Akik savanyún szeretik

www.forestwander.com

Sokan, sokszor megpróbálták már rábeszélni a Rhododendronokat, hogy nem is olyan borzasztó egy meszes talaj, különben is, nem kevesen vannak, akik kifejezetten vidáman eléldegélnek efféle földben is, mindhiába.

A rhododendronokat makacs fából faragták.

Ki nem állhatják a meszet, a csapvíz mégoly kevés mésztartalmától is feláll a hátukon a szőr, úgyhogy rhododendront tartani meglehetős türelemjáték és kísérletező kedv kérdése. Mifelénk nincs is olyan kultusza, mint Európa nyugati felében, ahol nemcsak a párásabb környezet, de savanyú, mészmentes föld is bőséggel megtalálható. Kész szerencse, hogy egy kis magyar savanyú mifelénk is fellelhető, leginkább Vas megyében, ahová tömött turistabuszok indulnak ilyentájt, hogy népes utazóközönségük hosszasan gyönyörködjön a Kámoni és a Jeli Arborétum ezerszámra virágzó pompás növényeiben.

Van köztük örökzöld és lombhullató faj is, utóbbiakat régebben Azalea néven tartották nyilván, ma már ezek is a rhododendronok nemzetségébe tartoznak, bár a mindennapi nyelvben – különösen a törpe fajták – megmaradtak azáleának. Hazájuk Észak-Amerika, Délkelet-Európa, a Kaukázus vagy Japán.

Ma már oly sok mindenről tartanak szavazást széles e világon, nem lenne meglepő, ha élelmes közvélemény-kutatók a melyik a legszebb virágzó díszcserje kérdést tennék fel szavazásra, mely procedúrán a rhododendron végezne az első helyen.

Nevét a görög rózsa (rodón) és fa (dendron) szavak összeillesztéséből kapta, magyarul harangrózsának, havasi rózsának vagy havasszépének is hívják. Virágai a kékes árnyalatokon kívül szinte bármilyen színűek lehetnek, de a virágok formája és illata is végtelenül gazdag. Ligetes facsoportok alatt vagy fenyők félárnyékban érzik legjobban magukat. Nem viselik el a vizes, levegőtlen talajt, öntözni leginkább esővízzel lehet őket. Egy házi kertben rhododendront nevelni nagy kihívás, talajcsere vagy a föld savanyítása nélkül hozzákezdeni sem érdemes.

A követendő metódus receptje: a növényünknek kiásott gödör aljára gazdagon terítsünk speciális rhododendron földet, vagy savas tőzegkeveréket. A savanyításhoz használhatunk fenyőkérget és tőzeget egyaránt – e célra kiegészítőként a kávézaccra is jól jöhet – de ezekből nem árt időről időre egy kisebb készletet beszerezni, mert a párolgással és egyéb furmányos kémiai trükkökkel a savanyú hatás egy idő után biztosan odalesz.

Az elmúlt években megjelentek a mésztűrő rhododendron néven forgalmazott növények, velük az a helyzet, hogy nagy duzzogva elviselik a kissé meszes talajt, de azért a lelkük mélyén csak-csak a savanyú földért vannak oda.

Macerás szépség: a gyep

Valahogy úgy vagyunk vele, hogy gyep, minden kertbe kell. Gyep nélkül nem érvényesülnek igazán gondosan megtervezett és kialakított virágágyásaink, gyep nélkül nincs egységes összekötő eleme a kertnek, és hát igen, gyep nélkül mifelénk meglehetősen furcsán néz ki egy kert.

Gyep tehát igenis kell a kertbe.

Kell, mert ott lehet jókat focizni a gyerekkel, kell, mert nyugtatja a lelket és a szemet, utóbbival amúgy is igen sok nyughatatlan dolgot látunk nap mint nap. És kell, mert egy szép füves területrész nagyobbnak mutatja a kertet, és kell, mert rendezetté teszi kinti tereinket.

Gyepre tehát szükségünk van.

Első menetben olyan talajréteget kell kialakítanunk, ami biztosítja a fű növekedéséhez szükséges tápanyagokat, átereszti a vizet, de kellően tömör, és felülete leginkább a billiárdasztal simaságára hajaz. Ha területünk gyomos és romos, e használhatatlan felső rétegtől meg kell szabadulnunk. Kis területen ezt egy jóképű kapával is megtehetjük nagyobb felületnél azonban érdemes gyepfelvágót kölcsönöznünk, amivel nagy akkurátusan szőnyegszerűen tudjuk majd felszedni a talajt.

Ha gyepesítendő területünk agyagos, nehezen ereszti át a vizet, legjobb, ha folyami homokkal javítjuk fel. A hiányzó tápanyagok pótlására legjobb az érett istállótrágya, az idevágó szakirodalom így ír: végy 3-5 kilogrammal érett szarvasmarhatrágyát négyzetméterenként. Ha ilyesmi nem terem a környékünkön, vételezzünk porított szarvasmarhatrágyát, és azt forgassuk bele a talajba. Talajunk javítására egyébként nagyszerű a Cofuna, az Alginit vagy a Bentonit is, a jobb mezőgazdasági boltokban tartanak belőlük.

A füvesítésre szánt területen természetesen semmiféle törmelék, kő vagy másféle maradék nem lehet, úgyhogy ezeket nagy akkurátusan mind el kell távolítanunk. Ha ezzel is megvagyunk, egyengessük el a talajt. A módszer: néhány, az idő előrehaladtával egyre hosszabbnak és hosszabbnak tűnő percet szánjunk egy nehéz henger húzogatására, legalább két irányból keresztül kasul bejárva a terciát. A nehéz pillanatokban ne feledjük: olyan felszínt kell kialakítanunk, amelyik asztallap simaságú. Ha nem akarjuk munkákat újra kezdeni, a hengerezéshez érdemes sarok nélküli cipőt felvennünk, különben mi magunk alakítunk ki hullámvasúthoz hasonlatos felületet.

Hanem a fűmag.

Olyat vegyünk, amelyik megfelel annak az igénybevételnek, amire a területet használni fogjuk. Ha Messi stílusában kergetjük majd a bőrt a kölyökkel a füvön, akkor sport keverékre vadásszunk. Ha teraszunkon üldögélve, kezünkben koktélospohárral szeretnénk szemlélődni óraszám, akkor a pázsit keverék kell nekünk. Napos területre napra való, árnyékosra meg némi árnyékot is elviselő fűmagot válasszunk. Fontos azonban, hogy ne higgyünk a csábításnak: bármit is írjanak a csomagolásra, a mélyárnyékban is harsogóan zöld színű füvet még nem találták fel. Ilyen helyre inkább gyeppótló növényeket telepítsünk.

Legkevesebb 3-4 dkg fűmaggal számoljunk négyzetméterenként, a vetést szélcsendes időben végezzük. A magokat ne túl mélyen, egy gereblye fokával dolgozzuk be a talajba, aztán derekunk edzésben tartása érdekében jöhet egy újabb alapos hengerezés. Ha mindent jól csináltunk, és a területet naponta többször is öntöztük, két hét múlva előbújnak az első fűszálak. Néhány hétig ne tervezzünk túl sok házon kívüli programot, ugyanis el leszünk foglalva a naponkénti két, három, esetleg négy öntözéssel. Mindezt figyelmesen, tócsák kialakítása nélkül kell megejtenünk, úgy, hogy a felső talajréteg egyenletesen jusson nedvességhez.
Két és négylábú családtagjainkkal pedig meg kell értetnünk, hogy az első pár hónapban csak nézni szabad szépen gyarapodó füvünket, rámászkálni, rajta megkerülős cseleket bemutatni és csinos kis fadarabokat dobálni az ebnek egyértelműen a tiltott tevékenységek listáján szerepel. Az első nyírással meg kell várnunk, amíg füvünk eléri a 8-10 centiméteres magasságot.

A gyepesítésre amúgy tavasz táján az április és a május mutatkozik a legideálisabbnak, aztán szóba jöhet még az augusztus vége és a szeptember.

Pár hónap múltán tehát szép zöld gyepünk lesz, de hogy ilyen is maradjon, ahhoz rendszeres ápolásra, kaszálásra és mindenféle macerás munkákra van szükség. Merthogy a gondozott, szép füves terület folyamatos, és szép számú feladatot ad a ház emberének vagy éppen asszonyának. De az ápolt gyep látványa, a gondozott szegélyek képe, a kert gyeptől is teljessé váló harmóniája megéri a fáradtságot.

Muskátli

Muskátli
(www.newplantsandflowers.com)

A közhiedelem úgy tartja, hogy a muskátli színtiszta magyar növény, pedig nem is őshonos mifelénk, de úgy jártunk vele, mint Virág elvtárs magyar narancsával: a miénk lett. Eredetileg Dél-Afrikából származik, arrafelé félfás cserjeként éldegél. Választhatunk kicsit, közepeset vagy nagytermetűt, lehet piros, vörös, rózsaszín vagy fehér, álló és csüngő, muskátliból igazán kimeríthetetlen a választék. És ha már létezik népes tábora a Magyar égre magyar ufót! mozgalomnak, hát a muskátlikedvelők is nyugodtan engedhetnek a csábításnak, és követelhetnek muskátlit az erkélyekre és az ablakpárkányokra.

Európa első muskátlija – egy 1789-ben kiadott, az Angliában fellehető növényeket tartalmazó leírás szerint – 1690-ben érkezett a szigetre. Magyarországon írásos formában 1783-ban említik először. Maga a név nagy valószínűség szerint a moschata vagy muscata szóból ered, ami mósuszillatút jelent, a növény hazánkban egy időben muskáta néven is közismert volt. Népies jelleget csak a XIX. században kapott, akkoriban terjedt el ugyanis falvainkban.

Ültetésénél akkor járunk el helyesen, ha egy-egy növényre legalább két-három liter földet számítunk. Fontos, hogy az edényeink alul lyukasak legyenek, különben a fölösleges víz nem tud elfolyni. Vízből márpedig a muskátlinak sok kell: 27-28 fokos napi átlaghőmérsékletnél mindennap öntöznünk kell. Ennél jobban csak a fényt szereti: nyugodtan kitehetjük akár a tűző napra is. Ha futó vagy csüngő muskátlink van, a legjobb, ha olyan helyet keresünk nekik, ahol legalább öt-hat óra hosszan biztosan éri őket a nap.

A talaj iránt közepesen igényes, érdemes tehát jó minőségű, laza szerkezetű, porhanyós kerti földbe ültetni. Az elnyílott, száraz virágokat pedig szorgalmasan le kell szedegetnünk, amivel gyakorlatilag becsapjuk a növényt: energiáját ugyanis így nem a termés beérlelésére fordítja, hanem újabb és újabb virágokat hoz majd.  Több mint kétszázötven faj létezik, a fajták pontos száma talán nem is ismert. A mediterraneumban kivadulva is megélnek, nálunk a fagyot nem viselik el. Az alpesi tájak elképzelhetetlenek futómuskátli nélkül, az erkélyekről és teraszokról gyakran 1,5 méter hosszban is lecsüngenek. Itthon újabban nagy divatja van a rózsa-, az alma- vagy a citromillatú muskátlinak, késő ősszel ezeket is fagymentes helyre kell cipelnünk, és elegendő két-három hetente megöntöznünk őket. A futó muskátlit, vagyis a csüngő hajtásokkal díszítőt viszont csak rendszeres öntözéssel lehet biztonságosan átteleltetni, és neki a kerti muskátlinál melegebb téli szálláshely is kell.

A gyakori öntözés miatt az öntözővízzel általában kimossuk a talaj tápanyagait, ezért azokat időről időre pótolnunk kell. Ma már tucatnyi tápoldat közül választhatunk, a kezelés gyakoriságát mindegyik készítmény pontosan megadja, de a heti egyszeri kúra biztosan nem árt meg őkelmének.

Szaporítása meglehetősen egyszerű: a muskátliról le kell törnünk vagy vágnunk (egyesek kifejezetten a törésre esküsznek) egy akkora dugványt, amin legalább egy-két kifejlődött levél van. Ennek legjobb ideje augusztus tájára esik, ilyenkor a hajtásnövekedés már jóval lassabb. Dugványnak igyekezzünk virág nélküli, legalább 10-12 centiméteres hajtásokat választani, amiket jó minőségű, esetleg perlittel kevert földbe kell ültetnünk. Ha biztosra akarunk menni, vegyünk gyökereztető hormont, a dugvány aló részét pedig mártsuk bele, és így ültessük el. Egy tálba vagy edénybe több dugvány is kerülhet, a tálat sohase tegyük ki a tűző napra, és földjét rendszeresen öntözzük.

Mézga, de nem Géza

Vagyis macskaméz.
Hogy mi köze ennek a ragadós, nehezen folyó növényi gyantának a macskák mézéhez, ez alighanem örök időkig rejtély marad. Az viszont szinte biztos, hogyha kertünkben csonthéjas gyümölcsfa – meggy, cseresznye vagy barack – van, találunk rajtuk mézgát. A fák valószínűleg védekezésképp termelik a macskamézet, arra nézvést pedig, hogy mi váltja ki a gyantaképződést, többféle elmélet létezik.

Az egyik szerint leginkább gombás fertőzés lehet az ok, monília, vagy más, levélkárosodást okozó fertőzés. Oka lehet, ha gyümölcsfáink túl sok nitrogént kapnak, de lehet attól is, hogy magas a talaj mésztartalma. Vagy alacsony a talaj mésztartalma. Lehet macskaméz a fán azért, mert magasan áll a talajvíz. Vagy mert túl sokáig tartottak a tél végi fagyok, sőt, nem is tél végiek, hanem tavasziak voltak. Mézgás lehet egy fa, ha nem volt tiszta a metszőollónk. Mézgás lehet, ha tiszta volt a metszőollónk, de túl sok ágat vágtunk le a fáról. Végül mézgás lehet, ha ezt a túl sok ágat nem tiszta ollóval vágtuk le a fáról. Aztán kialakíthatják rovarkártevők, vegyük példának okáért a farontó hernyót.

Akárhogy is van: a mézgásodás az okozat, a tünet, nekünk tehát itt is illene az okot megszüntetnünk. Miután azonban ezt csak nagy általánosságban tudjuk meghatározni – mondjuk nem járunk messze az igazságtól, ha a fene tudja összetételű rövid mondatot használjuk –, mézga ügyben néhány általános óvintézkedést érdemes megszívlelnünk

Az elszáradt, fertőzött, lehullott leveleket, a gyümölcsmúmiákat szedjük össze, és égessük el. Sebkezelésnél legyünk nagyon gondosak, a metszőollót és az ágvágót rendszeresen fertőtlenítsük. A nagyobb – általában másfél-két centiméter átmérő fölötti – metszési felületeket kenjük be méhviasz tartalmú sebkezelővel.

Természetesen elvégezhetünk néhány tüneti kezelést: a mézgacseppeket szedjük le, az alattuk levő elhalt szövetrészt távolítsuk el tiszta és éles késsel, esetleg drótkefével. Fontos, hogy az egészséges szövetrészig hatoljunk le. Az így keletkező tiszta sebfelületet pedig fertőtlenítésképp dörzsöljük be ecettel, aztán méhviasszal zárjuk le.

Munka közben pedig gondoljunk arra, hogy a magunk részéről mindent megtettünk, de a macskaméz olyan, hogy újra és újra megjelenhet…

Tavaszváró vizes teendőik

Mióta kertjeinkben rendszerszerű szemlélettől vezéreltetve oldjuk meg az öntözést, nem árt, ha vigyázó szemünket vízügyi szempontból is rajta tartjuk kertünkön.

Első lépésként tegyünk jó néhány lépést: figyelmesen járjuk körbe a birtokot.

Hogy mit keressünk? Keressünk felvizesedett, felfagyott talajrészeket, megsüllyedt foltokat a kertben, különösen azokon a helyeken, ahol szórófejeink lapulnak. Ezek mindegyike a föld síkjában kell legyen, ha nem így van, a renitens szórófejet vissza kell süllyesztenünk. Sétánk végeztével támadjuk meg a központi szűrőt: mossuk ki alaposan, minden szöszmöszt távolítsunk el belőle, lehetőség szerint tökéletes tisztaságra törekedjünk. Ha már belejöttünk a tisztogatásba, nézzük meg az esőérzékelőt is, innen is minden szennyeződést el kell tüntetnünk. Aztán szerezzünk új elemeket az öntözésvezérlőbe, és nézzük át az elektromos csatlakozásokat is.

Vízügyi túránk következő állomása a szivattyú és a szivattyúakna. Itt először ízlés szerint kissé, közepesen vagy nagyon felháborodunk az aknában tanyázó élőlények és a némi kosz láttán. Aztán kitakarítjuk az aknát. Üzembe helyezzük a szivattyút. Ha ciszternából, élővízből nyerjük (…hm… szerezzük) a vizet, akkor a szivattyú szívócsövén található szűrőkosarat is ki kell tisztítanunk.

Ha mindezzel megvagyunk, be is indíthatjuk a rendszert. E műveletnél azonban kellő önmérsékletet tanúsítunk, és a fokozatosan szót ismételgetjük. A főelzáró csapot például csak annyira nyitjuk ki, hogy az átfolyó víz egy kör működését biztosítsa. Minden zónát külön-külön helyezünk nyomás alá, eszünkbe sem jut – ha mégis, a gondolatot nagy önuralommal elhessegetjük – azonnal a teljes rendszert elindítani. Miután a csövekben tanyázó levegő kimenekül a víz elől, és a rendszer sehol sem szivárog, a főcsapot a teljes terhelésig kinyithatjuk.

Ekkor azzal vigasztaljuk magunkat, hogy már csak a szórófejeket és a csepegtető rendszert kell ellenőriznünk. Ha valamelyik fúvókánál nem megfelelő a szóráskép, akkor rendszerint a fúvóka szűrője (általában a fúvóka alatt van) tömődött el, tisztítsuk tehát ki azt is. Ha csepegtető rendszerünk is hibátlanul működik, nincs más hátra, mint beprogramozni a vezérlőt.

Ha kertünkben a növények annyira megnőttek, hogy belelógnak az öntözővíz útjába, néhány szórófejet át kell helyeznünk. A munka megéri a fáradtságot, különben a vizet felfogó növényünk a sok víztől, a víz nélkül maradó mögöttes területrész növényei pedig a kevés víztől indulnak biztos pusztulásnak.

Mindezek után már csak azt kell elintéznünk nagy ügyesen, hogy végre igazi tavasz legyen, olyan langyos napsütéses, madárcsicsergős és illatos, nem ilyen fázós, többszöri nekiindulós, szeles, hideg reggeles.

Tömény keserűség: pitypang, a pongyola

Érdekes egy növény. Képes precíz, türelmes munkára tanítani a kertészkedőket. Miután minden gyepfelületben megjelenik, a kertkedvelő meg a gyepben a gyepet szereti, hát egy hegyes késsel nekiesik a pitypangnak. Először is féltérdre ereszkedik, aztán késével hegyeset döf a gyökér tájékára, egy gyors mozdulat és már húzza is ki a félbe vágott gyomot. A kezdő kertkedvelő ekkor még nem tudja, hogy megtette az első lépést a sikeres pitypang szaporulat felé vezető úton, egyszersmind rendszeres derék, térd és lábizom erősítő gyakorlatoknak néz elébe.

Merthogy a pitypang terjedését csak akkor lehet megakadályozni, ha nem vagdossuk össze-vissza a gyökerét, hanem megpróbáljuk egyben, gyökerestől kiemelni: a félbevágott gyökérdarabkákból ugyanis újabb és újabb gyermekláncfű csemeték nőnek.

A mechanikai megoldást persze lehetséges tökélyre fejleszteni. A növények megjelenésekor, kora tavasszal, mielőtt tömegesen elszaporodna a gyepben, türelmes és pontos munkával, nem kőkeményre szikkadt talajon, kellő mélységre nyomva a kést a teljes növényt ki lehet fordítani, miután főgyökere szerencsére nem ágazik el. (Több száz pitypang jelenléte esetén e módszerhez nyugtatószerek előzetes beszerzése erősen javallott.) A korai cselekvés azért is fontos, mert a pitypang tőlevélrózsája alatt biztosan kipusztul a fű, és a fűszál szünet, fűszál szünet sorminta egyetlen kertben sem mutat jól.

Másik megoldás a gyomirtó szer alkalmazása, kétszikűek ellen jó néhány kapható. A kezelést tavasszal és ősszel is érdemes elvégezni, egy művelet általában nem jár sikerrel. Nagyon gyomos terület esetén  nyugodtan alkalmazzuk a legmagasabb dózist, de 10-15 fok alatti hőmérsékleten ne gyomirtózzunk. Fontos még, hogy permetezés előtt és után legalább két-három napig ne nyírjuk a füvet, és az sem árt, ha az irtózatos beavatkozás utáni első fűnyesedéket nem tesszük a komposztra.

A pitypangot (Taraxacum officinale) egyébként már több ezer évvel ezelőtt is használták a gyógyászatban, jó négyszáz éve pedig zöldségnövény volt őkelme. Franciaországban és Olaszországban a piacokon találkozhatunk vele, arrafelé kifejezetten kedvelt salátanövény. Zsenge leveleiből kiváló főzeléket is lehet készíteni. Márciustól májusig a virágbimbókat és a leveleket lehet gyűjteni, a gyökerét ősszel kell. Rendkívül keserű, ezért önálló salátának csak mértékkel készíthető. Keserű anyagai viszont javítják az emésztést, méregtelenítenek, és vízhajtó hatással is bírnak. Ahol zöldségnövényként termesztik, gyakran halványítják is: cseréppel vagy edényekkel letakarva tüntetik el leveleiből a keserűséget.

Legalább ötszáz néven ismert, közülük néhány figyelemre méltó: asszonyhűség, férfihűség, papvesszeje.

Ha nemcsak irtani, főzni is kedvünk támad, álljon egy pitypang recept: két marék pitypanglevelet nagyobb darabokra tépünk, kecskesajtot morzsolunk rá, meghintjük ropogósra pirított kolozsvári szalonnával vagy ízlés szerint sonkával, mogyoróval. Hozzáteszünk melegen felszelt főtt burgonyát, esetleg főtt tojást, összekeverjük, s meglocsoljuk jóféle olívaolajjal vagy balzsamecettel. A sonka és a szalonna helyett működik szardellafilével és főtt tonhaldarabokkal is.

Salátánk csipegetése közben kertünkben gyönyörködünk.

Tyúkhúr: a hasznos és ehető gyom

Szinte minden kertben megtalálható. Kollégám szerint úgy van ott, mintha mindig is ott lett volna. Sok néven ismert, csillaghúr, madárhúr, tyúkbegy, libafű, több helyen tikhúrként emlegetik.

A tyúkhúr (Stellaria media) fejlődése ősszel, a csírázással kezdődik, tőlevélrózsa formájában telel át, majd a nyári melegekig el is szórja magjait. Csapadékos időkben egész évben megtalálható nemcsak a kertekben, a gyümölcsösben, az ültetvényeken, a szántóföldeken és a tarlókon is. Bár exkluzív virágágyást nem célszerű létesíteni belőle a díszkertben, azt azonban érdemes kihasználni, hogy a tyúkhúr a nem baj, ha ott van kategóriájú növények közé tartozik.

Nem baj, ha ott van a szőlőben és a gyümölcsösben, mert minimális vízelvonáson kívül semmiféle kárt nem okoz. Korán, akár már februárban megjelenik, s ezzel óvja a földet a kiszáradástól, ugyanakkor sok talaj- és gyepszint lakónak nyújt védelmet. Nem baj, ha ott van, mert megőrzi a talaj szerkezetét, párologtatásával jobb mikroklímát biztosít, és jelentősen késlelteti a veszélyesebb gyomnövények – a ragadós galaj, a parlagfű, a disznóparéj vagy a csattanó maszlag – megjelenését. A gyümölcsösökben a tyúkhúr amolyan gyeppótlóként „működik”, viszont kevesebb vizet von el a kultúrnövénytől mint a fű.

És nem baj, ha ott van a zöldséges kert egy szegletében, mert kiváló levest vagy főzeléket lehet belőle készíteni, de salátaként is megállja a helyét. Fogyasztható a levele, a szára és a virága is. A természetgyógyászati irodalomban lúgosító hatását emelik ki, illetve méregtelenítésre, májtisztításra ajánlják. A legújabb természetgyógyászati irodalmak a diabeteszes betegek fontos gyógynövényeként említik. Levele C-vitamint és foszfort tartalmaz.  Érdemes a friss tavaszi levelekből szárítani egy adagot, salátákhoz, szendvicsekhez kiváló. Ész nélkül persze ezt sem szabad fogyasztani, ha kiloszámra esszük, gyakori vendégei leszünk a ház legkisebb helyiségének.

A tyúkhúr önmagát terjeszti el, egy-egy növény több ezer magot hoz, ezek már 2-5 fok közötti hőmérsékleten is csíráznak, s e jó tulajdonságukat 20-25 évig is megtartják. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy tyúkhúr akadt a kezünk ügyébe, a virág színe segítségünkre lehet. A tyúkhúré mindig fehér, ha a kiszemelt növény hasonló, de virága kék vagy piros, ne szedjük le és ne fogyasszuk, mert az nem a jó fiúk csapatába tartozik.