Mézga, de nem Géza

Vagyis macskaméz.
Hogy mi köze ennek a ragadós, nehezen folyó növényi gyantának a macskák mézéhez, ez alighanem örök időkig rejtély marad. Az viszont szinte biztos, hogyha kertünkben csonthéjas gyümölcsfa – meggy, cseresznye vagy barack – van, találunk rajtuk mézgát. A fák valószínűleg védekezésképp termelik a macskamézet, arra nézvést pedig, hogy mi váltja ki a gyantaképződést, többféle elmélet létezik.

Az egyik szerint leginkább gombás fertőzés lehet az ok, monília, vagy más, levélkárosodást okozó fertőzés. Oka lehet, ha gyümölcsfáink túl sok nitrogént kapnak, de lehet attól is, hogy magas a talaj mésztartalma. Vagy alacsony a talaj mésztartalma. Lehet macskaméz a fán azért, mert magasan áll a talajvíz. Vagy mert túl sokáig tartottak a tél végi fagyok, sőt, nem is tél végiek, hanem tavasziak voltak. Mézgás lehet egy fa, ha nem volt tiszta a metszőollónk. Mézgás lehet, ha tiszta volt a metszőollónk, de túl sok ágat vágtunk le a fáról. Végül mézgás lehet, ha ezt a túl sok ágat nem tiszta ollóval vágtuk le a fáról. Aztán kialakíthatják rovarkártevők, vegyük példának okáért a farontó hernyót.

Akárhogy is van: a mézgásodás az okozat, a tünet, nekünk tehát itt is illene az okot megszüntetnünk. Miután azonban ezt csak nagy általánosságban tudjuk meghatározni – mondjuk nem járunk messze az igazságtól, ha a fene tudja összetételű rövid mondatot használjuk –, mézga ügyben néhány általános óvintézkedést érdemes megszívlelnünk

Az elszáradt, fertőzött, lehullott leveleket, a gyümölcsmúmiákat szedjük össze, és égessük el. Sebkezelésnél legyünk nagyon gondosak, a metszőollót és az ágvágót rendszeresen fertőtlenítsük. A nagyobb – általában másfél-két centiméter átmérő fölötti – metszési felületeket kenjük be méhviasz tartalmú sebkezelővel.

Természetesen elvégezhetünk néhány tüneti kezelést: a mézgacseppeket szedjük le, az alattuk levő elhalt szövetrészt távolítsuk el tiszta és éles késsel, esetleg drótkefével. Fontos, hogy az egészséges szövetrészig hatoljunk le. Az így keletkező tiszta sebfelületet pedig fertőtlenítésképp dörzsöljük be ecettel, aztán méhviasszal zárjuk le.

Munka közben pedig gondoljunk arra, hogy a magunk részéről mindent megtettünk, de a macskaméz olyan, hogy újra és újra megjelenhet…

Tavaszváró vizes teendőik

Mióta kertjeinkben rendszerszerű szemlélettől vezéreltetve oldjuk meg az öntözést, nem árt, ha vigyázó szemünket vízügyi szempontból is rajta tartjuk kertünkön.

Első lépésként tegyünk jó néhány lépést: figyelmesen járjuk körbe a birtokot.

Hogy mit keressünk? Keressünk felvizesedett, felfagyott talajrészeket, megsüllyedt foltokat a kertben, különösen azokon a helyeken, ahol szórófejeink lapulnak. Ezek mindegyike a föld síkjában kell legyen, ha nem így van, a renitens szórófejet vissza kell süllyesztenünk. Sétánk végeztével támadjuk meg a központi szűrőt: mossuk ki alaposan, minden szöszmöszt távolítsunk el belőle, lehetőség szerint tökéletes tisztaságra törekedjünk. Ha már belejöttünk a tisztogatásba, nézzük meg az esőérzékelőt is, innen is minden szennyeződést el kell tüntetnünk. Aztán szerezzünk új elemeket az öntözésvezérlőbe, és nézzük át az elektromos csatlakozásokat is.

Vízügyi túránk következő állomása a szivattyú és a szivattyúakna. Itt először ízlés szerint kissé, közepesen vagy nagyon felháborodunk az aknában tanyázó élőlények és a némi kosz láttán. Aztán kitakarítjuk az aknát. Üzembe helyezzük a szivattyút. Ha ciszternából, élővízből nyerjük (…hm… szerezzük) a vizet, akkor a szivattyú szívócsövén található szűrőkosarat is ki kell tisztítanunk.

Ha mindezzel megvagyunk, be is indíthatjuk a rendszert. E műveletnél azonban kellő önmérsékletet tanúsítunk, és a fokozatosan szót ismételgetjük. A főelzáró csapot például csak annyira nyitjuk ki, hogy az átfolyó víz egy kör működését biztosítsa. Minden zónát külön-külön helyezünk nyomás alá, eszünkbe sem jut – ha mégis, a gondolatot nagy önuralommal elhessegetjük – azonnal a teljes rendszert elindítani. Miután a csövekben tanyázó levegő kimenekül a víz elől, és a rendszer sehol sem szivárog, a főcsapot a teljes terhelésig kinyithatjuk.

Ekkor azzal vigasztaljuk magunkat, hogy már csak a szórófejeket és a csepegtető rendszert kell ellenőriznünk. Ha valamelyik fúvókánál nem megfelelő a szóráskép, akkor rendszerint a fúvóka szűrője (általában a fúvóka alatt van) tömődött el, tisztítsuk tehát ki azt is. Ha csepegtető rendszerünk is hibátlanul működik, nincs más hátra, mint beprogramozni a vezérlőt.

Ha kertünkben a növények annyira megnőttek, hogy belelógnak az öntözővíz útjába, néhány szórófejet át kell helyeznünk. A munka megéri a fáradtságot, különben a vizet felfogó növényünk a sok víztől, a víz nélkül maradó mögöttes területrész növényei pedig a kevés víztől indulnak biztos pusztulásnak.

Mindezek után már csak azt kell elintéznünk nagy ügyesen, hogy végre igazi tavasz legyen, olyan langyos napsütéses, madárcsicsergős és illatos, nem ilyen fázós, többszöri nekiindulós, szeles, hideg reggeles.

Tömény keserűség: pitypang, a pongyola

Érdekes egy növény. Képes precíz, türelmes munkára tanítani a kertészkedőket. Miután minden gyepfelületben megjelenik, a kertkedvelő meg a gyepben a gyepet szereti, hát egy hegyes késsel nekiesik a pitypangnak. Először is féltérdre ereszkedik, aztán késével hegyeset döf a gyökér tájékára, egy gyors mozdulat és már húzza is ki a félbe vágott gyomot. A kezdő kertkedvelő ekkor még nem tudja, hogy megtette az első lépést a sikeres pitypang szaporulat felé vezető úton, egyszersmind rendszeres derék, térd és lábizom erősítő gyakorlatoknak néz elébe.

Merthogy a pitypang terjedését csak akkor lehet megakadályozni, ha nem vagdossuk össze-vissza a gyökerét, hanem megpróbáljuk egyben, gyökerestől kiemelni: a félbevágott gyökérdarabkákból ugyanis újabb és újabb gyermekláncfű csemeték nőnek.

A mechanikai megoldást persze lehetséges tökélyre fejleszteni. A növények megjelenésekor, kora tavasszal, mielőtt tömegesen elszaporodna a gyepben, türelmes és pontos munkával, nem kőkeményre szikkadt talajon, kellő mélységre nyomva a kést a teljes növényt ki lehet fordítani, miután főgyökere szerencsére nem ágazik el. (Több száz pitypang jelenléte esetén e módszerhez nyugtatószerek előzetes beszerzése erősen javallott.) A korai cselekvés azért is fontos, mert a pitypang tőlevélrózsája alatt biztosan kipusztul a fű, és a fűszál szünet, fűszál szünet sorminta egyetlen kertben sem mutat jól.

Másik megoldás a gyomirtó szer alkalmazása, kétszikűek ellen jó néhány kapható. A kezelést tavasszal és ősszel is érdemes elvégezni, egy művelet általában nem jár sikerrel. Nagyon gyomos terület esetén  nyugodtan alkalmazzuk a legmagasabb dózist, de 10-15 fok alatti hőmérsékleten ne gyomirtózzunk. Fontos még, hogy permetezés előtt és után legalább két-három napig ne nyírjuk a füvet, és az sem árt, ha az irtózatos beavatkozás utáni első fűnyesedéket nem tesszük a komposztra.

A pitypangot (Taraxacum officinale) egyébként már több ezer évvel ezelőtt is használták a gyógyászatban, jó négyszáz éve pedig zöldségnövény volt őkelme. Franciaországban és Olaszországban a piacokon találkozhatunk vele, arrafelé kifejezetten kedvelt salátanövény. Zsenge leveleiből kiváló főzeléket is lehet készíteni. Márciustól májusig a virágbimbókat és a leveleket lehet gyűjteni, a gyökerét ősszel kell. Rendkívül keserű, ezért önálló salátának csak mértékkel készíthető. Keserű anyagai viszont javítják az emésztést, méregtelenítenek, és vízhajtó hatással is bírnak. Ahol zöldségnövényként termesztik, gyakran halványítják is: cseréppel vagy edényekkel letakarva tüntetik el leveleiből a keserűséget.

Legalább ötszáz néven ismert, közülük néhány figyelemre méltó: asszonyhűség, férfihűség, papvesszeje.

Ha nemcsak irtani, főzni is kedvünk támad, álljon egy pitypang recept: két marék pitypanglevelet nagyobb darabokra tépünk, kecskesajtot morzsolunk rá, meghintjük ropogósra pirított kolozsvári szalonnával vagy ízlés szerint sonkával, mogyoróval. Hozzáteszünk melegen felszelt főtt burgonyát, esetleg főtt tojást, összekeverjük, s meglocsoljuk jóféle olívaolajjal vagy balzsamecettel. A sonka és a szalonna helyett működik szardellafilével és főtt tonhaldarabokkal is.

Salátánk csipegetése közben kertünkben gyönyörködünk.

Tyúkhúr: a hasznos és ehető gyom

Szinte minden kertben megtalálható. Kollégám szerint úgy van ott, mintha mindig is ott lett volna. Sok néven ismert, csillaghúr, madárhúr, tyúkbegy, libafű, több helyen tikhúrként emlegetik.

A tyúkhúr (Stellaria media) fejlődése ősszel, a csírázással kezdődik, tőlevélrózsa formájában telel át, majd a nyári melegekig el is szórja magjait. Csapadékos időkben egész évben megtalálható nemcsak a kertekben, a gyümölcsösben, az ültetvényeken, a szántóföldeken és a tarlókon is. Bár exkluzív virágágyást nem célszerű létesíteni belőle a díszkertben, azt azonban érdemes kihasználni, hogy a tyúkhúr a nem baj, ha ott van kategóriájú növények közé tartozik.

Nem baj, ha ott van a szőlőben és a gyümölcsösben, mert minimális vízelvonáson kívül semmiféle kárt nem okoz. Korán, akár már februárban megjelenik, s ezzel óvja a földet a kiszáradástól, ugyanakkor sok talaj- és gyepszint lakónak nyújt védelmet. Nem baj, ha ott van, mert megőrzi a talaj szerkezetét, párologtatásával jobb mikroklímát biztosít, és jelentősen késlelteti a veszélyesebb gyomnövények – a ragadós galaj, a parlagfű, a disznóparéj vagy a csattanó maszlag – megjelenését. A gyümölcsösökben a tyúkhúr amolyan gyeppótlóként „működik”, viszont kevesebb vizet von el a kultúrnövénytől mint a fű.

És nem baj, ha ott van a zöldséges kert egy szegletében, mert kiváló levest vagy főzeléket lehet belőle készíteni, de salátaként is megállja a helyét. Fogyasztható a levele, a szára és a virága is. A természetgyógyászati irodalomban lúgosító hatását emelik ki, illetve méregtelenítésre, májtisztításra ajánlják. A legújabb természetgyógyászati irodalmak a diabeteszes betegek fontos gyógynövényeként említik. Levele C-vitamint és foszfort tartalmaz.  Érdemes a friss tavaszi levelekből szárítani egy adagot, salátákhoz, szendvicsekhez kiváló. Ész nélkül persze ezt sem szabad fogyasztani, ha kiloszámra esszük, gyakori vendégei leszünk a ház legkisebb helyiségének.

A tyúkhúr önmagát terjeszti el, egy-egy növény több ezer magot hoz, ezek már 2-5 fok közötti hőmérsékleten is csíráznak, s e jó tulajdonságukat 20-25 évig is megtartják. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy tyúkhúr akadt a kezünk ügyébe, a virág színe segítségünkre lehet. A tyúkhúré mindig fehér, ha a kiszemelt növény hasonló, de virága kék vagy piros, ne szedjük le és ne fogyasszuk, mert az nem a jó fiúk csapatába tartozik.

A medve hagymája

Ismert erdei körökben az az általános nézet, hogy a medvék, ha előveszi őket a tavaszi fáradtság, a medvehagyma levelének rágcsálásával frissítik fel magukat.

Akárhogy is van, március vége felé már megjelennek a medvehagyma (Allium ursinum) jellegzetes levelei, némiképp később, áprilisban, nem ritkán májusban hozza fehér virágait. Bükk, tölgy és gyertyán erdőkben gyakori, valóságos szőnyeget alkot a fák alatt. Gyűjtésekor nem árt némi óvatosság, levelei ugyanis igencsak hasonlítanak a gyöngyvirágéra (Convallaria majalis) és az őszi kikericsére (Colchicum autumnale). A kikericcsel van könnyebb dolgunk: napos mezőkön, füves réteken nő, sohasem az erdők aljnövényzetében. A tévesztés egyébként halálos is lehet: a gyöngyvirág és a kikerics levelei mérgezőek, úgyhogy annak fogyasztása erősen ellenjavalt.

Kifejezetten ajánlott viszont a medvehagyma leveleinek konyhai felhasználása, hiszen régóta a tavaszi tisztítókúrák első számú növényeként tartjuk számon. A növény leveleit kell leszednünk, lehetőleg a virágzás előtt. Ismert immunerősítőként és ólommentesítőként, jó vérnyomáscsökkentésre, de a természetgyógyászatban érelmeszesedés gátlóként is használatos.

Tulajdonképpen fűszernövényről van szó, amit magunk is megpróbálhatunk a kertben termeszteni, ehhez kissé párás, árnyékos területet válasszunk, hagymáit ősszel ültessük el. Felhasználható saláták ízesítésére, de levesekbe is kiváló, és fűszerolaj is készíthető belőle. Ha konyhatündérek vagyunk, az apróra összevágott leveleket olívaolajjal is kikeverhetjük, ezzel pirítóshoz, szendvicsekhez illő pompás krémet kapunk. Íze talán leginkább a fokhagymára hasonlít, és ez az illóanyag van segítségünkre a gyűjtés során. A gyöngyvirág és a kikerics levelét megdörzsölve sohasem érzünk fokhagymaillatot, ha bizonytalanok vagyunk, ez minden esetben segít. Ha nem tudunk dönteni, inkább hagyjuk ott a növényt, a mérgezések néha halálos kimenetelőek is lehetnek.

Tömegesen fordul elő például a Mecsekben, Orfű környékén, ott egyébként minden év áprilisában medvehagyma fesztivált is tartanak.

Bár a hagymája is felhasználható – ugyanúgy, mint a fokhagyma –, a gumók felszedésével csínján kell bánni, mert magról kevésbé újul.