kertmanufaktúra

2020. január 6., hétfő

Kertdivat 2020

Valami mindig virágozzék

Meglátásom szerint a 2020-as esztendő nem hoz jelentős változást: a tavaly elkezdődött irányzat lesz a nyerő.

Eszerint a kert egyre inkább a lakótér kiterjesztését jelenti, egy meghosszabbított nappali vagy szoba formájában. A kertek kialakításakor pedig változatlanul két szempont lesz az irányadó. Az egyik értelmezés szerint a kert, mint aktív tevékenységet biztosító helyként jelenik meg, a másik értelmezés szerint viszont a kert inkább a szemnek, semmint a kéznek szól majd. Az idő az idén is egyre fontosabbá válik, jelentős lesz azoknak a száma, akik nem szeretnének órák hosszat ültetéssel, metszéssel és efféle tevékenységekkel bíbelődni, ők egyszerűen fenntartható, kevés gondozást igénylő kertet szeretnének.

Azonban ezzel együtt is egyre inkább lesznek olyan sarkok, ahová fűszernövények kerülnek, akár a kerti sütésekhez, akár a nyári koktélokhoz. (Bizonyos, hogy a kerttulajdonosok egy jelentős csoportjánál a mindennapi szóhasználatban a kerti sütő helyét egyre inkább a „barbekjú” fogja átvenni.)

Markánsabb divattá válik a robotfűnyíró, ugyanakkor a gyepfelületek nagysága alighanem tovább csökken. Az akár telefonról is vezérelhető automata öntözőrendszer már tavaly is szinte magától értetődő volt, és idén alighanem az lesz a környezettudatosabb kertkialakítás is. Vagyis nagyobb figyelem jut a madárbarát megoldásokra csakúgy, mint a méhekre, a rovarokra, a bogarakra és más kertlakókra.

A kertstílusok közül a természetközeli arculat és a mediterrán kert viszi majd a pálmát, 2020-ban a nyomukban szorosan ott lesznek a modern kertek is. Nem lesz ritka egy-egy távoli vidékeken honos növény megjelenése a kertben, és változatlanul erős mágnesként vonzza majd a megrendelőket a mediterrán kertstílus. Ami a növényeket illeti, idén már alapelvárás lesz, hogy a kertben kapjanak helyet az év minden szakában szemet, lelket gyönyörködtető virágzó növények.

És talán lassan egyre többen elhiszik, hogy a kerítés mellé telepített unalmas tujasor helyett léteznek jobb, időtállóbb megoldások is.

2 megjegyzés:

  1. Kiválóan összefoglaltad a mostani trendeket. Bizony, ha az "elkütyűsített" fiatal nemzedéket is beleszámítjuk a potenciális kerttulajdonosokhoz, akkor a minimál-art stílusú kert lesz a keresettebb! Ez nem feltétlenül jelent unalmas, sivár megjelenést, de elég nagy kihívás a kerttervezőnek és a kertépítőnek. A gondozás viszont valóban könnyebb lesz. Növényvédelmi célú látogatásokat viszont ezekben a kertekben is be kell tervezni a naptárba, mert mire az ügyfelek észreveszik a bajt, a kertész már csak igen költséges módszerekkel tud segíteni, pl. teljes növénycsere, átépítés. Megtapasztaltam, hogy megéri ingyen is meglátogatni a kerteket, mert nagyon hálásak ezért a tulajok, tanulva az elhanyagoltság miatti kudarcokból. Ilyenkor mindig konkrét problémákat lehet megelőzni, elhárítani az azonnali időpont-egyeztetéssel.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm!
    Magam is a kétszer mér, egyszer vág elvet próbálom követni...

    VálaszTörlés