Kerttervezés házilag II.

Annak, aki családi házat vagy nyaralót épít, és egy kis körülhatárolt természetet is szeretne a háza köré varázsolni, előre el kell képzelnie mindent. A kertépítés alkotó folyamat, tehát ez is előképekkel, gondolatokkal és tervekkel indul. Mindezekről WENSZKY Béla táj- és kertépítész mérnök, a Kertmanufaktúra egyik vezető tervezője foglalta össze a legfontosabbakat.

A fák és cserjék határolják kertünk tereit, takarást biztosítanak, védenek a széltől, árnyékot adnak, levélzetükkel, virágaikkal, terméseikkel díszítenek. Az évelő- vagy egynyári- virágfelületek növelik a dekorativitást, változatossá teszik az állandóan változó látványt. A gyepesített terület megnyugtató látványt nyújt, kellemes pihenő-, járó- és játszófelületet ad. Magyarországon egy-két csapadékosabb évet kivéve kertünk növényei csak rendszeres öntözés esetén élnek, fejlődnek és díszlenek megfelelően. Az öntözővíz biztosítása költséges dolog. Gondoltak arra, hogy az épület tetőfelületéről és a burkolatokról elfolyó „felesleges” csapadékvizet összegyűjtsék, hogy száraz időszakokban majd azzal öntözzék a kertet? Egy föld alá helyezett tartály – ciszterna – a mai vízárak mellett biztosan meghozza az árát. Másik lehetőség egy kút fúrása, amivel esetleg az épület fűtése is megoldható lenne, például geotermikus alternatív fűtéssel.

Ha van vizünk, felmerülhet egy madáritató, kerti tó vagy akár úszómedence elhelyezése a kertben. Elsősorban pénzügyi lehetőségünk és a rendelkezésre álló kertterület nagysága dönti el, hogy melyiket válasszuk. Ne felejtsük el számba venni a rendszeres fenntartási költségeket sem! Egy kis csobogó, ahol az énekesmadarak inni és fürödni tudnak a legkisebb kertben is elhelyezhető, ugyanakkor élőbbé és változatosabbá teheti kertünket. A kerti-tó létesítése, vízi- és vízparti növényekkel már nagyobb helyet igényel, a kert értékét nagyban emeli, de csak rendszeres ápolás mellett díszlik szépen és fejti ki azt a hatást, amit elvárunk tőle. Azt hiszem elég, ha csak a nyugodt vízfelszín tükröződéseit említem, amikor egyszerre tárul elénk az égbolt kékje és megkettőzve kertünk virágainak szín- és formagazdagsága.

Ennyi elmélkedés után nézzük a gyakorlatot!

Mérjük fel a kertünket, s ha már az épület is körvonalazódik, készítsünk alaprajzi vázlatokat. Kérjük el az építésztervező vázlattervét, hogy a kertről alkotott gondolatainkat az épülettel és telekhatárokkal összhangban vethessük papírra. Mérjük meg mérőszalaggal, hogy mennyi helyünk van az utca felőli oldalon az előkertben, mennyi az épület oldalfalai és a telekhatár között, és mennyi helyünk maradt az épület mögött, ami általában a legnagyobb kertrész.

Ha van olyan meglévő idős növény, lombos fa, fenyőféle vagy cserje, amit szeretnénk megtartani, annak helyét is mérjük be pontosan. A mérés eredményét célszerű M=1:100 méretarányban felrajzolni papírra, ami azt jelenti, hogy a valóságban mért egy méter a papíron egy centiméter lesz.

Ha a telek területe sík, vagy nagyon enyhén lejt – 1-2 százalékot, azaz 100 méterenként 1-2 métert –, akkor a magasságkülönbségeket nem kell mérni és feltüntetni az alaprajzunkon, azonnal készülhetnek a vázlattervek. Ha lejtős a területünk, akkor legalább a főbb pontokat magassági értelemben is fel kell mérni. Célszerű a bejárati utcaszintről indulni – járda, útszegély vagy közműakna –, és karók, hosszú, egyenes gyalult deszka és vízmérték vagy a kőművesek által használt gumicsöves, üvegszelepes vízmértékkel átvinni a magasságokat a szükséges helyekre, és ott karóval vagy kerítésoszlopokon zsírkrétával megjelölni és mindezt az alaprajzunkon is bejelölni.

A felmérési rajzunkat jó megőrizni, a vázlatterveket készítsük az erre fektetett pauszpapírra, de a legtöbb háztartásban hamarabb fellelhető sütőpapír is tökéletes. Tervezgetés közben feltétlenül figyeljünk arra, hogy egy-egy ültetni tervezett növényünk mennyi helyet foglal el, hogy ez néhány év múlva ne okozzon gondot, zsúfoltságot. Családi séták alkalmával parkokban, kertekben figyeljük meg a kifejlett növények nagyságát.  Elég, ha lépésekkel mérjük meg, mekkora hely kell egy fenyőfának, mekkora lombkoronája van egy lombos fának.

Ha meglévő fát akarunk kivágni, mert kertünkben mást szeretnénk ültetni, gondoljunk arra, hogy tizenöt centiméter törzsátmérő felett ez engedélyköteles tevékenység. Erről feltétlenül tájékozódni kell az önkormányzatnál, mert a kivágást és az ültetést is az országos rendelkezéseken alapuló helyi építési szabályzatban szabályozzák. Általában középmagas fát, fenyőt a telekhatártól két méterrel, sövényt fél méterrel beljebb lehet ültetni, de egy nagyméretű fánál – diónál –, akár öt méter is lehet a védőtávolság. Többnyire azt is előírják, hogy hány darab fát kell ültetni – például 150 négyzetméterenként egyet – a telekre.

A növények kiválasztásánál meg kell találni a helyes arányt a lombhullató és az áttelelő lombú vagy örökzöld fajok között. Jusson eszünkbe, hogy az örökzöldek egész évben árnyékolnak, míg a lombhullatók ágrendszere a téli félévben átengedi a napsugarak nagy részét, amire abban az időszakban nagy szükségünk is van. Minden növénynek, mely életfeltételeit a mi éghajlatunkon is megkapja, helye lehet a kertben, de kerüljük el az egyhangúságot! Sok helyen láthatjuk, hogy a befüvesített udvart körbeültetik oszlopos tujákkal, és ezt nevezik kertnek. A kert ennél sokkal összetettebb, sokszínűbb, mondjam azt: varázslatosabb dolog, ha gazdagon összeválogatott növény-együttesekkel ültetjük be.

Egy-egy szépen megtervezett és megépített kert látványa, és főként a kertben tartózkodás minden emberben az édenkert és a paradicsom ősemléket kelti életre. Ennek elérése vezessen minket a tervezés ideje alatt!

Kerttervezés házilag I. rész

Melegben is

A kertészkedő ember már csak olyan, nem tud nyugodtan üldögélni egy izgalmas könyv mellett, képtelen csak úgy elnézelődni óraszám, neki mindig akad valami fontos tennivalója, vagy metszeni vagy megigazítani kell valamit, de lehet, hogy semmit sem kell csinálni, csak olyan jól esik szöszölni egy kicsit a tercián. A szöszölésen és a menetrendszerű kerti matatáson kívül a kertészember meg még olyan, hogy neki a legnagyobb melegben is ültethetnékje támad. A kertészembernek korábban is támadt már ültethetnékje nyár derekán, de akkor igen nagy önuralommal megvárta, amíg a naptár őszt nem mutat, és akkor kapta kézbe kedvenc ásóját.

Ma már kedvenc ásóját akár negyven fokos melegben is markolászhatja az izgága kertművelő, merthogy ügyes kertészek kitalálták neki a konténert, mint az évszakfüggetlen növényültetés egyik fontos kellékét. A szabad gyökerű és a földlabdás növényeknek megmaradt az ültetés két klasszikus időszaka: a tavasz és az ősz, a konténereseket viszont bármikor elültethetjük. A konténerben kínált növények gyökere eléggé fejlettnek mondható ahhoz, hogy földbe kerülvén akár július közepén is tisztességes növekedésnek induljanak.

Rossz hír viszont, hogy a konténerrel együtt nem találták fel az ültetés egyszerűbb módjait, úgyhogy marad a régi metódus: gödröt ásni, annak alját szépen meglazítani, szerves trágyát, komposztot jó kerti földdel összekeverni, aztán hozzálátni az ültetéshez. Előzőleg nem árt konténeres növényünket alaposan beöntözni, így ráncigálás, tépkedés és sérülés nélkül tudjuk kiemelni a műanyag tartóból. Ehhez a művelethez még így is szükség lehet némi kíméletes, már-már finomnak mondható körbeütögetésre. A széleken és földlabda alján a gyökereket érdemes fellazítani kissé. Az ültetőgödör ásásakor hasonlóképpen járjunk el, mint amikor túrabakancsot vételezünk: csak egy számmal nagyobbal legyünk megelégedve.

A szerves trágyát, különösképpen a frisset, a kitermelt föld egy részével alaposan keverjük össze, és dolgozzuk be a gödör aljába, hogy ne érhessen hozzá a gyökerekhez. A porított szarvasmarhatrágya tökéletesen megfelel erre a célra, kényesebb orrú hobbikertészek sem panaszkodhatnak annak sajátos illatára, merthogy nincs neki.

A földlabda mellé jó minőségű földet töltsünk vissza, a keverékbe talajjavító anyagokat is keverhetünk: komposztot, ásványi őrleményeket vagy éppen folyami homokot. Az sem rossz megoldás, ha a szerves trágyát az ültetőgödör tetejére szórjuk, az öntözővízzel majd lejut a gyökerekig. A vízből pedig sok kell, a nyáron elültetett konténeres növények némelyikének akár 6-10 literre is szükségük lehet naponta, nem árt tehát ez ügyben egy családi vízfelelőst kijelölnünk. A klasszikus eljárás szerint egyébként egy csinos kis tányért célszerű kialakítani a növény körül, részint a víz gazdaságosabb felhasználása, részint a hagyományok tisztelete apropóján.

Kerttervezés házilag I.

Annak, aki családi házat vagy nyaralót épít, és egy kis körülhatárolt természetet is szeretne a háza köré varázsolni, előre el kell képzelnie mindent. A kertépítés alkotó folyamat, tehát ez is előképekkel, gondolatokkal és tervekkel indul. Mindezekről WENSZKY Béla táj- és kertépítész mérnök, a Kertmanufaktúra egyik vezető tervezője foglalta össze a legfontosabbakat.

Vegyük azt a szerencsés állapotot, hogy rendelkezünk egy üres építési telekkel, s a majdani házról, kertről ábrándozunk. A házépítés építési engedélyhez kötött tevékenység, így a tervek elkészítéséhez megfelelő jogosultsággal rendelkező építésztervezőt kell felkérni. Sok helyen a háromszáz négyzetméternél nagyobb kerttervet is – ennek elkészítése szintén jogosultsághoz kötött – be kell nyújtani az épület engedélyezési tervével együtt. Egy családi ház terveinek elkészítésénél ideális lenne, ha az építész-, a belsőépítész- és a kertépítész-tervező a kezdetektől közösen végezné a munkát.

A tervezők kiválasztása előtt azonban a családdal együtt nekünk kell elképzelni és megálmodni, milyen házat és kertet szeretnénk. Ha friss zöldségekre, gyümölcsökre vágyunk, és ezek megtermelésére elegendő erőnk is van, akkor a telek hátsó részében alakítsuk ki a gyümölcsöskertet és a zöldségeskertet. Az épület előtt és mellett ilyenkor is hagyjunk helyet egy kis pihenő- és díszkertnek. Zöldségeskert esetén gondolnunk kell arra is, hogy télen hátra tudjunk jutni akár egy pótkocsis kistraktorral is, hiszen trágyázni, földet művelni mindenképpen kell. Ha nincs szükségünk zöldségeskertre, akkor az egész kertfelület a pihenést, az elmélkedést, a játékot és a sportolást szolgálhatja.

A kerti használati egységek tervezésekor figyelembe kell vennünk az épület belső tereit és azok kerti kapcsolódásait is. Szeretnénk a szabadban reggelizni? Tervezzünk egy kerti teraszt az étkezőhelyiséghez csatlakozva!  Elképzelték már, milyen nagyszerű ébredés után, a hálószobából közvetlenül kilépni a kertbe, beszívni a friss levegőt, csodálni a harmatcseppeken szikrázó napfényt? Mindezeket – és csak fantázia kérdése, hogy még mi mindent –, meg lehet valósítani, ha együtt tervezzük az épületet és a kertet.

Mi az alapvető különbség a lakóház, a nyaraló épített terei és a kerti terek között?
Az épületben zárt belső, vagy részben nyitott terek vannak, mint a loggiák, a fedett teraszok lehetnek nyitottak, mint az erkélyek, de ezek mind holt építőanyagokból épülnek fel. A kerti terek a szabadban vannak, felfelé is nyitottak, és zömében élő növényekből, növény-együttesekből állnak. Az élő és az élettelen felület helyes arányát a használat fogja eldönteni.

Mennyi legyen a kertben az élő felület és mennyi az élettelen, burkolt felület?
A helyes arányt a használat fogja eldönteni, de az első lépéseknél célszerű a minél nagyobb arányú élő felületre törekedni, hiszen ez nyújtja a test és lélek felüdülését, ez javítja a hely levegőjét és mikroklímáját. Ahol naponta járunk gyalog és gépkocsival, szilárd burkolatot kell tervezni, ezért jó, ha az építész- és kertész-tervező a kezdetektől együtt dolgozik, ezzel sok burkolatot (is) meg lehet takarítani.  Hány olyan kertet látunk, ahol a ház hátsó felébe épült garázs miatt a kert jórészét átvágja a gépkocsibejáró?!  Igyekezzünk a garázst a telek bejáratához, a lakóúthoz legközelebb elhelyezni, hogy minél rövidebb legyen a szilárd felület! Ez ugyanúgy esztétikai kérdés, mint gazdasági, ugyanakkor télen az sem mindegy, mennyi havat kell ellapátolni ahhoz, hogy munkába tudjunk menni.

A kert élő elemeinek, a fáknak, cserjéknek, gyepnek és virágfelületnek jó minőségű termőtalajra van szüksége, csak abban tudnak megfelelően fejlődni és díszleni. Ezért az épület és a burkolatok helyéről és az építkezés úgynevezett felvonulási területéről még az építkezés kezdetén le kell termelni a humuszos termőréteget, és azt a telek hátsó részén egybe kell hordani, hogy az építkezés befejezését követően fel tudjuk majd használni a kert építéséhez. Időben kell dönteni az épület, épületek alapozásakor kikerülő felesleges föld sorsáról is. Elképzelhető, hogy a kert tereprendezéséhez fel lehet vagy kell használni. Elszállítani csak a valóban felesleges mennyiséget kell!

Egyszerűbb dolgunk van, ha telkünk sík vagy csak enyhén lejtős. Utóbbi mozgalmasabb terep tervezését teszi lehetővé, és gazdagabb térélményt ad. Ha szép kilátás van valamelyik irányba, igyekezzünk azt kertünk részévé tenni, ezáltal biztosítva kert és táj kapcsolatát. Figyelnünk kell az épület és a kert szintjeire, azok csatlakozási pontjaira, hogy ne legyen túl nagy a szintkülönbség, túl sok a bevágás vagy a töltés. Azt is célszerű egyeztetni az építésszel, mikor legyen épített és mikor növény-támfal vagy növénnyel beültetett földrézsű. A kert lényege a folyamatosan élő és növekedő növények együttese, a legfontosabb tehát, hogy számukra biztosítsunk megfelelő életfeltételeket.

A kerttervezés téralakítási tevékenység, akár az építészet és a belsőépítészet. El kell képzelnünk, mit mindent szeretnénk csinálni majd a kertben: minden tevékenységünk a kerti térben zajlik, de mind más és más térigénnyel. A leendő kert tervezgetésekor tehát érdemes néhány alapkérdést feltenni magunknak. Ezek közül a legfontosabbak:
Hol járunk be a házba gyalog és gépkocsival? Hol szeretnénk pihenni? Hol akarunk napozni? Hol fogunk grillezni a családdal és a barátainkkal? Hol játszanak majd a gyermekek? Hol szedjük a friss zöldséget, gyümölcsöt? Szeretnénk-e vázába való virágokat nevelni a kertben? Hol lesz a legjobb helye a kerti tónak? Hol lesz zárható helye a kutyának?

Ha kérdéseinkre pontos – a felnőttek és a gyermekek közös elképzeléseit is figyelembe vevő – válaszokat adtunk, az elmélet után aztán jöhetnek a gyakorlati lépések. Ezekről bővebben a második részben.
Kerttervezés házilag II.

Bégon úr virága: a Begónia

www.forestwander.com

Merthogy a Begónia Michel Bégon (1638-1710) úrnak köszönheti a nevét, aki San Domingo kormányzójaként tart nyilván az emlékezet. Illetve inkább annak, hogy a perui Charles Plumier szerzetes rábukkant az addig még ismeretlen növényre, és úgy gondolta jónak, ha azt a kor ismert és elismert botanikusáról, az amúgy kormányzóként is munkálkodó Bégon úrról nevezi el. Plumier testvérünk egyébként jártában-keltében eredetileg olyan növényre vadászott, amiből kinyerheti a váltóláz ellenszerét, és egy ilyen túra alkalmával lelt rá a csinos kis növényre.

A begóniából legalább ezer fajt tartanak számon, a szubtrópusi területeken mindenütt megtalálható. Legkedveltebb színei a vörös, a fehér, a sárga, a narancs és a sápadt narancs (ennek mibenlétéről – kellő tisztelettel adózván Virág elvtárs emlékezetének és jóságának  – ne nyissunk vitát), a rózsaszín, a piros és ezek cirmos, fodros, bodros és mindenféle változatai. Van belőlük szimpla és telt virágú változat is, a virágok a hajtások végén jönnek elő. Nem nő nagyra, beéri 30-50 centiméteres magassággal, leveleivel pedig vigyáznunk kell, mert egy óvatlan mozdulat, és máris porcelánként pattanva marad a kezünkben egy jókora darab.

A begónia nem rajong a tűző napért, ezért ha a napsütötte, nyaranként negyven fokra is felmelegedő teraszra akarnánk telepíteni őkelmét, a lehető legrosszabbat tennénk vele. Inkább egy félárnyékos, árnyékos kertrészt válasszunk, a szűrt napfényt persze szívesen elviseli. Öntözni gyakran kell, a gondoskodást gazdag virágzással hálálja meg. Érdekesség, hogy gyümölcse a virágzás után is megmarad és sokáig díszíti a növényt. Felhasználási lehetőségük végtelen: lehetnek dézsában, tarthatjuk cserépben virágállványokon, társíthatjuk évelőkkel, például Tűzesővel (Heuchera) az ágyásban, fűszernövényekkel (izsóp, zsálya, rozmaring, bazsalikom) is, jól mutatnak haragoszöld növényfal előtt, de csinosak a nebáncsvirágok társaságában, és ha kedvünk tartja, ágyásszegélyt is kialakíthatunk belőlük.

Hogy megismerné-e Plumier úr az ő begóniáját, erősen kétséges, ugyanis angol botanikusok az 1860-as évek második felében gőzerővel nekiálltak a hibrid változatok előállításának. 1870-ben Londonban nagy sikerrel be is mutatták az első hibrid változatot, a begónia karrierje azóta is töretlen nemcsak a szigetországban, hanem az öreg kontinensen is. Azok kedvéért, akik éjnek évadján is gyönyörködni szeretnének egy-egy begóniában, és hajlandóak a virágot éjszaka kellő mesterséges fénnyel megvilágítani, s mindezt egy üvegházban megcselekedni, kitaláltak egy hibridet, amelyiket virágos jókedve még a legfagyosabb decemberi télben sem hagyja el, és nem kap hőgutát a nagy nyári melegekben.

Ha gumós begóniánk van (Begonia x tuberhibrida), akkor teleltetéséről külön is gondoskodnunk kell. Az ősz végére szinte biztosan elhervadó leveleket és hajtásokat le kell szednünk a gumóról, és nem árt, ha óvatosan, de alaposan megtisztítjuk. Néhányan a gumók fürdetését sem tartják eretnek dolognak, ez ízlés kérdése, de ilyenkor érdemes türelmesen megvárnunk, amíg elveszti a felvett nedvességet. A száraz begónia gumóknak pedig homok – esetleg egy kis tőzeg – és fűrészpor hozzáadásával kellemes, téli álmot biztosító keveréket készítünk, amibe szépen rétegezve helyezzük el őket. Ha fagymentes helyen tároljuk, épségben látjuk őket viszont a tavaszi kiültetéskor.

Akik savanyún szeretik

www.forestwander.com

Sokan, sokszor megpróbálták már rábeszélni a Rhododendronokat, hogy nem is olyan borzasztó egy meszes talaj, különben is, nem kevesen vannak, akik kifejezetten vidáman eléldegélnek efféle földben is, mindhiába.

A rhododendronokat makacs fából faragták.

Ki nem állhatják a meszet, a csapvíz mégoly kevés mésztartalmától is feláll a hátukon a szőr, úgyhogy rhododendront tartani meglehetős türelemjáték és kísérletező kedv kérdése. Mifelénk nincs is olyan kultusza, mint Európa nyugati felében, ahol nemcsak a párásabb környezet, de savanyú, mészmentes föld is bőséggel megtalálható. Kész szerencse, hogy egy kis magyar savanyú mifelénk is fellelhető, leginkább Vas megyében, ahová tömött turistabuszok indulnak ilyentájt, hogy népes utazóközönségük hosszasan gyönyörködjön a Kámoni és a Jeli Arborétum ezerszámra virágzó pompás növényeiben.

Van köztük örökzöld és lombhullató faj is, utóbbiakat régebben Azalea néven tartották nyilván, ma már ezek is a rhododendronok nemzetségébe tartoznak, bár a mindennapi nyelvben – különösen a törpe fajták – megmaradtak azáleának. Hazájuk Észak-Amerika, Délkelet-Európa, a Kaukázus vagy Japán.

Ma már oly sok mindenről tartanak szavazást széles e világon, nem lenne meglepő, ha élelmes közvélemény-kutatók a melyik a legszebb virágzó díszcserje kérdést tennék fel szavazásra, mely procedúrán a rhododendron végezne az első helyen.

Nevét a görög rózsa (rodón) és fa (dendron) szavak összeillesztéséből kapta, magyarul harangrózsának, havasi rózsának vagy havasszépének is hívják. Virágai a kékes árnyalatokon kívül szinte bármilyen színűek lehetnek, de a virágok formája és illata is végtelenül gazdag. Ligetes facsoportok alatt vagy fenyők félárnyékban érzik legjobban magukat. Nem viselik el a vizes, levegőtlen talajt, öntözni leginkább esővízzel lehet őket. Egy házi kertben rhododendront nevelni nagy kihívás, talajcsere vagy a föld savanyítása nélkül hozzákezdeni sem érdemes.

A követendő metódus receptje: a növényünknek kiásott gödör aljára gazdagon terítsünk speciális rhododendron földet, vagy savas tőzegkeveréket. A savanyításhoz használhatunk fenyőkérget és tőzeget egyaránt – e célra kiegészítőként a kávézaccra is jól jöhet – de ezekből nem árt időről időre egy kisebb készletet beszerezni, mert a párolgással és egyéb furmányos kémiai trükkökkel a savanyú hatás egy idő után biztosan odalesz.

Az elmúlt években megjelentek a mésztűrő rhododendron néven forgalmazott növények, velük az a helyzet, hogy nagy duzzogva elviselik a kissé meszes talajt, de azért a lelkük mélyén csak-csak a savanyú földért vannak oda.

Macerás szépség: a gyep

Valahogy úgy vagyunk vele, hogy gyep, minden kertbe kell. Gyep nélkül nem érvényesülnek igazán gondosan megtervezett és kialakított virágágyásaink, gyep nélkül nincs egységes összekötő eleme a kertnek, és hát igen, gyep nélkül mifelénk meglehetősen furcsán néz ki egy kert.

Gyep tehát igenis kell a kertbe.

Kell, mert ott lehet jókat focizni a gyerekkel, kell, mert nyugtatja a lelket és a szemet, utóbbival amúgy is igen sok nyughatatlan dolgot látunk nap mint nap. És kell, mert egy szép füves területrész nagyobbnak mutatja a kertet, és kell, mert rendezetté teszi kinti tereinket.

Gyepre tehát szükségünk van.

Első menetben olyan talajréteget kell kialakítanunk, ami biztosítja a fű növekedéséhez szükséges tápanyagokat, átereszti a vizet, de kellően tömör, és felülete leginkább a billiárdasztal simaságára hajaz. Ha területünk gyomos és romos, e használhatatlan felső rétegtől meg kell szabadulnunk. Kis területen ezt egy jóképű kapával is megtehetjük nagyobb felületnél azonban érdemes gyepfelvágót kölcsönöznünk, amivel nagy akkurátusan szőnyegszerűen tudjuk majd felszedni a talajt.

Ha gyepesítendő területünk agyagos, nehezen ereszti át a vizet, legjobb, ha folyami homokkal javítjuk fel. A hiányzó tápanyagok pótlására legjobb az érett istállótrágya, az idevágó szakirodalom így ír: végy 3-5 kilogrammal érett szarvasmarhatrágyát négyzetméterenként. Ha ilyesmi nem terem a környékünkön, vételezzünk porított szarvasmarhatrágyát, és azt forgassuk bele a talajba. Talajunk javítására egyébként nagyszerű a Cofuna, az Alginit vagy a Bentonit is, a jobb mezőgazdasági boltokban tartanak belőlük.

A füvesítésre szánt területen természetesen semmiféle törmelék, kő vagy másféle maradék nem lehet, úgyhogy ezeket nagy akkurátusan mind el kell távolítanunk. Ha ezzel is megvagyunk, egyengessük el a talajt. A módszer: néhány, az idő előrehaladtával egyre hosszabbnak és hosszabbnak tűnő percet szánjunk egy nehéz henger húzogatására, legalább két irányból keresztül kasul bejárva a terciát. A nehéz pillanatokban ne feledjük: olyan felszínt kell kialakítanunk, amelyik asztallap simaságú. Ha nem akarjuk munkákat újra kezdeni, a hengerezéshez érdemes sarok nélküli cipőt felvennünk, különben mi magunk alakítunk ki hullámvasúthoz hasonlatos felületet.

Hanem a fűmag.

Olyat vegyünk, amelyik megfelel annak az igénybevételnek, amire a területet használni fogjuk. Ha Messi stílusában kergetjük majd a bőrt a kölyökkel a füvön, akkor sport keverékre vadásszunk. Ha teraszunkon üldögélve, kezünkben koktélospohárral szeretnénk szemlélődni óraszám, akkor a pázsit keverék kell nekünk. Napos területre napra való, árnyékosra meg némi árnyékot is elviselő fűmagot válasszunk. Fontos azonban, hogy ne higgyünk a csábításnak: bármit is írjanak a csomagolásra, a mélyárnyékban is harsogóan zöld színű füvet még nem találták fel. Ilyen helyre inkább gyeppótló növényeket telepítsünk.

Legkevesebb 3-4 dkg fűmaggal számoljunk négyzetméterenként, a vetést szélcsendes időben végezzük. A magokat ne túl mélyen, egy gereblye fokával dolgozzuk be a talajba, aztán derekunk edzésben tartása érdekében jöhet egy újabb alapos hengerezés. Ha mindent jól csináltunk, és a területet naponta többször is öntöztük, két hét múlva előbújnak az első fűszálak. Néhány hétig ne tervezzünk túl sok házon kívüli programot, ugyanis el leszünk foglalva a naponkénti két, három, esetleg négy öntözéssel. Mindezt figyelmesen, tócsák kialakítása nélkül kell megejtenünk, úgy, hogy a felső talajréteg egyenletesen jusson nedvességhez.
Két és négylábú családtagjainkkal pedig meg kell értetnünk, hogy az első pár hónapban csak nézni szabad szépen gyarapodó füvünket, rámászkálni, rajta megkerülős cseleket bemutatni és csinos kis fadarabokat dobálni az ebnek egyértelműen a tiltott tevékenységek listáján szerepel. Az első nyírással meg kell várnunk, amíg füvünk eléri a 8-10 centiméteres magasságot.

A gyepesítésre amúgy tavasz táján az április és a május mutatkozik a legideálisabbnak, aztán szóba jöhet még az augusztus vége és a szeptember.

Pár hónap múltán tehát szép zöld gyepünk lesz, de hogy ilyen is maradjon, ahhoz rendszeres ápolásra, kaszálásra és mindenféle macerás munkákra van szükség. Merthogy a gondozott, szép füves terület folyamatos, és szép számú feladatot ad a ház emberének vagy éppen asszonyának. De az ápolt gyep látványa, a gondozott szegélyek képe, a kert gyeptől is teljessé váló harmóniája megéri a fáradtságot.

Muskátli

Muskátli
(www.newplantsandflowers.com)

A közhiedelem úgy tartja, hogy a muskátli színtiszta magyar növény, pedig nem is őshonos mifelénk, de úgy jártunk vele, mint Virág elvtárs magyar narancsával: a miénk lett. Eredetileg Dél-Afrikából származik, arrafelé félfás cserjeként éldegél. Választhatunk kicsit, közepeset vagy nagytermetűt, lehet piros, vörös, rózsaszín vagy fehér, álló és csüngő, muskátliból igazán kimeríthetetlen a választék. És ha már létezik népes tábora a Magyar égre magyar ufót! mozgalomnak, hát a muskátlikedvelők is nyugodtan engedhetnek a csábításnak, és követelhetnek muskátlit az erkélyekre és az ablakpárkányokra.

Európa első muskátlija – egy 1789-ben kiadott, az Angliában fellehető növényeket tartalmazó leírás szerint – 1690-ben érkezett a szigetre. Magyarországon írásos formában 1783-ban említik először. Maga a név nagy valószínűség szerint a moschata vagy muscata szóból ered, ami mósuszillatút jelent, a növény hazánkban egy időben muskáta néven is közismert volt. Népies jelleget csak a XIX. században kapott, akkoriban terjedt el ugyanis falvainkban.

Ültetésénél akkor járunk el helyesen, ha egy-egy növényre legalább két-három liter földet számítunk. Fontos, hogy az edényeink alul lyukasak legyenek, különben a fölösleges víz nem tud elfolyni. Vízből márpedig a muskátlinak sok kell: 27-28 fokos napi átlaghőmérsékletnél mindennap öntöznünk kell. Ennél jobban csak a fényt szereti: nyugodtan kitehetjük akár a tűző napra is. Ha futó vagy csüngő muskátlink van, a legjobb, ha olyan helyet keresünk nekik, ahol legalább öt-hat óra hosszan biztosan éri őket a nap.

A talaj iránt közepesen igényes, érdemes tehát jó minőségű, laza szerkezetű, porhanyós kerti földbe ültetni. Az elnyílott, száraz virágokat pedig szorgalmasan le kell szedegetnünk, amivel gyakorlatilag becsapjuk a növényt: energiáját ugyanis így nem a termés beérlelésére fordítja, hanem újabb és újabb virágokat hoz majd.  Több mint kétszázötven faj létezik, a fajták pontos száma talán nem is ismert. A mediterraneumban kivadulva is megélnek, nálunk a fagyot nem viselik el. Az alpesi tájak elképzelhetetlenek futómuskátli nélkül, az erkélyekről és teraszokról gyakran 1,5 méter hosszban is lecsüngenek. Itthon újabban nagy divatja van a rózsa-, az alma- vagy a citromillatú muskátlinak, késő ősszel ezeket is fagymentes helyre kell cipelnünk, és elegendő két-három hetente megöntöznünk őket. A futó muskátlit, vagyis a csüngő hajtásokkal díszítőt viszont csak rendszeres öntözéssel lehet biztonságosan átteleltetni, és neki a kerti muskátlinál melegebb téli szálláshely is kell.

A gyakori öntözés miatt az öntözővízzel általában kimossuk a talaj tápanyagait, ezért azokat időről időre pótolnunk kell. Ma már tucatnyi tápoldat közül választhatunk, a kezelés gyakoriságát mindegyik készítmény pontosan megadja, de a heti egyszeri kúra biztosan nem árt meg őkelmének.

Szaporítása meglehetősen egyszerű: a muskátliról le kell törnünk vagy vágnunk (egyesek kifejezetten a törésre esküsznek) egy akkora dugványt, amin legalább egy-két kifejlődött levél van. Ennek legjobb ideje augusztus tájára esik, ilyenkor a hajtásnövekedés már jóval lassabb. Dugványnak igyekezzünk virág nélküli, legalább 10-12 centiméteres hajtásokat választani, amiket jó minőségű, esetleg perlittel kevert földbe kell ültetnünk. Ha biztosra akarunk menni, vegyünk gyökereztető hormont, a dugvány aló részét pedig mártsuk bele, és így ültessük el. Egy tálba vagy edénybe több dugvány is kerülhet, a tálat sohase tegyük ki a tűző napra, és földjét rendszeresen öntözzük.