Kerti laboda

Legutóbb Erdélyben járva, házigazdáink sajttal kínáltak bennünket, melyhez a kertből frissen szedett labodát is feltálaltak. A sajtcsíkokat a laboda levelébe tekerték, kóstoljuk meg bátran, ajánlották. Érdemes volt. Amúgy burján, mondták. Vagyis gaz.

És mifelénk is bőven megtalálható a kertekben éppúgy, mint az árokpartokon. Csak éppen elfeledkeztünk róla. Ahogy feledésbe merült a cickafark, a muskotályzsálya, a medvehagyma, a gilisztaűző varádics, a muskátli, a fehér mályva, a paraj-libatop, az őszi vérfű, a dalmátvirág, a szalmagyopár, a görögszéna, az őzsaláta, az izsóp, a tyúkhúr vagy a porcsin, hogy csak néhányat említsünk azok közül, amiket korábban fűszernövényként is bátran használtunk a konyhában.

Talán a hazai gasztronómia, az éttermi, konyhai kultúra újraéledése és látványos megújulása megmenthet néhányat közülük.

A labodát – kissé hivatalosabban kerti laboda (Atriplex hortensis) – hosszú ideig a spenót pótlására használták, illetve termesztették. Jól bírja a napot, az árnyékot nem kedveli, és hát tulajdonképpen burján lévén a talajjal szemben meglehetősen igénytelen. Van belőle zöld, piros és rózsaszín levelű is, az ínyencek a piros levelűt állítanák a dobogó első fokára. Ha magasság szempontjából kellene rangsorolnunk, akkor a rózsaszín vinné el a pálmát, ha jókedvében találjuk, közel három méteres magasságra is megnő, a zöld kisebb mérettel is beéri, megelégszik a két méter környéki magassággal. Főzelékhez a leveleket  – a zöldnél a hajtásokat is érdemes – kell leszednünk, de ha rettenetes vágy éled bennünk a laboda iránt, sarlót a kézbe kaparintva akár kaszálhatjuk is, újra fog hajtani. Magról elszaporítja magát, de kezdő kertészként márciustól végleges helyére vethetjük.

A laboda egyébként már a római korban is ismert volt, amúgy közép-ázsiai növény. Nyersen salátát készíthetünk belőle, de apróra – tényleg apróra – vágott levelét vajjal kikeverve pompás fűszervajhoz juthatunk. Csinálhatunk belőle levest is fokhagymával, rántással, adhatunk hozzá pirított kenyérkockát vagy főtt tojást is.

Borsfüvet a bablevesbe!

http://www.classics.uc.edu

Vagy hurkafüvet, babfüvet, pereszlényt, baszirkát, bécsi rozmaringot. Kinek melyik elnevezés tetszik. Az erdélyieknek például a csombord tetszik, ezért ők a borsfűre kizárólag ezt az elnevezést használják. Vannak helyek, ahol mézfűként ismerik, mivel a virágporra vadászó méhcsaládok csapatostul keresik fel a borsfüves „legelőket”. Vergilius például egyik költeményében a kortárs kertészeknek azt tanácsolja, hogy a méhkaptárokat a borsfüves területeken helyezzék el.

A borsfű elnevezése a latin satyr szóból származik, erős, átható illata miatt az istenek eledeleként tartották számon az ókorban, persze földi halandók is rendszeresen éltek vele, miután úgy tapasztalták, erőst fokozza a nemi vágyat.

Amúgy Csombord egy, az Árpád-kor óta létező település Erdélyben, írásos említése 1220-ra tehető. Csombord szülötte a XIX. század neves politikusa, Kemény Gábor, aki volt földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi, illetve közmunka- és közlekedésügyi miniszter is. Az 1880-as években ő indította be a településen a vincellérképzést, a falu a traminijéről, a muskotályáról és az olaszrizlingjéről is ismert.

Hanem a borsfű.

Eredetileg Dél-Európában és Ázsia nyugati felén volt őshonos, de Magyarországon elvadulva is megtelepedett, sikeresen alkalmazkodva a kontinentális éghajlathoz. Eleink a bors elterjedéséig ezzel vadították meg az ételeket. Kiváló fertőtlenítő hatású, csökkenti a teltségérzetet és oldja a görcsöket, karban tartja az emésztőrendszert, de étvágygerjesztőként is ismert. Külsőleg is használatos, leginkább erősítő, frissítő fürdők készítése használják, de a füveskönyvek zsíros arcbőr ellen is ajánlják. Az ételeknek illóolajtartalma és gazdag aroma anyaga adja meg azt a különleges ízt, ami egyedivé teszi.

Bár egyéves, lágyszárú növény, de enyhébb teleken az idősebb növények szépen áttelelhetnek. Gyökere a talaj felső rétegében terjeszkedik el, így nagyobb területről is képes összegyűjteni a földben megtalálható nedvességet. Nem szükséges naponta öntözni, a konyhakertben akár rendszeresen öntözés nélkül is nevelhető. Meleg- és fényigényes növény, felhős, esős nyarakon nem termelődik elegendő illóolaj, és kevesebb is lesz a virág a növényen.

A borsfű bekerülhet a konyhakertbe a tárkony, a rozmaring, a levendula vagy a bazsalikom közé, felhasználhatjuk évelőágyás szegélyezésre, de megállja a helyét a szárazabb környezetet kedvelő évelők között is. Nehéz, agyagos földben nem termeszthető sok sikerrel, inkább könnyen felmelegedő, jó vízáteresztő képességű talajt biztosítsunk számára. Nehezen viseli el a gyomok társaságát. Palántázhatjuk, de helybe is vethető, a magok 1-1,5 centiméternél mélyebbre ne kerüljenek. A sorok távolságára 30 centimétert mérjünk ki, a tőtávolság pedig legalább 15 centiméteres legyen.

Főzéskor a leveleket csak az utolsó pillanatokban tegyük bele a lábosba, különben a sokáig tartó hőhatás miatt nem marad meg a növény pompás illóolajtartalma. Jól illik a babos ételekhez, a vadhúsokhoz, beletehető a töltött káposztába, kolbász is ízesíthető vele, de Erdélyben szívesen használják az almaleveshez éppúgy, mint a pacalleveshez. Ha kísérletező kedvű háziasszonyok vagy háziférfiak vagyunk, lágy, közepes vagy erős ízesítésű ecetek készítésével is megpróbálkozhatunk.

Ha kertészetekben vadászunk rá, akkor Satureja hortensis néven keressük, ez a csombord, a délvidéken kalandozók a hozzá nagyon hasonló téli borsfűvel, a Satureja montanaval találkozhatnak.

Hortenzia: piros, de néha kék

Amikor 1788 táján a Hortenzia bekerült Európába, még nem hívták hortenziának, egyáltalán semminek sem hívták, egy szép egzotikus növény volt csupán. Nevét dr. Philibert Commerçon úrnak, egy 1727-ben született francia természettudósnak köszönheti. Vagy inkább Louis Antoine de Bougainville francia hajósnak, aki ráérő idejében körbeutazgatta a földet. Illetve talán inkább Lapeaute Hortense asszonynak, aki hites urát viszonylag rövid ideig tartó rábeszélést követően Bougainville úr hajókázásainak egyikén kísérgette. Akárhogy is van, Commerçon az egzotikus növényt Hortense asszony tiszteletére Hortenziának nevezte el. Mondjuk elnevezhette volna akár III. Napoleon császár anyjáról is, akit Beauharnais Hortensia Eugénia néven ismert a világ, de nem, a mi természettudósunk Hortense asszonyt választotta.

Azt már nem jegyezte fel az emlékezet, ki volt az a humoros kedvű cimbora, aki nem is oly régebbi időkben azt találta elterjeszteni róla, hogy nem marad meg a kertben, és leginkább cserépben érdemes pátyolgatni őkelmét. Ezzel szemben a hortenzia kifejezetten vígan elvan a kertben, erről a nagymamák régvolt kertjei tudnának legendákat mesélni, merthogy a múlt század egyik közkedvelt sikernövénye – akkor még a trendi szó nyakló nélküli használata nem volt divatban – volt. Aztán kikopott a házi kertekből, hogy az utóbbi években kezdje el újabb virágkorát élni.

A hortenzia egyébiránt egy Ázsiában és Amerikában is őshonos szerkezet. Ha jókedvében leljük, képes akár két méter magasra is megnőni, a botanikusok több mint harminc fajtáját tartják nyilván. Rettenes színgazdaságra ne számítsunk, ha hortenziát támad kedvünk ültetni, leginkább a rózsaszín, a fehér, a lila és a piros jöhet szóba, de létezik cirmos virágú is. Meg kék. E kék színről a korabeli időkben azt tartották, hogy „vasvitriolos földben (de nem mindég), néha meg magától is keletkezik, valamint akkor is, ha olyan vizzel öntözzük, amelyben sokáig ócska vas hevert”. A Pallas Nagy Lexikona még azt is a nagyközönség elé tárta, hogy „levelével a japán teát főz, s jó izéről menyei teának hija”.

Ma már aligha tudja bárki is megmondani, hevertek-e ócska vasak a régi idők öntözővizeiben, az viszont egészen bizonyos, hogy erősen savanyú talajon a kerti hortenzia (Hydrangea macrophylla) legpirosabb piros virága is kékké változik. Kék hortenziát amúgy némi timsó beszerzésével is elő lehet állítani, csak a földhöz vagy az öntözővízhez kell egy kicsit adagolni belőle. Ha ennél modernebb népek vagyunk, csörtessünk be egy boltba, kérjünk spéci hortenziaföldet, amibe a gyártó a savanyú szubsztrátum mellé nagy ügyesen némi alumíniumot is belekevert. Azért alumíniumot, mert azt a savanyú közegben a rózsaszín színt alkotó delphinidin szépen megköti, a növény pedig igencsak hamar bekékül.

A hortenziát a legújabb időkben a háziasszonyok és háziférfiak is felfedezték, vázában hetekig pompás látványt nyújt. Mindazonáltal meglehetős merészség lenne szobanövénynek titulálni, igazán a kertben érzi otthon magát. Azzal persze nem követünk el stílustörést, ha hortenziánkat egy csinos edénybe ültetve a teraszon helyezzük el. Feltéve persze, hogy teraszunkra nem tűz reggeltől estig a nap, mivel a hortenzia leginkább a félárnyékot kedveli. Eredeti termőhelyükön erdők cserjeszintjében élnek, ahol jó vízellátású a talaj, párás a mikroklíma és gazdag, humuszos a föld. S mert a megszokás nagy úr, a hortenzia nem szívesen változtat e bevett szokásán, úgyhogy akkor járunk el helyesen, ha efféle környezetet biztosítunk számára.

Eljárhatunk persze helytelenül is, csak ilyenkor imádott hortenziánk meglehetős gyorsasággal dobja föl a papucsot. Azt sem veszi jó néven, ha klóros csapvízzel öntjük nyakon, az esővíz sokkal inkább kedvére való. Ha túl melege van és szenved a szárazságtól, szinte biztosan ellepik a levéltetvek vagy az atkák, igaz, ezek akkor is megjelenhetnek rajta, ha túl nyirkos környezet veszi körül. Ha kertünkben korábban mészoltó gödröt létesítettünk, jobb, ha nem kacérkodunk a hortenziával, ki nem állhatja a meszes környezetet.

Ha viszont névadáson törjük a fejünket, a Hortenzia névvel bátran kacérkodhatunk, miután a milyen nevet adjunk csemeténknek kérdésre a magasságos hivatal elfogadhatónak ítélte a Hortenzia nevet is. Amúgy a Hortenzia latin eredetű szó, kerti virágot jelent, s a római Hortensius nemzetségnévből származik. A XIX. században egyébként úgy vélték, nem tanácsos lányos házba vinni, mert meggátolja a gyermekáldást. Talán így esett, hogy a hortenzia sokáig megmaradt a nagymamák növényének.

Ha szaporítani támad kedvünk, bátran dugványozhatjuk, ehhez a június és a július a legideálisabb időpont. Ha biztosra akarunk menni, gyökereztető hormont kell vételeznünk valamelyik gazdaboltban, a dugványokat pedig bőszen ebbe a porba kell mártogatnunk. Ezután nincs más dolgunk, mint jó minőségű, laza szerkezetű földdel feltöltött cserepekbe rakosgatni a dugványokat. A párás környezetet legkönnyebben úgy biztosíthatjuk számára, ha a cserepet egy csinos nejlonzacskóba csomagoljuk, földjét rendszeresen locsoljuk mindaddig, amíg meg nem indul a gyökeresedés. Nagyobb cserépbe átültetve, nem túl hideg helyen teleltetve késő tavasszal, némi szoktatás után kiültethetjük végleges helyére.

A kertben akár egy-egy csoportban is megállja a helyét, de kialakíthatunk belőle szépen virágzó sövényt, jól mutat örökzöldek mögött, mellett, csinos puszpángok vagy éppen díszfüvek társaságában.

Kerttervezés házilag II.

Annak, aki családi házat vagy nyaralót épít, és egy kis körülhatárolt természetet is szeretne a háza köré varázsolni, előre el kell képzelnie mindent. A kertépítés alkotó folyamat, tehát ez is előképekkel, gondolatokkal és tervekkel indul. Mindezekről WENSZKY Béla táj- és kertépítész mérnök, a Kertmanufaktúra egyik vezető tervezője foglalta össze a legfontosabbakat.

A fák és cserjék határolják kertünk tereit, takarást biztosítanak, védenek a széltől, árnyékot adnak, levélzetükkel, virágaikkal, terméseikkel díszítenek. Az évelő- vagy egynyári- virágfelületek növelik a dekorativitást, változatossá teszik az állandóan változó látványt. A gyepesített terület megnyugtató látványt nyújt, kellemes pihenő-, járó- és játszófelületet ad. Magyarországon egy-két csapadékosabb évet kivéve kertünk növényei csak rendszeres öntözés esetén élnek, fejlődnek és díszlenek megfelelően. Az öntözővíz biztosítása költséges dolog. Gondoltak arra, hogy az épület tetőfelületéről és a burkolatokról elfolyó „felesleges” csapadékvizet összegyűjtsék, hogy száraz időszakokban majd azzal öntözzék a kertet? Egy föld alá helyezett tartály – ciszterna – a mai vízárak mellett biztosan meghozza az árát. Másik lehetőség egy kút fúrása, amivel esetleg az épület fűtése is megoldható lenne, például geotermikus alternatív fűtéssel.

Ha van vizünk, felmerülhet egy madáritató, kerti tó vagy akár úszómedence elhelyezése a kertben. Elsősorban pénzügyi lehetőségünk és a rendelkezésre álló kertterület nagysága dönti el, hogy melyiket válasszuk. Ne felejtsük el számba venni a rendszeres fenntartási költségeket sem! Egy kis csobogó, ahol az énekesmadarak inni és fürödni tudnak a legkisebb kertben is elhelyezhető, ugyanakkor élőbbé és változatosabbá teheti kertünket. A kerti-tó létesítése, vízi- és vízparti növényekkel már nagyobb helyet igényel, a kert értékét nagyban emeli, de csak rendszeres ápolás mellett díszlik szépen és fejti ki azt a hatást, amit elvárunk tőle. Azt hiszem elég, ha csak a nyugodt vízfelszín tükröződéseit említem, amikor egyszerre tárul elénk az égbolt kékje és megkettőzve kertünk virágainak szín- és formagazdagsága.

Ennyi elmélkedés után nézzük a gyakorlatot!

Mérjük fel a kertünket, s ha már az épület is körvonalazódik, készítsünk alaprajzi vázlatokat. Kérjük el az építésztervező vázlattervét, hogy a kertről alkotott gondolatainkat az épülettel és telekhatárokkal összhangban vethessük papírra. Mérjük meg mérőszalaggal, hogy mennyi helyünk van az utca felőli oldalon az előkertben, mennyi az épület oldalfalai és a telekhatár között, és mennyi helyünk maradt az épület mögött, ami általában a legnagyobb kertrész.

Ha van olyan meglévő idős növény, lombos fa, fenyőféle vagy cserje, amit szeretnénk megtartani, annak helyét is mérjük be pontosan. A mérés eredményét célszerű M=1:100 méretarányban felrajzolni papírra, ami azt jelenti, hogy a valóságban mért egy méter a papíron egy centiméter lesz.

Ha a telek területe sík, vagy nagyon enyhén lejt – 1-2 százalékot, azaz 100 méterenként 1-2 métert –, akkor a magasságkülönbségeket nem kell mérni és feltüntetni az alaprajzunkon, azonnal készülhetnek a vázlattervek. Ha lejtős a területünk, akkor legalább a főbb pontokat magassági értelemben is fel kell mérni. Célszerű a bejárati utcaszintről indulni – járda, útszegély vagy közműakna –, és karók, hosszú, egyenes gyalult deszka és vízmérték vagy a kőművesek által használt gumicsöves, üvegszelepes vízmértékkel átvinni a magasságokat a szükséges helyekre, és ott karóval vagy kerítésoszlopokon zsírkrétával megjelölni és mindezt az alaprajzunkon is bejelölni.

A felmérési rajzunkat jó megőrizni, a vázlatterveket készítsük az erre fektetett pauszpapírra, de a legtöbb háztartásban hamarabb fellelhető sütőpapír is tökéletes. Tervezgetés közben feltétlenül figyeljünk arra, hogy egy-egy ültetni tervezett növényünk mennyi helyet foglal el, hogy ez néhány év múlva ne okozzon gondot, zsúfoltságot. Családi séták alkalmával parkokban, kertekben figyeljük meg a kifejlett növények nagyságát.  Elég, ha lépésekkel mérjük meg, mekkora hely kell egy fenyőfának, mekkora lombkoronája van egy lombos fának.

Ha meglévő fát akarunk kivágni, mert kertünkben mást szeretnénk ültetni, gondoljunk arra, hogy tizenöt centiméter törzsátmérő felett ez engedélyköteles tevékenység. Erről feltétlenül tájékozódni kell az önkormányzatnál, mert a kivágást és az ültetést is az országos rendelkezéseken alapuló helyi építési szabályzatban szabályozzák. Általában középmagas fát, fenyőt a telekhatártól két méterrel, sövényt fél méterrel beljebb lehet ültetni, de egy nagyméretű fánál – diónál –, akár öt méter is lehet a védőtávolság. Többnyire azt is előírják, hogy hány darab fát kell ültetni – például 150 négyzetméterenként egyet – a telekre.

A növények kiválasztásánál meg kell találni a helyes arányt a lombhullató és az áttelelő lombú vagy örökzöld fajok között. Jusson eszünkbe, hogy az örökzöldek egész évben árnyékolnak, míg a lombhullatók ágrendszere a téli félévben átengedi a napsugarak nagy részét, amire abban az időszakban nagy szükségünk is van. Minden növénynek, mely életfeltételeit a mi éghajlatunkon is megkapja, helye lehet a kertben, de kerüljük el az egyhangúságot! Sok helyen láthatjuk, hogy a befüvesített udvart körbeültetik oszlopos tujákkal, és ezt nevezik kertnek. A kert ennél sokkal összetettebb, sokszínűbb, mondjam azt: varázslatosabb dolog, ha gazdagon összeválogatott növény-együttesekkel ültetjük be.

Egy-egy szépen megtervezett és megépített kert látványa, és főként a kertben tartózkodás minden emberben az édenkert és a paradicsom ősemléket kelti életre. Ennek elérése vezessen minket a tervezés ideje alatt!

Kerttervezés házilag I. rész

Melegben is

A kertészkedő ember már csak olyan, nem tud nyugodtan üldögélni egy izgalmas könyv mellett, képtelen csak úgy elnézelődni óraszám, neki mindig akad valami fontos tennivalója, vagy metszeni vagy megigazítani kell valamit, de lehet, hogy semmit sem kell csinálni, csak olyan jól esik szöszölni egy kicsit a tercián. A szöszölésen és a menetrendszerű kerti matatáson kívül a kertészember meg még olyan, hogy neki a legnagyobb melegben is ültethetnékje támad. A kertészembernek korábban is támadt már ültethetnékje nyár derekán, de akkor igen nagy önuralommal megvárta, amíg a naptár őszt nem mutat, és akkor kapta kézbe kedvenc ásóját.

Ma már kedvenc ásóját akár negyven fokos melegben is markolászhatja az izgága kertművelő, merthogy ügyes kertészek kitalálták neki a konténert, mint az évszakfüggetlen növényültetés egyik fontos kellékét. A szabad gyökerű és a földlabdás növényeknek megmaradt az ültetés két klasszikus időszaka: a tavasz és az ősz, a konténereseket viszont bármikor elültethetjük. A konténerben kínált növények gyökere eléggé fejlettnek mondható ahhoz, hogy földbe kerülvén akár július közepén is tisztességes növekedésnek induljanak.

Rossz hír viszont, hogy a konténerrel együtt nem találták fel az ültetés egyszerűbb módjait, úgyhogy marad a régi metódus: gödröt ásni, annak alját szépen meglazítani, szerves trágyát, komposztot jó kerti földdel összekeverni, aztán hozzálátni az ültetéshez. Előzőleg nem árt konténeres növényünket alaposan beöntözni, így ráncigálás, tépkedés és sérülés nélkül tudjuk kiemelni a műanyag tartóból. Ehhez a művelethez még így is szükség lehet némi kíméletes, már-már finomnak mondható körbeütögetésre. A széleken és földlabda alján a gyökereket érdemes fellazítani kissé. Az ültetőgödör ásásakor hasonlóképpen járjunk el, mint amikor túrabakancsot vételezünk: csak egy számmal nagyobbal legyünk megelégedve.

A szerves trágyát, különösképpen a frisset, a kitermelt föld egy részével alaposan keverjük össze, és dolgozzuk be a gödör aljába, hogy ne érhessen hozzá a gyökerekhez. A porított szarvasmarhatrágya tökéletesen megfelel erre a célra, kényesebb orrú hobbikertészek sem panaszkodhatnak annak sajátos illatára, merthogy nincs neki.

A földlabda mellé jó minőségű földet töltsünk vissza, a keverékbe talajjavító anyagokat is keverhetünk: komposztot, ásványi őrleményeket vagy éppen folyami homokot. Az sem rossz megoldás, ha a szerves trágyát az ültetőgödör tetejére szórjuk, az öntözővízzel majd lejut a gyökerekig. A vízből pedig sok kell, a nyáron elültetett konténeres növények némelyikének akár 6-10 literre is szükségük lehet naponta, nem árt tehát ez ügyben egy családi vízfelelőst kijelölnünk. A klasszikus eljárás szerint egyébként egy csinos kis tányért célszerű kialakítani a növény körül, részint a víz gazdaságosabb felhasználása, részint a hagyományok tisztelete apropóján.

Kerttervezés házilag I.

Annak, aki családi házat vagy nyaralót épít, és egy kis körülhatárolt természetet is szeretne a háza köré varázsolni, előre el kell képzelnie mindent. A kertépítés alkotó folyamat, tehát ez is előképekkel, gondolatokkal és tervekkel indul. Mindezekről WENSZKY Béla táj- és kertépítész mérnök, a Kertmanufaktúra egyik vezető tervezője foglalta össze a legfontosabbakat.

Vegyük azt a szerencsés állapotot, hogy rendelkezünk egy üres építési telekkel, s a majdani házról, kertről ábrándozunk. A házépítés építési engedélyhez kötött tevékenység, így a tervek elkészítéséhez megfelelő jogosultsággal rendelkező építésztervezőt kell felkérni. Sok helyen a háromszáz négyzetméternél nagyobb kerttervet is – ennek elkészítése szintén jogosultsághoz kötött – be kell nyújtani az épület engedélyezési tervével együtt. Egy családi ház terveinek elkészítésénél ideális lenne, ha az építész-, a belsőépítész- és a kertépítész-tervező a kezdetektől közösen végezné a munkát.

A tervezők kiválasztása előtt azonban a családdal együtt nekünk kell elképzelni és megálmodni, milyen házat és kertet szeretnénk. Ha friss zöldségekre, gyümölcsökre vágyunk, és ezek megtermelésére elegendő erőnk is van, akkor a telek hátsó részében alakítsuk ki a gyümölcsöskertet és a zöldségeskertet. Az épület előtt és mellett ilyenkor is hagyjunk helyet egy kis pihenő- és díszkertnek. Zöldségeskert esetén gondolnunk kell arra is, hogy télen hátra tudjunk jutni akár egy pótkocsis kistraktorral is, hiszen trágyázni, földet művelni mindenképpen kell. Ha nincs szükségünk zöldségeskertre, akkor az egész kertfelület a pihenést, az elmélkedést, a játékot és a sportolást szolgálhatja.

A kerti használati egységek tervezésekor figyelembe kell vennünk az épület belső tereit és azok kerti kapcsolódásait is. Szeretnénk a szabadban reggelizni? Tervezzünk egy kerti teraszt az étkezőhelyiséghez csatlakozva!  Elképzelték már, milyen nagyszerű ébredés után, a hálószobából közvetlenül kilépni a kertbe, beszívni a friss levegőt, csodálni a harmatcseppeken szikrázó napfényt? Mindezeket – és csak fantázia kérdése, hogy még mi mindent –, meg lehet valósítani, ha együtt tervezzük az épületet és a kertet.

Mi az alapvető különbség a lakóház, a nyaraló épített terei és a kerti terek között?
Az épületben zárt belső, vagy részben nyitott terek vannak, mint a loggiák, a fedett teraszok lehetnek nyitottak, mint az erkélyek, de ezek mind holt építőanyagokból épülnek fel. A kerti terek a szabadban vannak, felfelé is nyitottak, és zömében élő növényekből, növény-együttesekből állnak. Az élő és az élettelen felület helyes arányát a használat fogja eldönteni.

Mennyi legyen a kertben az élő felület és mennyi az élettelen, burkolt felület?
A helyes arányt a használat fogja eldönteni, de az első lépéseknél célszerű a minél nagyobb arányú élő felületre törekedni, hiszen ez nyújtja a test és lélek felüdülését, ez javítja a hely levegőjét és mikroklímáját. Ahol naponta járunk gyalog és gépkocsival, szilárd burkolatot kell tervezni, ezért jó, ha az építész- és kertész-tervező a kezdetektől együtt dolgozik, ezzel sok burkolatot (is) meg lehet takarítani.  Hány olyan kertet látunk, ahol a ház hátsó felébe épült garázs miatt a kert jórészét átvágja a gépkocsibejáró?!  Igyekezzünk a garázst a telek bejáratához, a lakóúthoz legközelebb elhelyezni, hogy minél rövidebb legyen a szilárd felület! Ez ugyanúgy esztétikai kérdés, mint gazdasági, ugyanakkor télen az sem mindegy, mennyi havat kell ellapátolni ahhoz, hogy munkába tudjunk menni.

A kert élő elemeinek, a fáknak, cserjéknek, gyepnek és virágfelületnek jó minőségű termőtalajra van szüksége, csak abban tudnak megfelelően fejlődni és díszleni. Ezért az épület és a burkolatok helyéről és az építkezés úgynevezett felvonulási területéről még az építkezés kezdetén le kell termelni a humuszos termőréteget, és azt a telek hátsó részén egybe kell hordani, hogy az építkezés befejezését követően fel tudjuk majd használni a kert építéséhez. Időben kell dönteni az épület, épületek alapozásakor kikerülő felesleges föld sorsáról is. Elképzelhető, hogy a kert tereprendezéséhez fel lehet vagy kell használni. Elszállítani csak a valóban felesleges mennyiséget kell!

Egyszerűbb dolgunk van, ha telkünk sík vagy csak enyhén lejtős. Utóbbi mozgalmasabb terep tervezését teszi lehetővé, és gazdagabb térélményt ad. Ha szép kilátás van valamelyik irányba, igyekezzünk azt kertünk részévé tenni, ezáltal biztosítva kert és táj kapcsolatát. Figyelnünk kell az épület és a kert szintjeire, azok csatlakozási pontjaira, hogy ne legyen túl nagy a szintkülönbség, túl sok a bevágás vagy a töltés. Azt is célszerű egyeztetni az építésszel, mikor legyen épített és mikor növény-támfal vagy növénnyel beültetett földrézsű. A kert lényege a folyamatosan élő és növekedő növények együttese, a legfontosabb tehát, hogy számukra biztosítsunk megfelelő életfeltételeket.

A kerttervezés téralakítási tevékenység, akár az építészet és a belsőépítészet. El kell képzelnünk, mit mindent szeretnénk csinálni majd a kertben: minden tevékenységünk a kerti térben zajlik, de mind más és más térigénnyel. A leendő kert tervezgetésekor tehát érdemes néhány alapkérdést feltenni magunknak. Ezek közül a legfontosabbak:
Hol járunk be a házba gyalog és gépkocsival? Hol szeretnénk pihenni? Hol akarunk napozni? Hol fogunk grillezni a családdal és a barátainkkal? Hol játszanak majd a gyermekek? Hol szedjük a friss zöldséget, gyümölcsöt? Szeretnénk-e vázába való virágokat nevelni a kertben? Hol lesz a legjobb helye a kerti tónak? Hol lesz zárható helye a kutyának?

Ha kérdéseinkre pontos – a felnőttek és a gyermekek közös elképzeléseit is figyelembe vevő – válaszokat adtunk, az elmélet után aztán jöhetnek a gyakorlati lépések. Ezekről bővebben a második részben.
Kerttervezés házilag II.

Bégon úr virága: a Begónia

www.forestwander.com

Merthogy a Begónia Michel Bégon (1638-1710) úrnak köszönheti a nevét, aki San Domingo kormányzójaként tart nyilván az emlékezet. Illetve inkább annak, hogy a perui Charles Plumier szerzetes rábukkant az addig még ismeretlen növényre, és úgy gondolta jónak, ha azt a kor ismert és elismert botanikusáról, az amúgy kormányzóként is munkálkodó Bégon úrról nevezi el. Plumier testvérünk egyébként jártában-keltében eredetileg olyan növényre vadászott, amiből kinyerheti a váltóláz ellenszerét, és egy ilyen túra alkalmával lelt rá a csinos kis növényre.

A begóniából legalább ezer fajt tartanak számon, a szubtrópusi területeken mindenütt megtalálható. Legkedveltebb színei a vörös, a fehér, a sárga, a narancs és a sápadt narancs (ennek mibenlétéről – kellő tisztelettel adózván Virág elvtárs emlékezetének és jóságának  – ne nyissunk vitát), a rózsaszín, a piros és ezek cirmos, fodros, bodros és mindenféle változatai. Van belőlük szimpla és telt virágú változat is, a virágok a hajtások végén jönnek elő. Nem nő nagyra, beéri 30-50 centiméteres magassággal, leveleivel pedig vigyáznunk kell, mert egy óvatlan mozdulat, és máris porcelánként pattanva marad a kezünkben egy jókora darab.

A begónia nem rajong a tűző napért, ezért ha a napsütötte, nyaranként negyven fokra is felmelegedő teraszra akarnánk telepíteni őkelmét, a lehető legrosszabbat tennénk vele. Inkább egy félárnyékos, árnyékos kertrészt válasszunk, a szűrt napfényt persze szívesen elviseli. Öntözni gyakran kell, a gondoskodást gazdag virágzással hálálja meg. Érdekesség, hogy gyümölcse a virágzás után is megmarad és sokáig díszíti a növényt. Felhasználási lehetőségük végtelen: lehetnek dézsában, tarthatjuk cserépben virágállványokon, társíthatjuk évelőkkel, például Tűzesővel (Heuchera) az ágyásban, fűszernövényekkel (izsóp, zsálya, rozmaring, bazsalikom) is, jól mutatnak haragoszöld növényfal előtt, de csinosak a nebáncsvirágok társaságában, és ha kedvünk tartja, ágyásszegélyt is kialakíthatunk belőlük.

Hogy megismerné-e Plumier úr az ő begóniáját, erősen kétséges, ugyanis angol botanikusok az 1860-as évek második felében gőzerővel nekiálltak a hibrid változatok előállításának. 1870-ben Londonban nagy sikerrel be is mutatták az első hibrid változatot, a begónia karrierje azóta is töretlen nemcsak a szigetországban, hanem az öreg kontinensen is. Azok kedvéért, akik éjnek évadján is gyönyörködni szeretnének egy-egy begóniában, és hajlandóak a virágot éjszaka kellő mesterséges fénnyel megvilágítani, s mindezt egy üvegházban megcselekedni, kitaláltak egy hibridet, amelyiket virágos jókedve még a legfagyosabb decemberi télben sem hagyja el, és nem kap hőgutát a nagy nyári melegekben.

Ha gumós begóniánk van (Begonia x tuberhibrida), akkor teleltetéséről külön is gondoskodnunk kell. Az ősz végére szinte biztosan elhervadó leveleket és hajtásokat le kell szednünk a gumóról, és nem árt, ha óvatosan, de alaposan megtisztítjuk. Néhányan a gumók fürdetését sem tartják eretnek dolognak, ez ízlés kérdése, de ilyenkor érdemes türelmesen megvárnunk, amíg elveszti a felvett nedvességet. A száraz begónia gumóknak pedig homok – esetleg egy kis tőzeg – és fűrészpor hozzáadásával kellemes, téli álmot biztosító keveréket készítünk, amibe szépen rétegezve helyezzük el őket. Ha fagymentes helyen tároljuk, épségben látjuk őket viszont a tavaszi kiültetéskor.