 |
| Tátorján (Crambe tataria) (https://www.actaplantarum.org/) |
Regénybe illő, hogyan és hányféleképpen próbálták elemezni és értelmezni a nevét ennek a már-már elfeledett, de a gasztronómia fellegváraiban újra felfedezett növénynek.
Akadt, aki nevét a tatárokhoz kapcsolja, mások az orkán erejű szelet tartják névadónak. Rácz János remek munkájában, a Növénynevek enciklopédiája című hiánypótló munkájában arról ír, a tatárok alighanem azért kerültek összefüggésbe a tátorjánnal, mert 1583-ban Clusius Carolus botanikus a tátorján nevet tatariára latinosította. Tette ezt azért, mert szerinte a magyarok a tatároktól tanulták meg a növény gyökerének hasznosítási módját. Egyes vélekedések szerint inkább arról van szó, hogy a névadáshoz leginkább a tátog, tátogat igének van köze.
Akárhogy is van, a tátorján évszázadok óta ismert zöldségnövény, gyökérgumóját hosszú évtizedeken át – nyersen vagy főve – rendszeresen fogyasztották. Leginkább kissé édeskés, ugyanakkor csípős íze miatt vált népszerűvé, gyökerét gyakorta főzeléknek készítették el. Ínséges időkben nyersen is fogyasztották.
A csúcsgasztronómia a halványított hajtásait hasznosítja, a folyamat legjobban fekete színű fóliával vagy szalmával történő takarással hajtható végre.
Évelő növény, kedveli a meleg fekvést, nem jön zavarba a tűző napos ágyástól sem, bár a tartós, rekkenő hőséget nem neki találták ki. Vízigénye a közepesnél is kisebb, csak a fiatal növények igényelnek rendszeres öntözést. Kedveli a tápanyagban kifejezetten gazdag, könnyű földet, idősebb korában a komolyabb fagyoknak is fittyet hány. Virágzati szárának magassága elérheti a másfél métert is.
Magyarországon védett növény.
