Öntözni télen

Vízre télen is szükségük van

Márpedig öntözni az ember nyáridőn szokott, méretes locsolótömlőt hurcibálva maga után, esetleg kannákkal közlekedve ágyás és vízcsap között fel s alá. Szép számmal vannak, akik a kannát és a slagot egy automata öntözőrendszer telepítésével nyugdíjba küldték, ők ezt a folyamatot a megfelelő program bepötyögésével némiképp gyorsabban letudják. Persze november végén már minden valamirevaló öntözőrendszert téliesítettek – Csaba kollégám víztelenítő naptárából is elfogytak már a lapok –, a kertek pedig a nagykönyvben írtak szerint felkészülve várják a zegernyébb időket. A kertépítők és a kertészkedő házigazdák ilyentájt jobb időkre várva visszavonulnak kissé, kerti munkából a téli hónapokban amúgy sem sok adódik.

Bár erre vonatkozó kutatások nem állnak rendelkezésünkre, könnyen lehet, kerti örökzöldjeink is velünk tartanának a langymeleg szobába, de ezt aligha tehetik meg, úgyhogy idén is kint maradnak. Kint maradnak, és náluk senki sem végez téli víztelenítést, mi több, vegetációs tevékenységüket sem függesztik fel két-három hónapra. Némiképp lassabbra veszik ugyan a figurát, de örökké zöld cimboráink télen is élnek és virulnak, amihez egy kis csapadékra is szükségük van.

Téli recept öntözéshez: meleg napokon, délidőben
(www.nybg.org.)

Miután hiába várják, hogy az öntözőrendszerből hozzájussanak némi vízhez, fürkésző szemeiket a téli égboltra vetik. De a tél meg olyan, néha heteken át egy szem eső sem esik, ráadásul felmelegedés ide vagy oda, úgy van az, hogy decemberre a talaj is átfagy. Örökzöldjeink pedig a fagyott földből sem tápanyagot, sem vizet nem képesek felvenni. Tavasszal aztán, amikor a gazda nagy lendülettel nekiállna kertészkedni, szomorú látvány fogadja: az örökzöldekből örökbarnák lettek. A probléma azonban nem az, amit gazdáink többsége vélelmez, vagyis az örökzöldek jelentős hányada nem elfagy, sokkal inkább szomjan halás következtében kiszárad.

Kérdés tehát: mi lehet az üdvözítő megoldás?

Minél fiatalabb telepítésű növényekről van szó, annál inkább érdemes ősz végén egy alapos öntözéssel búcsúztatni a szezont, a növények tövét pedig némi lombbal, komposzttal, szalmával vagy éppen egy adag kéreggel takarni. Az alapos öntözés szókapcsolatot érdemes szó szerint értelmezni, és legalább húsz-harminc liter vizet kijuttatni tövenként.

Amikor pedig telente heteken át nincs csapadék, az idő hideg és napos, érdemes elővakarni a fészerből az öntözőkannát, és megöntözni örökzöldjeinket. Ezt viszont csak a melegebb napok déli óráiban lehet megejteni, a kora reggeli és az esti öntözés nem jöhet szóba, mivel a föld még fagyott, illetve az öntözővíz túlságosan gyorsan, a felszín közelében visszafagyna.

Legyen hungarikum!

Ahogy ti égettek, nem éget úgy senki.
(www.kerekegyhaza.hu)

Az égetés.
Az őszi.

Ez a semmihez sem fogható, ez a füstös, büdös, ez a Győrtől Szegedig, Nagykanizsától Debrecenig szokásos nagy magyar égetés.

Így égetni alighanem csak magyar ember tud. Ilyen hetykén. Ilyen utánozhatatlan kisszerűséggel, ilyen végtelenül egyszerűen. Magyar ember, ha a kertek alatt az ősz botorkál, levelet söpör, lehulló gallyat tördel, s ha már a kertben matat, néhány gazt is kihúz, fűcsomót, növényszárat gyűjtöget. És égetni kezd.

Persze az őszi magyar égető úgy tüzel, hogy nem rak rendes tüzet. Csak úgy nagyjából csinálja, olyan gondolomformán. Hogy úgy is jó lesz. Olyan füstösen, primitíven. Nem száraz holmikat rak arra a tűzre, óh nem, ő újraértelmezi az égetés fizikáját. Hittel hiszi, az a legjobb, ha vizes cuccokat dobál a tűznek gondolt valamire. És ha már a kert környékén szöszöz, előkerít pár jól éghető flakont, műanyagzsákot és más efféle holmit is, égetni jók lesznek azok is.

Füstös öröm az utcában.

Az őszi magyar égető egyébként arról ismerszik meg, hogy a begyújtást követően magára hagyja a füstokádó szörnyet. Talán mert nem szereti füstöt, csak a tüzet. És úgy véli, ezzel a nem szeretem dologgal egyedül áll ő széles-e világon. Ilyenféleképpen aztán a szomszédokat füstimádóknak gondolja, úgyhogy néki a szomszédság felé kígyózó füst látványa mindennél többet ér. Ezért van az, hogy őszi magyar égető újabb és újabb nedves retteneteket vet a kupac tetejére, s nem ritkán annyira előveszi a jótékonykodás, hogy egész falvakat és városrészeket képes füstbe borítani.

És az úgy van, hogy őszi magyar égetőnek mondhat bárki bármit: szomszéd, környezetvédő, törvény, jogász, önkormányzati jótét lélek, nem számít. A Levegő Munkacsoport irodavezetőjét a tévé előtt ülve ki is röhögi, merthát ki az a Lenkei Péter, hogy megmondja őneki a tutit?! És miféle szénmonoxid, horkan fel sértetten az őszi magyar égető, majd pont az én tüzemnél, na haggggyá’ má’, ingerkedik, és iziben másik csatornára kapcsol. Meg metil, ja, meg részecskék!!! Még ilyet!

Így megy ez valahogy.
Őszi magyar égetőnek már – vagy még – fogalma sincs a komposztálás nagyszerűségéről, a kerti körforgás mibenlétéről, némi belátásról, ésszerűségről és tudatosságról, a több nap mint kolbász bölcsességéről, ahogy a környezetvédelemről sincs, és nincs az órákig tekergő füst büdösségéről vagy a békés egymás mellett élés és szaglás elemi kívánalmairól.

Hungarikum kellene legyen.
A nagy magyar őszi égetés megérdemelné.

Ez lehetne az idiotizmus hungarikuma.