kertmanufaktúra

2013. február 21., csütörtök

Házi berkenye

Sorbus domestica
(http://www.pflanzen-bilder-kaufen.de)

„… De minden növevénynek más a természete. Mint az embernek. Meg köll vele ösmerkednünk. Van olyan, aki csak kövér földben díszlik, mint a mák és a napraforgó, meg a jeges levelű lapu. Van olyan, akinek szegénység a világa. A kövirózsa példának okáért, vagy a borostyán, vagy az őszibarack. Ismét más növevények a társas életet szeretik, mint a hangyák vagy a farkasok, vagy az emberek: a fenyőfa, nyírfa, bükkfa. Ismét mások a magányos életet kedvelik, mint a remeték: a diófa, hársfa, birsalmafa, berkenyefa. De berkenyefát soha ne ültess... A berkenyefa... nem terem addig... ameddig az ültetője él...”

Ekként okítja János kertész a fiát, Gárdonyi Géza Isten rabjai című regényében. S ami igaz, az igaz: ha kertünkbe azért ültetjük, hogy majd terméséből mindenféle földi jókat – és ezek között biztosan szerepelhet a pálinka is – készítünk, alaposan szerelkezzünk fel némi hidegélelemmel, mert úgy 18-20 éves korában fog nekünk először teremni. Kint, a szabad természetben, ha jókedvében van, akár ötszáz évig is él. Lassan nő, sok év alatt a harminc méteres magasságot is eléri, s leginkább a tölgyek között érzi jól magát.

Termése utóérés után az igazi
(www.naturspaziergang.de)
S alighanem jól érzi magát abban a társaságban is, ahová az Országos Erdészeti Egyesület jóvoltából került, merthogy 2013-ban a házi berkenye lett az év fája. Egykoron fontos fa volt az országban – tényleg csak zárójelben: mennyi minden fontos dolog mellé kell odabiggyesztenünk: egykoron –, neve fellelhető már a tihanyi alapítólevélben is. A berkenyének érdekes sorsa van: jó néhány emberöltővel ezelőtt is elfeledett faként írtak róla, s érveltek nem egy alkalommal ültetése, telepítése és gondozása érdekében.

Terméséből amúgy leginkább lekvár készíthető, állagát tekintve a körtéhez vagy a naspolyához – hm, ez is egykoron… – hasonlítható. S bár a leszedett gyümölcs nem járkál mezítláb, s nem levesesedik meg az orra, mint ahogy e kényes összefüggésre megpróbálták Bendegúz barátunk figyelmét felhívni az Indul a bakterházban, a lényeg a lényeg: kissé várni kell a fogyasztásával, amíg a gyümölcs szottyossá nem válik.

Újrafelfedezésre várva
(http://digilander.libero.it/ipdid/photos-eng/)
S hogy a jelenleginél némiképp nagyobb figyelem esik e majd rája, mint megesett az az egykori esőcseppekkel és Kossuth Lajos kalapjával, nem tudni. Mindenesetre bizakodásra adhat okot, hogy a tisztességes, valódi gyümölcsből készült házi pálinka bimbódzó reneszánsza miatt – csak az Isten szerelmére nem jégbe hűtve, nem fenékig, nem egyhajtásra bécsapni – pálinkafőzőink újra felfedezik a berkenyét is.


Az Év fái az elmúlt esztendőkben
2012-ben a Zselnicemeggy (Padus avium)
2011-ben a Tiszafa (Taxus baccata)
2010-ben az Ezüst hárs (Tilia tomentosa)
2009-ben a Mézgás éger (Alnus glutinosa)
2008-ban a Törékeny fűz (Salix fragilis)
2007-ben a Szelídgesztenye (Castanea sativa)
2006-ban a Magyar kőris (Fraxinus angustifolia subp. danubialis)
2005-ben a Közönséges boróka (Juniperus communis)
2004-ben a Fekete nyár (Populus nigra)
2003-ban a Hegyi juhar (Acer pseudoplatanus)
2002-ben a Molyhos tölgy (Quercus pubescens)
2001-ben a Közönséges vagy Bibircses nyír (Betula pendula)
2000-ben a Barkócaberkenye (Sorbus torminalis)
1999-ben a Hegyi szil (Ulmus glabra)
1998-ban a Vadkörte (Pyrus pyraster)
1997-ben a Kislevelű hárs (Tilia cordata)
1996-ban a Madárcseresznye (Cerasus avium)

2013. január 31., csütörtök

Sövényt, szúrósat: támadnak a vadak!

Birtokvédelem zöld módra
(www.geograph.org.uk)
A kétlábúak. A kétlábú vadak ügyfelünk vidéki birtokán támadnak, de mégsem emel több méteres kerítést, biztonsági őröket sem szerződtet, inkább sövényt telepít. De milyet, kérdezte előbb önmagától, aztán tőlem, mondanám már meg, mely növényfal képes távol tartani a vadakat.

A válasz persze attól függ, hogy elméleti vagy gyakorlati igénnyel kéretik azt megfogalmazni. Merthogy elméletben többféle zöld növényfal is útját állhatja a zöldség, a gyümölcs, a fa, a kerítés és minden mozdítható holmi iránt leküzdhetetlen vágyat érző, igencsak ráérő jóembereknek. Gyakorlatilag viszont…hm, a próbálkozás némi gondoskodással és extra széles kerítés melletti szabad hely birtokában akár biztos sikerrel is járhat.

Fegyverük van, és nem félnek használni
(www.gibsonlandscape.typepad.com)
Először is a hely. Általában úgy szokott lenni, hogy az ember a kerítés mellett nagy ügyesen felás egy sávot, és abba sövénynövényt telepít. Fájdalom, két- és négylábú vadak ellen az egysoros sövény nem sokat ér, minimum kettő, de inkább három sorra lesz tehát szükségünk. Ez testvérek között is legalább négy-hat méteres sávot jelent, nem árt tehát, ha elegendő helyünk van. És mivel védelmi célokra a mégoly jól nevelt, ám sima modorú sövény nem sokat ér, ezért ilyen helyekre inkább a faragatlanabbak közül közül érdemes válogatni. Tüskések, tövisesek legyenek, ne jöjjenek zavarba, ha rajtuk éppen átmászni támad kedve bárkinek, és akkor se szálljon inukba a bátorság, ha ágaikat széthajtva próbálkoznak legyűrni őket.

Nos, a teljesség igénye nélkül néhány, a csóresz szándékával érkezők szempontjából kifejezetten barátságtalan sövénynek való növény.

Vadrózsa (Rosa canina)
(wwwluirig.altervista.org/)

Vagy csipkebogyó, ami erdei, erdőszéli kirándulásokról lehet ismerős. Bogyóját nem kevés karmolásos sérülés árán gyűjtjük, merthogy tízszer több C-vitamin található benne, mint a citromban. Ha megtetszenek pompás virágszirmai – erre meglehetősen nagy az esély –, azokat felhasználhatjuk saláták, fagylaltkelyhek díszítésére vagy belefőzhetjük süteményekbe is, persze sövénynek nem ezért telepítjük. A telepítésnél lehetünk egészen bátrak, akár 4-5 méteres távolságra is ültethetjük a töveket, de ha biztosra akarunk menni, ezt az ültetési távot megfelezhetjük, azonnal duplájára emelve ezzel az egységre jutó szúrófegyverek számát. Megél laza és kötött talajban, napon és árnyékban egyaránt.


Oszázsnarancs, narancseperfa (Maclura pomifera)
(www.matthewwills.com)
Ha boldog emlékezetű Virág elvtárs elmélyült volna a természettudományok bugyraiban, bizonnyal előállt volna ennek termésével is: nagy, zöld és ehetetlen. Amúgy Észak-Amerikában látta meg a napvilágot, s a tövisek osztásakor többször is sorba állt. Igen kemény fája van, vasúti talpfáknak, kerítésoszlopoknak például kiválóan alkalmas. Ha sövénynek ültetjük, naposabb kerítésszakasz mellé tegyük, mert odavan a sok fényért, de talajban egyáltalán nem válogatós


Tűztövis (Pyracantha)
(www.melogranoantico.blogspot.com)
Remek választás, már csak politikai szempontból is: korrekt, igazi demokratával van dolgunk. Fejlődése során ugyanis jóelőre gondolt a különféle szekértáborok megrögzött tagjaira, ezért van belőle vörös és narancs termésben díszelgő egyaránt. Mi több, biztos ami biztos alapon – csalódottak és/vagy kétkedők figyelem! –választhatunk narancsvöröset is. (Bár erősen gyanítható, hogy vidéki birtokunkra behatolni igyekvőket sem a vörös, sem a narancs szín, sem azok árnyalatai nem hatják meg különösképpen.) Ennél sokkal hatásosabb lehet viszont a tűztövis már-már elviselhetetlenül sűrű, tövises ágrendszere. Ültethetjük napra vagy félárnyékba, a talajjal szemben sincsenek extra elvárásai.


Julián borbolya (Berberis julianae)
(www.arborboy.blogspot.com)
Kínai cimboránk fittyet hány a legmelegebb napoknak éppúgy, mint a leghidegebbeknek, jól érzi magát tűző napon és félárnyékban is. Nem szereti viszont, ha vízbe ér a lába, úgyhogy tópartra ne ültessük. Ne ijedjünk meg, ha ősszel levele vöröses színben kezd játszani, ettől még örökzöld növénnyel állunk szemben. Ha kétlábú vadak állnak szemben vele, nehéz dolguk lesz, hármas tövisei miatt egy viszonylag egyszerűnek tűnő metszés is elfogadható az önsanyargatás fogalmát kimerítő tevékenységként. Amúgy hagyhatjuk nyíratlanul is, ültetési távolságnak nagyon szoros elrendezésben hatvan, némiképp lazább kivitelezéssel nyolcvan centimétert válasszunk. Ha mazohisták vagyunk, és feltétlenül nyírni szeretnénk, erős kesztyű beszerzése és a borbolya virágzása után eshetünk neki, hogy nyírott sövényt neveljünk belőle.


Tövises lepényfa (Gleditsia triacanthos)
(www.thelifeofyourtime.wordpress.com)
Tövisei nem ígérnek felhőtlen randevút, két, pláne három soros telepítés esetén gyakorlatilag is áthatolhatatlan. Jobban szereti a kissé lazább, homokosabb talajokat, de amúgy nincsenek különleges igényei, a legmorcosabb teleket is jól viseli. Ahhoz, hogy kellő tömöttségű sövényt neveljünk belőle, nyírnunk kell, efféle alakítás nélkül természetesen megtartja eredeti formáját: méretes fa lesz belőle. Attól sem kell tartanunk, hogy hamar kipusztul, hetven, nyolcvan évig biztosan hadrendbe állítható.

Jó választás lehet a kökény is
(www.geograph.org.uk)
Védvonalunk akkor lehet igazán hatékony, ha szúrós frontvonalunkat képező növényeinket több sorban, akár vegyesen telepítjük a telekhatárhoz. Arra kell csak ügyelnünk, hogy a második sorba kerülő növényekkel felezzük meg az első sort alkotók ültetési távolságát, így sokkal zártabb és tömöttebb falat alakíthatunk ki. Ehhez egyébként még sok, legalább többtucatnyi növény közül választhatunk, álljon itt néhány közülük.


Magyal (Ilex aquifolium)
Keskenylevelű ezüstfa (Elaeagnus angustifolia)
Vadcitrom (Poncirus trifoliata)
Fagyal (Ligustrum sp.)
Kökény (Prunus spinosa)
Egybibés galagonya (Crataegus monogyna)
Turkesztáni szil (Ulmus pumila celer)
Tiszafa (Taxus baccata)

Ami pedig a csóreszt illeti, telepítés után akár Kazal Lászlót is meghallgathatjuk, vigasztalni ugyan nem fog, de segíthet még mai napság is szélesebb kontextusba helyezni a kérdéskört.



2012. december 31., hétfő

Birsalma, birskörte


Vagy mindkettő. Merthogy néha még a legjobb családból származó birs is képes az egyik esztendőben alma, a másikban körte alakú termést hozni. Amúgy a nagykönyvben az van írva, hogy egy birs vagy alma vagy körte legyen, de hát a legtöbb birs nem olvassa a rájuk vonatkozó fejezeteket a nagykönyvekben. Amúgy 1395 tájáról származik az első írásos feljegyzés róla, s rögtön mindkét változatról olvashatunk, az alma és a körte alakúról is.

Miután kezdésként így kibeszéltem őkelmét, álljon itt egy rövid – és nem teljes – felsorolás a birs felettébb előnyös tulajdonságairól. Fogyaszthatjuk sütve, készíthetünk belőle levest vagy kompótot, ehetjük a legkülönfélébb sültekhez – az első helyek egyikén bizonnyal a liba vagy a kacsa áll, nyomukban ott liheg a malac, a bárány és a pacal –, levesként szintén kiváló, de ha kedvünk úgy tartja, ivólevet és kandírozott gyümölcsöt is gyárthatunk belőle.

Ha ennél is több célra szeretnénk használni, hát főzhetünk belőle lekvárt, dzsemet vagy befőttet, beletehetjük a párlatokba éppúgy, mint a savanyításra szánt káposztába, szilveszterre süthetünk belőle szeleteket, amikhez mézes diót vagy mandulát ropogtathatunk.

Ha semmi ilyesmit nem szándékozunk csinálni, akkor feltehetjük a szekrény tetejére, telt formája, mély sárga színe, pompás illata biztosan sikert arat. Amúgy nyersen nem igazán fogyasztható, íze meglehetősen karcos, fanyar, amit gazdag pektintartalma okoz. Ez persze jó hír, mivel szervezetünknek a méregtelenítéshez a pektinre igen nagy szüksége van. Ráadásul a birs ismert gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásáról is, úgyhogy nem ártana őt újra felfedezni.

Ha a felfedezésben odáig jutunk, hogy ültetésre szánjuk el magunkat, a fácskát fagyzugos, hideg domboldalakra ne telepítsük, mivel a birs a meleget szereti. A kertészetekben érdemes a következő fajtákra vadásznunk: Konstantinápolyi, Bereczky, Mezőtúri, Angersi, Champion. Az viszont nem gond, ha talajunk az átlagosnál nedvesebb vagy éppen meszesebb. Sok gondunk nem lesz a birssel, óvatos egy szerkezet, ügyesen kivárja például a májusi fagyokat, csak azok után virágzik. Gyerekkorában kell kitalálnunk, milyen koronát szánunk birsfánknak, mert a felnőtt fákat már nem tanácsos metszegetni.

A birsszüret fajtától függően kezdődhet szeptemberben vagy októberben, és az sem ritka, hogy december elején is a birs szedésével vagyunk elfoglalva. Alacsony hőmérsékleten károsodás nélkül hónapokig is eltartható, miután birsünk úgy van kitalálva, hogy gyümölcse utóérő legyen, vagyis a szedés után néhány hetes pihenő kell neki ahhoz, hogy érett, kiváló zamatú gyümölcsünk legyen.

2012. december 4., kedd

Égetés helyett komposztálás

Természetes, egyszerű, környezetbarát
(www.rhs.org.uk)
Nem tudni miért, de történelmileg úgy alakult – érdekes, Magyarországon sok minden történelmileg alakul így-úgy, miért lenne éppen ez kivétel –, hogy a magyar ember beleszerelmesedett az égetésbe.

Ha a kertjében kisebb halom falevél, faág és egyéb kerti zöldholmi gyűlik össze, leküzdhetetlen kényszert érez, hogy berohanjon a konyhába, onnan gyufát és újságot hozzon elő, majd hozzákezdjen az égetéshez. Sokaknak azonban mindez nem egyszerű feladat, ezért másodjára gázolajat vagy benzint hoznak, azzal öntözik meg a kupacot és így égetnek.

Azaz égetnének, de a halom általában nyers, ezért csak ímmel-ámmal kap lángra, viszont mérhetetlen mennyiségű füstöt okád a szomszédság legnagyobb örömére.

Raklapokból is készülhet
(www.rhs.org.uk)
Évente több száz tonna értékes, hasznosítható nyersanyagot pocsékolunk el a kiskertekben, a hobbi telkeken és a családi házak udvarán, miközben egy egyszerű eljárással természetes alapanyaghoz juthatnánk.

Nem kellene mást tenni, csak kinézni a kertben egy alkalmas helyet, oda összegyűjteni minden újrahasznosítható kerti és konyhai zöldhulladékot és komposztálni. És erre bizony alkalmas hely lehet minden olyan kerti zug, ahol nincs verőfényes napsütés vagy mélyárnyék.

Egy általában nem elég
(www.gardenerblog.info)
Ma már nem gond beszerezni formatervezett komposztáló edényeket, ezek egy csoportjának rögtön három-négy előnye is akad: meglehetősen ízléstelenek, rondák, műanyagból vannak, és megkímélik a házigazdát egy félnapos kerti munkától. Ugyanis nagyjából ennyi időbe telik összeütni néhány fából készült, pofás kis komposztáló ládát. (Azért kell több, mert a tökéletes komposzt előállítása legalább egy évbe telik, s az újabb és újabb  zöldhulladékot mindig egy következő komposztládába kell tennünk, illetve egy idő után a félkész komposztot átforgathatjuk a soron következő „rekeszbe”.)

Krumpli- és hagymahéj: mehet a komposztba
Alapot nem kell neki készíteni, legjobb a puszta föld. Az nem árt, ha lazán átforgatjuk a talajt, felásni nem kell, elegendő fellazítani. A komposztkészítés menete nem bonyolult, csupán néhány szabályt kell betartanunk. A halom aljára a némiképp vastagabb ágak, gallyak és nyesedékek kerüljenek, erre jöhetnek a levelek és más kerti hulladékok. Ha utóbbiból sok akad a háznál, könnyen hajlamosak lehetünk összetömöríteni a kupacot, amivel némi helyet nyerünk ugyan, de a lebomlás és átalakulás folyamatát biztosan tönkre tesszük. Igyekezzünk levegősen rétegezni a szerves hulladékot, kisebb gallyak, nyesedékek, fű, falevelek, aztán újra ugyanez a rétegrend. Természetesen keverhetjük is a rendelkezésre álló anyagokat, és egy-egy réteg közé tehetünk vékonyan kerti földet is.

A kiwi, a narancs és a citrom szintén komposztálható  
A nagy, vastag ágak nem alkalmasak a komposztálásra, ezeket fel kell vágnunk, vagy aprítógéppel feldarabolni. (Egy ilyen masina beszerzése csak az első pillanatban tűnik fölöslegesnek: miután nemcsak az ágakat, a leveleket és a zöldhulladékot is feltrancsírozza, némiképp gyorsítja a komposztálás folyamatát.)

A komposzthalmot időnként át is forgathatjuk, de a szellős, réteges lerakás esetén erre tulajdonképpen nincs szükség. Arra viszont szükség van, hogy legyünk mértékletesek, ne cipeljünk mindent a komposztra a konyháról. Csirkecsontnak, főtt ételmaradéknak, halfejeknek, étolajnak, zsírnak és más efféléknek nincs helyük a komposztban. Helye van viszont a citrom-, narancs-, hagyma-, krumpli-, dinnye- és mindenféle héjaknak – a tojáshéj is ide tartozik –, zöldségnövényeink ilyen-olyan darabjainak, a kávézaccnak, a teafűnek és a fűrészpornak.

Így kezdődik. És így is folytatódik.
(www.happyfarming.com)
A komposzt átlagos érési ideje legalább egy év. Ne reménykedjünk abban tehát, hogy a hétvégén összehordott levélhalomból pár nap múlva értékes komposzthoz juthatunk.

A komposztálásról időről időre felröppennek különféle hiedelmek, ezek között bizonyosan első helyen van a tétel, miszerint a komposzt büdös. A komposzt egyáltalán nem büdös, ilyen értelemben szagtalan. Másmilyen értelemben ugyanakkor kifejezetten jó szaga van, ahhoz hasonlatos, amikor az erdőben járva érezzük a föld illatát. Egy másik tévhit szerint a komposzt helyett jó a trágya is.

Istállótrágya: egy másik műfaj
Nem, a komposzt nem azonos a trágyával, a komposzt leginkább jó minőségű kerti földre hasonlító, laza állagú, szép, barna színű, gazdag szerves anyag tartalmú valami. Lehet benne persze szalmás istállótrágya is, de ettől még a trágya és a komposzt nem lesz azonos. Kutya- és macskatulajdonosok figyelem: a kutyakaki és a macskaalom nem tartozik az istállótrágya fogalmába, ezért egyiket se dobjuk a komposztra!

A diólevél is komposztálható
Egy másik örökzöld téma a diólevél.
Jó néhány helyen olvasható, hogy a diólevél szinte az ördögtől való, komposztáláskor kifejezetten kerülendő. Szegény diólevél nem érdemli meg ezt a bánásmódot, igenis komposztálható, nyugodtan rátalicskázhatjuk a komposztra, rétegezve, keverve ezt is más növényi anyagokkal. (Június táján meg gyűjthetünk diólevelet télire teának, kiváló ellenszere a legkülönfélébb felsőlégúti nyavalyáknak.) Az igaz, hogy a diólevél lebomlása hosszabb időt vesz igénybe, de nincs okunk kitiltani a komposztról még akkor sem, ha sok helyütt erre buzdítanak bennünket. Persze, ha dióültetvényünk van, akkor a mérhetetlen mennyiségű diólevél komposztálásra külön tárolót kell építenünk, és ha keverjük is más anyagokkal a diófa levelét, nem árt legalább három évet várnunk a kész komposztra.

Komposztálás, természetes körforgás
(www.killeenhousehold.ie)
Egy szó mint száz, a komposztnál még nem találtak fel jobb biotrágyát, előállítása könnyű és egyszerű, hatása pedig semmiféle vegyszerrel nem pótolható. Használhatjuk talajjavításra a gyümölcsösben, telepítésnél a díszkertben, mulcsozásra, dézsás növények ültetéséhez vagy palántázáshoz a zöldségeskertben. Biztosíthatjuk vele a tápanyagok természetes körforgását, nem utolsósorban védhetjük a természetet – a szomszédok idegrendszerét –, a termőföldet és a Földet, már ha kissé messzebbre is szeretnénk látni.

És miért ne nézhetnénk immár nagyobbakra is.

2012. november 14., szerda

Yucca, banksia, agave, kefevirág

Néha különös formákkal hódítanak
(Banksia praemorsa)
És még sokan mások.
Mások. Különösek. Néha bizarr formájuk van. Egzotikusak. Szépek.

Araucaria imbricata
(www.jmvanel.free.fr)
Most, hogy nyaranta – s néha tavasszal és ősszel is – a honi hőmérséklet mediterrán vidékeket idéz, egyre több kertészet kínál egzotikus délvidéki vagy éppen sivatagi növényeket. Néhányat csak dézsákban, kaspókban tarthatunk, ezeket télen üvegházba vagy más, világos, fagymentes helyen kell teleltetnünk. De akadnak olyanok is, amik egész évben kint maradhatnak a kertben.


Yucca faxoniana
(www.desertnorthwest.com)
Kérdés persze, jó-e, ha kertjeinkben a hazai növényvilágtól megjelenésükben és hangulatukban meglehetősen eltérő növények ütik fel fejüket. A kérdésre kétféle választ lehet adni. 1. Jó, mert színesebb, változatosabb, mozgalmasabb lesz a kertkultúra, és ezzel más, új stílusú kertek kialakítására is lehetőség lesz. 2. Nem jó, mert könnyen tájidegen kertek jönnek létre, s látványuk a hazai környezethez, az őshonos növényvilághoz és így a megszokott kertekhez képest zavaró.

Agave parryi
(www.yuccaagavaceae.com)
Azt hiszem, az igazság (most is) valahol félúton van.
Mert aligha lenne szerencsés, ha pálmafák, kaktuszkertek és kies agavé ültetvények nőnének ki a földből Győrtől Szegedig, ahogy az sem lenne üdvözítő, ha minden portán bükkök, gyertyánok vagy tölgyfák meredeznének az égig, köztük sombokrok és kúszó boglárkák virítanának kerítéstől kerítésig.


Kleopátra tűje
(Cleome spinosa)

Ha sikerül összhangot teremteni a kialakítandó kert őshonos növényzete, hangulata, stílusa és a mediterrán vagy sivatagi vidékekről származó növények között, az összhang talán gazdagabbá teheti kertkultúránkat.

Igényesen kialakított sziklakertünkbe, ha annak stílusa megengedi, nyugodtan telepíthetünk például télálló kaktuszokat. Egy árnyékos kertrészletben anélkül  használhatjuk fel távoli tájak árnyéktűrő páfrányait, hogy stílustörés gyanújába keverednénk, míg a tűző napra ugyancsak nyugodt szívvel ültethetünk különleges hangulatú délvidéki cserjéket.

Narancsuralmi rendszer: csak nyárra, a teraszon
A terasz dézsás növényei közé elhelyezhetünk egzotikus fajokat és fajtákat, egy díszkaviccsal borított területrészre pedig télálló yuccák, agavék vagy akár pálmák is kerülhetnek.

Szerepének, helyének megfelelően bátran használhatjuk tehát az egzotikus növényeket is. Ha velük sikerül megvalósítanunk elképzeléseinket, s mindezt úgy, hogy kertrészletünk nem ugrik le a térképről, illeszkedik a házhoz, a teraszhoz, életmódunkhoz, életfelfogásunkhoz, a kert egészéhez és az azt körülvevő környezethez, nemcsak kertünk, mi is gazdagabbak leszünk általuk.

Néhány további jól használható távoli cimbora.
Yucca rostrata
(www.seattletimes.com)
Polygala myrtifolia
Agave utahensis
(www.hear.org)
Lantana camara
Agave parryi: télen sem kell neki nagykabát
(www.coldhardycactus.com)
Agave virginica 'Spot'
(www.blackoliveeastrnursery.net)
Szamócafa, terméséből lekvár készíthető
(Arbutus unedo)
A Metró is megmondta: citromízű nincs a banánfán
Egy ausztrál ismerős, a kefevirág
(Callistemon vinimalis)
Grevillea johnsonii

A bejegyzésben szereplő minden yucca és agave télálló mínusz tizennyolc-huszonnégy  fokig, tehát jó eséllyel tartható egész évben a szabadban. A banánfa is felnevelhető a kertben, de télre tisztességes (=komoly) védelmet igényel, a gyökérzóna köré pedig akkumulátorról üzemeltethető fűtőszálas alkalmatosságot kell fektetni.

2012. november 6., kedd

A nagyvállalkozó ideges

Tervre nincs szükség, rögtön építeni kell
(Részlet Az ügyfélnek mindig igaza van című fejezetből)

A nagyvállalkozó azért ideges, mert költségei vannak.

Azért vannak költségei, mert új kertet szeretne. Szépet, jót, minőségi kertet, ezt többször, már az első telefonbeszélgetésnél elmondja. S hogy a minőségi kert neki a szíve csücske. Mondom is a nagyvállalkozónak, hogy nekünk is az – mi több, szívünknek csak olyan csücskei vannak, amelyekben a legnagyobb lakrészt a minőségi kertek foglalják el –, úgyhogy nagyvállalkozó nálunk jó helyen kopogtatott.

Nagyvállalkozó később árajánlatot kér.

Árajánlatot persze mindenki kér, egy jó árajánlat a kerttervezés és kertépítés alfája és ómegája, az árajánlattal ezért gondosan bánik az ember.

Nagyvállalkozó azonban nagyvonalú, neki nem kell tételes árajánlat, elegendő pár sor: munkadíj, anyagköltség és járulékos összegek, csak felsorolásképpen, mondja. Ilyenformán tehát gondos, de nem részletes árajánlat készül.

A válasz viszonylag hamar megérkezik – ez időnként csodaszámba megy, merthogy manapság új szokás van terjedőben, a válasz nélkül hagyott árajánlatok, levelek és telefonhívások szokása –, szóval a nagyvállalkozó azt írja: nagyon örül, éppen ilyesmire számított.

De ahogy végigolvasta, nagyon úgy tűnik, odalett a nagyvonalúsága, mert némi részletezést mégis kérne. A némi szócska nagyvállalkozó szótárában mást jelent, mint más földi halandók könyveiben, nagyvállalkozó ugyanis mindenre kíváncsi. Ez alapvetően természetes és helyes eljárás, az ő háza, az ő kertje és az ő árajánlata is. Arra gondolok, halkan megjegyezhetném, hogy a nagyvonalúság is az övé volt az elején, de nem jegyzem meg, mert az ügyfélnek mindig igaza van.

Kérdés tehát, milyen részletességgel kéri átdolgozni az árajánlatot a nagyvállalkozó.

A nagyvállalkozó az árajánlatot igen nagy részletességgel kéri átdolgozni.

Azt mondja, ha néki egy ízléses kis támfalat tervezünk építeni, s az a támfal facölöpből készül, akkor írjuk le pontosan, hány liter lenolajat akarunk vételezni, hány csiszolóvászonnal fogjuk suvickolni az ő vadonatúj támfalát, miféle ecseteket veszünk a festegetéshez, és hogy mindez mibe kerül. Nettó és bruttó bontásban. Aztán honnan érkezik a fenyőkéreg, ki fogja azokat a telepről a házig fuvarozni, honnan jönnek a növények, és minden további anyagköltség legyen szépen tételesen felsorolva.

Legyen. Átdolgozás tehát.

A részletes ajánlat azonban nem tetszik a nagyvállalkozónak.

Nagyvállalkozó ezért telefonál. Idegesen telefonál.

Kérdéseket tesz fel, hogy miért kerül annyiba egy kanna lenolaj, miért olyan drága az ecset, miért nem lehet vörösfenyőből kérgezett kérget közelebbről beszerezni, miért gömbölyű a facölöp, amikor ő a hasáb alakút olcsóbbnak gondolja, és hasonlók.

Ezeket a kérdéseket nagyvállalkozó hosszasan vizsgálja, s amikor belefog az elemzésbe, nem tart szünetet a mondatok között, tulajdonképpen nem is kíváncsi a válaszokra, csak beszélni szeretne. Hallgatni a saját hangját. Az jó. Az magabiztosságot ad még egy nagyvállalkozónak is.

Az elemzésben aztán van egy pont, ami szinte őrületbe kergeti a nagyvállalkozót. Itt már kiabál, szaporán veszi a levegőt, már nem kérdez, csak utasít, parancsokat osztogat és számon kér.

Mi viseli meg manapság egy nagyvállalkozó amúgy is strapás idegrendszerét?

Egy nagyvállalkozó gyengécske idegrendszerét mostanság egy konténer viseli meg leginkább. Hogy annak miért van díja, a díja miért annyi, és miért kell egy kertépítéshez konténer, s ha kell, akkor annak a díját miért neki kell fizetni. Nagyvállalkozó szerint ugyanis a konténer díját a kertépítőknek kéne kifizetni.

Ez így lenne méltányos.

Mert az, hogy a konténerszállítás díja benne van egy részletesebbnél is részletesebb árajánlatban, az nem méltányos. Szerinte annyira nem, hogy attól neki kiabálnia kell. Hogy ebben az országban senki sem akar dolgozni, s ha esetleg valaki mégis munkára adja a fejét, akkor hihetetlen konténerköltségekkel akarja lenyúlni szegény nagyvállalkozót.

Ez hallatlan, üvölti nagyvállalkozó a telefonba.

Merthogy ő éppen hétmillió forintot készül elkölteni egy minőségi kertre, s az összeg hallatán még egy százötvenezer forintos konténerszállítási díjat is a nyakába akarnak varrni. 
De nagyvállalkozó itt még nem áll meg, nekifut a következő akadálynak is.

A fuvarköltség.

A fenyőkérget még csak érti, de azt már nem, hogy egy közönséges – ha szöveghűen idézném a nagyvállalkozót, akkor a „szaros” szó alkalmazása lenne helyes, de nem akarom szöveghűen idézni nagyvállalkozót, mert ő is ügyfél, s az ügyfélnek mindig igaza van – fenyőkéregnek miért van fuvarköltsége. S ha már van, ahhoz mi köze van őneki, a nagyvállalkozónak, aki súlyos ügyekkel foglalkozik éjt nappallá téve, s hogy jövünk mi ahhoz, hogy belerondítsunk az ő szépen működő nagyvállalkozói világába egy értelmezhetetlen fuvarköltség elnevezésű tétellel.

Azt is nekünk kellene fizetni.

Merthogy neki a kéregre van szüksége, a fuvarra nincs.

És akkor ott van még a kertterv. Arra sincs szüksége. Csak a kertre, terv nélkül, mert ő rögtön építeni akar.

Érdekes meglátás.

Persze ezt csak óvatosan írom körbe a nagyvállalkozónak, nehogy megviselje lelkét néhány szálkásabb szóösszetétel.

Mert a megrendelőnek mindig igaza van.

Ez amúgy egy szép mondat, de mintha már kezdeném nem szeretni.

Mert a megrendelőnek nem lehet igaza, amikor nem akar előleget fizetni, amikor nem akar végösszeget fizetni, amikor a munka végén semmit sem akar fizetni, amikor újabb dátumokat talál ki, hogy legközelebb majd mikor nem akar, és nincs igaza, amikor arról csacsog, hogy neki is késve fizetnek. És a megrendelőnek nincs igaza, amikor a fizetés napján eltűnik otthonról, hogy majd a felesége fizet, de aztán a felesége nincs otthon vagy ha otthon van, akkor azt kérdezi a kapuban, hogy miféle kert és miféle munka. Mindezt oly ártatlan arccal, hogy már-már hallom is a következő kérdést: miféle férj.

És kezdem nem szeretni a kioktató félmondatokat, a válasz nélkül hagyott árajánlatokat, a növekvő bunkóságot, kezdem nem szeretni ezt a nyúlós trutymót, amit dagasztunk magunk alatt és körül. Kezdem nem szeretni a kifogásokat, hogy nemcsak meghallgatjuk, egyre gyakrabban el is hisszük azokat, és hogy elviseljük a nekem is késve fizetnek típusú mondatokat.

És már kezdem nem szeretni a nagyvállalkozók sirámait a konténerköltségekről.
Kezdem nem szeretni a hangnemet, amit néhány megrendelő – táboruk napról napra népesebb lesz – használ, és kezdem nem szeretni, hogy ezt a stílust sokan – az ő táboruk is egyre népesebb lesz– természetesnek találják.

Nem, a megrendelőnek nincs mindig igaza.

És ezt néha nem árt a megrendelő tudomására hozni. Akkor is, ha ezen háborodik fel a legjobban.

Nagyvállalkozó is ezen háborodott fel a legjobban, merthogy ő nincs ehhez hozzászokva. Ő ahhoz van hozzászokva – süvöltötte hadarva, – hogy a pénzéért a zenekar azt játssza, amit ő akar.

És ebben nagyvállalkozónak igaza van.

Csakhogy van az úgy néha, hogy a koncert elmarad, és nem jelölnek ki esőnapot.

2012. október 18., csütörtök

A csipke bogyója

Úton, útfélen találkozhatunk vele
(www.eathealthylivefit.com)
Ami persze a rózsáé – leginkább a vadrózsáé, lánykori nevén Rosa canina, vagy a nem vadé –  de ez most témánkat illetően közömbös. Amúgy pedig hívják hecsedlinek – felénk ez a megszokott neve – vagy kutyarózsának is.

A lényeg a bogyó. Merthogy abban tízszer több C-vitamin található, mint a citromban, akad benne még K és P vitamin, aztán bőven citrom- és almasav, némi kalcium és magnézium.

Karrierje nem mostanában kezdődött, az ókorban már előszeretettel hörpölgették teáját, leginkább a sorvadással járó megbetegedések hatásos ellenszere volt. Ha bioboltokban keressük, szinte biztos, hogy vesebántalmakra is ajánlani fogják, de ne lepődjünk meg, ha vizelethajtóként hivatkoznak rá.

A konyhában többféle célra is felhasználhatjuk: készíthetünk belőle teát, levest, likőrt, szörpöt, bort és mártást. Mielőtt nekiesnénk a piros bogyóknak, nem árt, ha kimagozzuk és eltávolítjuk az apróbb szőröket, különben erős viszketési kényszer vesz rajtunk erőt. A bogyókat leginkább késő ősszel szokták szedni, amikor kissé megcsípi a fagy, de a biokultúra szakértői a szeptember eleji napokra esküsznek, merthogy akkor van a legtöbb vitamin a csipkebogyóban.

Elkészítésénél két alapvető nézet közül kell választanunk. Az egyik szinte tiltja a forrázást és az áztatást, a másik nem. Ha az előző mellett tesszük le a garast, akkor szobahőmérsékleten kell beáztatnunk a bogyókat, hogy teát készíthessünk belőle. Vagy fittyet hányunk a C-vitamin és a forró víz közeli barátságnak nem igen nevezhető kapcsolatára, vizet forralunk, összetörünk néhány bogyót és a lobogó vízbe hajítjuk, aztán rögtön ezután levesszük a tűzről, és nincs is más dolgunk, mint megvárni amíg kihűl.

Egyszerű, szép
(www.leicestershirevillages.com)
Ha kertünkben szeretnénk csipkebokrokat látni, termesztésével nem lesz nehéz dolgunk. Legalább öt méteres távolságot hagyjunk a bokrok között, és kis túlzással másra nem is nagyon kell figyelnünk.

Nem baj, ha kertünk talaj kissé nehéz, kötöttebb, de a csipkebogyó akkor sem jön zavarba, ha savas vagy lúgos a földünk. Nem panaszkodik, ha kissé árnyékosabb helyet választunk neki, akár kavicsosabb földben is megél. Hagyhatjuk szabadon, a maga választotta formában növekedni, de kialakíthatunk koronaformát is, vagy nevelhetjük több ágas bokorként.

Nagyüzemi körülmények között persze nem mászkálnak négykézláb az ágak között, szeptember végétől egy nagy levegőt véve, gépesítve szüretelik a termést.