Kis magyar eltujásodás II.

Drótba foglalt tujasor

Az első részben arról írtam, hogy az eltujásodás leginkább egy szemlélet elterjedésének köszönhető, ami a kert fogalmának meglehetősen egyszerű értelmezésén alapszik. Típusmondata: csak néhány tuját szeretnénk a kerítés mellé. Ha az elhatározást tett követi, akkor – ahogy az sok helyütt látható – a család a kerítés mellé katonás rendben tujákat ültet vagy ültettet, a telek többi részét általában gyepesíti. A tuják elültetésével aztán rendszerint a kert kialakítása véget is ér.

Mindebből kert ugyan nem lesz, a terület megmarad annak, ami: csak néhány tuja a kerítés mellett. Hogy ne így legyen, és a telken valódi kert jöhessen létre, abban egy kerttervező nyújthat segítséget. Kiderítheti például, miért akarnak sokan „csak néhány tuját” a kerítés mellé, és miért hiszik azt, hogy ezzel valóságos kertre tesznek szert.

Mindez általában néhány egyszerű okra vezethető vissza: a szomszédra, a kertkultúra hiányára, a kevés ismeretanyagra vagy az időhiányra.

1. Ragadós példa
Tipikus helyzet: a szomszédnál is tujasor virít a kerítésnél. Ez a másolási kényszer amúgy felerősödhet, ha a mintaként kinézett kert tulajdonosainak „jól megy”, ha sikeresek, ha az általuk közvetített életvezetési mintát a másolók követésre méltónak találják.

2. Ismerethiány
A tulajdonosnak gyors és megbízható megoldás a tuják alkalmazása, a képlet szinte el sem rontható, és az ötlettől a megvalósításig nem is kell rá túl sok időt fordítani. Lehetséges, hogy a családtagok szívesen ültetnének más növényeket is, de számukra a fű és a tuja jelenti „a” kertet, miután a kertről, a térképzésről, a növényekről, a lehetséges kialakítási lehetőségekről keveset vagy szinte semmit sem tudnak.

3. Időhiány
A tujasorok tulajdonosai általában nem szánnak kellő időt elképzeléseik teljes kibontására. Gyakran az építkezéskor megvívott apróbb harcok és komolyabb csaták – tudjuk jól: némelyik alaposan próbára teszi a legvastagabb kötélből font idegzetet is – után a családnak már sem kedve, sem ideje, de már türelme sincs azzal bíbelődni, hogy milyen növény határolja majd a kertet. Általában ilyenkor jönnek a tuják.

4. A kertkultúra hiánya
A tujasornak sajnos széles e hazában méltó társai akadnak. Néhány a teljesség igénye nélkül: traktorkerekekből készülő virágágyások, a neoncsövek alkalmazása növénytámasztékként, kőoroszlánok és műanyag kacsák a kertekben és azok a valamik, amiket következetesen sziklakert névvel illetnek.

Milyen szándék vezet az eltujásodáshoz?
Sokan azért szánják rá magukat a tuják ültetésére, mert szeretnék lezárni a kertet, és ehhez amolyan sövénysorként, sövénynövényként a tuját választják. Intim térre vágynak, meg akarják teremteni az én házam az én váram hangulatot, esetleg eltakarni egy nem túl esztétikus látványt a szomszédban. Az ötlet jó és magától értetődő, de a következtetés azonban – tuját kell ültetni, mert az télen nyáron takar – már nem állja meg a helyét. Mindebben persze szerepe van annak is, hogy helytelenül összekapcsolódik a tuja és a sövény fogalma, amit kétségtelenül felerősít az országszerte látható tujasorok látványa is.

Miért nem szerencsés választás a tujasor?

Nyílegyenes, mértani vonalak

Sokan akkor döbbennek rá, hogy valami hiányzik a kertből, amikor már túl vannak az ültetésen. Az amúgy is egyenes, a területen már-már mértani rendet jelző kerítés mellé egy szintén egyenes vonalú, a területet hosszirányában tovább nyújtó „vonal” képződik, ezúttal nem kerítésből, hanem tujából. A látvány egysíkú marad, nem jönnek létre be nem látható kertszakaszok, a területnek nem lesz mélysége és tagoltsága, ugyanakkor a tujasor magassági értelemben is egynemű részt hasít ki a térből.

Ráadásul a Magyarországon honos növények közül tucatszámra találunk térhatárolásra, sövény kialakításra sokkal alkalmasabb, tájba illő, a hazai viszonyoknak megfelelő növényeket. Az sem mellékes szempont, hogy ha egy kertben csak a tujákat használjuk, ezek a tömegesen telepített örökzöldek túlságosan ünnepélyes, vagy inkább kissé komor hangulatot idéznek elő.

Gyakran látni, hogy a növényeket túlságosan közel ültették a kerítéshez, így azok egy idő után belenőnek a kerítésbe. Van, ahol kifejezetten ez a cél, a két telektulajdonos közösen ültet tujasort, hagyva, hogy a növények belenőjenek a dróthálóba.

Mikor célszerű tujákat telepíteni?
A tujáknak igenis helyük lehet a kertben, de csak bizonyos feltételekkel. Ha szigorúak akarunk lenni, akkor tuját csak mediterrán kertbe telepíthetnénk, ahol mindig van úszásra is alkalmas vízmedence, ahol nemcsak a növények kiválasztása, hanem az egész kert berendezése, kialakítása a mediterrán kertstílushoz igazodik. A tuja és a mediterrán kert ugyanis szorosan összetartozó fogalmak. Mediterrán stílus, vagy legalább stíluselemek híján a tujasor szinte leugrik a képről, sem funkciójában, sem látványában nem állja meg a helyét, önmagában tájidegen marad. (Az már messze vezető kérdés, hogy a szakmai elveknek tökéletesen megfelelően megépített mediterrán kert jó szívvel beilleszthető-e bármelyik hazai tájegység kertjébe…)

Ha megengedőbben vagyunk, tuját akkor is csak abban az esetben lenne szabad telepítenünk, ha a kert egy részében hangsúlyosan és következetesen mediterrán stíluselemeket alkalmazunk. A következő lehetőség telepítésükre – ezzel már-már a határesetek egyikénél vagyunk – az, ha a tujákat nem önállóan és nem tömegesen, hanem egy kompozíció részeként ültetjük a kertbe, például az előtérben lévő növények hangsúlyozására zöld háttér gyanánt, vagy a formák erőteljes kiemelésére.

A harmadik részben arról lesz szó, milyen növényeket és hogyan telepíthetünk, ha szeretnénk lezárni a kertet a kíváncsi tekintetők elől.

Kis magyar eltujásodás I.
Kis magyar eltujásodás III.

Kis magyar eltujásodás I.

Nem kert, csak egy sor tuja

Hogy mi az eltujásodás?

Egy speciális kerti kór, egy szemlélet, egy hozzáállás, egy alapállapot, egy elnyújtott jóóóó lessszzzz az-szerű gondolat kiterjedése, egy nem is olyan újkeletű divat vagy mi, jó néhány éve biztosan tartja magát széles e hazában. Ragadós, nem veszélytelen kerti kór ez, könnyen, egyik pillanatról a másikra képes megfertőzni a gyanútlan kerttulajdonost.

Védekezni ellene kifejezetten nehéz, többféle tudománnyal kell ugyanis felvérteznie magát annak, aki harcba száll vele. A fertőzés ugyanakkor száz százalékos bizonyossággal felismerhető. Biztosan elérte azt, akinél elhangzik az eltujásodás típusmondata: „csak néhány tuját szeretnék a kerítés mellé”. És a mondatot sajnos sok esetben tett követi, ilyenkor a kert tulajdonosa a legközelebbi alkalmas (vagy annak látszó) helyen be is szerez néhány tuját, azt lelkesen el is ülteti az ideálisnak megálmodott helyre.

Tudományosan bizonyított tény, hogy az eltujásodás nemcsak a tulajdonoson képes elhatalmasodni, ugyanis gyakran fordul elő, hogy a család vagy a családfő tujasoros ötletét kertépítők váltják valóra.

Nem egy válogatós kór tehát.

Az eltujásodásnak ráadásul mellékhatása is van. Amikor a tulajdonos – vagy az eltujásodás kórokozóját hordozó kertépítő – befejezi az utolsó tuja ültetését is, a kór mellékhatásaként kertet lát maga előtt.

Ezzel szemben az igazság az, hogy néhány tuja a kerítés mellett sohasem lesz kert. Néhány tuja a kerítés mellett csak néhány tuja marad. (Ezt az elmúlt években néhány alkalommal sikeresen tudtuk elfogadtatni pompás tujasort megálmodó reménybeli kerttulajdonosokkal. Legalább ennyien viszont nem értették, mi rossz van egy szép hosszú tujasövényben, és miért írtuk ki a honlapunkra, hogy nem követjük a pillanatnyi divathullámokat, és miért nem vállaljuk néhány tuja elültetését katonás rendben, a kerítés mellé.) És ennél egy kertnek, de egy valamire való kerítésnek is több jár.

Megérdemli például, hogy a ráérősebb téli napokon eltöprengjünk kicsit arról, mire szeretnénk használni a kertünket, mit csinálnánk legszívesebben a tercián. Ha a válaszok között nem szerepel a mediterrán kert, az úszómedence, az úszás, a dél, a napsütés egyike sem, máris távolabb kerültünk a tujáktól. Ha helyettük a „nem szeretném a szomszéd lepukkant fészerét nézegetni óraszám” mondattal találjuk szembe magunkat, akkor sincs semmi okunk, hogy – úgy március vége tájékára – felírjuk naptárunkba: tuját beszerezni. Merthogy a tuja és a sövény nem kéz a kézben járó fogalmak, többtucatnyi jó megoldás létezik akár a belátás megakadályozására, akár a takarásra. Létesíthetünk sövényt virágzó bokrokból, lombhullató vagy örökzöld cserjékből, de felhasználhatunk ehhez lombhullató vagy éppen örökzöld fákat is. A variációk számának a fantázia – és ha ragaszkodni akarunk az igazsághoz, igen, időnként a pénztárca – képes csak határt szabni.

Színek és formák. Összhangban.

Ha bizonytalanok vagyunk, mert az interneten vagy a katalógusokban talált növények fotón nagyon szépek ugyan, de nem tudjuk eldönteni, hogy mutat majd mindez a kertünkben, kérjük kerttervező tanácsát. A kerttervezőt az Úr fényes jókedvében ugyanis direkt azért teremtette, hogy időben szóljon a családnak: a növény, amit fénykép alapján kiválasztottak remek, de néhány év múlva az egész kertet elfoglalja majd. És akkor a család a pihenésre szánt szabadidő minden percét ügyesen kihasználva helyes kis szerszámokkal felszerelkezve írtja majd a terjedő sarjakat. És egy ilyen kerttervező szakértő képes térben is látni, színeket, formákat összhangba hozni, egy jó kerttervező például időben szól a tulajdonosnak, hogy keskeny, hosszú telkét a legremekebb tujasorral is csak még keskenyebbé és még hosszabbá teszi.

Aztán egy kerttervező arra is képes, hogy erre speciálisan kiképzett füleivel kihallja a beszélgetés során a háziak elhangzó mondatai közül például ezt: „mindannyian imádjuk az őszi színeket”. És ha kihallja, akkor már csak egy lépés választja az attól, hogy a háziak elé tárja a meghökkentő valóságot: a tujákból alkotott sövénysor ugyan az idők végeztéig ott strázsálhat a drótkerítés mellett, de azon őszi színekből csak akkor fog megjelenni a rozsdabarna, ha a tuja kipusztul.

És akkor van még néhány apróság: legyenek-e ívek és formák a kertben („legyenek, hogyne, változatos, mozgalmas kertet szeretnénk…” hangzik ilyenkor, de sokszor), milyen színeket szeretne látni a család abban a kertben, milyen színeket nem szeretne ott viszontlátni, melyik évszakban pompázzanak virágzó növények, („minden évszakban, folyamatosan”) mi az elképzelésük télen a kertről és még vagy féltucatnyi hasznos kérdés.

És egy ilyen kérdezz-felelek után még az is kiderülhet, hogy a tujasor nem fog virágba borulni, hogy januártól januárig szép zöld lesz, hogy mozgalmassága és változatossága igen erősen a semmi és a valami között félúton, leginkább a semmi közelében lesz majd mérhető.

És gondos kerttervező ötleteket, kerteket, színeket és hangulatokat mutat a családnak, figyel a házra, a benne élők szokásaira, de mindenekelőtt a gondos kerttervező elmondja, hogy a kerítés melletti tujasor méltatlan ahhoz, amit kertnek nevezünk, még akkor is, ha „a szomszédnak is olyanja van”.

Méltatlan, mert egy kert élettel teli, egy kert maga a mozgalmasság, csupa szín, látvány, méltóság és hangulat, összhang és harmónia. Összhang nemcsak növények, hanem a lakók, a ház és a növények között is, aztán az épített és a természeti környezet között, egy kert felfedezésre váró csoda, egy kert maga a kikapcsolódás, élettér madaraknak, bogaraknak, rovaroknak egyaránt, és egyáltalán: egy kert nem egy hadrendbe állított növényfolyosó.

Ennél a kert és az ember is többet érdemel.

Kis magyar eltujásodás II.
Kis magyar eltujásodás III.

Zselnicemeggy

Zselnicemeggy (Prunus padus)
(lepetitherboriste.net)

Vagyis Prunus padus. Vagy Padus avium. Vagyis májusfa. És idén már az év fája névvel is illethető.

Az idei év fája nem törekszik égi magasságokba, tízegynéhány méteres termetével a kisebb fák közé sorolható. Virágai igen illatosak és szép fehér fürtökben nyílnak, általában áprilisban, de legkésőbb május elején. Csonthéjas termése nyár közepére érik be, a borsó nagyságú fényes, koromfekete szemeket előszeretettel eszegetik a madarak, úgy látszik ők kedvelik a vadmeggy kesernyés ízét. Lombhullató fa, de ha kedve tartja,  – ilyesmi azért nem mindennap esik meg zselnicemeggyéknél – megmarad bokornak.

Amúgy 1996-ban esett meg először, hogy az Országos Erdészeti Egyesület – Bartha Dénes kezdeményezésére – útjára indította az Év fája mozgalmat. Mára többszáz tanulmány és ismeretterjesztő írás látott napvilágot fa ügyben, és már országszerte tanulmányi versenyeket is rendeznek az aprónépek okulására. Az ötlet egyébként Németországból származik, a cél ott is hasonló volt: minél több érdeklődőt megismertetni azokkal a fafajokkal, amelyek valamilyen oknál fogva nem állnak a népszerűségi és ismertségi listák élén. Tavaly Magyarországon a Tiszafa (Taxus baccata), 2010-ben pedig az ezüst hárs (Tilia tomentosa) volt az év fája.

Ha kertünkbe szeretnénk ültetni, jó viszonyokat kell biztosítani számára, szereti a tápanyagban gazdag földet, és nem szalad világgá, ha a szokásosnál kissé nedvesebb föld veszi körül a gyökerét. Nem sértődik meg, ha árnyékos helyre kerül, de ha pompás virágzásában is szeretnénk gyönyörködni, nem árt, ha kissé naposabb helyet választunk neki. Azt viszont alighanem zokon veszi, ha a valamikori mészoltó gödör közelébe kerül, ugyanis a zselnicemeggy nem rajong a meszes élőhelyekért, és akkor még meglehetősen finoman fogalmaztunk. Erdőségeinkben is honos – egészen Kelet-Ázsiáig megtalálható – kedveli a folyóvölgyeket, a tápanyagban gazdag területeket.

A régi idők javasasszonnyai úgy tartották, hogy a fa kérgéből kinyert hatóanyag igen jótékony hatású a reumás megbetegedésekre, de használták szifilisz ellen is.

Ha a kertészetekben rózsaszín virágú zselnicemeggyel találkozunk, ne lepődjünk meg, ő a rózsaszín padus. Őkelme minden bizonnyal a Prunus padus ’Rózsaszín Hajnal’ lesz, egy magyar nemesítésű fajta, élénk rózsaszín virágokkal, vöröses levéllel, többnyire bokor méretben. Vagy a hozzá hasonló 'Colorata' fajta, ugyancsak rózsaszín virágokkal és vöröses levelekkel.

A kert télen

Téli látványkert

A kert télen általában nem hemzseg a nyüzsgő látványosságoktól, egy téli kert leginkább amolyan ideiglenes valami, olyan átmeneti izé. Legtöbbször a kert télen csakúgy van. Ráadásul télvíz idején nem időzünk hosszasan a kertben, az évszakot igyekszünk átvészelni valahogy, aztán majd csak megérkezik a tavasz. A kert télen tehát általában mostohagyerek.

Pedig lehetne másképp is. Mondjuk akkor, ha tudatosan, már a tervezéskor úgy alakítjuk ki a területet – vagy erre kérjük meg a tervezőt –, hogy kertünknek kiemelkedő díszértéke, látványa legyen télen is. Hogy tudatosan segítjük a formák és a színek érvényesülését.

Ehhez persze nem árt néhány alapszabályt elfogadtatnunk magunkkal. Ezek egyike, hogy ősszel, amikor a kertbarátokon általában eluralkodni látszik a kert rendbetételének, takarításának vágya, a tökéletes látvány érdekében vissza kell majd fognunk magunkat.

Néhány ágyásban meg kell hagynunk pár évelőt abban a reményben, hogy a ráeső hó, a fagy az elszáradt növény látványát átalakítja, és varázslatossá teszi az összképet. Ebbéli reményünkben hidegben, hóban és fagyban sohasem kell csalatkoznunk. Hasonló visszafogottságra van szükség például a díszfüvek esetében is: ha téli látványkert a célunk, akkor nem szabad metszőollóval nekiesnünk minden díszfűnek. A dermedten bókoló, hósipkás vagy éppen zúzmarás kalászok és pomponok látványa megéri az őszi visszafogottságot.

Megfontolandó néhány, amúgy levágásra ítélt termést, elszáradt virágot is meghagynunk. Ugyancsak fontos a színek lehető legteljesebb figyelembe vétele. Érdemes az örökzöldeket úgy megválogatnunk, hogy a zöld, az ezüst és a kék különféle árnyalatai is jelen legyenek kertünkben. Egy hóval fedett vagy jéggel bevont ág más látványt nyújt egy harsányzöld és mást egy ezüst árnyalatú örökzöldön.

Más.
Egy kertben az örökzöldek helyes arányának megválasztása sok szempont figyelembevételével történik. Ezek egyike lehet a tél. A tervezéskor érdemes arra törekednünk, hogy területünkön minél inkább a természetben található állapothoz közelítsünk. Hegyvidéki telkünkön ne csináljunk mediterrán kertet narancsligettel, bambuszkerttel vagy éppen kaktuszokkal. Alföldi kertünkben ne erőltessük a sziklakertet, és feng shui kertet se álmodjunk magunkat csak azért, mert annak divatja van. A téli látványkerthez ugyanakkor hozzátartozik néhány örökzöld, helyénvaló tehát, ha a tervezéskor erre is gondolunk.

A télen virágzó cserjék és a fák különös színfoltjai lehetnek a téli kertnek. Ugyanilyen látványossággal örvendeztetnek meg minket azok a fák és cserjék, amelyek színes termései egész télen át az ágakon maradnak. Ennek rajtunk kívül a kertünket látogató madarak örülnek majd igazán. Biztos sikerre számíthatunk a magyal, a fagyal, a galagonya, a borbolya, a berkenye, a madárbirs és néhány díszalma esetében.

Ezek tudatos telepítése egyébiránt a látványon és a madárbarát kerten túl azért is fontos, mert napjainkra a hazai kertjeink látványos átalakuláson mentek keresztül: kertjeink eltujásodása szinte megállíthatatlannak látszik. Márpedig a lombos fák, a hazai ökológiai viszonyoknak megfelelő cserjék és évelők tervezése, kiválasztása és ültetése minden kertbarátnak, tudatos kerttervezőnek és kerttulajdonosnak fontos kell legyen. (A hazai kertek másik nagy divatja, a vízszintes kertek terjedése külön is megér egy misét: a kertek magassági értelemben sajnos sok helyütt egyáltalán nem léteznek. A nem ritkán meglehetősen magas költségvetéssel elkészült kertekben gyakorta egyetlen fát sem találunk.)

Válasszunk tehát bátran ne csak a cserjék és évelők, de az örökzöld és a lombhullató fák közül is a téli látványkertbe való, akár termésükkel is kiemelkedő díszértékkel bíró honos fajokat, fajtákat.
Meglepő, de megszokott, ismert növényeink képesek télen új arcukat megmutatni, amitől kertünk egésze is más képet nyújt. Egy jégvirágos, zúzmarás ág gyakrabban kicsalogat minket a téli kertbe, s ilyenkor jövünk rá, hogy a kert télen sem csupán az a terület, amin keresztül minél hamarabb a házba juthatunk.

Farkasboroszlán: illatos, szép, de mérgező

Farkasboroszlán (fitoapteka.org)

Ha méhek lennénk, a hazánkban őshonos Farkasboroszlán (Daphne mezereum) alighanem az első helyek egyikén állna a kora tavaszi virágzó növények listáján. Ebből a szempontból tulajdonképpen mindegy is, hogy nem méhek vagyunk: a Farkasboroszlán nálunk is az első helyek egyikét foglalja el ezen a listán.

Már ami az illatot és a látványt illeti, mert amúgy mérgező növényről van szó, a téma avatott szakértői szerint leginkább mezerinről és dafninról. (A blogbejegyzőnek ezen a ponton önkritikát kell gyakorolnia: sem a mezerinről sem a dafninról nincsenek mélyreható ismeretei, hacsak nem tekintjük halovány ismeretanyagnak az alkaloid szót, melynek felemlegetése a két méreganyag apropóján egészen biztosan helyénvalónak tűnik.)

Persze, ha madarak vagyunk, akkor méregről szó sincs, madárként ugyanis nyugodtan eszegethetjük a farkasboroszlán szép vörös bogyóit, szárnyas barátainknak mindez semmiféle gondot nem okoz.

Nekünk viszont nem tanácsos csemegézni belőle, maradjunk inkább a látványnál és az illatoknál. Vannak helyek a Dunántúlon és az Északi középhegységben, ahol már a hóolvadás idején is virágzásnak indul – ilyenkor természetesen az ágain még nincsenek levelek –, a környéket pedig pompás illatával tölti meg. Előszeretettel tanyázik a ligeterdőkben, megtalálható a gyertyános-tölgyesekben és a bükkösökben is.

Nem nő magasra, 70-130 centiméter közötti, lombhullató cserjéről van szó. A fiatal vesszők sárgásbarna színűek, a virágok az erőteljes rózsaszíntől a bíborig minden árnyalatban megtalálhatók, de van fehér virágú farkasboroszlán is. Meghálálja a jó minőségű talajt, szereti a kissé agyagosabb földet és nem viseli el a tartós szárazságot. Inkább a félárnyékos helyeket kedveli és az sem árt, ha kissé savanyú talajt biztosítunk számára. Kiválóan kombinálható hagymás növényekkel vagy más, korán virágzó tavaszi cserjékkel, de helye lehet évelők között is.

Madár- és illatbarát kertek kedvelőinek ideális növény, februártól áprilisig mindenkit megörvendeztet látványával és illatával. Kérgéből gyógyszert készítenek, a népi gyógyászatban korábban rendszeresen használták övsömör és más bőrbetegségek gyógyítására. Latin nevében Daphnét, a görög nimfát őrzi.

Korai lonc, illatos lonc

Korai lonc (mygarden.uphero.com)

Nem tudni, milyen volt az időjárás az 1910-es évek vége felé azon a napon, amikor Darmstadt város botanikus kertjében meglátta a napvilágot a Korai lonc (Lonicera x purpusii), de hogy megjelenésével napfényt varázsolt a kertbarátok legszomorúbb telébe is, az bizonyos.

Elméletileg lombhullató, gyakorlatilag télizöld, vagyis lombját nagyjából egészéből télen is megtartja. Úgy három méter magasra nő meg, piros bogyóterméseket nevel. Érdemes még tudni róla, hogy meghálálja a védett fekvést, amúgy megél a napon és a félárnyékban is. Ami azonban mindezeknél is kívánatosabbá teszi, az a téli virágzása. Merthogy ez a darmstadti születésű lonc fittyet hány a naptárra, és gyakran már decembertől márciusig, áprilisig hozza illatos, hófehér virágait.

Érdekessége, hogy idősebb korában a kérge gyakran hámlik. Amikor ágai a földig hajolnak, nem ritkán saját ötlettől vezéreltetve meggyökeresednek. Ültethetjük szoliterként, de a látvány és az illat valójában csak egy csoportot kialakítva érvényesül igazán. Normál kerti talajba ültessük, és igyekezzünk olyan helyet választanai számára, ami közel van a házhoz, a teraszhoz, vagy a kerti úthoz, hogy fantasztikus illatát a téli hónapokban is maradéktalanul élvezhessük.

Hasonlóan korán virágzik a Kínában őshonos Illatos lonc (Lonicera fragrantissima), neki viszont hiába keresnénk aprócska szőröket a veszőin, ugyanis a hajtásai és a vesszői is kopaszok. Némiképp alacsonyabbra nő, és megelégszik a két méteres magassággal. Valamivel később, január végén, február elején kezdi hozni hófehér virágait. Termése szintén piros, ezek júniusra a madarak nagy örömére mindenütt beérnek. Igényei azonosak a korai loncéval: védett fekvést kell tehát biztosítsunk neki, egyébként elviseli a félárnyékot is.

Virágos kert télen is

Korai bangita (Viburnum farreri)

Virágos és illatos. Most, télen.

Ha arra vágyunk, hogy kertünkben már késő ősztől, a téli időszakban is legyenek virágzó cserjék, csak elhatározás kérdése: az ötlet minden nehézség nélkül megvalósítható a hazai éghajlati viszonyok közepette is. Merthogy van néhány örökzöld, félörökzöld vagy éppen lombhullató cserje, amelyik már télvíz idején virágba borul.

Korai bangita (Viburnum farreri)

A lombhullatók közül itt van mindjárt a bangita, közülük is a Korai bangita (Viburnum farreri). Nevéhez méltóan annyira korai, hogy gyakran már tél elején virágba borul. A faiskolákban általában Viburnum farreri néven találjuk meg őket, de ne essünk kétségbe, ha a Korai bangita név alatt a Viburnum fragrans feliratot látjuk: ugyanarról a növényről beszélünk. A korai bangita egyébként Kínából származik, általában három méteresre nő meg, ennél azonban némiképp fontosabb, hogy igen erőteljes illatú, rózsaszínes virágokat hoz. Ha olyanja van, enyhébb vidékeken már karácsonyra megjelennek csodás illatot árasztó virágai.

Levele is korán fakad, ősszel pedig pirosra színeződik. Jó vízáteresztő, humuszos talajban szépen fejlődik, és meghálálja a védett fekvést. Akkor sincs gond vele, ha nagyvárosi kertbe kerül, különösebb gond nélkül elviseli a városi klímát.

Meglehetősen hasonlít hozzá a Kikeleti bangita (Viburnum x bodnantense), ő a korai bangita egy hibridje, virága kissé sötétebb annál. A Kikeleti bangitát az 1930-as évek elején állították elő, ő is felfelé törekvő ágrendszert nevel, ugyancsak három méteres magasságot célozva meg. Szintén képes meglepetést okozni tulajdonosának: már november elején virágba borul. Az igényesebb, szélesebb választékot kínáló kertészetekben érdemes szemügyre venni néhány fajtáját: Viburnum x bodnantense 'Aberconway', Viburnum x bodnantense 'Charles Lamont', vagy a Viburnum x bodnantense 'Dawn'.

Hasonló illatorgiával kényezteti a gazdát a lombhullató Illatos tündérfa (Chimonanthus praecox) is, amelyik némiképp magasabbra, négy-négy és fél méterre nő meg. Védett helyen már január-februárban megjelennek sárga, belül vörösesbarna virágai. Kínából származik – Európában a  XVIII. század hatvanas éveitől ismert – és ő sem tiltakozik, ha védett helyre kerül, földje humuszban gazdag és jó vízáteresztő. Fiatalon kissé fagyérzékeny, ezért kezdetben némi téli takarást szívesen elvisel. A nagy falon túl igen nagy tisztelettel viseltetnek iránta, s ezt erős, leginkább vanília illatú virágainak köszönheti. A fantasztikus illat amúgy a szobába is becsempészhető, néhány napig vázában tartva kibírja a szobahőmérsékletet. Ritkítás vagy alakítás céljából csak óvatosan csattogtassuk körülötte a metszőollót, ugyanis virágokat csak a kétéves ágakon nevel. Nevében egyébként a chimon szó telet jelent, így akár korai virágzó vagy korai télen virágzó névvel is illethetnénk.

Végezetül  a teljesség igénye nélkül álljon itt néhány télen virágzó illatos cserje és fa, amelyek elültetésével érdemes megpróbálkoznunk.
Higancseresznye (Prunus subhirtella ’Autumnalis’) december-február, rózsaszín virágok
Korai lonc (Lonicera x purpusii) december-április, sárga virágok
Közönséges farkasboroszlán (Daphne mezereum) február-március, rózsaszín virágok
Varázsmogyoró (Hamamellis mollis) február-március, sárga virágok
Korai hóvessző vagy Fehér aranycserje (Abeliophyllum distichum) január/február-március/április, fehér virágok