai padjáról, általában lakberendezési újságok fotóját vagy távoli vidékek kertészeti magazinjainak illusztrációját. Néha egy lugas vagy pergola a vágy titokzatos tárgya, szintén keményfából, íves-díszes letörésekkel, amikre aztán buja rózsákat és klemátiszokat kellene felfuttatni.

Pad, széles kartámlával, keményfából

És a párbeszéd nem egyszer úgy folytatódik, hogy már csak azért is kellene a segítség, mert asztalosmestert talált ugyan a reménybéli kerttulajdonos, nem is egyet, de hiába ígérte mindegyik: már másnapra jön, egyiküknek sem akaródzott megérkezni. Úgyhogy ennek a metódusnak a magunk részéről ezennel véget vetettünk, mostantól a gyalui mester munkáit tudjuk ajánlani jó szívvel. Gyalu neve egyébként sokaknak ismerősen csenghet, Bornemissza Gergő a Kolozsvárhoz közeli erdélyi faluból szökteti meg Vicuskát az esküvőjén, Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényében.

Favédelem és pácolás után: szállításra várva
(Fotó: Jánosi Imre)

Jánosi úr tehát hozott anyagból is szívesen dolgozik, nem sértődik meg, ha divatlapok kertészeti mellékletei adnak apropót az asztalhoz, padhoz, pergolához. Mi pedig szívesen dolgozunk a keze alól kikerülő darabokkal, merthogy a méretek és illesztések mindig pontosak, és érdekes, a határidő sem tolja ki magát újra és újra.

Üdvözlet a fedélzeten!

2016. június 24., péntek

Mályvarózsa

Büszkén, magasan
(www.finegardening.com)

Aligha lenne érdemes arról vitát nyitni, vajon a mályvarózsának van-e helye a természetközeli kertekben. Ilyen környezetből ugyanis egyszerűen kihagyhatatlan. Nemcsak feltűnő magassága, de júniustól szeptember végéig nyíló pompás virágai miatt sem hiányozhat. Akár kétméteres magasságot is elérhet, és nála nem kell azon aggódni, hogy a szárak biztonságosan megtartják-e a virágzatot, a mályvarózsa egy kisebb szélviharnak is ellenáll.

Ez kissé mélyebben és meglehetős biztonsággal kapaszkodó gyökerének is köszönhető, emiatt nem lehet őkelmét ide-oda áthelyezgetni a kertben. Magassága miatt egyébként sem kerülhet akárhová: leginkább kerítések elé, házfalak mellé való, vagy az évelőágyások leghátsó sorába. Jól mutat egy évelőkből, alacsonyabb díszfüvekből kialakított előkertben is. Az sem ördögtől való gondolat, ha valaki mályvarózsából szeretne kialakítani egy csinos virágzó növényfalat. Társaságnak érdemes köré szarkalábat, cickafarkot, kúpvirágot, dísznapraforgót, margitvirágot, sarkantyúvirágot vagy éppen pipacsot telepíteni, de csinosan néz ki a közelében egy-egy tollborzfű vagy egy nagyobb bugatölcsér karéj.

Szoliterként is megállja a helyét
(www.holicoffee.com)

A kerti mályvarózsa egynyári, kétnyári – a kétnyáriak csak a második évben hoznak virágot! –, vagy évelő növény. A „mezei” mályvarózsa természeténél fogva kétnyári, nemesített fajtái között viszont találunk egynyáriakat éppúgy, mint évelőket. Az egynyáriak között számos hazai nemesítésű található, a fajták dr. Kováts Zoltán dísznövény-nemesítő munkáját dicsérik.

A tűző nap sem akadály
(www.squakmtnursery.com)

A mályvarózsa imádja a napot, nem kedveli, ha átázott földben kell álldogálnia, úgyhogy az öntözéssel érdemes csínján bánni. Ez persze nem azt jelenti, hogy mályvarózsánkat csak havonta látogatjuk az öntözőkannával, a kifejezetten száraz, hőgutás nyarakon meghálálja a rendszeres vízellátást. A talajjal szemben nincsenek különleges igényei, de szeret tápanyagban gazdag, kissé mélyebben megmunkált földben nevelkedni. Bár gondozása nem ró extra feladatot a gazdára, néha némi permetezésre szükség lehet, ugyanis a mályvarózsát időnként előszeretettel támadja meg a mályvarózsarozsda. A fertőzött növényi részeket érdemes eltávolítani, a rozsda ellen pedig kontakt és felszívódó gombaölő szerek kombinációjával kell harcba szállni, egyéb teendőnk aligha akad. Merthát a napi rutinfeladatok közé mégsem sorolhatjuk azt, amikor gazda és gazdáné a kertben szöszölvén naponta többször is rácsodálkozik a virágzó mályvarózsára.

Sövényként is telepíthető
(www.midwestgardentips.com)

Színkavalkád mélybordótól a krémfehérig
(http://www.edenbrothers.com/)

Kiváló háttérnövény lehet egy évelőágyásban
(www.zauberstaude.de)

Keleten – eredeti élőhelye Kis-Ázsiában van – a mai napig gyógynövényként tartják számon, a virágszirmokból megfázás elleni teát készítenek, a szirmok forrázatát gyulladáscsökkentőként is használják.

2016. június 13., hétfő

Varázslat vörösben


Vörös horgas sás: egy tűzvörös gömb
(www.futuregardens.pl)

Ha egy extravagáns fűfélére vágyunk, a Vörös horgas sás nem hiányozhat a kertünkből. Ez az új-zélandi törpe sás Tűztánc névre keresztelt fajtája – Uncinia rubra 'Firedance'  – élénkvörös színével vonja magára a figyelmet. Harminc-negyven centiméterre nő, de néha-néha jókedvében fél méteresre is megnöveszti magát. Szereti a meleg, napos, némi árnyékot is biztosító fekvést, de a tűző napot is elviseli. Ha ilyen helyre ültetjük, jóval több öntözővizet kell biztosítani számára. Amúgy nem kifejezetten vízigényes szerzet, közepes vízellátást igényel, viszont jó néven veszi, ha földjét sohasem hagyjuk csontszárazra szikkadni. Télen károsodás nélkül elvisel mínusz tizenkét-tizenhárom fokos hideget.

Lenyűgöző színkavalkád
(A képen az Uncinia rubra 'Everflame' fajtája)
(www.kernock.co.uk)

Ültetéskor meghálálja a humuszban gazdag földet, különösebb pátyolgatásra ezen kívül nincs szüksége. Mindössze annyi teendőnk van vele, hogy kora tavasszal, tél végén az elhalt, sérült leveleket le kell vágnunk, mondjuk ezt a műveletet esztétikai okokból év közben is megtehetjük.

Jól társítható más, alacsony termetű díszfüvekkel, beilleszthető az évelőágyás növényei közé, ültethetjük mediterrán kertszakasz szegélynövényeként, de kialakíthatunk belőlük egy önálló, díszkaviccsal borított ágyást is. Ebben az esetben azonban alapos körültekintést igényel a tökéletes hely kiválasztása, a vörös szín ugyanis képes felborítani a kert színharmóniáját erős, mindent felülíró határozottságával.

A kertészetekben a Firedance fajtán kívül leggyakrabban a Everflame és a Belinda's Find fajtával találkozhatunk.

Kaspóban is mutatós
(Uncinia rubra ' Everflame')
(http://www.cowellsgc.co.uk/)

Uncinia rubra 'Belinda's Find'
(www.artsnursery.com)

2016. június 2., csütörtök

A sztárépítész is ideges

(https://www.facebook.com/Shahram.Design)
(Harmadik részlet Az ügyfélnek mindig igaza van című fejezetből)


A sztárépítész azért ideges, mert telefonon merészelték zaklatni őt.

A zaklató két dolgot biztosan nem tudott. Hogy ő zaklató, s hogy a másik sztárépítész lenne. Azt hitte, az építésznek telefonál, akit hónapokkal korábban családi házának tervezésével bízott meg. És hát akkor még nem volt sztár, csak építész. Egy budapesti építész.

Időközben lett sztár. Sztárépítész Budapesten.

Az átlényegülés végeredményét maga a sztárépítész rikácsolta bele a telefonba, amikor családanya úgy hetvenharmadik alkalommal is megcsörgette telefonját. Hetvenkétszer ugyanis építész-sztárépítész nem válaszolt, a telefont fel nem vette, és nem is hívta vissza családanyát. Az üzenetekre sem válaszolt, melyekben családanya arra kérte, lenne már olyan kedves visszahívni őt, merthogy baj van a tervvel.

Pontosabban a bejárati ajtóval és a járdákkal.

A bejárati ajtóval a kőműves mester szerint volt baj, aki – ragaszkodván az abszolút számok szigorú világához – kijelentette: az ajtó a talajszint fölött négy méterre van. (Ott volt.) És ez fura, mondta a mester, mert látja ő itten családanyát nap mint nap jönni-menni az építkezésen, de szárnyat még nem látott rajta, és hát a négy méter, ugye, az négy méter.

Családanya ekkor döntötte el, felhívja az építészt, mondana valamit erről az ajtóról. Meg a járdákról. Merthogy a terven nem voltak járdák. És nem volt terasz. És út, tipegő, ösvény sem sejlett föl, amin a lakóházból el lehetne jutni bárhová is. És a medencéhez sem vezetett semmi.

Családanya abban reménykedett, hogy az építész majd segíteni fog, felskiccel valami rajzocskát, esetleg mond valamit a négyméteres magasság mibenlétéről, és a teraszról is akár. De nem. Csak annyit sikerült megtudnia, hogy immáron egy budapesti sztárépítésszel van dolga, akinek nincs ideje holmi ajtókkal, négy méterekkel és járdákkal szöszölni, és hogy ő, a családanya jól tenné, ha visszafogná magát, mert ez a sok hívás már-már zaklatásnak tűnik. És a sztárépítész igazán nem venné a szívére, ha a zaklatásoknak következménye lenne. Úgyhogy oldják meg, és ne hívogasson, ordította búcsúzásképpen a telefonba.

Az ám, még haragudni sem lehet rá, mert milyen egy világ van már mai napság, ahol idióta ügyfelek hívogathatják a sztárépítészt ész nélkül, hogy nem létező járdákról meg négyméteres magasságban lebegő ajtóikról csacsogjanak.

Az ember esze áll meg, hogy még nincs egy jó törvényi paragrafus, ami védelmet nyújthatna e gátlástalan zaklatók ellen. Pedig az egyre szaporodó sztárépítészek szívesen vennék.

Nagyon szívesen.


-----------------------
A fejezet korábbi darabjai
A nagyvállalkozó ideges
A kisvállalkozó ideges

2016. március 8., kedd

Csíkos pántlikafű

Csíkos pántlikafű: dekoratív, könnyed megjelenés
(http://learn2grow.com/)

A Zebrafűvel ellentétben, pántlikafüvünk levelei hosszanti irányban csíkosak. Ami viszont a csíkok természetrajzát illeti, a dilemma a Phalaris arundinaceae ’Picta’ esetében is hasonló. Ha tetszik, akkor a csíkozás fehér alapon zöld, de éppúgy lehet zöld alapon fehér, megítélés kérdése az egész. Ahogy igen sokáig a zebra esetében is az volt, mígnem a kutatók elő nem álltak egy állítólag tökéletes megoldással, miszerint a zebra fekete alapon fehér csíkos. Úgyhogy, ha kedvünk tartja – ezt az elméletet véve alapul – kijelenthetjük: a csíkos pántlikafű levelei zöld alapon fehér csíkosak.

Csíkos, nádszerű levelekkel hívja fel magára a figyelmet
(http://learn2grow.com/)

Pillanatnyi kedvünktől függetlenül viszont tény, hogy kies-e hazában sok helyütt találkozhatunk őkelmével, leginkább kissé nedves réteken és vízközeli élőhelyek szomszédságában. Persze a kertben a pántlikafű kedvéért nem kell tavat vagy patakon létesítenünk, jól érzi magát egy kissé nedvesebb, de jó vízáteresztő képességű talajon is. Mivel alkalmas vízjelző vagy vízimitátor növénynek, ideális választás lehet egy dézsakert vagy egy falikút közelébe telepíteni.

Rizómákkal terjed, ha nem is olyan agresszíven, mint a terjedő tövű bambuszok, de idővel képes egyre nagyobb és nagyobb területet birtokba venni. Ha nem érzi tökéletesnek az általunk választott élőhelyét, akkor terjedése minimális lesz. Gyökérgáttal amúgy jól kordában tartható, tőosztással könnyen szaporítható is, erre a műveletre nyár közepe után már ne vállalkozzunk.

Félárnyék kedvelők között
(www.sprzedazroslin.pl)

Egy méteresnél ritkábban nő nagyobbra, kerülhet napos és félárnyékos helyre egyaránt. Kiválóan alkalmas nagyobb felületek egyöntetű beültetésére, a talajt jól árnyékolja, gyom aligha marad meg alatta. Telepíthetjük kavicskertbe is, hiszen jól elviseli a szárazabb viszonyokat, és ilyen környezetbe szintén jól beilleszthető, szépen díszlik. Számolhatunk vele rézsűn, kisebb domboldalon, és társíthatjuk félárnyéki kertbe, növényágyásba, például alacsonyabb árnyékliliomok mögé. Bugavirágzatát nyár elején hozza, virágai halvány barna színűek.

Autentikus környezetben
(www.thegardenbarnhouse.com)

Ha azt szeretnénk, hogy egy szezon alatt újból friss hajtásokkal rukkoljon elő, nyár elején érdemes határozottan visszavágni, de e művelet elvégzése nélkül is szép díszévé válik a kertnek. Kártevői, betegségei nincsenek, különösebb gondozást nem igényel. Ha napos kavicskertbe kerül, rendszeres öntözéséről feltétlenül gondoskodnunk kell.

2016. február 23., kedd

Rózsás vagy bablevelű varjúháj

Sedum 'Matrona': imádja a napsütést és a vízáteresztő talajt
(www.gardenia.net)
Merthogy mindkét néven megtalálhatók a kertészetekben, de akad, ahol hibrid varjúháj néven forgalmazzák. Akárhogy is van, ha a növény címkéjén a Sedum ’Matrona’ feliratot találjuk, megleltük, amit kerestünk.

A latin matrona szó eredetileg köztiszteletnek örvendő asszonyt jelöl, a német nyelvterületen viszont a kerek, illetve a nagyon vonzó alak szinonimájaként is használatos. A Sedum ’Matrona’ nemesítője, a Freiburg városában élő Ewald Hügin alighanem mindkét utóbbi változatot szem előtt tartotta, amikor 1991-ben nevet választott varjúhájának.

Húsos, csipkézett szélű levelei önmagában is mutatósak
(https://davisla.wordpress.com/)

Sokan, amikor a varjúhájfélék kerülnek szóba, erős késztetést éreznek, hogy Virág elvtárs örökbecsű mondatával álljanak elő, és nem nyitnak vitát arról, melyik a legszebb varjúháj kerek-e nagyvilágon. Meg kell hagyni, a zöldben és bordós színben játszó húsos levelek, szélükön a bíbor színű csipkékkel valóban lenyűgözőek. Ráadásul a tömegesen nyíló pirosas, rózsaszínes virágok látványa sem utolsó. S ha mindehhez hozzávesszük, hogy matrónánk könnyedén eléri a hatvan centiméteres magasságot, némiképp érthetővé kezd válni a legszebb varjúháj képzeletbeli címe.

Ágyásszegélyként is jól használható
(www.appeltern.nl)

A talaj iránt nincsenek extra igényei, szereti a jó vízelvezetésű, laza szerkezetű földeket. Ha a kertünkben agyagos, kötött a talaj, de szeretnénk varjúhájféléket telepíteni, a földet fel kell javítanunk folyami homokkal, és az sem árt, ha a homokkal jól átforgatott talajba némi apró szemű kavicsot is keverünk.

Nemcsak látványos: virágzáskor vonzza a méheket
(www.plantes-shopping.fr)

Imádja a napot, minimális napfényigénye legalább hat óra naponta. Nem szereti a vízben tocsogó földet, úgyhogy inkább kevesebbszer öntözzük: a száraz, kiszáradó földet jobban tűri. Évelő növény, a teleinket jól viseli, tavasszal általában különösebb gond nélkül újul. Télen némi feladatot azért ad, nem kedveli ugyanis a tövénél felgyülemlő olvadós, latyakos havat. Virágait augusztusban hozza, virágzása sokszor októberig is kitart. Telepíthetjük az ágyásokba szegélynövényként, de bekerülhet más, ősszel virágzó évelők közé is.

Vázában is remek
(www.dobbies.com)

Háziasszonyoknak és háziférfiaknak egyaránt jó hír lehet, hogy vágóvirágnak is kiváló.