Földkupac kell

Bár időnként nagyon úgy néz ki, az időjárás nem látszik követni a naptárlapokat, tél idén is lesz. És hideg is lesz. És vannak növények, akik nem szeretik a hideget, ugyan egy kandalló mellé nem ülnének be a zegernyébb időkben sem, de némi téli védelmet szívesen vesznek.

Közéjük tartozik az egyik legnagyobb kedvenc, a rózsa. A rózsa óvatos becslések szerint is legalább hétezer éve ismert – néhány akkori időből származó pénzérmén már rózsa díszítés található – az írásos adatok tanúsága szerint az időszámítás kezdetén eleink már vadul szemeztek, de az sem képezi vita tárgyát, hogy a rómaiak és a görögök kedvelt elfoglaltsága volt hosszasan bíbelődni velük.

Téli védelem tehát. Ehhez nem kell más, csak némi szabadidő, egy jó kapa, föld, szerves trágya és némi figyelem. Utóbbi azért, hogy a szemzési helyet és a növény szárait ne sértsük meg a kapával. Legjobb, ha 15-20 centiméteres kupacokat képezünk a tő körül, a felhalmozott földhöz gazdagon tehetünk érett szerves trágyát, komposztot vagy porított szarvasmarhatrágyát, ha nem jutunk hozzá máshoz. Ez a földréteg elegendő védelmet biztosít a rózsáknak részint a hideg, részint a kiszáradás ellen. A kupacok egészen március végéig maradhatnak a töveken, de lebontásukat gyakran elegendő áprilisban elvégeznünk. Ha a talajhoz közeli részeken levelek maradtak, ne röstelljük eltávolítani azokat, az ördög ugyanis – ezúttal gombás fertőzés képében – sohasem alszik: a leveleken a kórokozók vidáman áttelelhetnének.

S miközben töltögetünk, kapálgatunk az őszi kertben, szinte bizonyos, hogy eszünkbe jut az ismert mondás: nincsen rózsa tövis nélkül, amikor kapánkat fogó kezünket nagy lendülettel belehúzzuk majd egy-egy tüskébe. Ha pontosak akarunk lenni, és miért nem lennénk azok, a felszisszenést követő másodpercekben iziben át is írhatjuk a mondatot: nincsen rózsa tüske nélkül. Merthogy a rózsánknak nem tövise, sokkal inkább módosult bőrszövete van, ami szúrós tüske képében szokott némi kellemetlenséget okozni.

A módszer persze nemcsak a rózsáknál használható, a téli védelmet igénylő cserjéknél, évelőknél szintén elengedhetetlen őszi feladat.

Munkánkat két- és négylábú barátaink is figyelemmel kísérik, s ha biztonságosnak ítélik a terepet, azonnal megjelennek, hogy a földben megbúvó finom falatok után kutassanak.

Érdemes tehát ilyenkor egy fényképezőgépet is kezünk ügyében tartani, hogy kerti albumunkba megörökíthessük őkelmüket.

Ásni jó

Bár a jó cselekedetek között eddig hivatalosan a gyaloglás és az olvasás szerepelt, a magunk részéről úgy döntöttünk, a sorba az ásást is felvesszük.

Ásni egyébként több okból is jó.
Jó, mert az ember nem gubbaszt a négy fal között idióta televízióműsorok rabjaként. Jó, mert az ásás megalapozza a porhanyós tavaszi talajt a zöldségeskertben. Jó, mert az őszi kert képéhez hozzátartozik egy szépen felásott parcella. Jó, mert az ásás lehetőséget teremt némi tápanyag földbe juttatására. Jó, mert természetközeli, mert emberközeli tevékenység, és jó, mert jó dolog szöszmötölni ősszel (is) kissé a tercián.

Ásni többféleképpen lehet.
Lehet úgy ásni, hogy az ember szétterít a talajon némi érett szervestrágyát, és komótos mozdulatokkal hantról hantra beleforgatja azt a földbe. Ezenközben igyekszik a fejetetejére fordított rönköket lehetőleg egy darabban visszadobni az árokba, hogy majd a téli fagyok végezzék el a többi munkát.

Az ásásnak méltósága van.
Az ásással nem lehet kapkodni, az ásást nem lehet innen-onnan lecsípett öt perc alatt, sietősen letudni. Az ásásnak pontos forgatókönyve, szertartásszerű mozdulatsora és kimért, ütemes ritmusa van. Az ember a szemével kikeresi a legalkalmasabb pontot, ahová leszúrhatja az ásóját, az elsőre kinézett, és akkor minden kétséget kizáróan tökéletesnek tűnő hely az utolsó előtti pillanatban mégsem mutatja magát tökéletesnek, úgyhogy általában – ha csak egészen kicsit is, de – igazítani kell a helyszínen. Aztán azonos mélységben – nem magasabbra és nem is mélyebbre – lenyomni az ásót, kifordítani a földet, mindezt ritmusosan, tempósan, de nem sietve.

Lehet úgy ásni, hogy az első sor földet kitermeljük a felásandó területről, azt gondosan talicskába tesszük és elvisszük a terület végére. Az árok alját feltöltjük szerves trágyával, majd hozzálátunk az ásáshoz. A második sorból kikerülő földet az árokba forgatjuk, a második sort ismét feltöltjük szervesanyaggal, és ezzel a módszerrel haladunk végig a  földükön. Amikor a végére érünk, egészen közelről és a gyakorlatban nézhetjük meg, hogyan lesznek az elsőkből utolsók, a talicskás földadagot ugyanis az utoljára maradt árokba tesszük.

Aztán várunk tavaszig.
Mondjuk az nem árt, ha ásás közben kezünk ügyében van egy vödör vagy más alkalmatosság, és a felszínre kerülő fémet, követ és egyéb huncutságot abba dobáljuk bele. Ha nehéz, agyagos talajjal van dolgunk, néhány talicska folyami homok nagy segítségünkre lehet, a trágyával együtt azt is ássuk be a földbe.

Használhatunk talajjavító anyagokat is, elsősorban Bentonit, Alginit vagy Cofuna jöhet szóba, de némi Futor is jól jöhet. Ha nem jutunk hozzá érett, tisztességes – vegyszer- és antibiotikumtól mentes – trágyához, vásárolhatunk porított szarvasmarhatrágyát, ez egy szagtalan jószág, némelyik gyártó törköllyel vegyesen hozza forgalomba. Ha kertünkben sok a falevél, azt is szétteríthetjük a felásandó területen, kiváló zöldtrágya alapanyag csakúgy, mint az őszre felkészített gyepről lejövő nyesedék, ráadásul ha így járunk el, földigilisztáink alighanem imába foglalják majd nevünket.

Trágyát a gyepnek!

Ha kertünk gyepes területén már nem kell azzal számolnunk, hogy még zsákszámra gyűjtögethetjük a lehulló faleveleket, megtörtént a tél előtti utolsó fűnyírás is, elvégeztük a gyepszellőztetést, nincs más hátra, mint megfelelő tápanyagot kijuttatni a területre. Erre két lehetőségünk is van. Az egyik, hogy egy kis homokkal, komposzttal vegyes jó minőségű, gyom(mag)mentes termőföldet terítünk szét a gyepen. Erre a célra egyébként használhatunk érett szerves trágyát is, ez a hagyományos NPK (nitrogén, foszfor, kálium) műtrágyáknál sokkal jobb megoldás, mivel a szerves trágya a tápanyagokat lényegesen hosszabb ideig biztosítja a gyep számára. Igaz, ennél a megoldásnál sokszor előfordul, hogy a nitrogén túlságosan gyorsan mosódik be a talajba, emiatt a gyep ezt nem is tudja kellő hatékonysággal hasznosítani.

Ha gyepünk inkább díszgyep célokat szolgál, már-már a pázsit kategóriába tartozik, érdemes kifejezetten a gyep számára kifejlesztett, őszi, hosszú hatású műtrágyákat használnunk. Ezek „alkotóelemeit” a gyártás során úgy állították össze, hogy három-öt hónapon keresztül biztosítsa a tápanyagokat a fűnek, ezzel a tavaszi indulást is segítve.

A hosszú hatású műtrágyák – ma már jó néhány gyártó kínál ilyen termékeket a piacon – mindegyikét egy növényi alapú burokkal veszik körül. Ez a növényi gyanta kettős célt szolgál: egyrészt megakadályozza, hogy a szemcsékben lévő tápanyagok gondolkodás nélkül, teljes mennyiségben a talajba jussanak. Másrészt biztosítja, hogy a kijutás, vagyis a tápanyagok feltáródása hónapokig eltartson. Amikor a talajban lévő víz áthatol ezen a környezetbarát gyantarétegen, a gömböcskék belsejében lévő tápanyagok elkezdenek kioldódni, mindez folyamatos felszívódást tesz lehetővé. A folyamat legvégén a megmaradó gyanta burok bomlik el, akkor, amikor a kertek alatt mászkál már a tavasz. A gyártóknak meg olyanjuk van, hogy a gömbök köré különböző vastagságú gyantaburkot vonnak, ezzel állítják be azt, milyen hosszú idő alatt oldódjanak ki a tápanyagok a műtrágyából.

Az őszi gyeptrágyázással nem az a célunk, hogy ész nélküli növekedésre bírjuk a füvet. Sokkal inkább arra kell törekednünk, hogy kijuttatott tápanyagokból a gyepünk bőségesen tudjon bespájzolni magának a zegernyébb időkre.

Minden gyártó részletes használati utasítást ad a termékekhez, de általánosságban a 40-50 gramm négyzetméterenkénti mennyiséggel kell számolnunk. Ha kertészeti boltokban, árudákban hosszú hatású, őszi műtrágyákra vadászunk, olyat keresünk, amelyiken az NPK arány a 14-5-21 arányú, vagy ennek megfelelő. Akkor se essünk kétségbe, ha olyat találunk, amiről még egy szám és képlet néz le ránk, ez általában MgO, ami mellett a kettes vagy a hármas szám található. Ilyenkor novemberben érdemesebb alacsonyabb nitrogén tartalmú terméket választani, némelyik őszi gyeptrágyánál ez a szám akár nulla is lehet.

A műtrágyák kijuttatását kézzel is elvégezhetjük, de ehhez a művelethez vételezhetünk egy kerekes szórókocsit, az álmoskönyvek szerint ezt használva nagyobb az esély a tápanyag egyenletes kijuttatására.

Hulló falevelek

Hallgatni róluk Yves Montand hangján egy régi slágert némiképpen kellemesebb, mint gereblyével, talicskával, zsákkal és minden lehetséges gyűjtőeszközzel felszerelkezve halmokba gereblyézni őket.

De ilyenkor ez van: bokáig falevélben.
És ilyenkor az is van, hogyha Monsieur Montand kisterceit hallgatva sokáig mélázunk a meleg szobában, a felgyülemlett falevelek alatt annak rendje és módja szerint kipusztul a fű. Úgyhogy hallgassunk zenét, ha kedvünk tartja, de szakítanunk kell egy kis időt a gereblyézésre is.

Példának okáért az összegyűjtött lombot elteríthetjük a veteményeskert földjében, hogy gondos mozdulatokkal beásva, megalapozzuk a tavaszi zöldségeskert talaját. Hasonló céllal összehordhatjuk a komposztra, szépen rétegesen, szerencsés esetben egy-két év múlva remek talajjavító anyagot kapunk. Ha olyan növényeink vannak, amelyek némi takarást igényelnek télire, az összegyűjtött lombot erre a célra is kiválóan hasznosíthatjuk. Ha fügefánk még kicsi, körbekeríthetjük dróthálóval, amit karókra rögzítünk, és az így keletkező hengert feltölthetjük az összegereblyézett falevelekkel.

Ha környékünkön rendszeresen portyáztak nyáron sünök, egy-egy korhadó faágból, rönkdarabból, összegyűjtött falevélből pompás téli szállás készíthető számukra. De a leveleket felhasználhatjuk a fülbemászó téli tanyájának berendezésére is, ehhez egy faodút is lehet készíteni nekik, de beérik egy – akár fejtetőre állított – cseréppel is, amit felkötözünk valamelyik fa ágára és megtömjük falevéllel. E luxuslakosztály téli kényelmében megpihenve, derék barátaink tavasszal százszámra tüntetik majd el bábokat, lárvákat és levéltetveket. Egyesek számára elképzelhetetlen, de tény: a fülbemászó a legkevésbé sem szeret fülbe mászni, annál inkább hasznunkra van a biológiai növényvédelemben.

Akárhogy is döntünk, hulló falevél nem maradhat a pázsiton, utóbbinak ráadásul ilyentájt késő ősszel nem árt egy lazító kúra, némi tápanyagfeltöltéssel kombinálva. Úgyhogy gereblyére fel, irány az őszi kert!

Krizantém, az aranyvirág

Akárhogy is van, a krizantémmal már csak úgy jártunk: leginkább temetőbe szánt virág lett belőle. Halottak napja táján a legkülönfélébb nagyságú és formájú krizantém árasztja el a virágárusok boltjait, és a temetők kapuinál krizantém árusok hada üti fel tanyáját. (Néhányan valami különleges, általam ismeretlen okból restellik végig kiírni a nevét, ezért csak röviden annyit biggyesztenek a vázák elé tett papírlapra: krizi. Mondjuk ki nyíltan: trendi dolog ez manapság, virágárusaink ezzel hódolnak a legújabb divatnak, ami burgit csinált a burgonyából, salit a salátából, kovi ubit a kovászos uborkából, marhapörit a marhapörköltből, és kivimüsit a kívánságműsorból.)

Amikor a krizantém Európába került, az emberek még nem dobtak egy sms-t egymásnak, hogy mikor s hol talizzanak, az élet némiképp egyszerűbb volt, és lassabb mederben folydogált.  A XVIII. század végi Európában alig telt el pár év, és a krizantém a legnépszerűbb virágok egyike lett. Neve a görög arany és virág szó összevonásából keletkezett.

A virág- és kertészetkedvelő Európa tehát akkortájt a krizantém bűvöletében élt, miközben a virág már évezredek óta ismert és szeretett növény volt néhány ezer kilométerrel keletebbre. Hogy mikor és hol írhattak, tudhattak róla először, nem tudni, de az bizonyos, hogy több mint háromezer-ötszáz évvel ezelőtt már egy város is viselte nevét Kínában. Diadalútja innen Japánba vezetett, ahol is a császári udvar ékessége lett, még a címerben is helyet kapott. Mi több, az 1870-es években egy kitüntetést is elneveztek róla, az arany krizantém a Crysanhtemum rend jelvényében kapott helyet.

Rendkívüli népszerűségét jelzi, hogy a statisztikák szerint vágott virágként másfél milliárd szálat adnak el belőle a hollandiai, leginkább a tőzsdei kereskedés mozgalmasságával vetekedő virágárveréseken évente. Létezik olyan ranglista is, mely szerint a krizantém a rózsa népszerűségével vetekszik.

Ma már egyébként a korábbi évek klasszikus temetői – fehér vagy sárga – krizantémjain kívül színpompás és vidám, nevéhez méltóan ragyogó fajták kaphatók, nem csak szabadföldi, cserepes változatban is. Ezer ágú, tömött virágú lila, rózsaszín, bordó, sárga, narancs és ezek fantasztikus színkeveréke jellemzi őket. A kerttervezők szerencsére felfedezték e változatosságot, színgazdagsága miatt helye van az őszi kertben, amikor amúgy sem túl sok élénken és gazdagon virágzó szabadföldi vagy cserepes virág áll rendelkezésre. Igen jól társítható díszfüvekkel, de szemet gyönyörködtető kompozíció hozható létre néhány fűszernövény, például rozmaring, zebrafű vagy éppen tűzeső együtteséből.

A cserepes krizantém tulajdonképpen egy gömb, félgömb vagy éppen ernyő alakú változat, hihetetlen mennyiségű virággal. Ha úgy tartja kedvünk, és miért ne tartaná úgy, ki is ültethetjük a kertbe. Rövid nappalos növény, ez azt jelenti, hogy olyankor támad kedve virágot hozni, amikor a napos, vagy inkább fényben gazdagabb órák száma csökkenni kezd. A krizantémmal amúgy virágnyelven üzenhetünk is: ha fehér, akkor az igazságot jelképezi, ha sárga a visszautasítást, a vörös pedig a kitartó szerelmet.

Kínában gyógynövényként is számon tartják, bort is készítettek belőle, az álmos könyvek hosszú életet jövendöltek e borból rendszeresen kortyolgatóknak. De használták megfázás elleni szerként éppúgy, mint emésztési problémákra. Léteznek ehető változatai – a kínai krizantémnek nevezett Chrysanthemum morifolium, vagy a tavaszi krizantémként, koronás margitvirágként is ismert Chrysanthemum coronarium –, ezek salátának, húsos ételek mellé köretnek kiválóak.

Egyedül

Sokszor elnézem ezt a fotót.

A hófehér szirmokat, a körülöttük porrá száradó leveleket, a szál virág méltóságát, magáért való egyszerűségét. Csak néhány nap után gondoltam rá, hogy lefényképezzem. Hogy így is megmaradjon. Sokszor megálltam mellette a kertben, néztem, ahogy fehérlett a pusztuló földben.

A földben, melynek illatával sok mindent felkavar a szél, a félig nyitva hagyott istálló ajtaján kibuggyanó melegszagot, a szénapadlás rejtelmeit, emlékeket, a kopott széktámlára vetett vállkendő rojtjait, apám diópálinkájának illatát, régi éveket, anyám hangját, a cserépkályha elé rakott fahasábok szagát, a sülő alma illatát, szelet zsíros kenyerek ízét, az őszt, a varjak károgását, a kupacokba hordott trágya szigorú rendjét, a reggel frissességét, az ásó érces koppanását, az aranyló színeket, és könyvek lapjait, melyeken komótosan ballag az idő, s Matula ott ül a nádkunyhó előtt.

Szeretem ezt a fotót.
A virág dacosságát, ha van neki ilyesmije egyáltalán.

Szeretem, mert néha elhiszem, hogy nincs is mulandóság, csak az alkotó ember van, mindenki a maga kertjével, virágaival és gyomjaival, életeivel, álmaival, terveivel. Szeretem, mert ebben a fotóban benne van minden, ami ott van tavaszban, nyárban, őszben és télben, benne a naptárlapok gyorsuló forgásában, s mert benne van a volt, a van és a lesz.

Szeretem, mert magamat, magunkat látom benne. A teremtő munkát, az örömöt, s csak néha az elmúlás stációit.

Sokszor elnézem ezt a fotót...

Levegőt!

Ezt amúgy József Attila is mondta, de esetünkben maradjunk most inkább a gyepeknél, és így ősz táján biztosítsunk nekik némi levegőt. Ezt egy kisebb terület esetén megtehetjük egy gereblyével is, gondosan eltávolítva a fűszálak közötti összetömörödött, elhalt részecskékből összeálló filcréteget.

Ha nagyobb területről van szó, egy gyepszellőztetőt kell igénybe vennünk, kötött talaj esetén merészkedjünk mélyebbre, egyébként elégedjünk meg a szokásos mélységgel. Ne ijedjünk meg, hogy lassan novembert mutat a naptár: ha szükséges, bátran vessük felül a megkopott részeket, tavasszal a most elvetett magvak növekedésnek indulnak majd. A metódus a következő legyen: a fűmagot keverjük össze jó minőségű földdel, terítsük el, végül a területet hengerrel járjuk meg. Egyébként sok helyütt még ma is használják a régi módszert, a hó alá vetést, ilyenkor a fűmagot késő ősszel, kora télen vetik el, március áprilisra aztán szinte magától kizöldül a gyep. Persze ez a módszer nem minden esetben válik be – hó nélkül meglehetősen bizonytalan a végeredmény – fűvetésre léteznek ennél biztosabb megoldási módok is.

Ha ősz, akkor nemcsak gyepszellőztetés, hanem gyeptrágya is.

A gondos gazda igyekszik megfelelő trágyázással felkészíteni a gyepet a télre. Ezzel azt próbálja elérni, hogy feltöltődjenek a gyökerekben az őszre igencsak kimerült tápanyagkészletek. Ma már biztonsággal használhatunk hosszú lebomlási idejű gyeptrágyákat, számos cég kínál jó minőségű, megbízható termékeket. Ezekben az őszi gyeptrágyákban egyébként a kálium található meg a legnagyobb adagban.

A gyeptrágyát érdemes az utolsó fűnyírás, illetve az ezzel egybekötött gyepszellőztetés idején kijuttatni, a tápanyagok folyamatosan, hónapok alatt bomlanak le. A sorrendet ne változtassuk meg: először a fűnyírót, és csak azt követően használjuk a gyepszellőztetőt. A gyártók a tápanyagokat apró gömböcskébe csomagolják, ezeket legtöbbször gyanta alapanyagú burok veszi körül, ami fokozatosan engedi át a gyep gyökérzete számára szükséges elemeket.

Ilyenkor ősszel a gyepet akkor érdemes utoljára lenyírnunk, amikor biztosak lehetünk benne, hogy már nem növekszik. Ebben a későre nyúlt, időnként tavaszias őszben ez valószínűleg éppen napjainkra esik. Fűnyírás és gyepszellőztetés előtt természetesen a lehullott faleveleket, letöredezett ágdarabokat gondosan el kell távolítanunk a gyepről. Az sem válik a gyepes terület hátrányára, ha ősszel vékony rétegben jó minőségű termőfölddel – kötött talajok esetén a földet folyami homokkal kell kevernünk –, mint a sütemények tetejét a porcukorral, vékonyan beszórjuk az egész területet.

Végezetül egy hasznos tanács a kerttulajdonosoknak: bármekkora késztetést is éreznek, a fagyok beköszöntével ne mászkáljanak fel s alá a gyepen, ezzel ugyanis minden korábbi előkészítő munkát tönkre tehetnek: a fagyott fűszálak nagyon nehezen heverik ki a taposás okozta károkat.